Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-30 / 75. szám

1979. március 30. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Húsz mázsa hektáronként Szabolcsi dohány 1995-ig A Debreceni Dohány- kutató Intézetben a ma­gyar dohányipar, a do­hánytermesztés és ezen belül a szabolcsi dohány tizenöt éves fejlesztési tervét dolgozták ki a kö­zelmúltban. Az 1980-tól 1995-ig terjedő időszakban — mint erről Friedrich Gusztáv osztályve­zető tájékoztatott —, az ipar­ág egyik legfontosabb felada­ta, hogy nyersanyagszükség­letét itthonról szerezze be, és a szükséges külföldi dohá­nyok béhozatalához megte­remtse a hazai, fermentált cserealapot. Ebben a tervben az ország egész dohánytermelésének a felét adó Szabolcs-Szatmár megye érthetően jeleatős sze­repet kapott. Csak az ará­nyok érzékeltetésére álljon itt három adat: az utóbbi öt év átlagát alapul véve Sza­bolcs 49, Hajdú-Bihar 13,9, Bács-Kiskun megye pedig 7,7 százalékát adta a hazai teljes termelésnek. A szakemberek szerint a fontosabb feladatok: a fajta- összetétel korszerűsítésének gyorsítása, a gépesítés, a megfelelő termesztéstechno­lógia alkalmazása, továbbá a dohánytermesztés élőmunka­igényének csökkentése, a nagyüzemi termesztési for­mák kiterjesztése és a mes­terséges dohányszárítás mo­dern módszereinek elterjesz­tése. A termelés a legnagyobb koncentrációt Szabolcsban érte el, hiszen már 1977-ben több, mint 25 gazdaság ülte­tett dohányt 100 hektárnál nagyobb területen: és egyre nagyobb azon gazdaságok száma, amelyek termőterüle­te 200—250 hektár között mo­zog, vagy rövidesen eléri azt. Itt jegyezzük meg, hogy az országos átlag mindössze 40 hektár. A korszerű nagyüzemi ter­melés előfeltétele a legalább 30 hektárnyi földnagyság, ez a színvonalas gépesítés terü­leti minimuma. Ennek Tneg- felően a 30 hektár fölött ter­melő gazdaságok összterülete 1980—1985 között 5570 hek­tárra, 1995-re 6000 hektárra növekszik. Az összes dohány­termő terület pedig 8000 hek­tár lesz a jelzett időszakban. A távlati terv készítői sze­rint, figyelembe véve a mun­kaerőhelyzet alakulását, va­lamint a műszaki fejlesztés ütemét, nagyobb területi fej­lesztéssel reálisan számolni nem lehet. Ebből viszont az következik, hogy fokozottab­ban kell növelni a termésho­zamot. A számítások alapján a nyolcezer hektárnyi terüle­ten 20 mázsa száraz dohányt lehet majd termelni hektá­ronként. A hosszú távú elképzelés egyébként tartalmazza a vár­ható technológiai rendszer- n»odellek alkalmazásának mértékét,- formáit, a techno­lógiák váltásának ütemét. Meghatározták a várható faj­taösszetételt, a költség- és ár­alakulást is. A termelés jövőjével fog­lalkozók véleménye: ahhoz, hogy a dohánytermesztés fejlesztése távlatilag is meg­felelő ütemű legyen, fontos a felvásárlási árak folyamatos rendezése a felhasznált anya­gok és eszközök áremelkedé­sének arányában és nélkü­lözhetetlen a dohánytermesz­tés speciálgépeire jelenleg érvényes állami dotáció fenn­tartása. Az előrejelzések szerint a Nyíregyházi Dohányfermen­táló Vállalat teljesítőképes­sége a VI. és a VII. ötéves terv idején csökkenni fog, ezt azonban a fermentálóüze­mek rekonstrukciója ellensú­lyozhatja. A dohánytermesztési együt- működések továbbfejlesztésé­nek lehetőségeit vizsgálva a tervezet készítői úgy véle­kednek, hogy rövidesen mintegy 5—6000 hektár do- hánytermö terület műszaki és termelésfejlesztése, vala­mint az innen származó ter­mékek ipari feldolgozása szoros egységbe vonható. En­nek megteremtése azonban a műszaki fejlesztést, valamint az anyagok folyamatos szál­lítását követeli meg, leg­alább* olyan színvonalon, mint az a feldolgozó ágazat­ban történik. S. Z. BÁZISISKOLÁK SZABOLCSBAN Tanár helyett tévé? Ma már nincs olyan iskola, ahol ne volna tele­vízió — ám igencsak eltérő ennek felhasználása az oktató-nevelő munkában. Ezért az elmúlt évben megyénkben két általános iskolát jelöltek ki, me­lyek az iskolatelevíziós oktatás bázishelyeivé vál­tak: a vásárosnaményi 1. számú iskolában a felső tagozatosok, a nyíregyházi 12. számú iskolában pe­dig az alsósok tévés oktatásával foglalkoznak a szo­kottnál behatóbban. Tükrözi az órarend — A mi iskolánkban már hosszú évek óta hasznosítjuk a televíziót — mondta Jacz- kó Pál, a nyíregyházi iskola igazgatója. — Én magam is régóta híve vagyok annak, hogy szervesen építsék be a nevelők óráikba a korszerű oktatási eszközöket, s ezek közül ig a leghasznosabbat, a televízió adásait. Azt hi­szem, nem volt véletlen, hogy éppen rán/k esett a választás, hogy bázissá vált intézmé­nyünk, hiszen az órarendje­ink világosan tükrözik: ahány tévéadást csak föl tudunk használni,- beépítjük az óra­rendbe . . . Szilágyi Pálné ta­nítónő az egyik leglelkesebb híve ennek, érthető hát, ha őrá bíztuk a munka irányí­tását. — Az első félévben két bemutató órát tartottam — mondta Szilágyiné, aki ez évben negyedikeseket tanít. — Sok más iskolából részt vettek ezeken pedagógusok, s megbeszélhettük a tévés órákat, kicserélhettük ta­pasztalatainkat. Én magam jó ideje felhasz­nálom óráimon a televíziót, s az a véleményem: kitűnő új eszköze a nevelésnek-ok- tatásnak. Nem pótolja... — Eszközt említett. Ezzel a kifejezéssel azt is világos­sá tette, hogy nem tartja „tanárhelyettesítőnek”, cso­daszernek az Iskolatelevíziő műsorait, hanem csupán jól alkalmazható lehetőségnek... — Szó sincs arról, hogy háttérbe szorulna a pedagó­gus, ha beépíti óráiba a té­véadást is! Egyrészt azok terjedelme sem tenné ezt le­hetővé, hiszen általában hu­szonöt perces egy-egy adás; másrészt feltétlenül szükség van az ott látott-hallott anyag feldolgozására, ellen­őrzésére, elmélyítésére, illet­ve előkészítésére is. Sajnos, az utóbbi időben ezzel gond­jaink vannak. Az új tanterv­hez készült adásokhoz ugyan­is nem kaptuk meg az egyes műsorok részletes tartalmát. A régebbi programoké meg­van. Az egyik bemutató előtt például bajban voltam, mi­vel a címen kívül — A Du- na-kanyar — semmit sem tudtam a tévéadásról. Sze­rencsémre délután volt az óra, ahol az ismétlést néztük, így délelőtt megnézhettem a műsort... De hát ez nem minidig jön így ki! — Vannak más gondok is — vette át újra a szót az igazgató. — A szabad szom­batok bevezetésével például csökkent az óraszám föld­rajzból: az eddigi kétheten­kénti négy helyett három óra van. Az Iskolatévé program­ja ehhez nem alkalmazko­dott, így sokszor előrébb járnak a tananyagban az iskolában, mint az adások rendje. A másik nehéz hely­zet: a párhuzamos osztályok gondja. Nálunk például kü­lön nevelő tanítja a biológiát és a földrajzot, így, ha tévé­adás van, csak egy osztály­ban nézhetik a gyerekek a szaktanárral együtt a műsort. A többiek legfeljebb délután nézhetik meg, ráadásként... Elővetítés a nevelőknek — Mindenesetre roppant hasznos dolog, ha vannak is gondok körülötte — folytatta Szilágyi Pálné. — Nagy él­mény a tanulóknak, hiszen például olyan tájakat láthat­nak, ahová talán el sem jut­nak életükben. A tananyag személyes élményekkel páro­sul, s ez igen sokat jelent. Egyrészt változatosabbá teszi az órát, hogy nemcsak a ta­nári magyarázat vagy éppen vetített kép szerepel, más­részt pedig esztétikailag is neveli a gyerekeket a jól el­készített tévéfita. Nemrégi­ben egy országos tanácsko­záson is részt vettem, ahol az utóbbiról esett igen sok szó. Ott többen szóvá tet­tük, hogy a pedagógusoknak alaposabb tájékoztatásra van szükségük az adások előtt. Ezért vezették be például, hogy „elővetítést” tartanak némely műsorokból a máso­dik csatornán, illetve, mint mondták, a majd meginduló harmadik műsorban kapnak helyet az előzetes bemuta­tók. Ezek alapján jól fölké­szülhet a nevelő, tudja, mire használhatja legjobban az adást, milyen megfigyelési szempontokat adjon a gyere­keknek és így tovább. Addig is azonban az említett írásos tájékoztató lehet a legjobb támpont. Reméljük, mielőbb megkapjuk . .. JEGYZET: Tessék választani... Érdekes kísérletnek le­hettek tanúi a legutóbbi megyei tanácsülés részt­vevői. Az ország más ré­szein már korábban meg­kezdődött — a 25—30 év­vel ezelőtt létesített, a maga idejében nagy je­lentőségű — szülőottho­nok megszüntetése. Me­gyénk hat szülőotthona közül a legkevésbé ki­használt baktalórántházit jelölték ki elsőként meg­szűnésre. A felszámoló ja­vaslat mellett a végrehaj­tó bizottságnak a további hasznosításra is előter­jesztést kellett tennie a tanácsüléshez. Az érdekesség, az új ebben van: a végrehajtó bizottság két alternatívá­ban terjesztette elő az üresen maradó épület hasznosítását- Egyik, ala­kítsanak ki belőle egy 40 személyes bölcsődét, a másik, legyen egészség- ügyi óvodás otthon, ahol 2—6 éves, képezhető ér­telmi fogyatékosokat he­lyeznének el. Várakozás előzte meg a döntésnek ezt a demokra­tikusabb lehetőségét. Vé­gül is a helyi körülmé­nyeket legjobban ismerő Csorna Tiborné, bakta- lórántházi megyei tanács­tag felszólalása billentette egyirányba a döntés mér­legét. Javaslatát meg­okolta többek között az­zal, hogy a nagyközség­ben jelenleg is ezer asz- szony dolgozik, de még több is elhelyezkedne, ha több csecsemőt tudnának bölcsődébe vinni. Más­részt a szülőotthon szol­gálati lakásából fogorvosi lakást tudnak kialakítani, a mostani szükségbölcső­de helyén óvoda, illetve körforgással általános is­kolai tanterempluszhoz jutnak. A felszólalás után a ta­nácsülés a jobbnak, hasz­nosabbnak ítélt bölcsődei alternatívára szavazott. A kísérletnek sikere volt, érdemes lenne folytat­ni... OS. B. Tsz-varroda Háriapócson Érdekes, és sok helyen kö­vethető megoldást talált há­rom évvel ezelőtt a máriapó- csi termelőszövetkezet a nő­dolgozók egész évi foglalkoz- koztatására. A szövetkezet vezetői a Budakalászi Len­fonó- és Szövőipari Vállalattal kötöttek szerződést ágyneműk, asztalkendők, térítők és kem­ping szövetanyagok varrásá­ra. Nemrég újabb megrende­lővel gyarapodtak, a békés­csabai kötöttárugyárral lép­tek kapcsolatba, amely­nek bébirugdalózókat készí­tenek. Az üzem hetven lánya, asz- szonya a hazai igények ki­elégítése mellet tőkés piacra is dolgozik, nyugat-európai és távol-keleti megrendelé­sekkel is rendelkezik. A na­pokban hagyta el az üzem kapuját egy Japánba feladott szállítmány. Persze az asszonyoknak nemcsak a varrás a dolguk. Évente — elsősorban az al­maszedés idején — negyven napot a gyümölcsösben dol­goznak, jelentős mértékben megkönnyítve ezzel a terme­lőszövetkezet dolgát. Az üzem dolgozói ebben az esztendőben nyolc és fél mil­lió forint értékű terméket kí­vánnak készíteni. S hogy a termelőszövetkezethez való tartozásukat bizonyítsák, a szocialista brigádok vállalták, társadalmi munkában kija­vítják az almaszedő vödrö­ket. (zsoldos) A mozdonyvezető magányossága érde­kelt legjobban, amikor megismerked­tünk Szántó Gusztávval. Harmincegy éves, 71 óta a mozdonyszerelést felváltotta a -vezetéssel. Villanymozdonnyal jár, bezárva egy szűkebb világba, egyedül. Legfeljebb a műszerekkel társaloghat... — Kell is velük társalogni — mondja. — Ök jelzik, rendben van-e minden. Hozzáte­szi, előfordul, hogy szükség van a szerelői szaktudásra is, ha valamelyik biztosíték fel­mondja a szolgálatot, de a vonatot tovább kell vinni. De a magányosság valóban létezik. Nincs olyah népdal, amit egy-egy hosszú úton ne énekelt volna. — mondta. De túlságosan nem lehet elkalandozni, mindig adódhat vá­ratlan veszély. — Még tanulóvezető voltam, a hathónapos villanymozdonyvezető-tanfolyam után. Ceg­léd körül egy átjárónál egy Zil ment át előttünk. Ha idejében nem veszem észre, nem lassítok, telibe találjuk. Épphogy átcsú­szott ... A legalattomosabb ellenség a köd. Ilyen­kor a sebességet is tartani, vigyázni is, majd­nem lehetetlen. Előfordul, hogy eloltott lám­pával jobban lehet látni, de ez nem éppen szabályos. Ha csak az egyik lámpa ég, az is jobb, mintha kettő... — Van persze olyan készülék, ami segít nekünk, hogy ne bóbiskoljunk el — folytatja a nyíregyházi mozdonyvezető. — Ezerötszáz méterenként megszólal egy1 kürthang, mely­Tarnavölgyi György nek a jelzését a központban is fogják. Ha ez elmarad, akkor baj van, rosszul lett a mozdonyvezető, vagy ilyesmi. Ekkor lép be az önműködő kikapcsoló, ami megállítja a vonatot... Mi oldja még a magányosságot? A táj, a látvány egy idő múlva megszokottá, már- már unalmassá válik. Persze megunni még­sem lehet, emberek, gépek rajzanak a síne­ken túl, színek, formák rajzolódnak a moz­dony köré. Talán a sebességgel lehet egy ki­csit „játszani” ... — Kevésbé, mert minden szakaszra meg­adott átlagsebességek vannak, amit nem ta­nácsos túllépni. Márcsak azért sem, mert van egy kilométeróra, amihez egy regisztrá­ló szerkezet is tartozik. Ez pontosan rögzíti a sebességet. Havonként 200—220 órát tölt a külvilágtól elzárva a villanymozdony veze­tője. — A pályát mindig figyelnünk kell, és ez irtó idegfárasztó, kimerítő — folytatja Szán­tó Gusztáv. — Megbízunk a műszerekben, de azok is meghibásodhatnak, akár a jelzők is. Szerencsére egyik műszer ellenőrzi a má­sikat. Ha baj van, kiold, áramtalanít... Mégis figyelnünk kell, mert az átjárókban dudálni kell. Még akkor is, ha nem látunk veszélyt, így nyugodt az ember lelkiismere­te... A mozdonyvezetők lidércei miatt is kell a figyelem. Ök azok a szerencsétlen emberek, akik az élet befejezésének ezt a módját vá­lasztják. Sajnos mindig akad ilyen és hiába tesz meg mindent a mozdonyvezető, egy éle­ten át mégis magával cipeli, személyiségére „tapadnak” az öngyilkosok .. Havonta öt-öt és fél ezer forintot keres. Sok az éjjeli szolgálat, az előre kiszámítha­tatlan út. — Akik mostanában jönnek, fiatalok, többnyire a nyíregyházi Kossuth szakközép- iskolából, főleg a száguldásra, az utazásra gondolnak. Talán ez hajtja őket. Amíg idáig eljut az ember, kitanulja ezt a mozgó, mű­szeres „ládát”, sokat kell dolgozni, éjszakáz­ni, józanul élni. Szép szakma ez, csak a család nem tud örülni, ha megint hiába vettük a színházje­gyet, mert vár a mozdony ... Páll Géza A régi és az új találkozása a 700 éves Nyírbátorban. A mozdonyvezető magányossága

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents