Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-02 / 51. szám

1979. március 2. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Hol volt az SZB? EZ A KÉRDÉS, ha nem is pontosan így de vissza- visszatérően többször is el­hangzott (felelősséget ke­resve!) az SZMT elnöksé­gének legutóbbi, vitát ka­varó tanácskozásán. Ha jól emlékszem első ízben az egészségügyi dolgozók szak- szervezete megyei bizottsá­gának titkárnője kérdezte az elnökségtől, a jelentés készítőitől, s egy kicsit ta­lán önmagától is, amikor kiterítve, mindenki előtt világos lett: enyhén szólva áldatlan állapotok uralkod­nak a HVDSZ-hez tartozó megyei üzemek több telep­helyén. Ez legalább félezer embert érint. A Tiszalöki Faipari Vál­lalat gazdasági és szak- szervezeti vezetői tűrnék, hogy a kisfástanyai telepü­kön mostoha körülmények között dolgoznak? Hogy nem megfelelő a fűtés, a női öltözőben különösen nem, s a vízvezeték be­fagy? A tiszavasvári tele­pen pedig öltöző hiányá­ban a gépek között (veszé­lyes) vetkőznek és öltöznek át a munkások? Nincs me- legedési helyiség, ételmele­gítési lehetőség. • Nagy Mihály főelőadó a szóbeli kiegészítőjében hangsúlyozta: „A hiányos­ságok itt évek óta vissza­térnek. Annak ellenére, hogy az igazgató figyelmét azok felszámolására felhív­ták.” Joggal kérdezték meg az elnökség tagjai: hol volt a szakszervezet? Hol volt az SZMT munkavédelmi felügyelősége, amelynek hivatalból kötelessége in­tézkedni ? Szólhatnánk a Nyíregy­házi Konzervgyárhoz tarto­zó tyukodiról, ahol elha­nyagolt az öltöző, a WC, a melegedők. Furcsa, hogy nem ezt hiányolták a vál­lalattól kinn járt vezetők, csupán, hogy nincs az iro­dáiban szőnyeg! Említhet­nénk a Szabolcs Cipőgyár nyírbogdányi, gerendákkal alátámasztott, veszélyes munkacsarnokát. (Igaz ide­iglenes, s már épül az új.) Csakhogy az ideiglenes jel­leggel nem függhet össze a gondatlanság, az élet- és munkakörülmények elha­nyagolása. VALAKI AZT HIÁ­NYOLTA, hogy nem fejlő­désében vizsgálódtak. És ha igen, akkor más lett volna a végeredmény? Lencsés János azokkal polemizált, akik újabb intézkedési ter­vet sürgettek. Hovánszki János azt hangsúlyozta, hogy a tapasztalt állapotok elavult szemléletet tükröz­nek. A szakszervezet ennek nem lehet külső szemlélője, így igaz. Farkas Kálmán Az érem három oldala NEM KIS BÜSZKESÉG­GEL mondták a nyíribro- nyi Termelőszövetkezet ve­zetői, hogy a tavalyi nyere­ségük annyi volt, mint a környező három-négy gaz­daságé együttesen. A nyír- ibronyiak 1700 hektárja ugyanolyan homok, ugyan­olyan gyenge minőségű, alacsony aranykorona érté­kű, akár a többi nyírségi nagyüzemé. Mi hát a tit­kuk? A 'kérdésen csak moso­lyogtak. Titokról szó sincs. Hacsak azt nem lehet jóvá­írni a számlájukra, hogy a termelőszövetkezet vezetői évek óta együtt dolgoznak. Sőt a legmagasabb poszton már tizennyolc éve áll az elnök. Az említett dolog csak az egyik oldala az éremnek. A másik oldal a tagok mun­kaszeretete, fegyelmezett, jó munkája. Ez abból is kitűnik, hogy a ledolgozott ötvenhárorpezer munkanap mellett mindössze kétezer- kilencszáz volt a táppénzes napok száma. Az érem harmadik oldala pedig a tagok és a vezetők jó össz­hangja és egymáshoz való viszonya. Ennek érzékelte­tésére elég a háztájiból egy-két példát említeni. A szövetkezet tagjaitól tizenkétmillió forint értékű árut vett át értékesítésre. Csak hizómarhából százöt­venet, s ehhez jön még a sertés és a növényi erede­tű termékek. A fuvar és egyéb szolgáltatások mel­lett vásároltak harminc gázpalackot, s így a tagnak nem kell más községbe mennie ha üres a palackja. A téli tüzelőt kiszállítják. Még hosszasan lehetne so­rolni a kedvezményes jut­tatásokat, amelyet a téesz ad a tagjainak. KÖLCSÖNÖS EZ, mert a téesztag is mindent meg­tesz a szövetkezetért. Kéz kezet mos alapon — mond­hatjuk jó értelemben véve ezt a közmondást, hiszen aki többet akart, többet tesz az asztalra. Sípos Béla ■ I Önmaguk meósai Asszonyok a húsüzemben A zaj szinte hasogatja a fület, s elnyeli az emberi hangot az állatforgalmi és húsipari vállalat húsüze­mében. Zörögnek a gépek, de a fehér köpenyes nők, férfiak szótlanul dolgoznak. Annál sebesebben jár a kezük. Beidegzett, rutinos mozdulatokkal végzik munkájukat. Több mint 20 féle töltelékáru készül itt. A húsüzem népes közössé­ge a Váci Mihály Szocialista Brigád, összesen harmigc- ketten vannak, közülük ki­lencen gyermekgondozási szabadságukat töltik. Négy brigádtag kivitelével nők valamennyien. A műszakot reggel 6-Jkor kezdik. Nem egy közülük hajnali három­kor, fél négykor kel, hogy beérjen a környező községek­ből vonattal, távolsági autó­busszal. Saját buszon Tavaly decembertől any- nyival javult a bejárók hely­zete, hogy a vállalat autó­buszt vásárolt, amelyik reg­gelente a pályaudvarról a munkahelyre viszi a dolgo­zókat. Aki tudja, hogy a hús­ipar kiesik a város központ­jától, azt is tudja, hogy ez az .autóbusz nem kis köny- nyítés a dolgozóknak. Az pe­dig a kisgyermekes anyák kedvezménye hogy 6 óra he­lyett 8-kor kezdhetik a munkát — miután „megjár­ták” már a bölcsődét, óvo­dát. A népes brigád vezetője Bártfai Istvánná, Julika, hús­ipari szakmunkás. — Az a A Trabant még új volt. A préselt papír karos­szériából még áradt a friss lakk illata. A kocsi állt az út szélén. A vezető ülése melletti széken anyuka ült. Széles karimájú kalapban, kabátján valódi rókaprém. Az autó, mond mondot­tam, az út szélén áll, úgy Oros város határától két ki­lométernyire. Apuka a ko­csi előtt áll. A felnyitott mo­tortető előtt. Szép, gondosan vasalt sötét ruha volt rajta. Fehér inge vakított, csíkos nyakkendője új divatról árulkodott. A cipője úgy fénylett, hogy még a légy is hanyatt esett volna rajta, ha a hideg nem kényszeríti téli álomra. Apuka tehát az autója előtt állott, hátra tett kéz­zel. Kissé, alig néhány szög­nyit hajolt csak előre, úgy bámult bele a tető alatti csodavilágba. Mintha csak azt mondta volna: nocsak, mi lehet ez? Ez lenne a mo­tor? De minek ennyi kóc- móc? Nézte mozdulatlan a számára ismeretlen csodát. Nem is tudta, hogy Trabant­ja elejében ennyi minden található. Amikor a kocsi út közben megállt, elcsodálkozott. A múlt héten végzett tanfolya­mon erről nem hallott. Se arról, hogy megáll, se arról mi van belül. Első ijedelmé­ben mindent nyomott, hú­zott, rángatott, mire legna­gyobb meglepetésére valami felkattant elöl. Erre ugrott ki, hogy aztán hátrakulcsolt kézzel csodálkozzék. Anyuka roppant boldog volt. Sosem hitte, hogy férje ilyen ügyes, hogy még egy motorháztetőt is ki tud nyit­ni. Egy percig sem aggódott. Férjét nem látta, így azt gondolhatta: ügyeskedik az istenadta. Megigazította ka­lapja szélét a hátrapillantó tükörben, s várt. Rágyújtott egy Kentre. Az autók közben sorban robogtak el a Trabicsek mellett. A vezetők meghök- kenten nézték, mint bűvöli a vezető a motort. Nyugodtan, hátratett kézzel elegánsan, szemmel, reménykedőn. A mozdulatlanul, csodálkozó kocsi közben hülni kezdett belül. Anyuka szorosabbra húzta a kabátját. Apuka há­tát bár melegítette a nap, szintén fázni kezdett. Az autó nem indult. Ren­dületlenül állt, ásítón meredt a tető a motor fölött. A ve­zetőnek végül nagy ötlete tá­madt. Kesztyűt húzott, s ki­bányászott egy piros három­szöget hátulról. Kitette az útra. Emlékezett, hogy ilyet mondtak. Várta, hátha, ettől megjavul a Trabi. Nem ja­vult. Viszont megállt egy teherautó. — Mi a baj? — Nem megy, mester. A sofőr odament. Bele­piszkált. — Nagy balfék ma­ga — mondta röviden. — Mehet uram. És visszaszállt az autójába, s elviharzott. Apuka visszaszállt. Indí­tott. Közben odaszólt anyu­kának: — A. marhája. Pisz­kos kézzel belenyúlt abba a micsodába. Hogy milyen emberek vannak... A lakkszagú autó tra- banti gyorsasággal szá­guldott a város felé. Anyuka kalapja rózsaszinlett az ablakon át. Apuka inge vakított. Az esetre már csu­pán a piros háromszög em­lékeztetett, amit ott felejtet­tek az útszélen. (bürget) szerencse, hogy nagyon jó kollektíva a miénk. Pedig a közhiedelem szerint, ahol sok nő dolgozik együtt, ott gya­kori a perlekedés. Hát ez nálunk bizony nincs így. Nem lehet olyan gondja, ba­ja a másiknak, amivel ne fordulhatna a többiekhez. Olyat sem ismerünk, hogy valami miatt haragot tarta­nánk. Pedig, ha hibát talá­lunk egymás munkájában, azonnal szólunk érte. Géppel könnyebb — Inkább mi figyelmeztes­sük egymást, mint hogy a főnökök szóljanak — told ja meg Spitzmüller Jánosné, Tiszainé: Nem beszélgetni kell, hanem dolgozni. Bártfainé: Szólunk egymás­nak a hibáért. nénk a borítókon. Pedig kell a pénz. Három gyerekem van. A fizetésre nem lehet panaszunk. 3—3500 forint, előfordul, hogy több is en­nél. Kivált felfutáskor, ami­kor túlórázunk — folytatja a gondolatsort Pocsai Sándor- né, Erzsiké, húsüzemi segéd­munkás. — Ha bent kell ma­radni, senki sem húzódozik. Sőt, az idősebbek vállalják a kisgyerekes anyukák helyett is a többletmunkát, ha azok­nak az óvodába, bölcsődébe kell szaladniuk. Az asszo­nyok ilyesmiben szolidári­sak ... Erre tanítom Pocsainé: A fizetésre nem lehet panaszunk. Marika, csontozó szakmun­kás. — Ez a tömör megfo­galmazás kifejezi az egész brigád szemléletét: csak jó munka kerüljön ki a kezük közül. Ahhoz pedig nagy fi­gyelem kell. — Amióta a hidraulikus töltőgép helyett megkaptuk a folyamatos töltőgépet, sokkal könnyebb a munkánk. Aztán meg a virslitöltő gép is so­kat segített. Teljesítménybér­ben dolgozunk, nem mind­egy. mennyi és milyen minő­ségű árut termelünk egy-egy műszakban — magyarázza Hutkai Mihályné, Marika, betanított munkás. — Ha se- lejtet gyártanánk, megérez. II a fiamat..." Nehezen lehet érteni a szót a húsüzemben. Az emberi . hang elvész a gépek zajában. Társalgásra, gondról-bajról való beszélgetésre nem alkal­mas hely ez. Vajon az asz- szonyoik hol beszélik meg egymással a brigád dolgait, egyéni problémáikat? — Munka közben soha, hiszen akkor csapnivaló lenne a munkánk — mondja Bárt­fainé. — Arra való a brigád­Hutkainé: Nagyon ott kell járjon az eszünk. Spitzmüllerné: Csak jó mun­ka kerüljön ki a kezünk közül. értekezlet, a közös kirándu­lás, a társadalmi munka. — Nem beszélgetni kell, hanem dolgozni — toldja meg Ti­szai Lászlóné. Annuska. — Erre tanítom a fiamat is, ő szintén ide került a vállalat­hoz, első éves húsipari ta­nuló. Derűs, vidám, dolgos kezű. asszonyokkal találkoztam a húsüzemben. Kádas Viktória (Császár Csaba felv.) Szolidaritási gyűlés Újfehértón Vietnami szolidaritási nagy­gyűlést tartottak február 28- án, szerdán Üjfehértón, a Lenin Termelőszövetkezet­ben, amelyen mintegy száz dolgozó vett részt. A nagy­gyűlés résztvevői — miután elítélték a Vietnamot ért ag­ressziót — tiltakozó táviratot küldtek a budapesti kínai nagykövetségnek, s ugyan­csak együttérzésüket kifejező táviratot küldtek a vietnami nagyköv etségre. A z Universil dolgozóit nyilván tájékoztatták a változásról: az eddigi minden hónap 30. napja he­lyett, ezek után 25-e lesz a ha­vonkénti bérzárás napja. Fel­tehetően elmondták az oko­kat is, sőt azt sem felejtették el a megbeszélésen, hogy kö­zöljék: mindössze az első hó­napban jelent ez majd 200— 300 forinttal kevesebbet a bo­rítékban. A vállalat vezetői lehetővé tették, hogy akiket ez mégis érzékenyen érint, azok a fizetésen felül kaphas­sák meg a most hiányzó, de egyébként csak később hoz­zájuk Vándorló összeget. Ki­derült: szinte senki sem kér­te ezt a bizonyos pénzt és a demokrácia fórumait végig­járva született meg az ismer­tetett döntés. A jelek tehát arra utalnak: közös megér­téssel keletkezett az intézke­dés. Mégis, a napokban so­kak nevében telefonált vala­ki az üzemből és természete­sen a történteket kifogásolta. Legyen a kiindulópontunk az, hogy az intézkedés való­ban a játékszabályok megtar­tásával született. Ebből az következik: mindenki, min­den szinten jóvá is hagyta azt, a dolgozók, ha mondjuk szavazniuk kellett, egyönte­tűen emelték fel a kezüket. Közöttük volt talán a telefo­náló is. Aztán megtárgyalták ezt a párt- és a szakszervezet illetékes helyi képviselői és mi sem természetesebb: ál­dásukat adták rá a változta­tás fontosságát indokló gaz­dasági szakemberek. Az érte­sülés szerint a vállalat fővá­rosi központjában a BEAG sem zárkózott el az intézke­dés meghozatala elől, noha nem lelkesedtek érte. Nem marad más hátra, mint feltételezni: akik közöl­ték a terveket, nem elég kö­rültekintően tették azt, talán nem minden pontot indokol­tak megfelelően, az érintet­tek pedig nem gondolták vé­gig, miről is van szó, automa­tikusan megszavazták, amit eléjük terjesztettek. Gondol­kozni csak utólag kezdtek. Nem egyedi jelenség ez. Hi­bázik a vezető, aki úgy véli: az üzemi demokrácia egyenlő azzal, hogy mindent megsza­vaztatunk, esetenként azt. is, ami a hatáskörünk, és hibá­zik a szavazósdiba belefáradt dolgozó, aki — szinte tör­vényszerűen — fél füllel fi­gyeli csak miről van szó, s bár a lényeget nem érti, a kezét mégis felemeli. Speidl Zoltán „Maszek" utalvány? Ajándékot szándékoztak vásárolni az iskola pedagó­gusai. Diákjaiknak szánták, így hát kézenfekvő volt az ötlet: könyv. A nyíregyházi Bessenyei könyvesboltba mentek, s ahogy ez lenni szokott, nem könyvet, hanem könyvvásárlási utalványokat kértek. Kaptak is, ám meg­lepetések érték a nyertes gyerekeket, szülőket. Más könyvesboltban szándékoz­tak beváltani az utalványt — hiszen aki kapott már könyvutalványt, magától ér­tetődőnek tartja: ott vásárol, ahol kedve tartja. Ez eset­ben azonban sajnálkozva, de visszautasították őket a töb­bi könyvüzletben: ez az utalvány csak a Bessenyei könyvesboltba érvényes... „Maszek” utalványokat bo­csát ki egy üzlet? Vagy ez a könyvesbolt nem a Művelt Nép hálózatába tartozik? (tgy) Utólag?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents