Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-19 / 90. szám

M Kelet­agyarnrszág XXXVI. évfolyam, 90. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1979. április 19., csütörtök Kisebb költség I dén megszűnik ha­zánkban a sze- mélygépkocsiab- roncs-termelés — nem gazdaságos —, ugyanak­kor a tehergépkocsik és az autóbuszok abroncsai­nak előállítása gyorsan bővül, nagy mennyiség kerül belőle kivitelre is — éppen a nyíregyházi abroncsgyár révén. A két irányban tett lépést a költségelemzés diktálta, az bizonyította, mit érde­mes, mit nem érdemes tenni. Két, három éve nagy visszhangot keltettek az értékelemzési ujjgyakor­latok, amikre néhány na­gyobb vállalatnál sort ke­rítettek. A meghökkentő vizsgálati eredmények fölverte por azonban már leülepedett, ismét nagy a csend, a termékek java kerül — amibe kerül — alapon hagyja el a kész­áruraktárakat. Gyenge lá­bakon áll nálunk a költ­ségek súlyának elismer­tetésére. Pedig lefarag­hat a költségekből te­kintélyes részt a szállí­tási osztály, a legkedve­zőbb továbbítási mód ki- ötlésével, hiszen ne feled­jük, ma már a termékek árának nyolc-tizenkét százaléka — csekély érté­kű, de nagy tömegű cik­keknél harminc-ötven (!) százaléka — a szállítás fedezete. Hozzájárulhat a minőségellenőrzés is a költségek kedvezőbbé té­teléhez. A költségek út­jelzőit figyelve kellene haladnia a termékfejlesz­tésnek, a gyártás korsze­rűsítésének, a termékösz- szetétel változtatásának. Summa summarum: nincs olyan poszt, ahol ne akadna teendő. Abban a tényben, hogy a vállalatok ún. költség- érzékenysége a kívána­tosnál alacsonyabb, sok­féle hatás összegeződik. Mert hiszen természetes, a költségek igazi súlyának érzékeléséhez valós vi­szonyokat, arányokat, ér­tékeket tükröző árrend­szerre éppúgy szükség van, mint az egyes költ­ségnemek reális elkülöní­tésére. N incs olyan tényező­je a termelési költ­ségeknek — az anyagtól a munkásszállás működtetéséig —, ahol ne lehetne megállapítani a szükségest és a fölösle­gest elválasztó határt. Amihez kell némi több­letenergia, ám termelő­helyek nem csekély ré­szén csupán annyi szük­ségeltetne hozzá, hogy megadják a költségek rangját, tiszteljék a fo­rintot, s ne pusztán bevé­telben, hanem elkerülhe­tetlen kiadások, s elérhe­tő haszon viszonyában lássák, mérlegeljék ter­veiket, gyakorlatbani lé­péseiket. <M.) Ülésezik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Államelnök ismét Leonyid Brezsnyev, kormányalakításra Alekszej Koszigin kapott megbízást Szerdán délelőtt Moszkvá­ban megkezdődött a Szovjet­unió újonnan megválasztott Legfelsőbb Tanácsának első ülésszaka. A tanácsot ebben a formájában már a tizedik alkalommal választják meg, ezúttal azonban első ízben került sor választásra az or­szág új alkotmányának elő­írásai szerint. Az alkotmány bizonyos módosításokat je­lentett a legfőbb államhatal­mi szerv életében: a két ház­nak, a Szövetségi Tanácsnak és a Nemzetiségi Tanácsnak most egyforma számú, 750— 750 képviselője van. Ugyan­akkor az alkotmány jelentő­sen bővíti a törvényhozó tes­tület jogkörét és feladatait, egyúttal megnövelt a képvi­selők felelősségét is válasz­tóikkal szemben: a választók megbízatásainak teljesítése a megválasztott küldöttnek alkotmányban is rögzített kötelessége. A Legfelsőbb Tanács kül­döttei a két ház délutáni együttes ülésén ismét Leo­nyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát választották a Legfelsőbb Tanács elnöksé­gének elnökévé. A kormány- alakításra újból Alekszej Koszigin kapott megbízást. A Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács együttes ülését Alekszej Sityikov, a Szövetségi Tanács elnöke nyitotta meg. Az SZKP KB és a Legfelsőbb Tanács kom­munista pártcsoportja, va­lamint a köztársasági és te­rületi küldöttségvezetők ta­nácsának javaslata alapján Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság i (Folytatás a 4. oldalon) APRÓ ANTALT MEGHÍVTÁK AZ USA-BA Elutaztak hazánkból az amerikai képviselők A csepeli látogatás után az amerikai parlamenti küldött­ség — élén Thomas P. O. Neill-lel — a Nemzeti Mú­zeumban megtekintette a ma­gyar koronát és a koronázási ékszereket. A vendégeket a múzeumlátogatásra elkísér­te Péter János, az országgyű­lés alelnöke és Philip M. Kaiser, az Amerikai Egye­sült Államok budapesti nagy­követe. Az április 16—18. között Magyarországon járt delegá­ciót fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára és Púja Frigyes külügyminiszter, vé-» leményt cserélve a nemzet­közi helyzet időszerű kérdé­seiről. A parlamenti tárgya- láoskon valamint Apró An­talnak és Thomas P. O. Neill- nek a küldöttség tiszteletére adott díszebéden elhangzott pohárköszöntőjében a kétol­dalú kapcsolatoknak szen­teltek megkülönböztetett fi­gyelmet. Az Egyesült Álla­mok képviselőházának elnö­ke országgyűlési küldöttség hivatalos látogatására szóló meghívást nyújtott át Apró Antalnak. Hivatalos magyarországi látogatását befejezve délután elutazott Budapestről a Thomas P. O. Neill vezette amerikai parlamenti küldött­ség. MA „Orvhallgatók" az étarben (2. oldal) Termékváltás, piac szerint (3. oldal) Órák a könyvtárban (3. oldal) Heg kell művelni minden kertet (7. oldal) Ruhagyár épül Beregben Jó ütemben építik a Vörös Október Férfiruhagyár vásá- rosnaményi új üzemcsarnokát. (Elek Emil felv.) FELVONULÁSOK, MAJÁLISOK Május elseje megünneplésére készül megyénk Megyeszerte nagy készülődés előzi meg a 35. szabad május 1. megünneplését. Városainkban a munka ünnepén zenés ébresztővel köszöntik a lakosságot. Felvonulást szerveznek a megyeszékhelyen kívül Mátészalkán, Kisvárdán, Fehér- gyarmaton és Vásárosnaményban. A megye sok helységé­ben tartanak munkás-paraszt találkozót. Az ünnepi megem­lékezéseket sportvetélkedők, színes majálisok követik. A színpompás ünnepi prog­ramokat a helyi pártszervek, pártbizottságok, szakszerve­zetek, a helyi tanácsok szer­vezik és irányítják. Az ünnep tiszteletére fel­lobogózott Nyíregyházán a május elsejei programok áp­rilis 30-án veszik kezdetüket. Ezen a napon délután 15 óra­kor tartják a munkásmozga­lom veteránjai és a fiatalok hagyományos hármas-dombi találkozóját. Ezzel egy időben a Volán-pályán nemzetközi meghívásos salakmotorver­senyt bonyolítanak le. A kü­lönböző futamokban világhí­res szovjet, bolgár, csehszlo­vák, román, lengyel, olasz és magyar motorosok állnak majd rajthoz. Május elseje zenés ébresz­tővel köszönt a város lakos­ságára. A felvonulásra több mint száz üzem, vállalat, gyár, intézmény, iskola je­lentette be részvételét. A rendező szervek 22 ezer fel­vonulóra, és ezt jóval meg­haladó nézőseregre számíta­nak. A felvonulást a transz­parensek, zászlóerdők és a léggömbök színes kavalkádja mellett munkát könnyítő gé­pek, termékbemutatók teszik még változatosabbá. Bizonyára nagy érdeklődés­re tarthat számot többek között a Szabolcs megyei Állami Építőipari Válla­lat 600 dolgozóját kísérő betonozó géplánc. A ZÖLD­ÉRT vállalat dolgozói a Sza­badság-szobor képmásával és primőr áruk bemutatásával kedveskednek a több tíz ez­res nézőnek. A KMP Közúti Igazgatóság és a közúti öpí tő vállalat munkagépeit dol­gozóik népes csoportja kö­veti. Délután és este Sóstó- gyógyfürdőn az ifjúsági park­ban az amatőr művészeti együttesek és szólisták gála­műsorában gyönyörködhet­nek az érdeklődők. A sport kedvelői délután a sóstói ta­von hajómodellező bemuta­tón vehetnek részt. A Besse­nyei György Tanárképző Fő­iskolán 15 órától játékos sportmajális zajlik. Az üze­mi sportrendezvényeken túl­menően a sóstói ifjúsági parkban ökölvívó-, birkózó-, súlyemelő- és cselgáncsbemu­tatókat tartanak az NYVSSC és a Volán sportolói. A la­kosság a megyeszékhelyi pon­tos programokról a május el­sejét megelőző napokban a repülőgépekről ledobott szó­rólapokról tájékozódhat. Mátészalkán mintegy hat­ezer felvonulóval számolnak. A menet az I-es ABC térsé­géből 9 órakor indul, s az ál­lomás előtti téren át jut ki a sportpályára, az ünnepi meg­emlékezés színhelyére. A nap Elkészült a mátészalkai kultúrcentrum makettje. Az impozáns művelődési ház és könyvtár a városközpontban kap he­lyet. Megvalósítására szakaszokban, a következő két ötéves tervben kerülhet sor. . hátralévő része a sportvetél­kedőké, a játékoké, a majá­lisé. Érdekes színfoltja az itteni eseményeknek a MOM- ban tervezett munkás-pa­raszt találkozó, és a sport- versenyek. A napot a Keleti lakónegyedben utcabállal zár­ják. Kisvárda lakossága is ze­neszóra ébred. A felvonulók nyolcezer fős színes menete 37 felvonulóegységből áll ösz- sze. A termékbemutatós me­net a bíróság elől indulva jut el a várkertbe. Itt a majáli­sé, a pihenésé, a sporté, a szórakozásé, az egész napot betöltő kulturális műsoré az elsőség. Ekkor nyitják meg a strandfürdőt. Egész napot be­töltő ünnepségeket tartanak a járás valamennyi községé­ben, amelyek közül a záho­nyiak gazdag programja emelkedik ki. Nyírbátorban a hagyomá­nyoshoz híven a Csepel Mű­vek Szerszámgépgyára gyár­egysége, a Minőségi Cipő­gyár, az Uj Barázda, és a piricsei tsz munkás-paraszt találkozója jelenti az egyik főeseményt. A központi ma­jális a szerszámgépgyár előt­ti téren lesz. A MEZÖGÉP- esek, az ÉRDÉRT, az építő­ipari szövetkezet, az ÁFÉSZ, a nyírcsászári tsz tagsága a MEZŐGÉP melletti parkban majálison találkozik. A Bóni- ban házon belüli ünnepségen látják vendégül a dolgozókat. Tartanak a városban mun- kás-paraszt-katona találko­zót. A hivatalok, intézmé­nyek, iskolák a kispiricsei le­gelőn tartják egész napos ma­jálisukat. A járás minden községében egész napot be­töltő kulturális és sportmű­sorok jelentik az ünnepi hangulatot. Fehérgyarmaton a zenés ébresztőt a város üzemi mun­kásainak, termelőszövetke­zeti parasztságának intézmé­nyei dolgozóinak, diákjainak termékbemutatóval egybekö­tött színpompás felvonulása követi. A járásban a közös tanácsú községek közül szí­nes majálisokat tartanak Cé- génydányádon, Kölesén, Ti- szabecsen. A délután minde­nütt a sportrendezvényeké, melyeket labdajátékok, atlé­tikai versenyek színesítenek. Vásárosnaményban a fel­vonulókat a város és a járás vezetői az áruház előtt fel­állított emelvényről köszön­tik. A járásban a hagyomá­nyoknak megfelelően Nyír- mada-Pusztadoboson, Tisza- szalka-Tiszaadonyban és Be- regdarócon ígérkezik érde­kesnek az egész napos kultu­rális és sportprogram, a ma­jális. (sigér) /

Next

/
Thumbnails
Contents