Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
Á MŰVÉSZET ÖRÖK TÉMÁJA A nő portréja Vannak örök témák a művészetben, ilyen például a szerelem, az anyaság, a családi együttes örömteli, boldog pillanatainak művészi rögzítései, melyek az életközösség kifejeződéseivé válnak. Minden egyes rajz, vagy kép újrafogalmazza ezit a mindennapi élményt, ugyanakkor örökíti is hasonuló, belső mozzanatait, megragadja, időállóvá teszi azt, ami természete szerint az elmúlásnak, a változónak van kitéve. Az élet metamorfózisában 'és örök megújulásában a nő alakja lényegül át a legtermészetesebben. A willendorfi Venus, a termékenység kultuszának — eme számunkra talán groteszknek tűnhető — megfogalmazása hódolat azelőtt az őserdő előtt, mellyel a nő életet táplál, védeni tud. Idézzük csak fel Leonardo da Vinci, az itáliai reneszánsz egyik zseniális művészének gyermeket tápláló Modannáját, a híres „Madonna del latte” képét, vagy Raffaello „Stiglices Madonnája” angyali ábrázatát, s megérthetjük ezekből az alkotásokból, miért válik az anya, a szépséges, szeretettől sugárzó nő eszményi képpé, ideává. Pataki József művészetében is a nő ábrázolásakor a nő szerepének eme pozitív, a női nagyság egyedülálló sajátosságait, kifejező mozzanatait lelhetjük meg a mindennapi lét tünékeny pillanataiban. Rajzain az egyes élet apróbb mozzanataiban is képes a női sorsok összefo- nottságára, az általánosra, a közös érzésekre, gondolatokra művészien kifejezést találni. Női sorsok, érzések, megannyi változás: szerelem, anyaság, féltés és gond, védelem és szeretet ezernyi rezdülésein ott tetszenek fel a vonalak, fény és árnyék megszabott «rendjéből a nőre bízott szerep, a női sors kikerülhetetlen pillanatainak képei, melyek a születéstől a fogatlan «halálig «kísérik és miagásztosítjá k őt. Pataki József művészete a női sorsból megfogailmazott eszmeiség tkifejezője, példa művészet és élet elválasztha- tatlanságáruak jelen valóságára. — mi — Pihenő asszonyok a másikat a tavaly léadott disznókért kaptam. Ebből van most pénzem. Szerettem én a szomszédasszonyt, szeretőm volt, de már tíz éve nem .találkoztunk. Elmúltam hatvan. Nem tudom a keresztnevén szólítani, összeszoktam az asszonnyal, soha nem volt bajunk egymással, most meg már jobban elvagyunk, mint régen. De az a boszorkány elbánt velem. Az öreg szeméből elindult egy könnycsepp az abroszig. A terítő felgyűrődött, úgy nézte, mintha a falu utcáit látná, a házzal, állatokkal. ★ Nem jó jel, ha a faluban kutyákat mérgeznek. Mire való ez? Talán a szomszéd- asszony bolondult meg végképp? Annyit már tudok, hogy a fináncok elkobozták a három hordó borát. Valaki feljelenthette. De nem is bor volt az. Csinált vacak. De mit töprengek én ezen? Két hét múlva leadjuk a disznókat, küldünk pénzt a gyerekeknek is. A felesége a reggelit készítette, az öreg etetni ment. Negyed óra múlva csapzot- tan, lihegve lökte be a kony- haajtót. — Hát téged mi lelt? Az öreg kapkodta a levegőt, nem tudott megszólalni. Lehajtotta a fejét, aztán csak ennyit mondott: — M«egdöglött. — Mi döglött meg? — Meghalt két disznó. Még melegek. Az egyik az utolsót rúgta, mire odaértem. Csönd lett. Nem néztek egymás szemébe: Az öreg mereven figyelte a kisablakot, most kelt fel a nap. Az asz- szony a melléhez szorított kenyeret lassan leengedte. — M«enj el az állatorvoshoz. ★ Az öreg fölemelte tekintetét a fehér asztalterítőről, miután gondosan kisimította. — Ez szombaton reggel történt, fiam. Hiába mentem az állatorvoshoz, az nem volt ott. Szabadszombatos — mondták. Másnapra megdöglött mindegyik. Nyolcat eltemettem a saját kezemmel, de már a többit nem bírtam. A szemem előtt fordultak fel, szépen sorjában. Nem járvány volt az, attól nem halnak meg így, fényes szőrrel, csillogó szemmel. És nem egyszerre. Az a vén boszorkány, a szomszédasszony. Beléköl- tözött az ördög. Azt hitte, én jelentettem fel. Nem igaz. Azt gondoltam', akinek rossz, csinált bora van, és ezt úgy adja, mint igazit, bűnhődjön. De mivel érdemélteim ki én ezt a sorstői? Azt hittem, megőrülök. El kellett indulnom valamerre. Sírtam, mint egy gyerek. Az a rengeteg munka elveszett. Nem biztosítottam én, még soha nem történt velem ilyen dolog. Harmincezer forintom a méregbe fulladt. Szóltam az asszonynak, hogy csomagoljon, megyek világgá. Ne kérdezze, hogy hova, miért, majd két hét múlva megjövök. Addig derítse ki a titkot, keressék a mérget a disznók hasában. Vagy ideggyógyintézetbe, vagy világgá. Nincs más választás. Magamhoz vettem tízezer forintot, fölutaztam a városba, ott a pincérekkel pezsgőt bontottam, ittam velük. Feldöcotgtem Pestre, most meg megyek Misko«lcra a fiamhoz. Olyan idős, mint ■ te vagy. Ha más nem lesz, elmegyek én is guberálni, mint a cigányok. Nem akarom otthagyni a házam, az asszonyt, a földet, de gyönge vagyok. A fiú alig szólalt meg az úton, csak nézte az öreget, és a fehér abroszt a fekete disznókkal. Ahogy az öreg lassan felemeli ásóját és a földbe nyomja. A disznók rézsűt égnek meredő lába félrebillenve döfködi az eget. Az öreg támolyogva szállt Je az állomáson, megcsókolta a fiút. Botját a vonaton felejtette. — Azt hiszem, holnap elindulok visszafelé, fiam, világgá, hazafelé. Vaderna József MEGYÉNK TÁJAIN N yújtózik, ébredezik a táj: a hópaplant már lerúgta magáról. A kocsmában azonban még tél van. Sökan érnek rá beugrani egy üveg sörre, szót ejteni énről, arról, közben a plakátot bámulni szemben az ajtóval, amin a törökülésben ülő fehér ruhás szép nő valamilyen biztosításra hívogatja őket. — Mikor fizetik a földjáradékot? — kérdi egy svájcisapkás, magas férfi két korty között. — Ma biztosan nem. Talán holnap — feleli a másik; afféle jobban öltözött bennfentes. — Az a jó — teszi hozzá —, amíg nincs a zsebben . . . Addig biztos .. . ö tudja, miért mondta. — Egy Kossuthot! — szól az ajtón betérülő. — Két hete sürgetem a szállítást, még sincs — válaszod az italibültos. A múltkor már busszal mentem el, hogy elhozom, ha van, de nem volt. Azelőtt a Fecske hiányzott ... — Csak egészség legyen — veti közbe valaki —, az a baj, ha az nincs. De ha más hiányzik... — Nem fejezi be, legyint. Mindenki sört iszik. — Nem is fogy itt más — mondja (kesergi?) a pult mögött álló termetes asz- szonyság. — Pálinkája, bora mindenkinek van. A téesz is 100 forintért adott egy liter pálinkát, kinek kell akkor 120-ért, meg 150-ért a kocsmai? Délelőtt 10 órakor tisztességes már a forgalom, de ittas embert nem lehet látni. Igaz, az ügyeletes részeg az utca túlfelén, a postaláda ala«tt, a fal tövében alussza mélységes álmát. Ilyen azonban két és fél ezer lakos között másutt is akad. Fábián'háza főutcája párhuzamos a Krasznával. Mátészalka felől jőve fák «közül indul az út, és ligetes területen megy tovább a falu túlsó végén. A mellékutcák, mint patakok a folyóba torkollnak «belé. Jó ezen a főutcán végigmenni. Méhk felől a jo«bb oldalon apró temető fekszik. Benne az újkori jómód kőbe faragott emlékei és a régi időket idéző kopjafák, csónakos fejfák. A temető nagyon csendes, a művirágok, műko- szorúk mintha az örökkévalóságig szóló kegyelet egyszeri lerovásának «kellékei lennének. A falu azonban nagyon is él: az utca csendje, a készülődés csendje. Az utat jórészt új, de legalábbis felújított házak szegélyezik, az úttestről talán enni is lehetne. Megannyi bizonyítéka a törekvő szorgalomnál a tavasztól őszig zajló sok munkának. A szorgalomra eztán is szükség lesz. A Kossuth termelőszövetkezet, egyszersmind a falu párttitkára, Huszti Sándor mondja: — Rossz év volt a tavalyi. Nyereséggel zártunk, de a 700 ezer forint csak egyötöde volt a tervezettnek. Sóik oka van a tavalyi csalódásnak. Először is itt volt az a rengeteg víz. Tönkretett sok mindent. Ügy gondolták: hektáronként 38 mázsa búzát aratnak majd, sokkal kevesebb és csak takarmánynak való termett. A 2540 hektárnyi területen tucatnyi növény, talán túlságosan is sokfajta terem. De erről a talaj is «tehet. Mert van olyan rész a határban, ahol a tőzeges fekete földet szinte átmenet nélkül váltja fel a homok: az egyiken megáll a víz, a másik pedig szomjasan «nyeldek- li. Dohányuk, gyümölcsük meglehetősen sok teremhetett volna, de tavaly ez sem sikerült. Persze mindent a természetre fogni a legköny- nyebb lenne. — A vizek elvezetésére — 'fejtegeti Huszti Sándor — ré- .gén gondolni .kellett volna. Ehhez azonban hiányzott a helyi alkarat. Jó lenne, ha a tanács tenne valamit. Társadalmi munka még csak len- ne, de tervek nélkül hozzákezdeni mégsem lehet. Mert tavaly is csak vetett az a csóró tag a . közösben és a háztájiban, de alig látott belőle valaimit. M«ég jó, hogy sokan tartanak állatot. . . Tavaly számos változás történt. Üj elnököt kaptak. A régi, másfél évtizedes működés után betegség miatt ment nyugdíjba. Az új elnöknek diplomája van, a régi a 7. általánosig jutott esaik. Aztán eltűntek az ágazatveze- 'tők is, elment a főagronó- «mus. Volt, akit küldtek, mert szakmailag és emberileg nem felelt meg, más viszont jobb állást talált magának. Az új szákemberek egy része már megérkezett, a többiek eztán jönnek. Szinte kivétel «nélkül diplomások. Mintha rövid egy év alatt megfordult volna minden. De hiba volt egymilliónál jóval több forintért Rába Steygert vásárolni, hiszen nem tudják az erejét kihasználni. Most azon törik a fejüket, Imiként adhatnának túl rajta? Meggondolatlanság? Nagy- zolás? Akármi volt az oka: sóikba került. A jómód külső jegyei láttán elkerülhetetlen á «kérdés: — Va«n a faluban igazán szegény ember? — Van. De ezek azok, akiknek nyáron színét sem lá«tni itthon, csak télre kerülnek elő ... Egyébként szegénység ... Ugyan! Lehet ott erről beszélni, ahol karéj kenyér hever az utcán, az almát pedig alig harapottan dobjá'k el? Az Ecsedbe vivő úton, az új óvoda mellett áll a hosz- szú, földszintes iskola. Gyerekek rajzanak ki belőle, csivitelnek mint a «korán érkezett fecskék, öltözékük jó, csak a bőrük színe árulkodik: melyik a cigány, melyik a „magyar”. — Miyen régi az iskola? — kérdem az igazgatónőt, Huszti Alfrédnét. — Ez az új iskola — feleli —, annak nevezik. Húsz éve épült. Amikor annak idején az édesapám erre járt és lenézett a d«ombról, azt kérdezte: „mondd lányom ez ott a tehénistálló”? Kevés a tanterem, nincs hol tornázni. De nem is ez a legnagyobb baj. Az iskola helyén kacsaúsztató volt, a területnek «nines lefolyása. Tavaly a község vízrendezésére fordítható teljes összeg ide ke- rüt, eredményt ez sem hozott. Ezen a vidéken a cigány- kérdést megkerülni nem lehet, bizonyítani sem kell, miért. Erre elég a folyosón zsivalygó gyerekeken végigpillantani. —■ Tanulóink egyharmada cigány. Róluk beszélve sem szabad általánosítani. Sokuk tiszta mint a patyolat, három kitűnőrendű cigánygyerekünk volt mostanában, az egyikük Nyírbátorban gim- nazista. A többséggel azonban sok a vesződiség. Felsorolni ezeket kár is lenne: ezerszer pállott dolgokat mondhatnék. Valami azért kikívánkozik belőlem, aminek máskor is «hangot adtam. Nem tudom, jót teszünk-e akkor, amikor sok mindent ingyen adunk nekik. Az az érzésem, ezzel beléjük ültetjük: a legalapvetőbb dolgokat a társadalom hasznos munka nélkül is odaadhatja. Ezt már gyerekkorban elmélyíteni talán nem célravezető. És egy mindennél fontosabb adat: tavaly csupán három gyerek nem tanult tovább. Falusi orvosnak, ráadásul tanácstagnak, pártvezetőségi tagnak, TIT-előadónak és ki tudja még minek lenni, nehéz dolog. Dr. Kurucz Béla mindezt ellátja. — Tíz éve jöttem ide, ez az első állomásom. Ügy érzem, ameddig erővel bírom, itt is maradok. Mehettem volna a szálkái kórházba, de én voltam a falu első állandó orvosa, sajnáltaim volna itthagyni őket. Sok az öreg ember Fábiánházán, de elhanyagolt mutatóban is alig akad. Évente 45—50 gyerek születik és aminek nagyon örülök, tavaly mi«nd«en újszülöttünk megmaradt. Betegség, épp úgy mint másutt, itt is van, azonban figyelmet érdemel a viszonylag sok epilepsziás és a jórészt alkoholokozta májlká- rosodás. Milyen a falu az orvos szemével ? — Törekvő, de nem «mindenáron szerző emberek lakják. Dolgozni, azt nagyon tudnak és szeretnek. Nézzen csak körül a faluban ... A főutcán lovas kocsi trappol végig, a bakon szép szál cigányember áll. Nem is az utat nézi, a napba hunyorog inkább. Arcát a szél csípi, de sebaj, földszagot hoz, ez a tavasz üzenete már. A cirógatásba beleborzong a vidék, lúdbőrözik tőle a víz, mint akin a szerelmese simít végig. Speidl Zoltán KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. március 11. Fábiánháza Tanulmány
