Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-22 / 68. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. március 22. Á JÖVÖ TANÉVTŐL Új oktatási rendszer a gimnáziumokban 1979 szeptemberétől megváltozik a gimnáziumi oktatás jelenlegi formája, s életbe lép az ország valameny- nyi gimnáziumában a fakultatív oktatási rendszer. Az új forma egyrészt a gimnáziumi nevelő-oktató munka korszerűsítését jelenti, másrészt a gimnázium szervezeti kereteit is megváltoztatja. A fakultatív oktatási rendszerben az első és második osztályban valameny- nyi tanuló ugyanazt a tananyagot tanulja. Az első osztályban különösen fontos feladat a felzárkóztatás, a korábbi hiányosságok felszámolása, illetve csökkentése. Második osztályban — emellett — a pályairány eldöntéséhez szükséges pálya- választási érettség kialakítása a fő nevelési feladat. Ez nem konkrét pályaszintet jelent (pl. tervezőmérnök, üzemmérnök, stb.) hanem csak pályairányt (pl. műszaki pálya, humán érdeklődés stb.) Harmadik és negyedik osztályban a kötelező heti 33 órás órakeret két részre bomlik. Egyrészt az úgynevezett alapórákra, amelyek — továbbra is — valameny- nyi tanuló számára kötelezőek, másrészt a fakultatív keretre, amely harmadikban 7, negyedikben 9 óra. A fakultatív keretben a gimnázium által felkínált lehetőségek közül 2, illetve 3 tantárgyat — érdeklődésétől függően — választ a tanuló. Tehát az alapóraszám és a fakultatívan választott tantárgyak óraszáma együttesen adja a heti 33 kötelező órát. Ehhez — a tanuló szándékától függően — még heti két órában választhat egy tantárgyat, de ennek választása nem kötelező. Az elméleti tantárgyak mellett a fakultatív keretben a tanulóknak egy idegen nyelv, illetve egy elméleti tantárgy mellett lehetősége van az iskola kínálatának megfelelő gyakorlati fakultatív tantárgy választására. (A megyénk gimnáziumaiban tervezett gyakorlati fakultatív tantárgyakat a Pályaválasztási útmutató tartalmazza.) Ezeket a gyakorlati fakultatív tantárgyakat tanulók azonban nem kapnak olyan szakképesítést, mint a szakközépiskolai vagy szakmunkástanulók, hiszen a gimnázium nem képes, de nem is akar konkurálni a szakképzést illetően az említett iskolákkal. A gyakorlati fakultatív tantárgyak — általánosan művelő szerepük mellett — ugyanakkor azzal, hogy bizonyos gyakorlati ismeretekhez, jártasságokhoz juttatják a tanulókat, elősegítik közvetlen munkába állásukat, illetve szakirányú továbbtanulásukat is. A fakultatív rendszerű oktatás előnyei a következők : A fakultatív keretben a tanuló érdeklődésének megfelelően választhatja ki azokat a tantárgyakat, amelyeket magasabb óraszámban kíván tanulni; ezeket a tantárgyakat nem osztálykeretben, hanem kis csoportokban (8—15 fő) tanulja, ahol az egyéni foglalkozásokra, a nevelésre jobbak a feltételek; a pályairány megválasztásának idejét 14-ről 16 évre tolja ki. Ezek alapján bízvást számíthatunk arra, hogy a megújult gimnázium az ,eddigitől magasabb szinten képes megfelelni a társadalmi igényeknek. A fakultáció bevezetésével megszűnnek a szakosított tantervű — ismertebb nevükön tagozatos osztályok. Továbbra is megmaradnak azonban az énekzenei (Vasvári Gimnázium) és testnevelési (Bessenyei és Vasvári Gimnázium) osztályok. Újként indul megyénkben 2 speciális nyelvi osztály a Zrínyi Gimnáziumban, ahol 36 tanuló az orosz, 18—18 tanuló az angol, illetve a francia nyelvet tanulhatja heti 7—8 órában. Ez a képzési forma elsősorban a nyelvtanári, fordítói, külkereskedelmi pályára való felkészüléshez ad fokozottabb segítséget Kifejezetten jó nyelvérzékű és szorgalmas tanulók jelentkezzenek ide, mivel ezekben az osztályokban fakultatív órakeret — más tantárgyakra -— nincs, így a más irányú továbbtanuláshoz nem kapnak olyan segítséget, mint a nem speciális osztályok tanulói. Az új rendszer a gimnáziumok közötti színvonal- különbségek csökkentését is szolgálja, s ezzel egyenlőbb feltételeket biztosít valamennyi tanuló részére. Kővári Zoltán gimnáziumi tanulmányi felügyelő A tárgyalóteremből Jó ütemben haladnak Nyíregyházán, a Debreceni úti felüljáró építési munkái. (Gaál Béla felvétele) OLDALAS - RAKTÁRBÓL? A romlott „Kedvenc” Üldözte a Ifjúság elleni bűntett és köny- nyű testi sértés miatt ítélte el a bíróság Horváth Balázs 34 éves papiron buji. de a valóságban kemecsei lakost. NAPONTA BERÚGOTT Horváthtól 1973-ban vált el felesége. mert a volt férj naponta berúgott, s nemcsak őt, három gyermeküket is ütötte-verte. Horváthon a válás sem változtatott: nem költözött ei a lakásból, családjának nem volt egy nyugodt perce sem. A múlt év április 7-én volt feleségét és legidősebb — most 14 éves lányát — verte meg any- nyira, hogy a család a szomszédban töltötte az éjszakát, de Horváth itt sem hagyta őket békén, s a következő éjjel már ez a család sem adott otthont az üldözötteknek. Április végén már sem Horváthné. sem a gyerekek nem tudták elviselni az örökös verést, egy jó ismerősükhöz költöztek, s három hónapig ott is maradtak Horváth ide is utánuk ment. szerencsére a vendéglátók itt megvédték a családot. SZIGORÍTOTT BÖRTÖN A brutális támadások, az állandó feszültség nyomot hagyott már az iskolában szolid, jó magatartási! gyermekekben. így értelmi és érzelmi fejlődésük alkoholista és brutális apjuk miatt komoly veszélyben van. A Nyíregyházi Járásbíróság dr. Drégelyvári Imre tanácsa a garázdaságért egyszer már büntetett Horváth Balázst 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte, egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte, hogy a büntetés letöltése alatt elvonókezelésnek vesse alá magát. A szabadságvesztést szigorított börtönben kell letölteni. Az ítélet jogerős. Többet számolt a hentes! — panaszolták a Nyíregyházi Városi Tanács termelésellátás-felügyeleti osztályán. A kereskedelmi csoporton elég gyakran jelentik a húsboltokban tapasztalt visszaéléseket. Előre darált hús Évekkel ezelőtt a leggyakoribb szabálytalanságnak az számított, ha kevesebbet mértek vagy többet számoltak a vásárló kárára. Az ellenőrzések 2—4 forintos eltérést azért ma is mutatnak. lemzi. Tél végén és fcavasz- szal fáradékonyak, a betegségekkel szemben kevésbé ellenállóalk, s ingerlékenyek vagyunk. E tünetegyüttest favaszi fáradtságnak nevezzük. Az állapot kialakulásában több tényező játszik szerepet. Téli táplálkozásunkban nagyrészt nélkülözzük a zöldségféléket és gyümölcsöket, tehát a vitaminokat. E tápanyagok nehezebben hozzáférhetők, viszonylag drágák, ezért egyes családok étrendjéből teljesen kiszorulnak, A szervezet a tavasz kezdetére felemészti vitamintartaléka.it. Más forrásból képtelenek vagyunk pótolni e tápanyagok hasznos ásványi- anyag-tartalmát is. A téli időszakban nem érvényesülhet a napsugarak éltető, ■egészséges hatása sem. A szervezt védekezőképességének csökkenéséhez vezet, hogy a hideg hónapokban kevesebbet tartózkodunk a szabadban, nem mozgunk eleget. Gyengítik a szervezetet a gyakori hűléses, hu- rutos betegségek is. Szólni kell arról, hogy a téli időszakban sűrűbbek a légköri és időjárásváltozások, melyek szintén megviselik az embert. Bizonyos fokig mindannyian érzékenyek vagyunk a frontjélenségekre. A me- legfrontbetörések az arra különösen érzékenyeknél súlyosabb közérzetzavarokat okozhatnak. A hosszú, hideg tél átvészelése lelki életünkre is hatással van. A nehéz téli holmi unalmassága, a szobába való bezártság érzése, a tél hideg színei és levegője szinte hisztérikus tavaszvá- rást váltanak ki bennünk. Ez állapot megelőzésében elsősorban a helyes, vitamindús (Csak a legritkább esetben kér kevesebbet az eladó . . .) Manapság azonban más formában is károsítják a vevőket néhány helyen. Nem ritka, hogy a húst előre rneg- darálják és ha a vásárló darált húst kér, akkor azt ebből mérik. Csakhogy a különböző húsféléknek nemcsak a minősége, hanem az ára is eltérő, így ez az eljárás szabálytalan. Az üzletekben a vevőnek joga van megnézni, hogy milyen részt vág le neki a hentes és azt, ha akarja, ezután megdarálhatják. A fogyasztói érdekvédeolyan örömmel, mint fél kiló finom szőlőt, de a vitaminok pótlására ez is megfelel. Megfelelő ruházattal, sétákkal a szabadban, könnyű sporttal is fokozhatjuk ellenállóképességünket . Lehe- tőleg kis hűléses betegségek esetén is forduljunk orvoshoz, mert lehet, hogy a házipatika nem oldja meg gyógykezelésünket. lemhez tartozik az is, hogy ha megérkezik-az áru, valamennyiből tegyenek ki az üzletbe. Az a tapasztalat, hogy a drágább comb és a karaj .szinte kivétel nélkül mindig kapható, míg az olcsóbb tarja, oldalas, hasaal- ja ritkábban kerül a pultra. (Igaz, ezekből a részekből kevesebbet „tartalmaz” egy sertés, ezért fokozottan kell ügyelni arra, hogy ne pult alól vagy a raktárból kerüljön a vásárlók szűk köréhez.) II vevő kárára Nem gyakori, de előfordul az is, hogy kétes minőségű terméket kínálnak a boltok. Mint például a Nyíregyházi ÁFÉSZ 6-os számú üzletében a január 30-án érkezett Kedvenc szalámit még február 22-én is árusították. A szalámi teljesen összezsugorodott, szemmel láthatóan rossz volt. Eltarthatósági ideje egyébként 8 nap... A húsüzletekben tapasztaltakról készült jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy a vásárlók kárára elkövetett szabálytalanságok évek óta körülbelül azonos számban fordulnak elő. A kifizetett bírságok összege viszont emelkedik. S ez is a fogyasztói érdekvédelemhez tartozik ... T. K. 15 éves a Szabolcs-Volán Gálaműsor a színházban Tizenöt évvel ezelőtt, az akkor már közel nyolc éve működő tánccsoportból alakult meg a Szabolcs-Volán táncegyüttes. E másfél évtized krónikájából a legjelentősebb események: a megyei nívódíjas versenyeket több alkalommal megnyerték, rendszeres résztvevői a különféle bemutatóknak, fesztiváloknak, legmagasabb minősítésük az arany fokozat, melyet az elmúlt évben Szegeden szereztek meg. Az SZMT Móricz Zsig- mond Művelődési Háza és a Volán 5. sz. Vállalat közös fenntartásában működő együttesnek jelenleg több, mint hatvan aktív tagja van. Az utóbbi években sikerül gondoskodniuk a megfelelő utánpótlásról is. Rendszeresen segítik más együttesek munkájiát is, ezenkívül maguk is gyűjtenek — kedves táncukat, a Hajlikázót például a szabolcsi tanyavilágban lesték el idős emberektől. Jó néhány éve a határokon túl is ismerik az együttest. Többször jártaik Csehszlovákiában, Lengyelországban és a Szovjetunióban, közel tíz éve rendszeres a műsorcsere a Szabolcs-Volán és az ungvári Junoszty együttes között. Két éve Spanyolországban képviselték hazánkat egy nemzetközi folklórfesztiválon. A jubileumot természetesen tánccal ünnepük. Március 24-én -gálaestet adnak az együttes hozzátartozóinak és a meghívott vendégeknek, március 25-én pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban a nagyközönségnek mutatják be műsorukat. A hét órakor kezdődő programban fellépnek az együttes régi tagjai is, ;az újak mellett, felelevenítve az egykori sikeres műsorszámokat. 2000 éves sírkert Kelta temető maradványaira bukkantak a vasvá- ri Kossuth Tsz újlaki majorjában, egy istállóépület alapozása közben. A Savaria Múzeum szakemberei a tsz jelzésére nyomban a helyszínre érkeztek, s megállapí- tották, hogy II—III. századi sírkertet rejt a föld, ahová elhamvasztva temették a halottakat. A feltárás során vasfegyvereket, bronzékszereket és agyagedényeket találtak a sírokban. Dr. Soltész János FOTÓPÁLYÁZATUNKRA ÉRKEZETT Gondoskodás Beküldte: Koncz Jánosné, Vásárosnamény, I. sz. óvoda. Hit ír az orvos? Á tavaszi fáradtságról Hazánk éghajlatát a többé- táplálkozás segíthet. Érthető, ■kevésbé jól elkülöníthető hogy pl. egy adag savanyú négy évszak változása jel- káposztát nem fogyasztunk