Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-25 / 47. szám

1979. február 25. o ZELK ZOLTÁN: Égő házban Egyedül az égő házban, égő házban egyedül, lótfutásban, dobogásban, tűznyílásban egyedül, de jó, hogy ő nincs most itthon, de jó, hogy most egyedül, omló falak alatt titkon megbúhatok egyedül, ajtók, ablakok zuhognak, ahány szomszéd, menekül, lobot vető paplanomnak lángja alatt egyedül, egyedül az égő házban, egyedül a tűzhalálban — áld leszek, rávetül tűz a tűzre, láng a lángra és elhamvad egyedül. DÓMJÁN GÁBOR: Töredék Mikor azt hittem figyelem kérdése az idő s akár a hiányzó lányok átvészelhető derűsen egy kis lakásban ellakhatok nem kell majd kóborolnom hiányaimhoz magamat sorolnom munkám lesz kenyerem kedvtelésem mert lesz olyan sorrend amelybe beférek hiszen az országról pontosabb képet adhatok mint fényképező holdak fönn az égen — GÉCZI JÁNOS: Formál rozsszalmából Akasztódomb Hullák nyelve fürtökben lóg fákon este mikor kinyílnak a rontó füvek s üdére lángja lobban lebben mint táltosok kedve Füst könnyezteti az eget vérben fürdet bivalyszemet bivalyszem vigyáz a tájra Hold az embervérben ázva s záporozik öklös jeget Régi holtak előjönnek boszorkányok özönölnek egérlukból cérnát húznak masnit fonnak a hajuknak kéket s pányvát ördögöknek Bomlott kedvem vélük bájol embert fomrál rozsszalmából holdkönnyekkel megöntözi szíve táját dögönyözá dörzsölgeti lm a bábból elevenül testem mása készül indul hét országba Akasztódomb minden lelked amit benned eltemettek hajtott magzat szűz apáca gyilkos tolvaj rablónépek hű másomra mind feléled s bábum csudás szalmabábom átlapozik hét életen átlopóziik hét halálon CSÓNAKOK. Révész Napsugár rajza FIAT ÁD AZ ISTEN Donáth Gyula linómetszete rangjáig, a közösséghez tar­tozás öröméig. A nálunk együtt dolgozó kilenc ember közül ketten ta­nulnak, egy ember nemré­gen fejezte be az általános iskolát. Hárman voltak olya­nok, akik a munkahelyükön szereztek szakmát. Volt ott gyes-es kismama, és volt nyugdíjas. Pénzt venni fel a napszámért mindegyiküknek megalázó lenne. A segítség­re viszont alkalomadtán szin­te minden falusi portának szüksége lehet. A létszámiban fogyatkozó, korban öregedő községek, a népgazdaság össztermelésé­ben ma még jelentős szere­pet játszó kis- és kisegítő gazdaságok belefulladnának a munkaerőhiányba, hiszen számtalan olyan feladat van, amit egyedül megoldani nem lehet. ★ A kórterem már csendes. Bojtos bácsit elaltatja a múlt. Az egészségről álmo­dik. Az éjszakai lámpa fé­nyénél felírom a mondatot: az élet alapvetően egészséges. Lám, mint a jószág, ame­lyik betegen, ösztöneivel ta­lálja meg, hogy milyen fűből harapjon, a falu is megtalál­ta a maga gyógyszerét, és visszacsempészte életébe a kalákarendszert. Hétvége­ken én segítek, hétvégeken nekem segítenek. A kisüsti, a sör, a lecsapott tyúk csak a jobbmódú háttér, a rivali­zálás, az egymást elhagyás lehetősége, a segítés és se­gítségkérés maga a diderge- tő szükség. Nem véletlen, hogy ez az átalakult, „társadalmasított” falusi napszámrendszer hihe­tetlen pontosságú elszámo­lással dolgozik. A családok órákat tartanak számon, és adott esetekben ezeket az órákat egy év eltelte után is visszakérik. Minden esetben kérik. A rendszer önvédelme, hogy behajthatatlan adósság nincs, hogy tisztesség dolga megadni minden kapott szol­gálatot, hogy erre akkora gonddal figyelnek, mint egykoron a leánygyermekek erkölcseire. ★ Bojtos bácsit elaltatta a múlt. Ö holnap gyógyultan hazamegy. Beteg lábát meg­járatja, megpróbálja majd a „hegyen”, ami kertekkel be­hintett dombocska csak, de ez a kert a teremtő élet. Szavak nélkül, öregembe­res csenddel bocsánatot kér talán a metszetlen maradt fáitól, aztán meglepődik, mert kalákában értő kezek tették rendbe a fákat... Nem a Bojtos fiúk, az or­szág különböző sarkaiból, a betegség hírére hazautazó gyerekek, hanem az ismerő­sök, barátok. A gyerekektől idegen már a fametszés, ide­jük se lett volna rá ebben a mindenütt sürgős világban, de a fametszést a család majd visszaadja, azzal ami­hez értenek. Mi ott a pajtát renoválok is csak az otthon élő falu hétvégére megtérő fiai va­gyunk. Az ország más és más tájain dolgozunk, termelünk gyárakban, építünk városo­kat, szénért vallatjuk a föld mélyét, de akkor ott, otthon a mi kezünk munkájával épülnek házak, kerítések, pajták, kerül a földbe a mag, csűrökbe a termés. Rosszízű, aszfaltszagú viccek tömkele­gé szólhat — sajnos szólhat — a kétlaki munkásról, polgárt lúdbőröztethet egy hétvégi utazás fenyegető ve­szedelme, azon az igazságon mindez nem változtat, hogy ami megterem otthon, az a hazajárók keze munkája is. ★ Túl a munka utáni mosa­kodáson, a kalákamunka szigorú tisztességéről beszél­gettünk, és akkor valaki azt mondta, hogy kár, mert a vá­roson ez nincs így, ott csak mi tartjuk számon a fizeté­sekhez járó mást, de nem őriz semmiféle közössége, pe­dig a pénzzel fizetett munka­helyeken sem ártana az adok- kapok, az annyit adok. amennyit kapok elkötelezett­ség. Ha úgy tudnánk nézni a világot mi bejárók, ott bent a városban is, mint otthon, akkor a társadalom is jól járna, és senki se járna rosz- szul, még akkor sem, ha ahol nem figyelnek, ahol nem'Vi- gyáz ránk ez a tisztesség, néha adósak vagyunk. Elaltat lassan engem is a csend. Akarva, akaratlan magamról mondtam ítéletet, de az élet azért alapvetően egészséges. Átépíti a városo­kat, és játszótereket épít az egykori napszámos piacokon. Bartha Gábor MEGYÉNK TÄJAIN Mánd É rkezés. Kedden mentem Mándra. A falu a főútnál alig füttyenésnyi, jobb­ra az úttól jókora tenyérnyi. Száz­nyolc kicsi háza úgy búvik meg a szittyós, vizes tájiban, mint védelmet nyert kisnyúl a pagonyiban. BÁLINT-NAP. Betérek az iskolába. Kicsit ünnepélyes minden. Alig értem, .miért. A ta­nító, aki éppoly kicsi, mint a faluja, felvilá­gosít. Névnapja van. Ugyanis Dányádi Bá­lintnak hívják. — Nem is tudtam — mente­getőzöm. — Pedig jó ezt tudni. Bálint-nap- kor párzanak a madarak. S aki a tavaszt várja, annak ez mond is valamit. Betérünk a lakásába, s emelgetjük is a poharat a Bá­lintokra, a madarakra, a tavaszra, a 25 év­re, amióta tanító, s arra a 23-ra, amióta Mándon van. Nem kerek a dátum, de iste­nem, az ünneplés se hivatalos. A TANTEREMBEN. Egy osztályra három és negyed tanuló jutna. Mivel ez nem le. hetséges, így a negyedikben négyen vanak, a három másik osztályban hárman-hárman. A sarokban a mosdón tizenhárom kicsi bög­re, tizenhárom kicsi törülköző. A padló rég nem olajos, a tanító bácsi felfestette, rajta szőnyeg, az asszonyok szőtték. A tanító se zord iskolamester, de nem is okoskodó re­former. Inkább olyan apjük-féle, aki a név­napi kösznötőt házi süteményes csomaggal köszöni meg a pulyának. Nem köztük, de ve­lük él, nem belőlük, de értük. AZ ÁLOM. Dányádi Bálint Medve-tanyán született. Kiskorától álmodott: tanító lesz. Érezte saját sorsán, mit is tesz, ha valaki tanul, s mi vár arra, ki tudatlan marad. Medve-tanya azóta megszűnt, s Bálint álma megvalósult. Megvalósult? — Meg — mond­ja — őszintén mondom. Ha 'végignézek a fa­lun, úgy érzem, nem élek hiába. Ismerem az itt élő 333 lakost, s letehetünk ugyanennyi tízest. Mindenkiről megmondom, mikor szü­letett, de még az asszony lánykori nevét is. Ha tévedek, duplán teszek a tízesre. Az is­meretség és a bizalom együtt jár. Tanító let­tem, s minden más, kivéve a presbiterséget. Ki kaphat ennél többet? SZÁMOLÁS AZ ÉLETÉRT. A kis falu nem növekszik. A gyermek se sok. Dányádi Bálint így aztán számol. Hány gyerek szü­letett, ki terhes, hányán vannak olyanok, akiktől gyermeket remélhet. Kell a létszám az iskolához, ahol már csak az alsósok van­nak. Már igazán érti a szomszéd falu tanító, ját. Néhány éve jött hozzá: — Te Bálint, ide Mándra költözött tőlem egy család, két is­kolással. Átírtad őkeit? — Még nem. — Ne is írd. Ha ezek kiesnek, nekem már nem lesz iskolám. így esett aztán, hogy két pu- lya másutt járt, s másutt kapott bizonyít­ványt. TEREMTEREMTÉS. Az iskolának a nagy tanterme árvává vált. A nebulók most Pe- nyigére járnak. De lehet üres egy tanterem? Dányádi Bálint és a falu népe úgy döntött: nem. Klubszoba, ha úgy tetszik művelődési terem lett belőle. Részlet a programból: hét. fő: pártoktatás, résztvevő 14 fő. Kedd: kézi- munkás nap. Szőnyeget szőnek, horgolnak, kötnek, hímeznek, mintát cserélnek. Látoga­tójuk az orvos, a tanácselnök, szóba kerül a falu és a világ dolga. Szerda: a Karpov-bri- gádé. A sakkozók otthagyták a kocsmát, 16-an itt vívják a bajnokságot. Csütörtök: a TIT-é. Péntek: szent nap, az öregeké. A nyol­cas filkó járja, meg a politika. Szombat: a pingpongosok csatanapja. Vasárnap: mozi. Az idejárok elvárják, hogy a tanító bácsi itt legyen. Hiszen ő párttitkár is, meg társa­dalmi elnökhelyettes, népfrontelnök, önkén­tes rendőr, tűzoltó, szövetkezeti elnökségi tag, tehát olyan ember, aki válaszol a kér­désekre. ÁLLANDÓSÁG. Mánd a hűség faluja. A jó állandóságát követelik. A táj megtartó, szatmári szívük eszerint dobog. Amikor 23 éve idejött Dányádi Bálint, mondták neki: — Maga is elfog menni. Jó tíz évig ugyanis úgy cserélődött itt a nevelő, mint a lábon a fuszekli. Féltek, hogy vele is így járnak. Pe­dig a nagy előd, Szabó József máshoz szok­tatta őket. Ö 1906-ban érkezett, és 47-ig volt tanító. Amikor látták, hogy az új tanítónak felesége van, kezdtek megnyugodni. Azután megszerették. S végül mándinak fogadták. A családnyi falu megtartotta, s ő meghálálta. BELÜGYBK. Jön a fiatalasszony, az egy­kori tanítvány: — Tanító bácsi, beadtam a válást. — Miért? Sokat iszik Jóska? — Nem többet mint más. — Hazaadja a pénzt? — Haza, mind. — Ver? — Az? Soha! — Mással latorkodik? — Hová tetszik gondolni! — És otthon milyen, este ember? — Az hát! -— Jó vele? — Jó mondja pironkodva. — Mit fi­zettél a keresetért? — ötszázat. — Nos, csenj el egy másik lilát, csináld vissza. —Én is úgy gondoltam. — Elmúlt egy év. A volt tanítvány, karján a kis pulyával csak úgy. véletlenül belátogatott az iskolába. NÓGATÁSOK. Ha szőnyeget szőnek, szín­mester. Oktatáskor propagandista. Ping- pongozáskor a fáradhatatlan. A vitában hangadó. Kérdezték is egyszer tőle: milyen kapcsolata van Mándon a tanácsnak, az is­kolának, meg a művelődésnek? — Jó — mondta a tanító —, hiszen magammal csak nem veszek össze! Miután mindenütt ott van, nem mulasztja el a jóra, a többre nó­gatni az embereket. — Apácák közt könnyű a lánynak szűznek maradni — mondogatja, ami alatt azt kell érteni: ha nem adunk al­kalmat, nem is történik semmi. A felnőttet iskolára biztatta, nem eredmény nélkül. A kicsiket magasabb iskolába, a nagyobbakat még magasabbá' öáÉtökéli^ Ne'nf is volt a 23 év alatt olyan, aki ne vegezte' volriá" ‘ÖT a nyolc osztályt, de van bőven érettségizett, meg mérnök, meg tanító, meg agronómus. Hol van már az az idő, amikor Mándon Diák Anti volt a legokosabb, aki hat gimná­ziumig jutott el! KÖRNYEZETISMERET. Kérdezik Dányá­di Bálinttól a pulyák környezetismeret órán: mi lesz Mándból? Igaz is. Mi lesz Mándból? Történelme gazdag. Oroszi mellől egy domb­tetőről menekültek ide a tatárok elől, aztán élték szorgalmas, dolgos életüket. Ma a jó­ért, a jobbért küzdenek. És holnap? A tanító megfelel a kérdésre: — Gyarmat közelsége jelentős. A 134 munkaválló közül ötven a tsz-ben dolgozik, tizenkettő a faluban alkal­mazott, ptvenen Gyarmatra járnak a gyá­rakba, mások messzebbre. A napi 13 pár busz jó közlekedést jelent. A csatornázás 80-ban folytatódik. Marad hát a falu, nyu­godt otthont adva a városban dolgozónak. A műút röppálya a világ felé. így ítéli az itt élők hite is. Épülnek az új házak. Márpedig a vándorlásra készülő nem rak fészket. KIRÁNDULÁS. Drága a ház Mándon. Nem adják el az öregek se. A fiatalja visz- szajár. Sfeatmár nem ereszt. És Dányádi Bá­lint tesz is azért, hogy így legyen. Fogja a 13 leányt s legényt, s nekivág a környéknek. Szénégető. Miről mesél? Erdőről, boksáról. Köleshely. Ez termett egylkor a vizes határ­ban. Nádashát. A víz, mindenütt a víz, az ölelő, az áldott, az átkozott. S ha Vad ugrik, ha madár szól, mind arra kontráz, amit Bá­lint magyaráz. Szeresd a faludat, szeresd a hazádat. Szabó tanító bácsi után így formál embert Dányádi Bálint, így alakítja a ma és holnap mándi polgárát. KEMÉNY FEJEK. Vitája kétszer volt az idősekkel. Az átszervezéskor és az egyesü­léskor. Nem az újtól, az ismeretlentől tartot­tak. Nem is ment könnyen a meggyőzés. Spekulálók voltak az ittenied, okosan szá­molók. Hajdanában, így mesélik, a sok víz­ből összeszedték a csíkot. Azt vitték Szat- márra, vettek érte sót, azt viszont Debre­cenbe szállították. Értették tehát a módját, hogyan lehet, ha szerényen is, de hasznot szerezni. A jobb felé való lépés végül sike­rült. Nem maradt érveivel szégyenben a ta­nító. n APRAJZ. — Bemutató tanításon vol- ;am — kezdi —, az alaprajzot oktatta t kolléga. Ilyen vetület, meg olyan nézet. A kis harmadikos csak nézte, nem ér­tette a parádét. Amikor óra végén vissza­kérdezték őket nem is tudtak felelni. Csóvál­tam a fejem. Kérdezték: te hogyan csinálod? Mondom: úgy. hogy leteszek egy gyufásdo- bozt, s körülrajzolom. Ezt mindegyik pulya megérti. Ez az én elvem az életben, ezt akartam s akarom Mándon. Egyszerűen, ért­hetően. becsületesen. Az igazság mindig egyszerű. Ezt tanultam itt, s ezt tanítom ez­után is. Bürget Lajos KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents