Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. április 15. Események címszavakban HÉTFŐ: Manley, jamaicai miniszterelnök moszkvai tárgyalásai — Callaghan sajtóértekezletével kezdetét veszi a brit választási kampány — Fegyveres incidens Afganisztán és Pakisztán határán • KEDD: Heves harcok Nicaraguában a sandinisták és Somoza diktátor erői között — Szófiában tanácskozik a Szakszervezeti Világszövetség Főtanácsa SZERDA: A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának ülése — Űjabb Vance—Dobrinyin-eszmecse- re a SALT—2-ről — „Forródrót” létesül a különbékét aláíró Egyiptom és Izrael vezetése között CSÜTÖRTÖK: Az űrállomással történő összekapcsolás elmaradása nyomán visszatér a Földre a Szojuz—33, fedélzetén szovjet—bolgár űrpárossal — A tanzániai erők és az ugandai felkelők elfoglalják Kampalát, ideiglenes kormány alakul — Haderő-csökkentési tárgyalások Bécsben PÉNTEK: Riadókészültségbe helyezik a zambiai hadseregé^ miután az országot több rhodesiai légitámadás éri, s egy ellenséges kommandó megtámadja Nkomónak, a Zimbabwei Hazafias Front társelnökének házát — Mondale amerikai alelnök észak-európai útja — Jordánia elítéli a különbékét SZOMBAT: Tiltakozás a palesztin menekülttáborokat ért izraeli bombázások miatt — Hanoiba megérkezett a kínai küldöttség a határkérdések tárgyalásaira A hét három kérdése O Mi áll a SALT-tárgya- lások hullámzásának hátterében? Pontosan négy és fél esztendeje annak, hogy a vla- gyivosztoki szovjet—amerikai csúcstalálkozón megállapodtak a SALT—2 megállapodás alapvető számaiban. A várakozásokkal ellentétben azonban hosszas és kínos tárgyalások következtek, amelyek során az Egyesült Államok megpróbált új és új feltételeket állítani, hogy egyoldalú előnyökhöz jusson. Ilyen alapokon természetesen nem jöhet létre a létfontosságú stratégiai érdekeket érintő szerződés. Ezért hiába mondták, hogy már csak öt, vagy két százalék maradt függőben, elhúzódtak a megbeszélések. Voltak ennek kétségtelen technikai okai is, Miután a fegyverkezés nem állt meg, sőt nem is lassult a múló esztendők során, s állandóan új problémák jelentkeztek. De a megegyezés eddigi elmaradása mégis elsősorban annak tulajdonítható, hogy az Egyesült Államokban a katonai-ipari komplexum jelentős ellenerőket mozgósított s a hivatalos Washington habozott, amikor rá kellett volna szánnia magát e viszonylag hosszabb távú, a békés egymás mellett élést általában előmozdító okmány aláírására. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a SALT közös érdek. A tömegpusztító fegyverzet első ízben kerülne korlátozás alá, a közvetlen anyagi kihatásokat 40 milliárd dollárra becsülik (legalább ennyit lehetne megtakarítani), megnyílna az út egv újabb csúcstalálkozóhoz, s a Hala ban javulna a nemzetközi légkör. Ilyen előzmények után a hét elején olyan washingtoni nyilatkozatok hangzottak el, hogy a szerződés lényegében kész az aláírásra. Negyven- nyolc óra sem telt azonban, s befolyásos amerikai lapok kiszivárogtatták: az amerikai kormány újra bizonytalan, mert valószínűtlennek tartja, hogy a szerződés megkapja a kongresszusi ratifikáláshoz szükséges kétharmados többséget. A törvény- beiktatás áthúzódhat 1980-ra, s ez nem egyszerű késedelem. Addigra tovább bonyolódhat a haditechnika, s az elnökválasztási év általában nem a legmegfelelőbb a józan, kompromisszumos döntések keresztülvitelére. Most úgy vélik az Egyesült Államokban, hogy a május közepéig tartó időszak kritikus lehet a SALT szempontjából, ha addig megtörténik az aláírás, lehet még az idén ratifikáció. Mindenképpen sajnálatos, hogy a SALT ily módon szinte kiszolgáltatódott az amerikai belpolitikai küzdelem kusza világának, s a Carter- kormányzatnak sok esetben olyan kongresszusi visszahatásokkal kell szembenéznie, amelynek felkeltéséhez maga is hozzájárult. Vannak amerikai vélemények, amelyek még azt sem tartják kizártnak, hogy a Fehér Ház a kongresszusi ellenzékre hivatkozva, talán új engedményeket szeretne kicsikarni. A SALT-hullámzás mindenképpen felveti annak szükségességét, hogy e valóban kölcsönös érdekeket jelentő szerződés előmozdításához az Egyesült Államok minden illetékesének nagyobb felelősség- tudattal és józansággal kell közelednie. © Mi a helyzet a vietnami—kínai megbeszélésekkel? A vietnamiak — mint ezt már több ízben javasolták — készek bármikor tárgyalásokat kezdeni Kínával. Az észszerű indítványok elől Peking is nehezen tud kitérni s előfordulhat, hogy mire e sorok az olvasóhoz jutnak, az időzóna-eltolódást is számítva, már a hanoi tárgyalóasztalnál ülnek a külügyminiszter-helyettesek által vezetett delegációk;1' '! A tárgyalások azonban korántsem Ígérkeznek egyszerűnek, amint ez az előzetes nyilatkozatokból is világossá válhatott. Vietnami részről kénytelenek voltak már eleve két tényezőre felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy a határtérség változatlanul nyugtalan, a kínai csapatok 15 vietnami körzetet megszállva tartanak (főleg határ menti magaslatokról van szó), erődítményeket és stratégiai utakat építenek a határnál, kémeket dobnak át. A másik ehhez kapcsolódó észrevétel, hogy a tárgyalásokon elsősorban a határterület problémáiról szükséges párbeszédet folytatni. Vietnam emellett hajlandó valamennyi kétoldalú kérdést érinteni a két ország közötti megszakadt közlekedési kapcsolatokról a kínai eredetű vietnami hoák ügyéig. Vietnam azonban nem tárgyal harmadik országokat érintő problémákról. Ez a megállapítás annál súlyosabb, mivel az előzetes kínai kijelentések tanúsága szerint Peking mindenekelőtt Kambodzsát szeretné szóba hozni. A tárgyalások startja tehát sok tekintetben azon múlhat, megfogadja-e Peking, a hanoi tanácsot: aki a kamMozambiki jegyzetek (3.) Áldozatok a szabadságért A szabadság, a függetlenség biztosítása a külső ellenség ellen, nagy és költséges feladata a Mozambiki Népi Köztársaságnak. Két nyugati fajüldöző szomszédja, a Dél-afrikai Köztársaság és Rhodesia ellenségesen viseltetik Mozam- bik szocialista politikai irányvonalával szemben. A még gyanmati Mozambik kiszolgálta mindkét szomszédját, gazdaságilag függvényükké vált. Az országot átszelő vasútvonalak is nyugat-keleti irányba haladnak, vagyis arra épültek, hogy Rhodesiát és Dél ^Afrikát kössék össze az Indiai-óceánnal, hogy a kitermelt nyersanyagokat gyorsabb úton lehessen exportálni a világ minden részébe. Jellemző, hogy az észak-dél irányban több mint 3 ezer kilométer hosszúságú Mo- zambikot egyetlen vasútvonal vagy jelentősebb közűt sem szeli át. A fővárostól északnyugatra csaknem 2 ezer kilométer távolságra lévő Tete tartomány székhelyéről, Tétéről közúton is csak úgy lehet az ország déli részében lévő Maputóba jutni, ha közben több száz kilométeres szakaszon érintik Rhodesiát. Ez az útszakasz azonban a függetlenség kikiáltása óta zárva van a 2 ország ellenséges szembenállása miatt. Bár mindkét ország ellenséges magatartást tanúsít Mozamíbikkal, a mozambiki vezetők lényeges különbséget tesznek a két nyugati szomszéd közötti kapcsolatok tartásában. Rhodesiával — az ENSZ-határozatnak megfelelően — minden gazdasági kapcsolatot megszakítottak, ugyanakkor befogadják az üldözött zimbabwei (rhodesiai) hazafiakat, akik mozambiki táborokban élve folytatják felkészülésüket a fegyveres harcra a fajüldöző rendszer ellen. Emiatt a rhode- siai hadsereg, különösen a légierő súlyos támadások sorozatát zúdítja Mozaimbikra, bombázva a zimbabwei hazafiak táborait és Mozambik gazdasági létesítményeid Ez azonban csak egyik része annak az áldozatnak, amit Mozambik hoz a szomszédos afrikai ország hazabodzsai kérdésről akar tárgyalni, annak Phnom Penh- be kell utaznia és Heng Sam- rint kell megkeresnie. © Hogyan tovább Ugandában? Ugandában minden jel szerint eldőlt a küzdelem. Kampala elesett, s megalakult a nemzeti felszabadítás! front ideiglenes kormánya. Idi Amin Dada, a bukott elnök ugyan egy mozgó rádióadó segítségével időnként még nyilatkozatot tesz, de a helyzet uralásáról elhangzó szavai ugyanolyan komolytalannak tűnnek, mint korábban számos kormányzati intézkedése. Egyelőre könnyebb megmondani, mi az, ami lezárult Ugandában, mint azt, hogy mi veszi kezdetét. Amin kormányzása alatt a világ gyakran figyelt Ugandára, s ez elsősorban a szinte óránként változó álláspontoknak és magatartásoknak volt köszönhető. Előfordult, hogy Amin, akinek személye mindenképpen rányomta bélyegét az utolsó nyolc esztendőre, elhivatott politikust sejtető pozitív nyilatkozatot tett, hogy másnap vagy még aznap mindent visszavonjon, s a szöges ellenkezőjét állítsa. ígéretei teljesületlenek maradtak, az ország gazdasága tönkrement, egyelőre nehéz felmérni, hány áldozata van rezsimjének. A belső bajokat levezetendő határozta el magát a szomszédos Tanzánia megtámadására is, ami végül is visszaütött rá, a teljes kudarchoz vezetett. Az Amin-ellenes front meglehetősen széles, s a legkülönbözőbb irányzatokat foglalja magába. Régről ismert és új neveket, miközben az ország volt elnökéről, Obotéről egyelőre keveset hallani. A kérdőjelek változatlanul választ kívánnak: mennyire lesz egységes az ellenzéki front Amin bukása után, milyen programot dolgoznak ki, hogyan foglal állást a közvetlenül érdekelt Tanzánia? Miközben Dél-Afrika, Namíbia és Rhodesia-Zimbabwe körül éleződik a helyzet, s Zambia a fajüldözők támadásaitól sújtva kénytelen riadökészültség'be helyezni erőit — az afrikai felszabadulás érdekeit egy gyors és kedvező ugandai konszolidáció, Uganda és szomszédai között a viszály végleges lezárása szolgálná. Réti Ervin NEW YORK I LEVELÜNK Gyújtogatok a lig három nappal azután, hogy e sorok szerzője két bostoni szállodatűzről tudósított (az amerikai nagyvárosban egyetlen éjszaka két hatalmas hotelt gyújtottak fel, 1600 vendéget kellett kimenekíteni a lángok közül, 60 személy sebesült meg), szemtanúja lehetett Washington legnagyobb áruháza égésének. Közismert, hogy a New York-i lakóházak homlokzatán ott éktelenkedik a tűzlétra, hogy minden szálloda, középület folyosóján megtalálható a tüzet jelző vészcsengő. Az amerikaiak a XX. század végén ugyanúgy rettegnek a tűzvésztől, akár az európaiak a középkorban. S nemcsak azért, mert családi otthonaik javarészt fából készülnek, s emiatt gyúlékonyak. A tüzek szándékos előidézése, a gyújtogatás roppant elterjedt jelenség az Egyesült Államokban. Ez okozza a tűzesetek egynegyedét. S ami különösen ijesztő: a gyújtogatások száma évente ugyancsak egynegyedével növekszik. 1977-ben a szándékosan előidézett tűzesetek 1000 ember életét követelték és csaknem 3 milliárd dollár kárt okoztak az Egyesült Államokban. A gyújtogatások indítéka különféle lehet: biztosítási csalás (a háztulajdonos felgyújtana teljesen „lerobbant”, de értékén felül biztosítót bérházát), bosszú, más bűncselekmény nyomainak eltüntetésére irányuló szándék, vagy „egyszerűen” garázdaság. A tűzoltóság nyomozócsoportja és a rendőrség általában eredménytelenül harcol a gyújtogatok ellen. Jellemző, hogy az utóbbi időben csupán az esetek 9 százalékában sikerült a tettesek nyomára jutniuk. „Ez a leggyorsabban terjedő bűncselekményfajta az Egyesült Államokban” — jelentette ki Thomas Kotoske főügyészhelyettes. , Csupán egyetlen olyan nagyváros van, ahol az utóbbi három évben sikerült egyharmadával visszaszorítani a gyújtogatási hullámot: a Washington állambeli Seattle- ben. A gyújtogatások társadalmi hátterét természetesen itt sem tudták megváltoztatni, viszont jelentősen emelték a megelőző munka és a nyomozás színvonalát. Hivatásos sportolóknak — a fiatalság bálványainak — a részvételével „gyújtogatás elleni” rádió- és televízióműsorokat (hirdetésként fizetett programokat) készítettek és sugároztak. (A gyújtogatok jelentős része ugyanis unatkozó, iskolakerülő vagy munkanélküli tizenéves.) A „megelőző csoport” tagjai rendszeresen látogatják a „felgyújtásra érett” negyedeket: a tulajdonosok tudják, hogy rajtuk van a hatóság szeme. A városban megkettőzték a cirkáló tűzoltójárőrök számát. A rendőrség néhány kiváló detek- tívjét átvezényelték a tűzoltóság nyomozócsoportjához. M indez csupán szervezés és pénz kérdése. Az elsőről a kezdeményező, Gordon Vickery, Seattle város energikus tűzoltóparancsnoka gondoskodott, a másikról pedig a biztosító társaságok, amelyeknek a gyújtogatás elleni propagandához való hozzájárulás jóval kevesebb pénzükbe kerül, mintha a tűzkárokért kellene fizetniük. Mind a tömeges gyújtogatás, mind az ellene való harc módszerei meglehetősen amerikai ízű jelenségek. Ám Se- attle-ben éppen ezért értek el jó eredményt ezekkel a módszerekkel, amelyeket most, úgy látszik országosan is be akarnak vezetni. Carter elnök ugyanis az eredményes seattleiek vezetőjét, Gordon Vickeryt nevezte ki az Egyesült Államok tűzoltó főparancsnokává. DCllLcló* Qiln án fiai szabadságharcának támogatásában. A Rhodesiából kiinduló és a mozambiki tengerpartra haladó két vasútvonal lezárása évi 150 millió dollár veszteséget okoz Mozambik nák éppen azokban az években, amikor minden dollárnyi devizára szüksége van az ország talpraállításához, a szocialista gazdasági rend megteremtéséhez. így mozambiki barátaink méltán elmondhatják, hogy Mozambik a fejlődő országok sorában ahhoz a csoporthoz tartozik, amely a legtöbb áldozatot hozza a még szabadságukért, függetlenségükért harcoló népek megsegítésére, támogatására. A belső építési feladatok, de a .külső ellenség megosztása is arra a megfontolásra késztette a mozambiki vezetőket, hogy . igyekezzenek megőrizni a normális gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat a fajüldöző Dél-afrikai Köztársasággal. E kapcsolatok fönntartását a következő tények kényszerítik ki: először is a dél-afrikai gyémánt-, szén- és fémbá- nyákba mintegy 80—100 ezer mozambiki bányász járt dolgozni a függetlenség előtt és még ma is körülbelül 60 ezren dolgoznak ott. Ezek a bányászok csak időnként látogatnak haza családjukhoz, de a fizetésük egy jelentős részét a bányák hazautalják nekik Mozambikba. Ez természetesen nemcsak az érintett családoknak, hanem az országnak is jelentős deviza- bevételt biztosít. Másodszor: a gazdasági élet fenntartásához, továbbfejlesztéséhez jelentős nyersanyag- és kész- árüiimportra van szükség. Ennek legolcsóbb beszerzési forrása természetesen az a szomszéd ország, amellyel már kialakult kapcsolatai vannak. Maputóban alkalmam volt meglátogatni egy üzemet, ahol dél-afrikai nyersanyagból fémbútorokat, ércszállító pótkocsikat gyártották dél-afrikai megrendelésre. Ez a devizabevételen túl jelentős a munkaerőfoglalkoztatás biztosításában, de nem kis szerepet tölt be a szakmunkásképzésben is. Nem lebecsülendő az sem, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban dolgozó mozambiki bányászok jelentős tartalékai a fejlődésnek induló, államosított mozambiki bányászatnak. A bányászok közül ugyanis hazaszeretetből, a szocialista építés iránti lelkesedésből a FRELIMO párt hívására hazatérnek, hogy hasznosítsák a gazdag munkástapasztalataikat. A Dél-Aíri,kával fenntartott gazdasági kapcsolatok szükségességének harmadik fontos oka a Cabora Bassa-i vízierőmű. Az erőmű a Zam- bézi folyón külföldi tőke segítségével, még a gyarmatosítás utolsó éveiben épült. A jelenleg 2 ezer megawatt teljesítményű, de még fejlesztés alatt álló erőmű teljes egészében átadja a termelt energiát a Dél-afrikai Köztársaságnak. Jelenleg ezen még ha akarnának se tudnának változtatni, mert az erőműtől egyetlen, leágazás nélküli fővezeték halad Dél-Afrikába Az erőmű tulajdonjogában a mozambiki állam csak 15 százalékkal részesedik, a részvények többsége a nemzetközi cégéké, főleg dél- afri'kai tőkéseké. Az érvényben lévő szerződés szerint az erőmű, amely jelenleg a világ negyedik legnagyobb vízierőműve, 20 év múlva megy át a mozambiki állaim tulajdonába. A termelés felfutásával azonban Mozambik is hasznosítani kívánja a termelt villamos energiát, s meg fog szűnni az a furcsa helyzet is, hogy Mozambik fővárosa, Maputo villamos- energia-szükségletét Dél-Af- ri'ka biztosítsa, mint ahogy az történik napjainkban. Jelenleg az erőmű egyetlen 400 megawattos turbinája is sokszorosát termeli annak az energiának, amit Mozambik fel tud használni. Az ország néhány városa ugyan már villamosítva van, de a lakosság túlnyomó többségét befogadó kisebb települések, törzsi közösségek még nagyon távol vannak attól, hogy a törzsi szalmakunyhóktól határolt főtereken közvilágításként ne tábortűz, hanem ostomyeles oszlopokon több száz wattos villanyégők világítsanak, hogy megjelenjenek az első rádiók, televíziók. A mozambiki vezetés és a nép szilárd elhatározása és szorgos munkája nyomán azonban jogos a remény, hogy a tervezettnél is korábban elérik a ma még távolinak tűnő célt. Kovács István rl ■ I f-TTl »TSj
