Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. április 15. Kenyerünk — a mindennapi, a legfontosabb táplálékunk. A legősibb és a legegyetemesebb. Az ember, amikor a föld gondjaira bízza a magot, a kenyérre gondol... A zöldfülű kalászok ifjúságától harsogó tavaszra, a beérett termés hullámzó aranyszőkeségére, a kemencék lángoló torkára, a munka szigorú rendjére, a laktató bőségre: a kenyérre. Amelyről versek, dalok, hősköltemények születnek, a kenyérre, amely nélkül nem élet az élet, nem ünnep az ünnep, ami költői jelkép is: életet jelent, békét, jólétet, gazdagságot. Mert a gazdagság, igenis ott kezdődik, hogy reggelenként kenyérhegyek nőnek az üzletekben, zsemlék, briósok gurulnak az asztalokra, kiflit tízóraiznak a gyerekek, kenyeret sütnek a pékek: kilósat, kétkilósat, fehéret, barnát, búza- vagy rozslisztből, dagasztottak kereket, hosszúkását, sokfélét és sokat. Nem az örökkévalóságnak dolgoznak — az életnek. Nekünk. Mindannyiunknak... Felvételeink a sütőipari vállalat nyíregyházi, Martinovics téri kenyérgyárában készültek. ahol megnövelt teljesítménnyel, három műszakban termeltek azért, hogy a húsvéti ünnepi asztalon mindenhol és mindenkinél legyen elegendő kenyér, kalács és péksütemény ... Szöveg: Pauwlik Györgv Fotó: Mikita Viktor Kétszázezer darab zsemlével gyártottak többet a szokásosnál, hogy az ünnepi töltelékek alapanyaga biztosított legyen. Százával nyeli el a gözös kemence a zsemléket. Patakokban „folyik” a szállítószalagokon a friss, ropogós egykilós kenyér. Karsai István pck a tészta minőséget ellenőrzi a dagasztógépnél. Egyedi Lászlóné keze nyomán boszorkányos gyorsasággal fonódnak a kalácsok. Húsvétra 300 mázsa egykilós foszlós kalácsot, a hétköznapinak a százszorosát küldték az üzletekbe. Kuglófok — útban a kemence felé. A fonott kalácsok katonás rendben várakoznak sütés előtt. Mindennapi kenyerünk KM
