Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-18 / 65. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. március 18. HÉTFŐ: Irán bejelentette, kilép a CENTO katonai szervezetből — Edward Gierek látogatása Moszkvában — A közös piaci országok csúcsértekezlete Párizsban. KEDD: Carter Jeruzsálemből jövet Kairóban Szadattal tárgyalt, majd bejelentetté'k. hogy aláírásra kész az egyiptomi-—izraeli különbéke — Beiktatták az új venezuelai elnököt. SZERDA: Koszigin és Deszai hosszú távú együttműködési egyezményt írtak alá Üj-Delhiben — Törökország is kilépett a CENTO-ból — Kirchschläger osztrák köztársasági elnök befejezte csehszlovákiai tátogatását. CSÜTÖRTÖK: Az izraeli kormány után az egyiptomi kabinet is jóváhagyta a különmegállapodást — Megkezdődött Teheránban Hoveida volt miniszterelnök pere — A Vatikánban nyilvánosságra hozták II. János Pál pápa első esciklikáját. PÉNTEK: Laoszi közlés arról, hogy kínai csapatok behatolták az országba — Brzezinski, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója Jordániába utazott — A francia nemzetgyűlés vitája a bizalmatlansági indítványról. SZOMBAT: Tito jugoszláv elnök és Karamanlisz görög miniszterelnök tárgyalása — Kamal Hasszán Ali egyiptomi hadügyminiszter Washingtonban. Á hét három kérdése A hét első szenzációját a Közel-Keleten Carter amerikai elnök ingázásának eredménye szolgáltatta: miután már úgy látszott, hogy Carter személyes tekintélyének a bevetése sem vezet el az Izrael és Egyiptom közti ellentétek kiküszöböléséhez, a Jeruzsálemből távozó és Kairóban megálló elnök a végén azt adta hírül nagy diadalmasan a világnak: „Sikerült !” Mivel érte el Carter ezt az „eredményt”, s az tartósnak igérkezik-e? — Mindenki ezt kérdi ma keleten és nyugaton egyaránt. Természetesen a Távol-Kelet korántsem került le a napirendről, bár Pekingben szorgalmasan közlik egyre- másra, hogy máris kivonták a csapatokat Vietnamhól. , A kínai fenyegetés alább hagyott-e? Európa nyugati felén a Közös Piac újabb csúcstalálkozója szolgáltatta az alkalmat a közös valutarendszer bevezetésének meghirdetésére. Mit is jelent ez az új pénzügyi rendszer? O Mivel érte ei Carter elnök a közel-keleti „eredményt” s az tartósnak ígérkezik-e? Az amerikai és a nyugateurópai sajtó egybehangzóan azt állítja, hogy az Egyesült. Államok elnökének mélyen bele kellett nyúlnia a zsebébe, helyesebben az amerikai államkasszába, de az Egyiptomnak és Izraelnek kilátásba helyezett dollármilliárdo- kon kívül még további elkötelezettségeket is kellett vállalnia. Ezek főleg Izrael érdekeinek védelmét célozzák. Olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Egyiptom négymilliárd dollárt, Izrael pedig hatmilliárdot kap a következő években. Ez úgy hangzik, mint valami amerikai áldozathozatal... Pedig legfeljebb arról van szó, hogy az USA nemcsak Kairónak és Jeruzsálemnek ad „ajándékot”, hanem az amerikai hadiiparnak is! Tudniillik a segély legnagyobb részét harci repülőgépek és egyéb hadfelszerelések teszik ki. Hozzálátnak például az egyiptomi hadseregnek (amely eddig szovjet fegyverekkel volt ellátva) amerikai fegyverekre való átfegyverzéséhez... Látnivaló, hogy az iráni katonai megrendelések kiesése után Washington új piacokat keresett hadiipara számára. (Az iráni események úgy is kihatottak Carter alkudozásaira, hogy számot kellett vetnie Izrael új helyzetével: a tehe- ráni kormány megszüntette az olajszállításokat az iráni sah korábbi szövetségesének, az izraeli kormánynak.) Az egyiptomi—izraeli megállapodás katonai elemeinek végleges megtárgyalására Washingtonban kerül sor, Oda utazott mind a két- ország hadügyminisztere. Az aláírásra csak e tárgyalások végén utazhat Szadat is. Begin is Carter elnökhöz... A különmegállapodás híre természetesen heves ellenzést váltott ki az arab világ túlnyomó részében, az elutasítás frontja államaiban. Arafat, a PFSZ vezetője arra szólította fel az olajtermelőket, neszállítsanak olajat Egyiptomnak, Szaúd-Arábiát pedig arra, hogy ne támogassa anyagiakkal (dollár százmilliókkal) Szadat elnököt. Béke helyett bizonytalanság — ezt nem mi mondjuk, hanem a nyugati polgári sajtó visszhangozza a találó megállapítást. O Alább hagyott-e a kínai fenyegetés? Nem lehet igennel felelni a kérdésre, hiszen a laoszi külügyminisztérium pénteken jelentette be, hogy két kínai zászlóalj hatolt be laoszi területre és meg ás szállt bizonyos területet, a laoszi határ kínai oldalán pedig folytatódnak a csapatösszevonások. Ami a Vietnam elleni agressziót illeti, a betört kínai csapatok visszavonultak vagy visszavonulnak, nyomukban szétdűlt városok, fölperzselt 'falvak. A Hanoiban tett tárgyalási javaslatok érvényesek, Peking láthatóan nem ezekre válaszol, hanem a maga feltételei szerint akar tárgyalni. A sanghaji katonai pártértekezlet, amely a hét közepén zajlott le, azt mutatta, hogy a hadseregnek Vietnamban nyújtott „gyönge teljesítménye” láttán meg akarják gyorsítani a hadsereg korszerűsítését és a fegyverkezés ütemét. Nincs jele, hogy a pekingi vezetés okult volna a Vietnam elleni agresszió ner gatív hatásából, amely diplomáciai téren például a kínai —japán viszony hűvössé palását is eredményezte. Ennek jele, hogy Tokióban hivatalosan megerősítették: változatlanul gazdasági támogatásban részesítik a Vietnami Szocialista Köztársaságot. © Mit jelent a nyugateurópai valutarendszer bevezetése? E sorok írója a szemtanú jogán állíthatja, hogy a Közös Piac kilenc országának állam- és kormányfőiből álló, úgynevezett európai tanács párizsi ülésén épp elég ellentétes ércjek csapott ösz- sze ahhoz, hogy a vélemények kemény megütközése közepette már a közös pénzügyi rendszer, az EMS bevezetésének ünnepélyes meghirdetését is eredménynek tüntessék fel. Pedig a közös valutarendszert sem fogadták el mindannyian, Nagy- Britannia teljesen ki is maradt belőle, az olaszok és írek pedig sok fenntartással éltek. Az is igaz, hogy egyelőre a kilenc ország fővárosában, így Párizsban sem tud mit kezdeni az utca embere az „európai pénzegységgel” (még egy új rövidítés: ECU), hiába próbálja például a francia sajtó régmúlt századok híres francia ezüstpénzének, az écunek az értékállóságát emlegetni. A lényeg éppen az lenne, hogy ennek a mai mesterséges pénznek, amely élsősorban a kilenc ország egymás közti pénzforgalmában és árucseréjében lenne használatos, az árfolyam ingadozásait minimálisra szorítsák. Az ECU egy .„valutakosár”, amelybe bonyolult számítások útján kibontakozott arányok szerint mind a kilenc ország pénzéből beleraktak. Az így kiszámított átlagérték majdnem állandó lehet a jövőben: legalábbis csak két és egynegyed százalékos ingadozást tűrnek meg az alapértéktől számítva föl és le. Ha ennél nagyobb lenne az árfolyam- változás egy főváros tőzsdéjén, akkor ott a központi banknak valutaeladásokkal kell ismét helyreállítani az ECU megadott határok közötti értékét. Mondani sem kell, hogy az új mesterséges pénzt az infláció elleni harc egyik fegyvereként emlegetik hivatalos helyenként, az inflációval pedig épp azért Is akarnak szembeszállni, hogy a mind ijesztőbb munkanélküliséget csökkentsék. Ma már Párizsban is hat és fél százalékos munkanélküliségről beszélnek, azaz 1000 dolgozó közül 65 nem talál munkát! A Közös Piac országaiban együttvéve már több mint másfél- millió ember van ilyen sorsra kárhoztatva. Ahány ország a Közös Piacban, annyi elképzelés a munkanélküliség felszámolására, de abban közösek, hogy — mind papíron maradnak . .. Ellentmondásos a helyzet a mezőgazdasági közös -piacon is: az angolok szeretnék „befagyasztani” a mezőgazdasági, termékek árait, de ezt sem a franciák, sem a nyugatnémetek nem engedik, viszont Bonn és Párizs között is vita dúl a saját mezőgazdaságuknak nyújtandó előnyök miatt. Talán éppen a mezőgazdasági árak körüli háborúságban torpedozzák meg az új mesterséges pénzt is. Pálfy József SALT tárgyalás Cyrus Vance, amerikai külügyiminiszter mind csütörtökön, mind pénteken beható tárgyalásokat tartott Anatolij Dobrinyin, washingtoni szovjet nagykövettel. A megbeszéléseken az új SALT-egyezmény kérdései állottak előtérben. Ebből megfigyelők arra következtetnek, hogy meggyorsult az új hadászati fegyverzetkorlátozási egyezmény végleges kidolgozása. A VÁLASZTÁSI HOSSZÜTÄVFUTÖ MAGÁNYOSSÁGA Carter: Mi lesz velem 1980-ban? (Az International Herald Tribune karikatúrája — KS) ÁRAK ÉS BÉREK — Úgysem érsz utol bennünket! — Ha ennyire siettek, teknősbéka legyen nevem, inkább nem versenyzek veletek! (A Daily World karikatúrája — KS) NEW YORK-I LEVELÜNK Nászúta Holdra A z esküvő után Jim és Debbie a Holdra utazott hathetes nászúira, amit aztán még egy héttel megtoldottak, de azt már egy tengeralatti üdülőben töltötték, a Bermudák közelében. A fenti mondat nem egy fantasztikus regényből való, hanem az egyik legnevesebb amerikai futurológus (jövőkutató), Henman Kahn dr. írásából. A Hudson Intézet tudományos főmunkatársának cikke arról szól, milyen, lesz a közlekedés ötven év múlva és a Travel Trade című folyóiratban látott napvilágot. Ez a lap (nevének jelentését leginkább „idegenforgalomnak” fordíthatjuk) most ünnepli első száma megjelenésének" ötvenedik évfordulóját: ebből az alkalomból próbál előretekinteni a következő fél évszázadra. 2029-ben — állítja Kahn dr. — 54 perc alatt lehet majd utazni az Egyesült Államok keleti partjáról a nyu- gáti partra. Méghozzá transzkontinentális földalatti vasúton. Ez a jármű vákuumosaitornában közlekedik majd elek t rom á g n es es m e ghajt ássál. Fantasztikus? Nos, a Travel Trade alapítása idején a két part között még egészen ritka volt a légiutas-for- galom és ezek a ritka gépek is 21 és fél óra alatt tették meg az utat. Ma százával repülnek a gépóriások az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között és mindössze öt óra alatt. (De ha a Concorde-ot engednék, már ma is csak két óra lenne az út.) A földalatti vasút felépítése műszakilag ugyancsak lehetséges lenne már ma, csak éppen az az 1 billió dollár nem áll rendelkezésre, amennyibe Robert Sallernek, a Rand Corporation nevű kutatóintézet munkatársának számítása szerint kerülne, ötven év múlva azonban már akadhat ennyi pénz erre a célra. Nem érdektelen egyébként, hogy 1929-ben az utasnak még 5 centjébe került a transzkontinentális vonatát minden mérföldjének megtétele. Mia repülőgépen is csak 1 centbe kerül. És vajon milyen lesz a repülés fél évszázad múlva? A Travel Trade szerint addigra 8—9 ezer kilométer/óra sebességgel repülő hip.erszonikus (de még nem a világűrben, hanem az ún. szuborbitális pályán közlekedő) gépeket állítanak forgalomba, amelyekkel három óra alatt le- -het majd megtenni a New Yorkból Sidney-be vezető utat. Az utazás (tehát a közlekedés plusz az idegenforgalom) ma a negyedik vezető „iparág” az Egyesült Államokban. Tavaly 4,4 millió dolgozót foglalkoztatott és 130 milliárd dolláros forgalmával a nemzeti össztermék mintegy 7 százalékát tette ki. Káhn dr. véleménye szerint 2029-re ez lesz a legfőbb gazdasági ág. Hiszen erre az időre — állítja az amerikai tudós — a termelékenység gyors nö- •-vekédesének eredményeképpen a munkahét 15 órára csökken,.és jelentősen megnő az emberek: szabadságideje is. Mivel fogják ‘ tölteni azt a megnövekedett szabad időt? Nem kis részben utazással. ............. ......... M ivel arra az időre Földünk lakossága eléri a 8 milliárd főt, a turisták által már ma is látogatott, hagyományos helyek túlzsúfoltak lesznek. Viszont a turistaútvonalalk közé bekerül a Mount Everest, a Szahara központi vidéke, továbbá a tengerfenék, de még a Hold is — írja tanulmányában az amerikai futurológus. Aki nem hiszi, járjon utána. New York, 1979. március. 3Cah‘s.án sínem KONZULTÁCIÓ Á békés egymás mellett élés gyakorlata napjainkban 4. Faire és Sebord francia tudósok szintén úgy vélik, hogy a világ a mélyreható változások stádiumában van, s hogy az 1968—1971-ben kialakult nemzetközi helyzet új szakasz kezdetét jelzi a nemzetközi kapcsolatok történetében. Különös figyelmet fordítanak arra a körülményre, hogy változik az Egyesült Államok helyzete a világban, s erősödnek a dolgozók forradalmi megmozdulásai Nyugaton. Laurence Whetten, nemzetközi kérdésekkel foglalkozó tanulmányok szerzője 1974-ben azit írta, hogy a mai amerikai _ külpolitika az Egyesült Államok reakciója a nemzetközi erőviszonyoknak az utóbbi évek folyamán történt megváltozására. Az Egyesült Államok elnöke 1970. február 18-i kongresz- szusi üzenetében megállapította, hogy a nemzetközi kapcsolatokban lezárult a háború utáni időszak; majd két évvel később ugyancsak — hangsúlyozta: az Egyesült Államok barátainak és ellenfeleinek egyaránt olyan új nemzetközi rendszert kell kiépíteniük, amelynek fenntartásában valamennyien érdekeltek. Henry Brandon, aki 23 éven át a The Sunday Times című londoni lap tudósítója volt és „Az amerikai hegemónia alkonya” című könyvet írta, arra a következtetésre jutott, hogy a hetvenes évek első fele a „kísérletek” és az „új orientációk keresésének” időszaka Lesz. Karl Kaiser nyugatnémet szociológus és közgazdász úgy véli, hogy a Nyugat elérkezett háború utáni politikájának „fordulópontjához”, amikor összeomlik a régi és létrejön az új nemzetközi rendszer, s hogy a világpolitika rendszerében strukturális változások mennek végbe. Hangsúlyozza azt is, hogy megváltozik a jellege a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolatoknak, amelyek több mint két évtizeden át a feszültség fő tényezői voltak a világban. A kialakuló helyzetet, a nemzetközi kapcsolatok általános fejlődését, a nemzetközi események alakulásának fő tendenciáit a legkülönfélébb módon értékelik. Ezek az értékelések sokszor ellentmondásosak, kölcsönösen kizárják egymást, sajátos árnyalatokat mutatnak. Visszatükrözi az az államok és a népek közötti kapcsolatok elemzésének rendszerét, de mindenekelőtt a kutatók és a politikusok osztályálláspontját. A nemzetközi színtéren végbemenő viharos folyamatok megértéséhez a mai világfejlődés legfőbb mozgató- erőinek marxista—leninista értékelése adja meg a kulcsot. A kommunista és munkáspártok dokumentumai, az SZKP dokumentumai, a szovjet vezetők beszédei, a szovjet tudományos irodalom termékei következetesen kifejtik és kifejezik azokat a nézeteket, amelyek abból az alaptételből indulnak ki, hogy „a mai világ fő ellentmondása a szocializrpus és az imperializmus közötti ellentét”, hogy „a szovjet állam születésével a munkásosztály és az imperialista burzsoázia közöitt vívott harc új jelleget öltött, s ennek fő területévé a két ellentétes társadalmi-gazdasági rendszer harca vált”, hogy korunk „a két világ, a kapitalizmus és a~szocializmus világa közötti globális párharc” kora. Ha elemezzük a tőkés államok külpolitikai irányvonala kiindulópontjait, óhatatlanul szembeszökik az uralkodó köröknek az a törekvése, hogy minden lehető módon megszilárdítsák hadállásaikat, szembeszálljanak a szocializmus előnyomuló erőivel, s ott, ahol ezt lehetségesnek látják, megkíséreljék a szocializmus visszaszorítását. Természetesen az egyes országok uralkodó körei számolnak saját lehetőségeikkel, s ezért a szocializmus, a szocialista országok elleni harc stratégiája és taktikája, formái és módszerei nagyon változatosak, a lényeg azonban változatlan: osztályharc a szocialista országok ellen. „Milyen magatartást tanúsítson a kommunista világgal szemben: ez változatlanul az amerikai külpolitika kulcsproblémája” — írta Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. S más tókés államok külpolitikájának is ez a döntő kérdése. És ezt a döntő kérdést — vagy ahogy mi nevezzük: harcot — a nemzetközi im- pefializmius három fő formában folytatja: gazdasági, politikai és elméleti (ideológiai) síkon. (Folytatjuk) i ÍTJ iSfAH" íí “7a1 7Te] I M 1. A V I ■ I I l T A 1 __Mk A
