Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET Í979. április 22. o Móricz Zsigmond és Szabolcs-Szatmór 1. Á csecsei szenzáció Szalmatetős viskók hűlt helyén... Ibrányi visszapillantás Péter-Pál napján, 1879. június 29-én megyénkben született a magyar irodalom jeles alakja, a realista magyar próza nagy alkotója, Móricz Zsigmond. A százéves jubileumra emlékezünk az írásaiból és a korabeli újságtudósításokból kiragadott szemelvények feldolgozásával. Szatmárban 100 évvel ezelőtt a Tisza-parti kis faluban megszületett Móricz Bálint parasztember és az árva papkisasszony, Pallagi Erzsébet házasságából Móricz Zsigmond. Hogyan ír az író születéséről? „Születtem 1879-ben Csécsén, Szatmár megye egy parányi falujában, ahol a Tisza feláradt a tavaszi virágokkal a kert lábáig és a temető sírjait egyenként hordta el. Még a húsvéti ragyogó napfény él itt bennem, meg a kóródi út ibolyás halma, madárcsicsergés édes öröme, amihez hasonlóit idílás vidék nem terem nékem. Jó kis falu ez, ötvenkét ház van benne, a mienk ott a legkisebb. meg a legnagyobb. Az egyikből az apám, a másikból az anyám nőtt egymás számára, meg az én számomra is. És valahol a lelkem ágyában ezt a két parányi palotát ott őrzöm álom előtti játéknak ...” Sok-sok év múlva is visszatér gondolatban ebbe a családi fészekbe, amely nem csak szép napokat látott. Kijutott a megpróbáltatásokból is. A sokat emlegetett szülői házat is többször érte pusztulás, egyszer az árvíz, másszor a tűz rombolta le. De olyan értelemben is, hogy Móricz Bálint, aki igen bátor és vállalkozó szellemű ember volt — és persze bizonyítani is akart, talán a falu népének, a rokonságnak és önmagának is — többször jutott anyagi csődbe. A kis Zsiga első nagy élménye a tiszai árvíz, amely elpusztítja az atyai házat. Ekkor 6 éves, és gépész nagybátyjához küldik a szülők Istvándiba. Csécse — mindig így említi, nem pedig Tiszacsécse — „boldog sziget”, Istvándi pedig a „jellemformáló kohó”. Örökre nyomot hagyó emléket őrzött meg a gyermekkorról, mint a legnagyobb írók, akik életük végéig a szülőföld vonzásában éltekés alkottak. De ekkor, a 80-as évek elején még messze az út az irodalom magaslatáig. Az élet gondoskodik róla, hogy megismerje a keserűséget, a szenvedést, a kudarcot is. Amikor a szatmári vidékről a szabolcsi Prügyre költöznek a szülei a jobb boldogulás reményében, ahol egyébként anyai rokonok éltek, újabb keserűség éri a Móricz családot. Leég a házuk. Ekkor Móricz Zsigmond tizenkét éves. Az új lakóhely: Sárospatak. A családi bajok erősen hatnak a fiú tanulására; amikor harmadikos gimnazista, latinból, görögből és németből megbukik. Viszont megismerkedik az élet nagy bé.tatával, szenvedéseivel amelyeket megőriz és késő1 ' kútfőként merít belőlük reg ínyeinek és drámáinak ír* kor. .&yónk szülötte tulajdon- kt_ a Csécsén és István- d : észben pedig Prügyön tói évekkel szívja magába j/ermekkor legfrisebb élő ,oít, később csak mint vfc!,acö tér vissza szülőföldjére, szeretett vármegyéjébe. 1899-ben érettségizik, 20 esztendős ekkor, Kisújszálláson tölt három évet anyai nagybátyja, az ottani főgimnázium igazgatója mellett. Sokat olvas, kialakul megfigyelő tehetsége, későbbi művészetének legnagyobb erénye. Kevesen sejtik még ekkor, hogy a folyton jegyezgető, mindenre figyelő fiatalember — bár a debreceni teológiára jár — nem pap lesz, hanem író, akinek első kis tanulmánya 1899-ben a „Debreceni Ellenőr”-ben jelenik meg. Először vidéki újságíró lesz, aprólékos, tiszavirégéletű tudósításokat ír, de novellával is próbálkozik: sikerrel. Szülőmegyéjének lapja, a Nyírvidék munkatársai sem sejtik, hogy a közelben üstökös készül útjára, zsebében néhány novellával már a fővávolt, sötétség volt. Kint a hó csillogott, mint a mese, bent az emberek éltek, mint görények a vacokban. Fiatal lányok jöttek át a szomszédból, s egyszerre hárman-né- gyen diktálták a nótákat, hogy alig győztem írni. Furcsa volt nekik, amit csinálok és hancúrozva mentek bele a játékba. Egyszer csak kivágódik az ajtó, beront egyfiaA csécsei szülőház rosba tart. 1903-ban „Az Újság” munkatársa lesz. Az érzelgős tárcákhoz szokott közönség tetszését nemigen nyerik meg Móricz markánsabb, keményebb, valóságot sejtető írásai. A gyermekrovatot bízzák rá, ahol verses állatmeséket, érdekes történeteket ír. Ki tudja, hogyan alakul írói fejlődése, ha nem nyílik alkalma rá, hogy 1903Az Újság munkatársa MAGVETŐ A MAGYAR IRODALOM ÉLŐ KÖNYVE Egyik könyve az író kézjegyével tói 1907-ig ismét láthassa szülőföldjét, vármegyéjét: öt hosszabb tanulmányutat, nép- hagyománygyűjtő utat tesz Szatmárban. „Az a négy-öt esztendő, míg e vidéket jártam, az lett az én egyetemem, legfelsőbb életiskolám” — írta. De a fiatal Móriczot nem a külsőségek, nem is csak a hagyományok feljegyzése izgatta, hanem legfőképpen az ember. így ír az egyik nagy eszméléséről: talember, késsel a markában, mellen rakad egy vénasszonyt, aki ott ül a kemence mellett, s azt ordítja vad, magából kifordult embertelen ordítással: megöllek, vén dög, nem vagy az anyám, megtagadlak, kutya! Mindenki megdermed, a férfi rám néz, az idegen jelenléte megzavarja, elereszti az öregasszonyt, s kikullog a szobából. Rettenetesen megrázott ez a jelenet. Bezárták utána az ajtót, s mindenki tragikus rémületben volt. Az öregasszony fel- tápászkodik a földről, és azt mondja: »Semmi, semmi, szegény Jani, szegény Jani fiam...« — A menye haragítja mindig rá a mamára, a menye, a Zsuzsi.. Később megnézte az író a kis szobát, ahol a fiatalok laktak. Valami két méter mélységű szobácska volt, ott laktak a fiatalok, s a ház nagyobbik szobájában, lehetetlen zsúfoltságban az öregek. Ez a jelenet egyik legelső megdöbbenése volt, ami az életre figyelmeztette Móriczot. Először csak arra gondolt, hogy jelen volt egy pillanatnál, ahol a ballada terem. Később rájött: „az életnek ez a nehéz és tömött nyomorúsága feltétlenül kitermeli a véres balladákat”. Szegénység, éhség, nélkülözés, mint valami természetes elem vette körül ezeket az életeket. Azon túl már figyelte a magánéletek tragédiáit is a költészet által feldolgozottak mellett. Ezek az évek a gyűjtögetés, az érlelődés, a tehetség próbájának jegyében telnek. De egyre világosabbá, tuda- tosabbá válik Móriczban, hogy másként és másról kell írni, mint a korabeli írók többsége. Érzelgős, terjengős, fantáziáló, kedélyeskedő történetek helyett a valóságot kell megfesteni. Illúziók, szépítgetés nélkül. 1908 őszén írta meg a „Hét krajcár” című elbeszélését, amely a Nyugat-ban jelent meg és ez volt a fiatal Móricz írói „névjegye”, amely egycsapásra híressé tette gazdáját. Még 1909-ben „Hét krajcár” címmel megjelent első kötete, amely az új irodalmi irányzat, a realizmus legjelentősebb elbeszélőjévé tette. Ady tanulmányt írt róla és verssel köszöntötte Móricz érkezését. „Történt, hogy egy sötét kis parasztházban ültem egy téli napon. Fülledt volt, bűz Következik: ököritó és E esed. Páll Géza KÖZEL TlZ ESZTENDŐT töltöttem el az Ibrányhoz tartozó Nagyerdő- és Űjta- nyán, abban az időben, amely a legnagyobb változásokat hozta a magyar falvak életében: 1943 és 1952 között. Az itteni egykori cselédek fiai, lányai és unokái, ma nem is nagyon tudják elképzelni, milyen körülmények között éltek az emberek, mennyi igazságtalanságot, megalázottságot tűrtek és szenvedtek el az urak R^a- gyarországában. Nemrég Ibrányban jártam, előadást tartottam a felszabadulás utáni időkről a Móricz Zsigmond nevét viselő ibrányi gimnáziumban, ahol a tanulókon és tanárokon kívül sok egykori ibrányi és nagyerdei barátommal találkoztam. Az előadás előtt a Nagyerdő tanyára is ellátogattam, ahol nem győztem csodálkozni, mennyire megváltozott a már kis faluvá lett egykori lakóhelyem. A régi szalma- és nádfedelű viskók helyében modern házak sorakoznak, amelyekből nem] hiányzik a fürdőszoba, a kényelmes bútor, tv, mosógép stb. Beteljesedett az, amit József Attila úgy fogalmazott a - „Hazám” című versében: „ ... adj emberséget az embernek. / Adj magyarságot a mágyarnak ...” A RÉGI URADALMI ÉPÜLETEKBŐL már csak a magtár maradt meg és a volt intézői lakás, amelyben most egy pedagóguscsalád lakik. Amikor beléptem az épületbe, megszálltak az emlékek. Ott tartottuk meg a fel- szabadulás utáni időben a gyűléseket az imbolygó fényű petróleumlámpák fényénél. Ma természetesen - már villanyfény világítja meg a kis fálut és kövesutat is építettek Ibrány és Nagyerdő között. Más az egykori tanya arculata, de az emberek is. Sokan azok közül, akik meghatódva énekeltek a gyűléseken és az 1945 telén iskolává alakított dohánysimítóban: „A szívünk lángban ég, tűzben ég” — már sehol sincsenek. Micsoda lelkesedés volt akkor országszerte! Mennyi nép gyűlt egybe az ibrányi községháza előtt és az iskolákban, amikor műsoros gyűléseket rendeztünk és hogyan zúgott a taps, amikor Ady szavaival hirdettük: „Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre, / Üj arcok, új szemek kacagnak az égre ...” És nem hazudtunk. Minden ígéretünk valóra vált. Az ibrányi pártszervezet és a kibontakozó új szocialista élet lendülete megyeszerte híres volt, mert alkalmas talajba hulltak a szocialista eszmék magvai, de azért is, mert meggyőződéses marxisták álltak a párt élén, mint pl. Földi Emil, Kuhár András, kovács Kálmán és fia, Zoltán, Berecz Sándor, Szabó Zoltán, Németh Sándor, Szabó Tamás, Cifronics Mihály, a Kocsis fiúk és mások. Sokan ma már nincsenek azok közül, akik fáradhatatlanul agitáltak, szerveztek és harcoltak az új élet megteremtéséért. SZÁNDÉKOSÁN HASZNÁLOM a „harcoltak” kifejezést, mert harcra is volt szükség: szellemi harcra, hiszen a nagy változás nem ment olyan simán, mint ahogyan ma gondolnánk. A világ és a magyar kultúra legnagyobb- jaira kellett hivatkozni, tanaikat idézni, hogy értsék meg az emberek: „az isten” nem úgy alkotta a világot, hogy a henyélőké legyen a dolgozó emberek munkájának gyümölcse. Az ibrányiak többsége lelkesedett a népi hatalomért, amely új irányt szabott a magyar emberek életének. Az ország hamar kiheverte a háború okozta sebeket és évről évre erősödött gazdaságilag. És az ország fejlődésével párhuzamosan emberhez méltó élet jutott a szabolcsi földműveseknek is. Ibrány maholnap kisvárossá válik: gimnáziuma van, ipari létesítmények, amelyek munkát és keresetet biztosítanak az embereknek, mint pl. a „Taurus” gumigyár kihelyezett részlege. Impozáns művelődési háza van múzeumi részleggel. Olyan könyvtárral rendelkezik, amelyben 23 000 szépirodalmi és szakkönyvet talál a tanulni vágyó olvasó és ötven fajta folyóirat, napilap várja a tájékozódni vágyó embereket. Ha valaki statisztikát készítene arról, hogy hány országos hírű közéleti embert adott Ibrány és a Nyírség az új szocialista országnak: politikust, írót, költőt, újságírót, tisztet, mérnököt, orvost és gazdászt, kiderülne, hogy előkelő helyen áll az egykori szegénység itteni fészke. NÉZTEM AZ ARCOKAT, azon a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tartott előadáson, amelyen részt vett Rubóczki Istvánná is — ibrányi születésű országgyűlési képviselő — és az volt az érzésem, hogy azokról a fiatal gimnazistákról, akik ott voltak körünkben, biztosan jó néhány akad, akiről később még hallani fogunk. Olyan ifjú, mint Hegedűs Dezső gimnáziumi igazgató Géza fia, aki híres színész lett. Igen, ilyen megsejtéseim voltak a gimnázium dísztermében, mivel meg vagyok győződve arról, hogy az az ifjú, aki jó környezetben él, jobb munkamorállal lép az életbe. Ösztönösen érzi, hogy neki a meggyötört életű őseiért is bizonyítani kell: mire képes a nép, ha szabadságban él és nyitva áll előtte az érvényesülés útja. Olyan érvényesülésre gondolok, amely dicsőséget hoz önmagunknak, de a szocialista hazának is. Ivánus Illés Gyula Vitkai forgatás Az irdatlan sártengerben alábukó kábelkígyók között, sáros gumicsizmában lótó- futó emberek, az „illetéktelen” szemnek anarchiát, káoszt mutató forgataga fogad Vitkán, a „Csigási tó” partján. Filmet forgatnak Balázs József „Koportos” című regényéből. — Csendet! Felvétel indul! — ad határozott utasítást a rendező, Gyarmathy Lívia. A világosító egy ablakon át rögzíti celluloidszalagra a regénybeli Balogh Mihály kálváriájának egy rövid jelenetét. Alighogy elkezdődött, újra harsan a rendező hangja: — Állj! Lina! Ne azt mondja: „Én nem akarom a rosszaságodat.” Helyette: „Én nem akarom a rosszadat.” Érti? Rövid szünet múltán hangzik az újabb utasítás: — Csendet! Felvétel indul! — A világosító... Az operatőr ... — Állj! — kiált a rendező, és tenyerébe temeti fáradt arcát. — Ismételjük meg! Felvétel indul! — A világosító... Az operatőr... — Köszönöm! Szürke tábla! — kéri a labornak szóló jelzés elhelyezését. Csapzott haját hátrasimítja, mély lélegzetet vesz a csípős levegőből. — Szünet következik. Pihenünk! — közli munkatársaival. A pihenésre szánt szünet kurta perceit használtuk fel rövid beszélgetésre: — Milyen általános érvényű mondanivaló kifejtésére törekszik? — Más célom nincs — válaszol Gyarmathy Lívia, a készülő film rendezője —, mint az író, Balázs József regényében megfogalmazott gondolatok gazdag és változatos képi megfogalmazása, kifejtése. A regénynek a film formanyelvére történő adaptálása mégis valami mást jelent : arcmozgással, gesztusokkal olyan régiókba vezet, mely a film sajátja. Az adaptáció nehézsége jelen esetben az, hogy a regény hangulatának, szépen hangzó mondatainak megfelelő adekvát, képi kifejezőeszközöket megkeressük, tehát hozzám és a munkámhoz közel álló világot teremteni. — Vállalom Balázs gondolatát: egy ember küzdelmének tanulságait. Ez tematikailag izgalmas bármely időben, bármely világban. Itt nemes küzdelemről van szó, s ez bizonyos értelemben sajátos értelmezést igényel. Egy ember — Balog Mihály — távol a falujától útépítésnél dolgozik Budapesten. Maga ez a tény, hogy utat épít, szimbolikus, jelképes erővel bír, mert egy bizonyos utat épít. Tehát távol a falujától, távol a putritól. Majdnem igaz, hogy egyetlen köze van e tó melletti házhoz — amelyikbe egy telepről hozta ide a feleségét és ezzel valamiféle jövőt is ígért neki —, hogy eltemesse a halott feleséget. Ez a lazuló kapcsolat jelzi: még nem ment el innen, de már nem tartozik ide, s ugyanakkor még nem érkezett meg a nagyvárosba sem. Ütőn van ... Célom ennek a viszonyrendszernek képi módon történő megjelenítése. — Milyen feladat megoldását igényli az amatőr szereplők vezetése? — Már az előkészítés fázisa is sok-sok munkát adott. Hónapokon át jártuk a cigánytelepüléseket, a klubokat, a lakásokat és a munkás- szállásokat, Jánoshalmától Budapestig. Sok emberrel beszélgettünk, rengeteg próba- felvételt készítettünk. Választásunk végül is Rostás Mi- hályra esett. Alkalmasnak találtuk Balog Mihály megjelenítésére. Ö életmódjában mutat hasonlóságot Baloggal. Nagyecsedi és Budapesten dolgozik egy építőipari vállalatnál. — Azzal, hogy a film főszerepét amatőr szereplőre bíztuk, nagy felelősséget vállaltunk magunkra. Morális és alkotói felelősséget egyaránt. A néző ebből a nagy munkából, ami most itt zajlik, csak az eredményt, a filmet, a főszereplő arcát, mozdulatait, gesztusait látja majd, s ezért többnyire róla ítél. — Már a munka közben ismertté vált számunkra, hogy KM 088ZBQYÜ 4TÖTTE MÓRICZ ZSK.MONU tm
