Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. április 22. „A művészet a szebb élet elérésére serkent" Hincz Gyula 75 éves Táblaképet fest, rajzol, üvegablakot készít, mozaikot, faliszőnyeget alkot, díszleteket, gobelint tervez, illusztrál, épületekre sgrafittót rak, szobrot formáz. Igazi reneszánsz művész, mondhatnánk e sokoldalúság láttán. De Hincz ízig-vérig korunk, a XX. század művésze. Nem volt mentes fiatal korában a századelő izmusainak hatásától. A német, a francia, az olasz, a szovjet-orosz művészet inspirálta, de a hatásokat beolvasztva és meghaladva alkotta meg azt a „félreismerhetetlen hinczi stílust, amely minden változatossága ellenére tartalmazza az állandóság jegyeit”. A felszabadulás után bontakozott ki teljességében Hincz művészete. Hinczé, aki mindig aktív, a társadalmipolitikai élet minden rezdülésére érzékeny, s aki műveiben minderre oly gyorsan reagál. Hincz Gyula minderről így vélekedik: — A felszabadulással új platform teremtődött. S az elkötelezettség fogalma is bővült. Ügy, hogy az elkötelezettség nemcsak politikai, hanem az új társadalmi rendszer minden irányú fejlődését magába olvasztó. Azokra a teendőkre való felfigyelést is tartalmazza, amelyek előkészítik a szocialista életmód kialakítását, az emberek jobb körülmények közé jutását. Ilyen értelemben a művészet — termelő erő, amely az emberek tudatát változtatja meg a jobb, a szebb lét elérésére serkent. A művészet formanyelve is változik — a legújabb tudományok, technikák, technológiák hatására. S a közérthetőség fogalma sem marad statikus. Másképp kell a ma emberéhez szólni, mint száz esztendővel ezelőtt. — A gondolathoz való kötődés sohasem véletlen. A művészet mindig üzenet is arról, hogy mi a teendő, hogy látom én a világot. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely átélte két világháború borzalmait, a proletariátus harcának nehéz esztendeit, a fölszabadulás új világot teremtő sorsfordulatát. Ezek az események mélyen megráztak, mélyen érintettek engem és művészetemet is. Első sikereit, mint illusztrátor 1935-ben aratja. A hatvanas évektől sűrűsödnek a legkülönbözőbb feladatokat magas szinten megoldó Hincz-illusztrációk. Darvas József, József Attila, Illés Béla, Juhász Ferenc, Váci Mihály, Devecseri Gábor műveinek díszítése mellett számos nagy sikerű gyermekkönyv is dicséri mesterünk sokoldalúságát. Üvegablakai, mozaikjai, gobelinjei egyetemek, művelődési házak, középületek díszei. Mint művészetpedagógus is jelentős egyéniség. Tanított az Iparművészeti Iskolán, a Képzőművészeti Főiskolán, s néhány évig az Iparművészeti Főiskola igazgatója volt. Egyetértésével és eszmei irányításával alakult meg a ze- begényi Szőnyi István szabadiskola. Művészetének sokoldalúsága és mélységes humanizmusa, őszinte elkötelezettsége tiszteletet ébresztő. S barátságos lénye, szerénysége bárkiben feloldja az elfogódottságot. A 75 éves Hincz Gyula fiatalos, ma is megújulásra kész művész. Hincz Gyula: Kézfogás megérte a fáradságot, az útkeresés keserves erőfeszítéseit az előkészítés egész tehertétele. Rostás Mihály nagy segítséget ad elképzeléseink megvalósításában. Tehetséges ember. Annak ellenére, hogy majdnem írástudatlan. Ha egy más világba születik bele, ha objektív emberi viszonyai mások lettek volna, jelentős színész lehetett volna. Jól megérti a szituációkat, kifejezőeszközeit is hamar megtanulja. Jellemző erre, hogy a filmben szereplő hivatásos színészekkel, pl. Bencze Ferenccel, vagy az európai hírű, Oscar-díjas színész-rendezővel, Jiri Menzel- lel jó partnerként megértik egymást, tudnak együtt jól dolgozni. Itt kapcsolódik a beszélgetésbe a készülő film fiatal operatőre, Pap Ferenc. Még pályája elején van, de olyan alkotások képi megfogalmazása van mögötte, mint a „Kilencedik emelet”, vagy a nagyhírű riportfilm, „A halottlátó”. — Számomra a képi megfogalmazás műveleteiben az amatőr szereplők munkája rugalmasságot, állandó készenlétet és folyamatos alkalmazkodást igényel. A közelítéseknél — mivel a feladatok nincsenek lepontozva, mint a képzett színészeknél — nehéz a szövegre figyelni. Nehéz, mert a szöveg sem mindig kötött, sok az improvizáció. A színészi improvizációk miatt az operatőr is gyakran kényszerül a képi megfogalmazásban is improvizálni. Ilyen helyzetbe kerültünk pl. az olcsvai kompnál, egy verekedés jeleneteinek felvételénél. Minden változásra mozogni kellett, mert minden mozzanatnak, minden filmkockának jelentősége van, s ezért arra törekedtünk, hogy a cselekmény minden mozzanatának felvétele használható legyen. — Miért választották a külső felvételek színhelyéül Vitkát és a környékét? — Egy film készítőit gazdasági meggondolások szorítják arra, hogy a költségek csökkentése miatt budapesti, vagy Budapesthez közeli helyszínt jelöljenek ki. A színészek utaztatása, a technikai felszerelések szállítása nagy költséget igényel. Ezért ennek a filmnek a készítése itt, távol a fővárostól viszonylag drága. De a gondolatok filmbeli kifejtésének esztétikai igénye mégis arra késztetett bennünket, hogy ezt a helyszínt válasszuk. Ragaszkodtam ehhez a faluhoz — hangsúlyozza a film rendezője —, ehhez a vidékhez, mert itt élt a regény írója, itt született a valóság mozaikdarabjaiból a balladás tömörségű történet, itt vannak az alkotás gyökerei. Fotogene- tikussága miatt is kedves ez a vidék. Ezért vallom: ezt a filmet csak itt lehet forgatni. — Személy szerint nekem szép ez a táj, ez a vidék. Kedves is. Poetikus hangulatú felvételek elkészítését tette már eddig is lehetővé pl. az előbb említett olcsvai révnél. — Egy jellegzetes világot ismertünk itt meg — mondja ismét Pap Ferenc. Azokat a folyóvölgyeket kerestük meg, melyek sajátosak, s alkalmasak esztétikai törekvéseink megvalósítására. Itt a folyóvölgyek szépek, mert képileg igen sokatmondóan gazdagok a jégtáblák sértette fák kérgei, a sérült bokrok. Ezek filmezésével már nem várhatunk őszig, mert akkorra eltűnnek a sérülések. A másik jellemző: nagy a sár, sok az iszap. A filmben nagy a szerepük. Ez a szép természeti környezet helyszínként, háttérként nagy szerephez jut a filmben is. — ön riportfilmjeiben a dokumen tarizmus eszközeivel elismerésre méltó képeket alkotott. A „Koportos” felvételei során milyen szerepet kap a dokumentariz- mus? — kérdem Pap Ferenc- től. — A dokumentarizmus eszköz, egyfajta erőteljes tényfeltárás, valahol a szociográfiához kapcsolódik. Filmünkben pedig más esztétikai érték létrehozásának eszköze. Alkalmazására itt nem azért kerül sor, mert hivatalos elismerést is kapott. A hitelesség igénye vezeti a kamerát, nem kér itt helyet az ún. „szép kép” alkotása. Itt a kompozíció nem konstruálható meg előzetesen. Gyarmathy Lívia arcán fáradt a mosoly. Sárt dagasztva, oldalazó léptekkel indul vissza, az épület mögé. Munkatársai követik. A kábelkígyók és lámpák között kezdődik a lótás-futás. Mindenki siet. Mindenki teszi a dolgát. Mindenki tudja a dolgát ... Elhangzik a rendezői utasítás: — Csendet! Felvétel indul! — A világosító... Az operatőr... Filmet forgatnak ... Miklós Elemér MEGYÉNK TÁJAIN A SZÉP REGGEL illedelmesen érkezik. Nesztelenül kúszik a Nap fel az égre. Rigó köszönti az ártéri erdőn, s varjú felel visz- sza magos fa tetejéről. Csók csattanó hangja a partot elérő hullám zaja. A Tisza fölött pára úszik, magával húzva a Túrt fedő fátylat. A két víz hangtalan talál egymásra. Hajnali szoptatásra von így keble halmára kisdedet asszony. MINT VÉNUSZ HALMA domborodik a találkozásnál a csücsök zöld éke. Kalandos útját itt fejezi be a Túr. Minden terelgetést felrúgva kanyargóit eddig. Becsapja azt, ki logikát vár útjától. Csák egy biztos: célját nem téveszti, igyekszik a nagy folyó felé. Köszöntésére a Tiszából halak jönnek elé. Kikerülik a csapdának szánt varsát, partról belógó ágak, gyökerek között ízlelik az új, érkező víz ízét. FUTNI SZERETTEM VOLNA a réten át. Olcsvaapátitól, onnan, ahol a töltés védi a falut. Almáskertek, aztán rét, majd szikkadt hordalék szegdeli át a határt. A csücsökig jó négy kilométer. Hallható a csend, a levegő éles. Két folyóról kél a friss üzenet. Táguló orrúkkal szívom a tavaszt. Fák törzsén áradt víz nyomkarikái mutatják: van, mikor tenger e táj. A tág rét szűkülni kezd. A két víz, amint egymáshoz közéig, úgy festi egyre bujábbá a vidéket. BÉKÉSEN MEGFÉRNEK itt az almafák a fűzzel, a szilvák a dióval, tölgyek a kökénnyel, bodzák a nyárral. Aztán előbújnak az Olcsvának nevet adó égerek. A tavaszi nászra készülő természet fátyla halványzöld. Fedi az ágak még-csupaszát, bevonja a bokrok ága-bogát, függönyként ereszkedik a két találkozó folyó hosszú partszakaszára. Bom- ló barka cickafarka lebben meg a szélben, s sárga porát már dészmálja egy felébredt dongó. Sárga és lila virág pettyezi a földet, s az almafa ágán is bomlik a rügy. A BÖLCS MEGFONTOLTSÁGGAL TALÁLKOZTAM itt. Hetvenkilenc éves. Neve Szabó Zsigmond. Kerékpárja a fának döntve várja, hogy végezzen a csücsök almáskertjében a gazda. Arca pirospozsgás, kucsmája hetykén ül fején. Kék surca múltat idéz. Lemetszett gallyakat gyűjt, szép csomókba rakja a Túr partja mellett. Fölösleges szó nem hagyja el száját. Mozdulata pontosan kiszámított, hasztalan egy lépést sem tesz. Itt a két víz között tanulta meg: együtt élni a természettel csak úgy lehet, ha tiszteli azt, elveszi azt, amit kínál, s megvédi, mit elrabolni készül. A KALYIBA volt, ami meggyőzött arról: víz melletti ember. A kalyiba egyszerű építmény. Néhány karó, s a fedele széna. Odaépült a diófa alá, annak is a déli oldalához. Ügy, hogy ne tegyen kárt benne a szél, hogy besüssön nappal a nap, hogy éjjel szembenézhessen a holddal. Emeli az öreg a szénatetőt, úgy két méter magasan. — Iszap — mutatja. S ebben ott rejlik az egész történet. Tető fölé ért az ár. Mosta, tépte, de el nem vitte. Ügy épült, hogy kibírt jeget, vizet, telet. Tisza és Túr ostromát. Zsiga bácsi nem szól többet. EGYKORON ERDŐ VOLT ITT. Egy Károlyi bírta a vidéket. Mikor látta, fordulni fog a világ, eladta a csücsköt. És kinek föld kellett, kertre vágyott, erdő helyén teremtett új világot. Csak az ártéren maradtak fák, azóta hatalmas óriások, a csücsökben kertekben él a gyümölcs. Közéjük mindig vetettek, hiszen a vizek szeszélye ellen ez volt a védelem, ha az egyik nem, úgy a másik talán hozza a termést. És Zsiga bácsi, a többiekkel, akik itt dolgoznak, jókat fürdött a Tiszában. Munka után ugrott a vízbe, hét méterre is leszállt a mederbe, hogy aztán felrúgja magát, s kibukkanjon a habokból. Jót nevetett, büszke volt. Mit neki víz! A két- vízközi embernek játék a folyó! SIET-E A TŰR? — kérdezem. S hogy megtudjam, indulok partja mellett, nézve a vizet. Nem, nem siet. Már lelassították. Belvizet szállít, s mindig csak annyit, mit enged a zsilip. Pont ötven éve épült, Széchy Endre és Károly okleveles mérnökök révén. Nos, itt terelték, megfogták, futását lassították, hat kerék ujjszorítója zabolázza a Túrt. Mégis szép maradt. Partján mint liánok nyúlnak az ágak, sűrű rengeteg rejti szem elől a vizet. Van, hol Sanyi bácsi hálója zárja folyását, másutt a varsákat jelző karók merednek. Néhol szakadós partja meredéllyel csábít, majd ellaposodván sétálhat az ember á vízhez. Öz nyoma jelzi, hol iszik a vad, s parti rengetegből gyakran rebben a fácán. Ug- rifüles nyoma látszik a parti iszapban, s még vidravár is épült egy öreg fa közelében. NAGY TALÁLKOZÁSOK SZÍNHELYE ez a táj. Folyók adnak itt találkát egymásnak. Holt és élő Tiszák, Szamosok, Túrok sietnek egymáshoz. Vad és szelíd természet keveredik, parti fűzek mellett megél a szőlő. És itt van mindenütt az ember. A küzdő, ki iszapot kapar a fa alatt, hogy lélegezzék az alma. A hordalékot hasznosító. A cigány, aki fát vág ki, hogy varjúfiókát szerezzen. A halász, aki zsákmányra les. A gát mellett a gyermek, ki haragos zöldben rúgja a labdát. Az őr, ki naponta fordít a zsilipkeréken. És minduntalan összefut múlt és jelen. Petőfi, aki verset írt a tájról, és Zsiga bácsi, akinek munkahely a part. Az erdő emléke, s a mai kert. A rablót rejtő füzes, a permetezőgép. A Jándról átszálló harangszó és a hajókürt. LEFEKSZEM A FŰBE. Fölöttem felhőt kerget a szél. Két oldalról víz hangja jut a fülembe. Fent rigó, ott varjú, arrébb réti sas jön felém, mint a nagy szabad ég megannyi nagykövete. Fűszálat rágok, most nőttet, édes a vége, mint a méz. Száraz nád rezzen, mintha jönne valaki. De csak a szél az, mi hangokat kelt. Aztán valahonnan messziről égő gally kesernyés illata úszik a vizeken át. Tavasz ez, tavasz, ujjongó, s itt a két folyó között, mintha az Éden maradt volna épen, örömére az erretévedőnek. Fekszem a fűben, s kissé szégyellem, hogyan nem jártam még itt soha, itt, amit megénekelt a költő, mi szépségben a világgal vetekszik, itt, ahol egy darab haza az enyém, csak az enyém, háborítatlan. MI A HAZA? — gondolom, s rágom a fűszálat. Zsiga bácsi jut újra az eszembe. — Víz volt, nagy. Jeges. Negyvennyolcban. Akkor volt fiatal az almásom. Száztizenhét fa volt, három sorban. Féltettem őket. Tutajt ácsoltam, s be a vizen a jég közé. Kiszabadítani a fát. — így mesélte. Aztán megsimogatta a fát. Mi a haza? Két folyó nem szorítja úgy a csücsköt, mint a kérdés szorongat engem. Talán Szabó Zsigmond adta meg a választ? BEBORUL AZ ÉG. Mi eddig harsány volt, elkomorul. A fű olyan mint a méreg zöldje. A fűzek sárgás árnyakat kapnak. A Tisza és a Túr is sötétebb, parti sűrűség von reá árnytakarót. Az almafák ága ezüst lesz, fénylik a tört fényben, mint égrenyúló karok napfényt könyörgő erdője. Alacsonyra száll a madár, a közelgő eső leszorította a feléledt bogársereget. Még kandin kiugrik a víz felszínére egy kíváncsi compó. A víz tetején esőcseppek karikáznak, égi géppuska sorozza az eddig töretlen tükröt. Aztán szél fodrozza, ezernyi ráncba szedve a Túrt. ZSIGA BÁCSI kerékpárra száll. Ki hinné róla, hogy századunkkal egy a kora. Villája gondosan a vázhoz igazítva. Gumicsizmája recés nyomát felváltja a kerék keskeny sávja, s úttalan úton indul Olcsvaapáti felé. Lassan senkiföldje lesz a táj. Az illedelmesen érkezett szép reggelt felváltja a borult egű nappal. Mintha megállna minden. Csak a Túr cammog a Tisza felé, a magassá nőtt folyó magábaolvasztó karjába. A gátakat törő, tengerré váló, fákat tördelő folyók csendesek. Béke van ember és víz között. MINT LÁNGPALLOSÜ ARKANGYAL űz ki e kertből az eső. Búcsúzni kell a csücsök Vénusz-halmától, a zöld menyasszonyi fátyoltól, a vizektől. Vissza a falu felé minden lépésen több a valóság. Ott metszenek, amott lustán áll egy permetező, a töltésen juhnyáj ballag, az őrháznál 'kutyaugatás fogad, a faluból traktor hangját hozza a szél. Békésen találkozik álom és valóság. így a szép. Bürget Lajos KM Jól a kis 1 siet keléit..” O
