Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

KH VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. március Tisztelt asszonyom! őszintén meglepett, amit mondott, amikor otthonukban a férjét kerestük társadalmi munka ügyében. Hogy is mondta? „Az én férjem nem nyíregyhá­zi lakos...” S miután nem akartuk el­hinni, folytatta: „Igen, itt van bejelent­ve, de a fővárosban dolgozott nyugdíja­zásáig.” Meglepett és el is gondolkodtatott a dolog. Talán nem is tenném nyilváno­san szóvá az egészet, ha más látogatások tapasztalata erre nem inspirálna. Lehet, nem jól tettem, hogy elárultam, miért is keresem a férjét. így máris elé­be szaladtam az eseményeknek, azaz eleve volt alkalma elhatárolni férjét a rá váró „ingyenmunkától”. Nem tudom, milyen elveket vall a férje, hiszen jó­formán egyikőjüket sem ismerem. Min­denesetre nem helyes, ha egy feleség, vagy a férj befolyásolja a másikat ab­ban, miként vélekedjék adott helyzetben a társadalomról, illetve mit tegyen, vagy mii ne annak érdekében. Férje — bizo­nyára megérdemelt — jó nyugdíjat kap a társadalomtól, s azt vár ön is. Igaz, mondhatná, hogy az, aki a férjét ajánlotta, miért nem vállalta? Meg­nyugtatom, hogy ennek az embernek — ha jól emlékszem — kilenc különböző kisebb-nagyobb társadalmi megbízatása van és sokat jár vidékre. Ha az ön fér­jének szánt megbízatást is elvállalja, én beszéltem volna le erről. Másképpen fest az eset egy másik, jó jövedelmű embernél, a'ki arra hivatko­zott, hogy gyakran keresik fel a gyere­kek, sok az unoka, nem tud vállalni semmit. Pedig ha arról van szó — ha sa­ját érdeke úgy kívánja — nagyon is ak­tív, követelőző. Persze erőszakolni sen­kit sem lehet. Aki akar, az pár szóból is ért, rimánkodni nem is kell. Néha azért mégis elcsodálkozik az ember: jó fizetésű, vagy nagy pénzzel nyugdíjba menő, addig nagyon is aktív ember egyik napról a másikra a saját apró-cseprő ügyeivel törődik csupán és a közösség segítését várja. Tenni ér­te ? ! Félreértés ne essék: nem beteg, rokkant emberről van szó. ön, asszo­nyom most azt gondolja, hogy a sok sikertelen kísérlet miatt vagyok felhá­borodva. Nem. Inkább azért, hogy a ter­heket — ha lehet így fogalmazni — most is azok vállalták volna, akik amúgy is sokat tesznek. S az „újak” kö­zül is hadd mutassak be néhányait. A ta­nárnőt, akinek a férje többet beteges­kedik, mint nem, gyereke, unokája van, mégis fontos társadalmi funkciót vállalt. Szívesen vállalta. A műtőst, aki sokszor holtfáraditan kerül ágyba _ az éjszakai műszak után, akinek a felesége is dolgo­zik és most akar építkezni. Mégis jól­esett neki, hogy igényeltük a munkáját. Aztán egy fiatal, aktív jogászt, aki es­ténként társadalmi megbízásból is dol­gozik a tanács felkérésére. Apró gyere­kük mellett úgy nyilatkozott: nagy meg­tiszteltetésnek veszi a népfrontmegbí­zását. Ilyen jelöltekből áll végül is ez a hét­tagú kollektíva a mi utcánkban, amely a megválasztás után — mint lakóbizott­ság — a terület állampolgárainak ügyes­bajos dolgait intézi majd. Az önét, a férjéét is. Nem kerestük fel hát újra a jelzett időben a férjét, tisztelt asszo­nyom, mert közben találtunk a köz ügyében szívesen munkálkodó választó- polgárokat — megértőbb élettársakkal. Azért csak legyen nyugodt továbbra is a lelkiismerete. S ha eddig nem tette, hát ezután se szóljon beszélgetésünkről a férjének. Ugyanis aki ajánlotta, úgy mondta: közügyekben aktív, tenmiaka- ró, örülni fog, ha munkát kap. Hosszú Lászlóval, a megyei pártbizottság titkárával a szabolcsi gazdaságról A Pártaktívák, taggyűlések, pártnapok szá. zain beszélünk a népgazdaság és a me­gye idei feladatairól. De vajon eléggé is­merik-e a dolgozók saját helyi tenniva­lóikat? — A helyi feladatok konkrét meghatáro­zása, jóváhagyása jórészt megtörtént. Ám ez csak egyik feltétele a jó gazdasági munká­nak. Megyei pártbizottságunk az idei munka középpontjába az egységes szemlélet és az egységes cselekvés megteremtését állította. A termelő kollektívák céltudatos munkájá­nak előfeltétele: az egész feladatból minden üzem, műhely, brigád, a kollektíva minden tagja kapja meg a rá jutó részt, mindenki értse azt, kész legyen érte tudása javát ad­va dolgozni. Ezt elérni nagy politikai, szer­vező munkával lehet. Több és jobb munkát igényel mindez a helyi pártszervezetektől, tömegszervezetektől, gazdasági vezetőktől is. A Jónak, vagy kevésbé jónak tartja a me- ^ gye iparának szerkezetét? — Olyannak, amely magán viseli az ipar egészére vonatkozó jegyeket. De természete­sen vannak olyan — a földrajzi környeze­tünkkel, sajátos adottságainkkal összefüggő — tényezők, amelyek befolyásolják, alakít­ják egy terület gazdasági, ipari szerkezetét. A megye jelenlegi ipari szerkezete viszony­lag rövid idő alatt, a Politikai Bizottság 1965. évi határozatát követően alakult ki. 1977-ben a nehézipar 41,2, a könnyűipar 33,5, az élel­miszeripar 21,5 százalékos arányt képviselt a foglalkoztatott létszám alapján. Az országos­hoz képest az élelmiszeripar aránya itt két­szeres, a könnyűiparé 7 százalékkal maga­sabb. Az élelmiszeripar tükrözi megyénk me­zőgazdasága jelentőségét, a feldolgozóipar fejlesztése a jövőben is indokolt. Nálunk ed­dig főként azok az iparágaik fejlődtek gyors tempóban, ahol a szakmunka mellett a se­géd- és betanított — főleg a női — munka­erő foglalkoztatása valósulhatott meg. Ezzel együtt egyértelműen megállapítható: részben már kialakultak azok a bázisok, ahol egyre meghatározóbb a korszerű technológia, a magasan kvalifikált munka. Ezek már jó alapul szolgálnak a műszakilag korszerűbb, szakmailag igényesebb iparfejlesztéshez, az intenzív átalakuláshoz. A Hogyan minősíti a tényt: megyénk ipa- rában a munka termelékenység© vissza­esett az egész ipari termelésnövekedés­hez képest? — A termelékenység mérésének legáltalá­nosabban alkalmazott mutatója az egy fog­lalkoztatottra jutó termelési érték Az ötödik ötéves terv eddig eltelt három évében az évi átlagos növekedés 5,8—6 százalékos és ez az országosnak 98 százaléka! Ez már nem rossz. Ha viszont a számok mögé nézünk, levonha­tó a következtetés: az átlagos növekedést nagymértékben befolyásolja az utóbbi évek­ben bekövetkezett szerkezeti változás. Mert például a könnyűipar gyors fejlődése — jó­val alacsonyabb termelékenységű iparágról van szó! — eleve rontó tényezője az átlagos termelékenységi mutatónak. A minősítésikor ezeket is figyelembe véve, az éves növekedé­si ütemnél visszaesés nincs. Látni kell azt is, hogy megyénkben az intenzív fejlesztésre való áttérés fokozatosan valósul meg. Itt a még bevonható munkaerőre alapozva — a fő­város munkaerőgondjait is figyelembe véve — az extenzív fejlesztésre, vagyis új munka­erőik bevonására is szükség van. A Tapasztalható-e már a munkaverseny területén az új, a minőségi forma? — Igen. A munkaversenynél eddig sem a formákkal, hanem a formális elemekkel volt probléma. A törekvések jó irányúak, a kol­lektívák versenyvállalásaiban mindinkább a minőségi mutatók teljesítése, túlteljesítése kerül előtérbe. Ezt a kibontakozást kell vala­mennyi felelős vezetőnek segíteni. A Van-e megyénkben és ha igen, milyen nagyságú az ipari termékkészlet? — Üzemeinknél, mivel többnyire újakról van szó, a szükségletre való termelés a jel­lemző. Felesleges készletek felhalmozódása ezért csak ritkán és átmenetileg fordul elő. A A beruházási tevékenység lelassul. Ezek után van-e realitása a korábban terve­zett húsipari, faipari kombinátnak és az új konzervgyárnak? — A kérdésben szereplő fejlesztések — összhangban a Politikai Bizottság megyénk­kel kapcsolatos legutóbbi határozatával — szerepelnek pártbizottságunk közép- és hosz- szabb távú intézkedési tervében. Szinkron­ban vannak az illetékes országos szervek el­képzeléseivel is. Megvalósításuk ideje azon­ban népgazdaságunk helyzetétől függ. Ab Megyénk mezőgazdasági jellege válto­zatlanul fennmaradt. Ebből is követke­zik a kérdés: meg tudunk-e felelni most és a jövőben a népgazdaság elvárásai­nak? — A szabolcsi mezőgazdaság alapvető fel­adata ellátni a lakosságot élelmiszerrel, a fel- dogozóipart nyersanyaggal, mégpedig minő­ségben és időben. Ezeken kívül gazdaságos exportra is szükséges termelni, s növelni kell a növényi és állati termékek feldolgozási fo­kát. E célból három éve — az országos szer­vekkel is összehangolt — ágazati programo­kat dolgoztunk ki. A termelési szerkezet és üzemági arányok azóta bekövetkezett válto­zásai megfelelnek a megye adottságainak. A szabolcsi agrárgazdaság egyben eredménye­sen igazodott a központi programokhoz; Téli almából, dohányból, burgonyából, tejiből, hús­ból, napraforgóból, konzervféleségekből — csak a legfontosabbakat említve — a megyei termelés országosan is kiemelt jelentőségű. Pártbizottságunk erre az évre a termelés- növekedést az állami gazdaságoknál 4,5—5, a termelőszövetkezeteknél 5—5,5 százalékban irányozta elő. Ez reális cél, megvalósításához azonban minden szinten eredményesebben kell dolgozni. Az adottságoknak jobban meg­felelő szakosodásra, kooperációs lehetőségek jobb kihasználására van szükség. Az ered­ményes gazdálkodás a hozamok növelését, ugyanakkor a ráfordítások ésszerű csökken­tését követeli. Nagy gondot kell fordítanunk a tápanyagvizsgálaton alapuló talajerő-után­pótlásra, a minőségi vetőmaghasználatra, az értékesítési biztonság megteremtésére. Idén tovább növeljük a gyümölcsösök területét, a tejtermelést, a juhlétszámot. Foglalkozunk a takarékos takarmányozási eljárások széles ikörű alkalmazásával. Igen fontosnak tartom a vezetési színvonal emelését, a politikai és szakmai továbbképzést. Mezőgazdaságunk termelési értéke hosz- szú időn át növekedett, miközben a nye­reség csökkent. Sok a gyenge termelő- szövetkezetünk. Van-e így lehetőségünk a bővített újratermelésre? Sokszor tapasztalható, hogy az üzemi pártszervek, pártszervezetek a fejlődés minőségi mutatói helyett még mindig a mennyiséget nézik, s ezzel elégedettek. Hogyan látja a kibontakozást? — Valóban tapasztalható a mennyiségi szemlélet — és nemcsak a pártszervezetek­nél. Egy beidegződött szemléleten nehéz vál­toztatni. Pedig nem lehet mást tenni, mint a munka minőségi mutatóit vizsgálni, hiszen a jelenlegi közgazdasági szabályzók, a kol­lektíva jövedelmét alakító érdekeltségi rend­szer egyértelműen ezt követelik. Több városi, járási pártbizottságunk mérte fel az utóbbi hónapokban a mun­kaidőalap kihasználását és kedvezőtlen képet kapott. Hogyan hasznosítják az elemzéseket a gyakorlatban? — A felmérések alapul szolgáltak ahhoz, hogy megfelelő politikai döntések szülesse­nek. Konkrét tapasztalat: a hiányosságok döntően az üzemek belső helyzetéből, a nem megfelelő szervezésből, a normakarbantartás elmulasztásából, az elavult belső érdekeltségi rendszerből, a munka szerinti elosztás elvé­nek megsértéséből, a laza munkafegyelemből stb. adódnak. A pártbizottságok határozatai e helyzet javulását célozzák. A végrehajtást is rendszeresen ellenőrzik. — Megyénk mezőgazdaságának bruttó termelési értéke (1968. évi változatlan áron) az 1970. évi 6,4 milldárdról 1976-ra 8,9 milli- árdra növekedett. Legnagyobb a fejlődés a szövetkezeti széktorban. Fejlődtünk épüle­tekben és gépekben, más eszközökben, azon­ban az árbevétel növekedésénél érezhetően jobban nőttek a termelés költségei. Ez ösz- szefügg a megye kedvezőtlen talajadottságá­val, az országos átlagnál is magasabb mun­ka- és energiaszükséglettel, az ipari anyagok árai, a bankköltségek és a jövedelemadó nö­vekedésével. E változásokat az eredményt növelő támogatások sem tudták ellensúlyoz­ni, s fejlesztésére a közgazdaságilag indokolt aránynál kevesebbet fordíthatnak. 1978-ban — a kedvezőtlen időjárás miatt — a gazdaságokban általában romlott a pénzügyi helyzet. 14 szövetkezet veszteség­és alaphiányát szanálási eljárással kell ren­dezni, s ugyanennyi gazdaság a pénzügyi hiányát saját hatáskörben rendezte hitelát­ütemezéssel, amortizációs és biztonsági ala­pok bevonásával. Pártbizottságunk határoza­tának megfelelően a cél itt is a gazdálkodás eredményesebbé tétele, a pénzügyi alapok rendezése, a személyi állomány megerősíté­se, a tagság egészének öntudatos, cselekvő munkája. A Állattenyésztésünkben is sok a tartalék. ^ Kihasználtak-e például a negyvenöt szakosított telep lehetőségei? —■ Az egyik igen jelentős tartalék valóban az állattenyésztésben van. Intézkedési ter­vünk szerint távlatilag az állatállomány in­tenzívebb fejlesztése kerül előtérbe. A lét- szánjnövelés mellett törekednünk kell a ter­melési és gazdaságossági mutatók javítására, a meglévő férőhelyek korszerűsítésére, bőví­tésére, hatékonyabb hasznosítására. Tehené­szeti és sertéstenyésztő telepeink döntő több­sége eredményesen dolgozik, azonban nem lehetünk elégedettek. A jó minőségű té­ny észanyaggal való teljes betelepítés mel­lett szükséges megoldaniuk a technológiai fegyelem szigorú megtartását, a.folyamatos korszerűsítést, a szakszerű takarmányozást, a dolgozóik továbbképzését. És bizony sok a kí­vánnivaló az üzem- és munkaszervezésben is. Nagy tartalékaink vannak — és nem csak a telepeknél — a korszerű takarmány- és gyepgazdálkodásban, a tömegtakarmányok és melléktermékek szakszerűbb felhasználá­sában, az abraktakarékosságban. Ezekre tör­téntek is intézkedések. A Százezer hektáros területen termelünk w rendszerben. Egyértelmü-e a rendszerek haszna megyénk taggazdaságainál? — A taggazdaságok termelésszervezési si­kerei, hozamaik átlagos növekedése kétség­telen bizonyítékai a rendszerek jelenlétének. A jó tapasztalatok alapján újabb négy rend­szerpályázatot dolgoztak ki megyénk üzemei a csillagfürt-, a napraforgó-, a burgonyater­mesztés és a juhtenyésztés továbbfejlesztésé­re. Nem hallgathatjuk el ugyanakikor, hogy azokban az üzemekben, ahol nem voltak fel­készülve a korszerű technika fogadására, ahol nem gondoskodtak a technológiai fegye­lem szigorú megtartásáról, ahol pénzügyi fe­szültségeket okozott a belépés, a termelési rendszerekhez való csatlakozás nem hozta-, nem is hozhatta a várt eredményeket. Gond az is, hogy a taggazdaságok nem mindegyi­kében vizsgálják a ráfordítást, a hozam viszo­nyokat. A többletbefektetést ugyanis több üzemben nem tudják ellensúlyozni többlet­termékekkel, árbevétel-növekedéssel. Ez évben áttekintjük a termelési rendsze­rek eddigi tapasztalatait, s javaslatokat dol­gozunk ki. Ez viszont nem helyettesítheti, hogy minden üzem saját maga is tegyen in­tézkedéseket a gazdaságosságra, a hatékony­ságra. A társulások száma sok tekintetben nö­vekedhetne, előre vinné a termelést, de nagy akadály a gazdaságok tőkeszegény­sége ... — A kérdés jogos, hiszen még közel sem használtuk ki a társulásokban rejlő lehetősé­geket Ennek viszont csak egyik akadálya a „tőkeszegénység”. A másik visszahúzó erő —• s az esetek nagy részében ez a döntő —, hogy az üzemek vezetői sokszor nem ér­tik az összefogásból származó előnyöket, nem látnak túl szűk csoportérdekeiken, ne­hezen vállalják a nagyobb, de ésszerű koc­kázatot. A teendő tehát elsősorban a szem­lélet megváltoztatása. A Hogyan ítéli meg a kistermelők, a ház­táji helyzetét, termelésük segítését? — örvendetes, hogy az utóbbi években fel­lendült a háztáji termelés. Javult a kisgazda­ságok ellátása szaporító anyagokból, műtrá­gyából, növényvédő szerből, szerárukból, és — ha nem is zavartalan — takarmánytápból is. A feladat, hogy a kormányhatározat alap­ján készített helyi intézkedési tervek mara­déktalanul megvalósuljanak. A A felvásárlás területén évek óta igen w sok a gond. Találunk-e erre is megol­dást? — Azzal kezdeném: a felvásárlási munka ma lényegesen jobb, mint korábban. A gon­dok egyik forrása, hogy a háztáji egyes cik­kekből többet kínál, mint a népgazdaság szükséglete, másokból viszont kevesebbet. Dolgozunk egy egészséges munkamegosztás tóalakításán is a nagyüzemi és a háztáji ter­melés között. Nehézségeket' okoz, hogy a fel­vásárlás technikai feltételei ma sem kielégí- tőek. Sokszor a hozzá nem értés, az indoko­latlan türelmetlenség, esetenként a helytelen minősítés is kellemetlen kísérő jelensége a fevásárlási munkának. A zavartalanabb felvásárlást segítené a ter­melői csomagolás elterjesztése, vagy az, hogy a kisgazdaságok is éves, vagy hosszú távú szerződéssel kössék le termésüket. Másrészt a szerződéses partneri kapcsolat alapján a felvásárló vállalatoktól is nagyobb kötele­zettségvállalást kell megkövetelni. K) Köszönöm a beszélgetést. Kopka János Vasárnapr interjú

Next

/
Thumbnails
Contents