Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-11 / 59. szám

1979. március 11. KLUBRÓL KLUBRA Hatvanon a pincében A diákok legalább olyan gyakran megfordulnak a gim­názium pincéjében, mint a felsőbb szinteken: a gondo­san átalakított alagsorban ugyanis büfét, klubot ren­deztek be a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban. Csöppet sem rideg a környe­zet : faburkolat, dekoráció teszi hangulatossá. — 1974-ben merült fel a gondolat, mégpedig a szülői munikaközösségben, hogy hasznosítani lehetne a pincén­ket — mondja Nagy László igazgató. — Akkor is, ma is szűkös a helyünk az épület­ben, így hát minden négy­zetméter fontos. Amolyan if­júsági szobának szántuk, el­sősorban a KISZ-eseinknek. Sok támogatást kaptunk a város és a környék szövetke­zeteitől, üzemeitől, s az így vásárolt anyagból a Szamos menti Állami Tangazdaság alakította ki nagyszerűen a mai klubot. 1975 őszén adták át, s azóta a helyi ÁFÉSZ, valamint a városi KISZ-öi- zottság támogatását is élvez­zük. Úgy vélem, jó szolgála­tot tesz iskolánknak az ott működő ifjúsági klub — teret kapnak benne a szervezni, „mozogni” vágyó diákjaink, s fontos közművelődési sze­repe van... De erről beszél­jenek inkább a klub tagjai és vezetőjük. T. Nagy Gyuláné magyar tanára és „népművelője” a gimnáziumnak. Vezetett iro­dalmi színpadot és néptánc- csoportot, 1975 óta pedig az ifjúsági klub vezetője. Tevé­kenységét dicséri: az Esze Tamás klub kétszer lett azóta kiváló és aranykoszorús ifjú­sági klub! Mondhatják — és mondják is — erre: könnyű egy iskolai klubnak, hiszen ott nem gond tagságot tobo­rozni, közönséget szervezni a rendezvényekre, a versenyek­re, vetélkedőkre az iskola leg­jobbjait összeválogatni. Bez­zeg a területi kluboknál... Nos, sok igazság van mind­ebben — és mégsem valósak e „vádak”. Mert ha így vol­na, hát ragyogó ifjúsági klu­bok működnének minden kö­zépiskolában. Márpedig ettől igen-iigen távol vagyunk... A tanárnő és néhány klub­tag ülte körbe az asztalt, amikor beszélgettünk — a diákok között elsős és negye­dikes egyaránt volt. Arról kérdezősködtem: miért emel­kedik ki magasan a hasonlók közül ez a klub? — Erre nemigen lehet tö­mören válaszolni — mondta a klubvezető. — Inkább ele­venítsük fel a klubélet hét­köznapjait, ez talán megma­gyarázza ... Azzal kezdeném, hogy nagy a „konkurrencia”. Sok a tanulmányi követel­mény, és nem kevés a diák órán kívüli elfoglaltsága sem: sport, szakkörök és így to­vább. Ilyen körülmények kö­zött eleven klubéletet kiala­kítani nem könnyű. Vonzó­vá, érdekessé tenni, hogy szí­vesen járjanak ... Nekem ta­lán szerencsém is van, hi­szen a megyei és az országos klubtanácsnak is tagja va­gyok, sok tapasztalatot sze­rezhetek így. Azt hiszem,, az a legfontosabb: változatos módszerekkel minél több al­kalmat adni a klub tagjainak egymás megismerésére, a megbúvó képességek kibon­tására vagy éppen a szóra­kozásra. — Ha már az ismerkedés­ről beszélünk, erre a legjobb példa: én csak Révész Katit meg az ide járó másik osz­tálytársát ismerem a harma­dikos óvónői tagozatosok kö­zül — tette hozzá Boros Er­zsébet. — Erre Kati azt felel­te: én peddig az elsősök közül — Egy példát hadd mond­jak — kért szót Vékony Nó­ra. — Most éppen városunk nagy szülötteiről gyűjtünk anyagot, dokumentumokat. Érdekes is, és tanulságos is. Érettségi előtt állok, mégis szívesen csinálom, mert hasz­nosnak tartom. — Ugyanilyen hasznos volt tavaly a Szabolcsi ifjúság klubvetélkedő — folytatta Szűcs Sándor. — Rengeteget tanultunk a felkészüléskor. És izgalmas is egy ilyen ve­télkedő.] Vagy itt van a már jól bevált „Az én tíz percem” sorozatunk. Ez azt jelenti, hogy egy-egy vállalkozó tíz percben valamilyen „szelle­szintén csak a klubtagokat ismerem. Arra is nagyon jó hát ez, hogy az osztályok, év­folyamok közötti kapcsolatot erősítse... Révész Kati szintén elsős volt, amikor klubtag lett, s tavaly választották a hatta­gú klubtanács titkárává. — Én már alig várom a szerdai meg a szombati dél­utánokat — mondta nevetve. — S így vagyunk még jó pá­ran — nézett körbe társain. — Mostanában volt dolgunk bőven. Legutóbb például nem kis munkát jelentett, hogy egy bemutató foglalkozásra kértek meg bennünket a me­gyei diáknapokra. Egy anya­nyelvi vetélkedőt állítottunk össze — azt hiszem, sikeresen. — Tízen voltunk a közvet­len résztvevők, de ennél jó­val többen részt vettek a munkában — folytatta Sváb Marianna. — A feladatlapok, az illusztrációk, eszközök el­készítése igazi klubmunka volt . . . Amikor a legiifjabbakat, az elsősöket arról faggattam, miért léptek a klubtagok kö­zé, egyöntetű volt a válasz: szükségünk van erre a kö­zösségre, ahol társaságban sokfélével foglalkozhatnak. Hogy mi ez a sokféle? mi ajándékkal” lepi meg a többieket: játékot tanít, ver­set mond .1. Én például ci- teráztam... — Persze az olyan esemé­nyek is emlékezetesek, mint az 1977-es lengyelországi ki­rándulásunk vagy a múlt évi lillafüredi. De a közös sza­lonnasütést is említhetem — sorolta tovább a tanárnő. — Lillafüredre például úgy ju­tottunk el, hogy előtte para­dicsomot szedtünk egy tsz- ben, s fizetségképpen meg­kaptuk az autóbuszukat.. . Fényképeket nézegettünk, fölelevenedett az élmények sora. (A klubnaplóban arab nyelvű bejegyzés (egy jemeni diáké) éppúgy található, mint neves művészek kézjegye. Időnként ugyanis vendége­ket is hívnak: ilyenkor nem­csak klubtagok vannak a kö­zönség soraiban. (Bár igaz: ha csak a hatvan igazolvány­nyal/ rendelkező tag eljön, hát teli a terem.) Emellett amolyan önképzőkörré is át­alakulnak időnként: diák­verseket hallgatnak-beszélnek meg, s most például klubúj­ság létrehozásán fáradoznak, melybe bárki írása bekerül­het, ha arra érdemes. És persze nem hiányzik a zene, a tánc sem — csak egy erő­sítőt hiányolnak a diszkó­hoz .. .j — Érdekesek azok a dél­utánok is, amikor valamelyik klubtag főszereplésével „mi- nifórumot” rendezünk. Az il­lető vállalja, hogy felkészül egy témából, amely éppen aktuális, és a többiek bom­bázhatják a kérdéseikkel be­számolója után.j Nagyon jól sikerült például tavaly a ma­gyar koronáról rendezett fó­rum. De lehet a téma egy politikai esemény vagy más is... Eleven, pezsgő klubélet fo­lyik a mátészalkai gimnázi­umban, ennyi kiviláglik, e beszámolóból. És az is, hogy ez nem pusztán a megterem­tett jó körülményeknek kö­szönhető. Végezetül csak annyit: példájuk lehetne ra- gadósabb is a megye közép­iskoláiban. Á Csokonai Színház nyíregyházi előadásáról Nebáncsvirág A KRITIKUSOK ÁLTALÁ­BAN NEM SZOKTÁK BE­VALLANI, ha egy operetten jól szórakoznak. Az operett­ről nem illik jót írni. Hosz- szan sem illik írni róla. Pe­dig a színházak, amióta az ókori görögök kitalálták, egyik legfontosabb célja az emberek szórakoztatása. Azok a színháztörténeti korok, amelyek erről elfelejtkeztek, jórészt hóit időszakok a szín­házművészet fejlődése szem­pontjából. Az operett — szerintem — igen tisztességes műfaj. Nem köntörfalaz. becsületesen be­vallja, hogy csak szórakoz­tatni akar. Nem vállal fel semmi olyat, amit nem tud megoldaná. Csak saját súly­csoportjában mérkőzik. A szórakoztatásban viszont ott­hon van. Én sem köntörfalazok to­vább, becsületesen bevallom, hogy a debreceni Csokonai Színház Nyíregyházán bérle­ti sorozatban játszott Ne­báncsvirág című előadása okán mindkét fent említett illetlenséget elkövettem: ki­tűnően szórakoztam — és hosszabbra sikeredett a cik­kem, mint amilyen terjede­lemben egyébként írni szok­tam. Indokaim a követke­A z öreg mintha a sza­kadék szélén araszolt volna a botjával, úgy lépegetett az ülések közötti keskeny folyosón. Bárhova odaülhetett volna, üres volt még a vasúti étkezőkocsi, mégis a fiúhoz telepedett le. Csak néhány másodpercig hallgatott. Ez kegyetlepség — gondol­ta a fiú, az öreg nyála az ar­cába fröccsent, a száj, mint fekete lyuk mozgott. S a gö­dörben, ahol a motyogós han­gok képződtek, alig volt ép fog. Már ötödször kért bocsá­natot. A fiú olvasni akart az úton, pillanatok alatt meg­utált minden emberi szót. Mintha szeretkezés közben híreket olvasott volna fel va­laki, vagy templomban ordí­tozott volna. Az öreg arca, csapzott madár, nekiröppent az arcának, pofozta, aztán visszahui'lt. Sonkás tojást ettek, de avas szalonna íze terjengett és csámcsogás. Aztán a pincér leszedte az asztalt, az öreg konyakot rendelt. A fiúnak is. Nem volt menekvés. — Van pénzem, igyál, amennyit akarsz — tegezte le koccintás után. Jött a kalauz, az öregnek nem volt helyje­gye, megbüntette őt egy öt­venesre. zőfc: Hervé operettje saját súlycsoportján belül, jó he­lyezésre tarthat számot. Me- ilhac és Milhaud szövege Zá- gon István és Darvas Szi­lárd átiigazátásában igazán szellemes, jól játszható figu­rákban bővelkedik. Meséje ugyan egy kicsit naiv, de dramaturgiai megoldásai frappánsak, cselekménye vi­lágos és mindvégig követke­zetes. Orosz György Jászai-díjas rendező a prózai részekre he­lyezte a hangsúlyt és az ese­ményeket lelassító, meg-meg- állító zenei betéteket jó ér­zékkel alaposan megkurtítot­ta, olykor teljes egészükben elhagyta. Ezáltal a darab összefogottabb lett, az elő­adás tempós, jobbnál jobb rendezői ötletek követik egy­mást. (Elég, ha Loriot őrmes­terre gondolunk, és az ő bo­rosüvegére.) A SZÍNÉSZEK LÁTHATÓ­AN ÖRÖMMEL JÁTSZA­NAK, nagy ívben elkerülik a szokványos „operettmegoldá­sokat”, az ebben a műfajban oly makacsul visszatérő sab­lonokat. A közönség együtt él a színpaddal és egy pilla­natra sem szűnik a de­rű. Ez hát a hatás. Márpedig — Maga csak a kötelessé­gét teljesíti, nékem nem volt időm sorbaállni, igyon egy konyakot. A kalauz meglepődött, visz- sza akarta adni a pénzt, de az öreg nem fogadta eh A pincérrel is itatott egy felest, a fiúval már a harmadikat hajtották le egyhúzásra. A negyediknél félig reked­ten, homályosuló szemmel ej­tette a fehér abroszra csupa­ér öklét. — Világgá megyek, fiam. Megcsörrentek a konyakos poharak, a fáradt kéz mellett az asztalon megelevenedett a fehérség. ★ Az öreg hajnali háromkor kelt. A szomszédra gondolt. Kell az ellenség, ez az egyik felem, mormogta, enélkül nem mozdulna bennem a jó­ság. Olyan ez, mint a szilva magja. Az ehetetlenből lesz az új: fa, gyümölcs. Erjedés­ből a pálinka, cukorból a bó­dulat. A bádogpohár alján lötyögtette a ldsüstit, mikor felébredt a felesége. — Megetetted már a disz­nókat? — Még nem, de felkelhet­nél már. A szomszédasszo­a színiházban csak a hatás számít, minden más lényeg­telen. A darab három főszerep- lőjére, Újhelyi Olgára, Cseke Péterre és Barbinek Péterre már a Figaró házasságában is felfigyelhetett a nyíregyházi közönség. Azonkívül, hogy kitűnő adottságokkal rendel­kező, jó mozgású, megnyerő fiatal művészek, — ami már magáiban is fél siker, — igen képzettek, jó ízléssel, kultu­ráltan játszanak. Újhelyi Ol­ga (Denise) mentes minden rossz értelemben vett „pri­madonna-magatartástól”, gesztusai egyszerűek és pon­tosak. Gséke Péter Celestin Floridor szerepét olyan lé­nyéből fakadó, természetes derűvel játssza, amely a kö­zönségre is átsugárzik. Bar- binék Péter fölényes bizton­sággal formálja meg Ferdi- nánd hadnagy szerepét, moz­gáskultúrája különösen fi­gyelemreméltó. Az előadás legemlékezetesebb epizódfi­gurája: Oláh György Jászái- díjas Loriot őrmestere. Olcsó megoldásokra csábító szere­pét sok ötlettel, a színjáték művészetének legjobb hagyo­mányait követve formálja meg. Sz. Kovács Gyula több­szörösen megcsalt őrnagya és Kállai Bori — enyhén szól­va — csapodár színésznője, egyéni színekkel-ízeklkel el­játszott, remek figurák. Nem maradnak el ettől a jól egyensúlyban tartott színvo­naltól Boross Márta (Mari­anna) és Szabó Ibolya (feje­delemasszony) sem, bár sze­repük kevésbé hálás. A zár- danövendékék és a tisztek ka­ra, jeleneteikkel a rendező jó színészvezetését dicsérik. Sok ötlet épül rájuk is. A DÍSZLETEK, Körösi Sándor munkái, hangulato­sak, nem annyira operettsze- rűek, ám ehhez a vígjátéki felfogáshoz nagyszerűen ille­nek. Különösen a kaszárnya­udvar tetszett. Ugyanez áll Greguss Ildikó jelmezeire is, csupán a katonák „szerelése” szokványos egy kicsit. A Tamai György által ve­zényelt zenekar kissé erőtlen, ám ez az előadás értékéből mit sem von le. Orosz György és kitűnően összeválogatott gárdája nem koncertélményt alkart nyújtani, hanem — ami több — színi élményt, s ez, úgy érezzük, sikerült is. Mester Attila nyon jár az eszem. Tegnap valaki megmérgezte a kutyá­ját. — Csak ne a szomszédban keringjen a fejed, van itt munka elég. De nem te vol­tál az a kutyamérgező? — Hova gondolsz? Megér­demelte volna, megszégye­nültem a múltkor. Emlékszel? Amikor itt volt a gyerek, vettem tődé három liter bort. Miit bort! Lőrét. Ezzel itat­tam én a vendégeket. Mond­tam neki, hogy feljelentem a fináncoknál. — Nem vagy te arra ké­pes. Az öreg nem válaszolt, ma­gára kapta a ruháit, elkészí­tette a kamrában a moslé­kot. Fölkapta a két alumíni­um vödröt, megkezdte az első fordulót. Naponta kora reggel ötször tette meg az utat az ól és a kamra közt. ★ — Fiam, ebből élek — emelte fel az öreg az abrosz­ról a kezét. — A gyümöl­csökből, a disznókból, meg aztán van otthon egy kis ház­tájim. De megmutatom, hogy nem hazudok — húzta elő kopott tárcáját —, itt vannak a számlák. Ezt a gyümölcsért, Nyírségi táj Bencsics Lászlóné festménye a nyírbátori pedagógus alko­tótáborban készült 1978-ban. Világgá megyek, fiam Zenesarok a kiubban. (Császár Csaba felvételei) Tarnavölgyi György KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Készülődés a bemutató klub foglalkozásra.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents