Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. április 15. TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJEGYZET A Bakonyi A Bakonyi Ház Ves/premben a Bakony Muzeum szomszédsága ban épült 1935-ben. A ház formája, berendezése, bútorai és konyhai felszerelése egy bakonyi kisnemesi család otthonát mutatja be. Az épület legfőbb dísze a gádor (folyosó), innen nyílik a konyha bejárata. A ház lényegét — építési módját — tüzelő- es fűtőrendszere hu tározza meg. Itt a szabadkéményes konyha közepén áll a nagyméretű, négyszögletes kenyérsütö kemence. K mellett jobbra fent a kisebb kalácssütü kemencét képezték ki. Az alatta lévő tér tüzelő tárolására, szárítására alkalmas. Kzen kivül két szabad tűzhely es a padformáju pocik (szabad tüzrakóhely) szolgált a főzéshez, vízmelegítéshez. Az ilyen lakodalmas fazekat még harminc evvel ezelőtt is használták. Az udvaron felállított lacikonyhában ebben főzték a levest és a töltött káposztát a násznépnek. Az ujjbenyomatos, hálófonattal díszített edény ürméretét nem ismerjük, de nagyságái a melle helyezett ? literes köcsög érréfcrttrti. A bakonyi szúrt egesz Veszprém megyeben viseltek a nyájörző emberek, a cselédek és a zsöllérek. Mivel a cifra szűr ujjai befe- nekeltek (bevarrottaki, azt csak vállra vetve hordhatták. A befene- kelt ujjak zsebként szolgálták a szűr gazdáját. A ruhadarab további jellegzetessége még az átlagnál nagyobb, szögletes gallér, amelyet szintén gazdagon díszítettek. Ház Casanova Sotarto menyecske, amely szintén a környékbeli fazekasfalvak, fazekasközpontok — Nagyvázsony, Tüskevár, Sümeg — egyik terméke. \ lakószoba legszebb berendezési tárgyai a faragott támlájú székek. Az évszámmal is ellátott székek közül ezek a legrégebbiek, amelyek az országban épségben fennmaradtak. Győri Lajos képriportja FÉLMILLIÓ ÉVES NYOMOK Leletek a Tiszánál A Kárpátontúli területen végzett kutatások során a szovjet régészek a Tisza felső folyásánál megtalálták az ember legrégebbi nyomait Európának ebben a részében. A leletet 500 000 évre becsülik. Mielőtt 1979. egyik nagy mozislágeréről, a hozzánk is viszonylag frissen elkerült Casanováról érdemben szólnék, hadd bocsássam előre: nagyon szeretem Fellini alkotásait. Mondhatnám azt is, hogy elfogultan, hiszen a „felliniádákat” — néhány kivétellel — kiemelkedő élményeim közé sorolom. Filmízlésemet, esztétikai ideáljaimat Az országúton, a Cabiria éjszakái, a Nyolc és fél, az Amarcord nem kis mértékben alakította. Hogy mit szeretek a Felli- ni-filmekben? Mindenekelőtt : a varázslatot, mely a sajátságos hangulatú történetekből árad. Ez az élet és a művészet varázslata. Az olasz rendező köznapi helyzetekben is képes egyetemes érvényű összefüggéseket érzékeltetni — s megfordítva: „nagy világokat” rögzítő vásznán a személyiség rejtett titkai is feltárulnak. Szeretem továbbá Fellini őszinteségét. A mester, aki nem megy a szomszédba egy kis meghök- kentésért, s kifejezetten kedveli a szabálytalan helyzeteket, voltaképpen mindig önmagáról beszél, önportréja csöppet sem idealizált. „Ez mind én voltam egykor”. Ilyen lehetne a mottó, melyet legtöbb filmje fölé írhatnánk. Federico Fellini az ötvenes évek közepére „érett meg”: eszköztára, stílusa, nyelve ekkor nemesedett klasszikussá. Tetszik nekem, hogy a művész nem hajlandó saját maga szobra lenni. Megújulásai' dicséretesek — még akkor is, ha egyik-másik nem hozta meg a kívánt eredményt. S még valami, amit különösen kedvelek a Fellini- filmekben: a megragadó humor. Az elbűvölő közönségesség és a tekintélyromboló nyelvöltögetés derűje. Bizonyítgassam-e ezek után, hogy nagy várakozással tekintettem a Casanova bemutatója elé? S vártam a sorozat folytatását? A korábbi élmények intenzitását? Nem folytatom, hiszen magam is érzem a görcsös erőlködést, mely megbénítja a toliamat (s ha ez nem képzavar: az írógépemet). Mintha igazoló jelentést írnék. Az olvasó nyilván így gondolkodik: a szerző azért említette, hogy Fellini-hívő, mert ezzel a közléssel kívánta ellensúlyozni feltehetően elmarasztaló véleményét. Valójában ennél sokkal egyszerűbb a helyzet. Semmi értelme a kritikusi taktikázásnak. Fel- linit nagyra tartom, a Casanova azonban egészében véve nem nyerte meg tetszésemet. Ennyi az egész. Mit jelent az „egészében véve” kifejezés? Azt, hogy a film nincs híján remek részleteknek, érdekes epizódoknak. Egyes képsoraiban (ilyen a szeretkezési verseny, vagy a roppant keserű finálé) megcsillan a rendező kivételes tehetsége. Egy Fellini-film másképpen vált ki ellenérzéseket (ha ítéletünk elmarasztaló). mint az iparosok tákolmányát A végső hatás — legalábbis számomra — ennek ellenére kiábrándító. Nem titkolom, sokkal többet vártam a'Casanovától. Ügy érzem. a mutatványjelleg domborodik ki benne, s elsikkadt ezúttal a csillogásban a varázslat és az őszinteség, melyet, mint fentebb említettem, szinte valameny- nyi Fellini-opusz fontos kötőanyagának tekinthetünk. Fellapoztam a művész nyilatkozatát, melyet „utóiratként” fűzött a filmhez. Érdemes idézni belőle: „Casanova a művészi érzékenység ellentéte. Sok irányú tisztelet jellemezte. A tekintély tisztelete. Az isten tiszteleté. A hatalom tisztelete. De mindezt valódi kötődés nélkül tette. Ez egyébként kimondottan olasz vonás: mindig a jó fiút játszani — a jó apát, vagy a jó katolikust. S ami a legfélelmetesebb elbizakodottságra vallott Casanovánál: ez az ember nagyon jó írónak, művésznek, költőnek tartotta magát... Irigyeltem magabiztosságát. Az emlékiratai! A tolmácsolás erejének, művészi közlésének, a misztikumnak egyetlenegy vonását sem lehet benne felfedezni. Emlékiratai tehetségtől, szellemességtől mentes és gondolatok nélküli anekdoták tömkelegé. Szemernyi leleményesség sincs benne. Még a nőket sem tudta jellemezni. Hamis tisztelet, hamis költészet volt az, amit irántuk érzett: számára minden nő ajka cseresznyéhez, a szeme mandulához hasonlított, a nők haja pedig szerinte olyan fekete volt, mint a varjú tolla. Casanova tulajdonképpen nem is volt igazi hódító. Filmemben a terméketlenséget akartam bemutatni, amely ugyanúgy megnyilvánul a magamutogatás iránti vágyban, mint bizonyos színpadias életvitelben, a látszatért, s mindig a látszatért, soha sem a valós életért folytatott rajongásban . ..” Vitára ingerel az emlékiratokkal kapcsolatos lekicsinylő vélemény. A Casanova-je- lenség mögött nem rejtőzhet üres bábu, fantáziátlan pojáca. Persze ez most mellékes. Az a lényeges, hogy Fellini áldozatként ábrázolja a szerelmi bajnokot: olyan embernek, aki — részben kora hibájából, részben saját korlátáiból eredően — képtelen volt önmagát megvalósítani. A koncepció egyértelmű. Az a baj, hogy a csalódások tömege — a kiégés folyamata — az epizódok jórészében érdektelen tálalásban bomlik ki előttünk. Zampanót Az or- szágúton-ban sajnálom. Cabi- riával együttérzek, a Nyolc és fél rendezőjét megértem, az Amarcord hősével együtt gondolkodom — ehhez a Casanovához semmi közöm. Lehet, hogy ez az oka elmarasztaló — s meglehet, egyoldalú — véleményemnek? Végül egy-két mondat a film erotikus töltéséről. Fellini ezúttal nem szolgál merész látvánnyal, ellenkezőleg: a két nem közötti — érzelmek nélküli — kapcsolat dermesztő ürességét leplezi le. Igaza van az egyik külföldi lap kritikusának. A Casanova „a modern koitusz-kultusz ellen irányul”. Veress József Néprajztudományunk az utóbbi két évtizedben behatóan foglalkozott a különböző gabonafélék és kapásnövények termesztésének történetével. Érthető ez a nagyarányú érdeklődés, hiszen ezek a növények jelentős szerepet játszottak és játszanak ma is a magyar parasztság népi táplálkozásában és gazdálkodásában. A legfontosabb kapásnövények közé sorolhatjuk a dohányt, melynek termesztése nagy múltra tekint vissza hazánkban. Az ország hagyományos dohány- termesztő területeiről a legátfogóbb tanulmány 1964-ben jelent meg Takács Lajos tollából. Ebben a munkában viszonylag kevés szó esik a nyírségi dohánytermesztésről. Ezt a hiányt hivatott pótolni Dobrossy István könyve, amelyben a szerző azt vizsgálja, hogy miképpen illeszkedett be a dohányterA Nyírség dohánya Gazdaságtörténet és néprajz mesztés a nyírségi gazdálkodás egészébe, s milyen sajátos vonásokat mutat a növény nyírségi termesztése. Szabolcs a dohánytermesztő megyék sorában a 19. szd. közepén még csupán a 7. helyen állt, 1964-ben azonban a Magyarországon megtermelt dohánynak több mint a fele került ki a megyéből. A termesztő területek nagyságát és a termesztett mennyiséget figyelve, a dohánytermesztés e területen való meghonosodásától kezdve valamennyi növény közül a leggyorsabban növekedett. A szerző négy fejezetben tárgyalja a mintegy másfél évtizedes gyűjtőmunka során felhalmozott történelmi és néprajzi anyagot. Könyve első részében az 1851—1964 közötti időszak dohánytermesztésének gazdaságtörténeti és társadalomnéprajzi jellegzetességeit vázolja fel. 1851-ben vezették be hazánkban a dohány állami monopóliumát. amely a hazai dohánytermesztés területi átrendeződését eredményezte. Ez a strukturális átrendeződés időben egybeesett a szabolcsi területek nyírvízlecsa- polásának befejezésével. Ezáltal a dohány szápnára kedvező termesztési lehetőségek alakultak ki a Nyírségben, s megkezdődött a kapásnövény hihetetlenül gyors szántóföldi térhódítása. Mivel területünkön a dohánytermesztésnek nem voltak történelmi gyökerei, e gyors térhódítás nagymértékben összekapcsolódott a nagybirtokkal, amely a paraszti termelést fokozatosan visszaszorította, majd teljesen elsorvasztotta. így a magyar- országi dohánytermesztésnek úgy fejlődött országos központjává a Nyírség, hogy a termesztés összességében nem jellemezte a parasztgazdaságokat. A szerző részletesen szól a dohánytermesztésben nagy szerepet vállaló dohánykertészekről. vándor- és parasztdohányosokról, azok gazdálkodásáról és életmódjáról. A könyv' második és harmadik fejezetében képet kapunk a dohánytermesztés munkafolyamatáról, a palántaneveléstől a dohány megmunkálásáig. Részletesen szól Dobrossy a hagyományos paraszti eszközkészletről, annak alakulásáról. A dohány kötelező beváltásának ellenőrzése hívta életre a fináncok ellenőrző intézményét, amely harcot folytatott az elterjedt dohánycsempészet ellen. Jelentős szerepet töltött be a dohány a népi gyógyászatban is, főleg uradalmi és paraszti dohányosok körében volt ismert. A munka utolsó része a dohánytermesztésnek az uradalmi üzemszervezetben és a parasztgazdaságok szerkezetében betöltött szerepét tárgyalja. Dobrossy István: Dohánytermesztés a Nyírségben című könyve a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajz tanszékének kiadványai sorozatban jelent meg, Üjváry Zoltán szerkesztésében. Ács Zoltán KM o r 4 Könyvespolc .
