Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-18 / 41. szám
A véletlen úgy hozta, néhány órát egy társaságban töltöttünk. Hosz- szú ideig ön volt a szóvivő. Mondandójának lényege: saját családfakutatást végez. Nem kis büszkeséggel mondta, már 130 évre visszamenően tisztázott a vonal. Ezen a nyáron — ha minden jól megy — a Dunántúlon folytatja a kutatást az egyházi levéltárakban. Hosszan beszélt terveiről; most kifejezetten az apai ágat tisztázza, ha ezt legalább 300 évig felderíti, utána jön az anyai ág. Emelt hangon, dicsekvően közölte a társasággal: van családfájuk, egy ősi családból származnak. Azt is megjegyezte, eddig már az oldalági rokonság között is több híresség van, a dunántúli szálak közel állnak egy közismert nemes rokonságához. Milyen nagyszerű is lenne, ha őt is a rokonság közt tudhatná! Önnél ez már nem az ősök tisztelete, hanem a nevezetes családfa által többnek akar látszani. Félreértés ne essék, messze áll tőlem, hogy valaki is tagadja meg rokonát, családját. Mivel azonban az őseit senki nem választhatja meg, azokból az utódokra sem előny, sem hátrány nem származhat. Ez is volt az oka, hogy néhány évtizede a születési előjogokat is eltöröltük. Valljuk azt a nagyszerű, szállóigévé vált mondást: „Nem az a fontos, honnan jöttél, hanem az, merre mégy.” Ezért is furcsállom a családfával való büszkélkedését. Más oldalról viszont, csekélyke biológiai, természettudományi ismereteimmel is tudom, hogy az utóbbi néhány százezer évben minden újszülött egy nőtől és egy férfitől származik. Tehát azt bizonygatni, hogy kinek ősibb a családfája, még tudománytalan is. őse, családfája mindenkinek van és senkié nem régibb a másikénál. Különbség annyi lehet, hogy egyiknek a családfáját régebben jegyezték, míg a másikét nem. Ez tehát nem lehet érdeme egyetlen leszármazottnak sem. . ..... Nem szeretnék levonni az ön dicsekvéséből messzemenő következtetést, de úgy látszik, hogy a már közhelynek számító mondást: nálunk legfőbb értékmérő a munka, még mindig nem mondtuk elégszer, vagy elég nyomatékosan. Sajnos, a múlt a tudatunkban még így is elő-előbukkan, néha — mint az ön esetében, fel is erősödik egy-egy káros vonás. Nem egyszer hallani: „az én nagyapám nem akárki volt”. Az ilyen megjegyzések káros felfogássá, életvitellé erősödhetnek. Ennek a vad hajtásaival találkozhatunk, amikor egy-egy éretlen tizenéves odavágja a tanárának: „tudja-e, hogy ki az én apám?” Ehhez nyilván nem szükséges ősök kutatása, csupán egy olyan szülő, aki tűri, hogy a gyermeke visszaéljen az ő pozíciójával. Hallani felnőttektől is. amikor rokonságukra, magasabb pozícióban lévő ismerőseikre hivatkoznak egy-egy ügy intézésekor. Enyhébb formája, amikor az illető csak azzal dicsekszik, hogy itt vagy ott X, illetve Y vezetővel kártyázott, vadászott és így tovább. Ezeknek az eseteknek a szereplői mások, mint ön, de a tő, amelyről dicsekvéseik, tetteik fakadnak, azonos. Valamennyi másokból, mások érdemeiből, vagy hírnevéből akar magának nagyobb megbecsülést szerezni, esetleg anyagi, társadalmi előnyhöz jutni. M inden egészséges ember vágyik környezete elismerésére. Mégsem mindegy, hogyan érdemli ki. Az elmúlt évtizedek elegendő példával szolgálnak arra, hogy gyárnegyedből, tanyai cselédházból olyan híres emberek származhatnak, mint akiknek ősei címeres monogrammot viseltek. Csak jogban, lehetőségben akarunk egyenlőséget, de a megbecsülést minden saját munkájával vívhatja ki magának. Végülis nem akarom önt lebeszélni, hogy ősei után kutasson, de megmondom: dicsőségre, előnyre ezért nem számíthat. Cdi4&^ a korszerű szakmunkásképzésről A Ha ön lenne az oktatási miniszter, mi- w lyennek tervezné az ideális, korszerű szakmunkásképzést?. — Hadd ne legyek miniszter ... A Akkor kezdjük azzal, hogy tíz éve ne- * vezték ki a nyíregyházi 107-es számú Mező Imre Szakmunkásképző Intézet igazgatójává, mely ma az ország egyik legkorszerűbb iskolája. Honnan indultak? — A legjellemzőbb talán az, hogy akkor összesen négy szakoktatónk volt. A tanulók nagy részét kisiparosok foglalkoztatták, sorrendben ezt követte a szövetkezeti ipar, s az állami vállalatok csak ezután következtek. Ma éppen a fordítottja a jellemző, összesen 38 felnőtt dolgozója volt akkor az iskolának — ma 128-an vagyunk. Ugyanakkor a diákok létszáma nem nőtt ennek megfelelő arányban: 1356 tanulót vettem át, ma 1700-an tanulnak iskolánkban. Ezeknek a létszámoknak az összehasonlítása már magában is egy tartalmi mutató. És milyen nagy büszkeség hallani a szülők, vendégek csodálkozását, ha belépnek: hát ez egy szakmunkásképző iskola. A A „tanonc” és az „inas” szavakat szám- W űztük nyelvünkből. Eltünt-e vajon ezzel együtt az inas életforma is? Ma már nincsenek inasok? — Nagyon hosszú harcot kellett vívni azért, amit a törvény egyértelműen leír, például ösztöndíj, munkaruha és kéziszerszám, ebéd stb. Hogy elcsattan-e néha egy nyakleves? Nem tudunk róla... De arról igen, hogy boltba küldözgetik a gyerekeket, s ha csak kenyérért küldenék . . . — Korábban számtalan területen volt alkalom az „inasok” kihasználására, ennek azt hiszem mindenütt sikerült véget vetni. Például: tanulóinknak termelési tervet kell teljesíteni, volt hogy ezt a brigádvezető elszámolta magának, vagy a brigádnak. Ez ma már nem téma, nincs visszaélés. Újabban már arra is oda tudunk figyelni, hogy a vállalatok a központi keretből kapott szakmunkásképzési alapot valóban erre a célra fordítják-e? A Igaz-e, hogy a szakmunkásképzőkben csak a leggyengébb képességű tanulók jelentkeznek, akik más középiskolát nem mernek megpróbálni? — Igaz, sajnos igaz. Ez még az „ipariskola” és a „tanoncképző” örökségével magyarázható, van bizonyos beidegződés, előítélet. Az első osztályba felvett tanulók tanulmányi átlaga 2,5—2,7 'között van. £ Hány olyan tanulójuk van, akinek a szülei értelmiségiek? — Körülbelül nyolcvan. Ez nem sok, kivált, ha hozzáteszem, hogy egy részüknek ez már második „nekifutás”, egy másik iskola után. Tudnak-e az általános iskolában minden lényegeset a szakmunkásképző intézetek céljairól? Gyerekekre, szülőkre, de pedagógusokra is gondolunk. — A pályairányítást szerintünk legalább másfél évvel korábban el kellene kezdeni... nem vagyunk elégedettek. ^ Mi a helyzet a divatos, keresett és a nehezen betölthető szakmákkal? — Évente 1300—1400 jelentkezési lapot kapunk, a 670—700 helyre, öt-, nyolc-, sőt tízszeres túljelentkezés is van egyes szakmákban, másoknak pedig a propaganda ellenére sem nő a népszerűségük ... A Az iskola tanulói között hányán vannak, akik eredetileg nem azt a szakmát választották, amit most tanulnak, de ide irányították őket? — Tanulóinknak körülbelül a fele. A A belépők közül mennyien jutnak el a szakmunkás-bizonyítvány megszerzéséig? — Ha egy 700-as évfolyamot veszünk, közülük 620—650. Zömmel az első osztályban maradnak ki. Sajnos igaz, hogy némelyikük egyszerűen nem tud olvasni. 0 Hány kitűnő tanulójuk van? — Minden századik. De megjegyzem, az osztályzat önmagában nem kifejező. Harmincegy éve tanítok, ez idő alatt két kitűnő tanuló került hozzám, de számos kitűnő képességű gyerekkel találkoztam. A kettő nem ugyanaz... A A szakmunkásképző — hivatalosan: kö- ^ zépfokú oktatási intézmény. Van-e rangsor a középiskolák között, s hol helyezkedik el a szakmunkásképző? — Van rangsor, ezt mindenki tudja, de ne részletezzük. Q Kik tehetnek azért és mit, hogy ez az iskolatípus rangosabbá váljék? — Elsősorban mi tehetünk érte, s nem is a rangról van szó, mert rangot bárhol lehet szerezni, de tekintélyt csak a jobb munkával. A Hová tartoznak felügyelet szempontjából? — Mint oktatási intézmény a megyei tanács művelődésügyi osztályához, mint szakképző iskola pedig a Munkaügyi Minisztériumhoz. Ebből a kettős jellegből adódik az a problémánk, hogy egyes szakmákban egyszerűen nincs megoldva a szakmai felügyelet, bár ezt országos fórumokon is kértük már. Ilyen például az ötvös, a vésnök, a kozmetikus, s még néhány olyan szakma, amelyet kevesen tanulnak. A Ismerik-e önök a megye szakcmber- ^ szükségletét, a képzés arányban áll-e ezzel és milyen távra? — Igen, ismerjük, tíz évre előre. Sőt, a demográfiai ingadozással is tudunk számolni. Nagyjából arányban áll a mi létszámunk és a szakember-utánpótlás megyei igénye, bár egy kis túlképzés mindig van — népgazdasági okokból. A Van-e adatuk arról, hogy hányán ma- ” radnak a szakmában, illetve mennyien helyezkednek el másutt? — Ilyen adatunk nincs, de vannak megfigyeléseink. Például: nincs olyan áruház Nyíregyházán, ahol volt tanulóinkkal ne találkoznék. Eredeti szakmájukat cserélték fel a bolti eladóéra, gondolom a jobb munkaidőbeosztás miatt. A Nem luxus ez? Egyáltalán mennyibe ^ kerül ma a 107-esben egy diák képzése elsőtől harmadikig? — Durván olyan 100 ezer forintba... A Azt hiszem, most kellene összefoglalnia, ” mi tehát a szakmunkásképző intézet célja, milyen tárgyakat tanítanak, milyen a szakmai és közismereti tantárgyak aránya? — A cél egyértelmű: művelt szakmunkások képzése a társadalomnak. Mégis ez igen tág fogalom. Meg kell tanítanunk a szakma szeretetét — éppen azért, hogy megmaradjanak szakmájukban —, itt érezzük leginkább az úgynevezett érzelmi nevelés hiányát. Erre igyekszünk majd jobban odafigyelni. De nemcsak szakmai műveltségről kell beszélnünk, hanem politikai tájékozottságról, általános műveltségről is. — Jelenleg 29 szakmát tanítunk, csoportosítva a következőket: villamos-, ruha-, fa-, műszer-, bőr- és szolgáltatóipar. 58 osztályunk van. Tanulóink felváltva egy hétig dolgoznak, egy hétig iskolába járnak. A szakmai és közismereti tantárgyak aránya is 50—50 százalék. Kevesen tudják, hogy közismereti tantárgyakból — magyar, történelem, matematika, fizika, testnevelés — a gimnázium első két évének anyagát tanítjuk, de egyes szakmai tárgyak között például a művészettörténet is szerepel. A magyarórák a komplex művészeti nevelést szolgálják: a filmtől a komoly zenéig. — És hadd mondjam el azt is, hogy van függetlenített kulturális nevelőtanárunk, sok sikeresen szereplő művészeti csoportunk. Az aulában már rendszeresek a hangversenyek, ezekre a környező üzemek dolgozóit is meghívjuk. A Megfelelő-e a tanárok és oktatók kép- w zettsége? Szívesen jönnek-e ide a pedagógusok, vagy itt is érződik, hogy ez azért nem „igazi” középiskola? — Tanárok és oktatók? Ne válasszuk így el a tantestületet. Jobb, ha azt mondjuk: nevelők. Hiszen egyenrangú munkát végeznek. — ötvenkét tanárunk van, közülük 17 egyetemet végzett, három mérnök, 7 üzemmérnök. Ide tartozik, hogy például tankönyvírásra, lektorálásra rendszeresen kapunk felkéréseket. Negyvenkilenc oktatónk közül negyvenegynek a képesítése megfelel a követelményeknek, öten szereztek tanári diplomát, jelenleg hárman tanulnak. £ Nem egy vita zajlott arról, hogy aszak- v munkásképző az oktatás „zsákutcája”. Milyen kivezető út van ebből? — Én nem tartom zsákutcának. Igaz, a szakközépiskola négy év alatt érettségit is ad a szakma mellé, de nem lehet összehasonlítani a kétfajta iskola szakmunkásképzési célját, módszerét. A Mégis, mennyi időre van szüksége egy w végzős szakmunkásnak, hogy behozza a hátrányát? — Plusz három évre, ha például el akarja végezni a szakmunkások szakközépiskoláját. De ugyanez a helyzet ma már a gimnáziummal is, hiszen az érettségizettek négy év után még két évig tanulnak nálunk, míg szakmát kapnak. Jelenleg közel 190 ilyen diákunk van. ^ Tudják-e követni a végzősöket: kik jutnak el egyetemre, főiskolára? — Azok közül, akik érettségivel jöttek, körülbelül 10 százalék. Újabban, amióta a munkahelyekről érettségi nélkül is lehet pályázni, hét volt tanulónkról tudunk, aki nappalin tanul, s ötről, aki utólag érettségizett és levelezőre jelentkezett. De újra azt szeretném hangsúlyozni, hogy ennek az iskolatípusnak elsősorban nem ez a célja. A Beszéljünk tehát a legfontosabb célról: w itt nevelődik a jövő munkásosztálya. Mit tehetnek önök azért, hogy szakmájuk és általános műveltségük korszerű alapjait megteremtsék? — Ha csak a szakmát tanítjuk meg a gyerekekkel, akkor az iskola még nem éri el a célját. Arról van szó, hogy a munkássá válást kellene megtanítanunk, hogy tudjanak majd állást foglalni bizonyos kérdésekben, hogy megtanuljanak gondolkodni.. . 4) Erről az általános iskolákban többnyire „sikeresen” leszoknak ... — Sokszor azt kívánom, bárcsak tölcsérrel tölthetnénk a gyerekek fejébe, hogyan kell megtanulni gondolkodni. Hisz végülis a példák azt igazolják: a munkások közvetlen irányítói, vezetői közül azok lesznek a legjobbak, akik egykor maguk is munkások voltak .. . A Mi a véleménye a munkássá nevelés munkahelyi gyakorlatáról? Milyen szakoktatóktól, brigádvezetőktől tanulnak a fiatalok, szakmailag, emberileg milyen értékrendet, magatartásformát sajátítanak el a vállalati tanműhelyekben? — A vállalati szakoktatók töhb mint háromnegyede az iskola állományába tartozik. A jövőben még tovább javul ez az arány. Ha elkészül az új tanműhely, tanulóink csak másodiktól mennek ki a vállalatokhoz. — Ami a munkahelyeket illeti, én talán hamarabb tudom, mi történt X vállalatnál, melyik munkással beszélt főnöke tűrhetetlen hangnemben, mint a vállalat vezetői. Hozzák a hírt a gyerekek. Téves az a hiedelem, hogy a fiatalok a rosszat hamarabb tanulják meg, mint a jót. Tapasztalatom szerint többségük azt fogadja el a felnőttek közül, aki munkájára igényes, követelményeket támaszt magával és másokkal szemben. — És most hadd tegyek fel én magamnak még két kérdést, amiről eddig nem beszéltünk. Az egyik: mit várok az új épület belépésétől? Egyrészt azt, hogy 200 kislánynak lesz végre kollégiuma — most olyan is van. aki Beregdarócról naponta bejár. A tanműhelyekben pedig 315 fiatal korszerűbb szakképzése oldható meg. Mindkettőtől minőségi javulást várok. — A másik: 1980-ban kezdődik az új profilok szerinti oktatás. Pélclául eddig ötféle ruhaipari szakmát tanítottunk, ezután ösz- szesen csak egy lesz: ruhagyártó. Ezzel szemben például az eddigi villanyszerelő szakma négy szakágra bomlik. A két éven át tanított szakmák képzési ideje is három évre nő, kivéve az érettségizettek szakképzését. A korszerűség tehát egy jó év múlva már mást jelent, mint ima. Mi már erre a nagy feladatra készülünk. 9 A Azt hiszem, olvasóink nevében is kí- w vánhatom, hogy ez minél sikeresebb legyen. Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet Bartha Dénes iskolaigazgatóval KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. február 18.^^
