Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-14 / 11. szám
Tasnádi Varga Éva: Botár Attila: Kaland Egy kéz kagylója A fák az égig nyúltak, a járda ezüst kő volt, táncoló rőt zsinóron lángolt, repült az újhold. A házak hóban álltak, fekete varjak szálltak, s én tovább mentem újra, neki az éjszakának. Itt-ott egy szelíd kémény füstölt kéken pörögve, a Galga jég-ruháján tündérek hulló könnye. A gyermekkori erdőn ezer csengő csilingelt, — jaj — esendő az ember, hogy elfelejtett mindent! Fekete varjak szálltak a régi szánkóútra, és tovább bandukoltam, és fájt a szívem újra. Nem volt a régi ház sem, nem volt a kút, a hársfa, olajfa ága sem hajlott ifjú anyám hajára. Fiatal, édes arca most világít az éjben, kontyának arany szála átfonódott a réten. Fekete varjak szálltak, és árnyék-szánkók jöttek, és rossz, felnőtt szívemnek bólogatva köszöntek. Hazudjunk, mondtuk, játsszuk le legalább az ismerős szobának... A meszelésen hajszolt lovakat én — te meg a tengert láttad Az izzó falról falkában az idő csaholt, álmunkra támadt. Ez volt szerelem? A híres, széttépett éden? Már félvad árnyak... Egy kéz kagylója: óceán-reggelem, zúgatja koponyámat. (MTI Fotó Fehérváry Ferenc felvétele) Pusztai tél aztán otthon még többet gyakorolt, hogy a következő felvételnél a legjobb legyen. Amikor elment a következő felvételre, a következő produkcióhoz, az igazgató megint sakkozott. De most egy háromméteres emberrel. Az artista most már tudta, mi a dolga, nem köszönt, nem hajolt meg, csak csendben leült a szemétkosárra, és várta, hogy a sakkpartinak vége legyen. Két óra múlva lett vége, az igazgató nyert, és a vesztes, a háromméteres ember hozott egy üveg konyakot. Amikor az igazgató megint felült a falóra, és megadta a jelt, az artista elkezdte a produkciót. Felgurott a hatméteres szobában, beverte a fejét a plafonba, már öt ford-szaltót csinált a levegőben, és kézállásban végezte. Az igazgató a falovon elhúzta a száját. — Magasabbra nem tud? Az artista beleharapott a szájába, egy csepp könny á szempilláján rezgeti. — De kérem szépen — mondta halkan, meghajolva — bevertem a fejem a plafonba. — Jő, jó — mondta az igazgató a falovon —, de az lenne az igazi, ha átütné a plafont. Az artista felesége megint megértette a férjét, megint anyagi áldozatot hozott, és egy szobrásztól kibéreltek egy tíz méter magas műteremlakást. Az artista éjjel is gyakorolt, a csillár nyolc méter magasan volt, az öt szállóból hat lett, és a végén kézállásból zuhant spárgába, és onnan ismét kézállásba. Amikor már hibátlanul kidolgozta a mutatványt, az artista felesége megint anyagi áldozatot hozott: elmentek, megnézték a második cirkuszi produkciót. A második produkcióban a háromméteres ember is benne volt. Az artista most már nem húzta el a száját, csak összeráncolta a homlokát. Harmadszor, amikor elment a felvételi irodába, már nem ült a sarokba, a nagyasztal mellé húzta a szemétkosarat, és nyakát nyújtva, minden idegszálát megfeszítve figyelte, hogy az igazgató és egy kéz nélküli légtornász hogyan sakkozik. Az artista tisztán látta, pontosan megfigyelte, hogy az igazgató képtelen kombinálni, ha a lóval gé hatra kellene ugrania, akkor gyaloggal az ef háromra megy, ha a gyalogot kellene a gé négyre húznia, akkor a királynővel fut. Az artista a szemétkosáron ülve azt is megfigyelte, hogy a kéz nélküli légtornász zseniális, sokkal jobban sakkozik, mesterhúzásokat csinál a lábával, és mégis, mindezek ellenére is, a játszmát elveszti, és hoz az igazgatónak egy üveg konyakot. Amikor az igazgató megitta a konyakot, és megint felült a falóra, megint az artistára kiáltott: — Mit akar? — Semmit — mondta halkan, zavartan az artista —, csak nézem a sakkot — és elment. Az artista, amikor hazament, leszerelte a csillárt a tíz méter magas műteremből, egy húsz méter magas fára kötötte az udvaron, és most már a halálugrást gyakorolta. Arra gondolt, előbb sakkozik, aztán bemutatja az igazgatónak a halálugrást. Száz és száz járókelő bámulta az artistát, amikor a halálugrást gyakorolta. Az autóbuszok és a villamosok megálltak az utcában, és az utasok lélegzetüket visszafojtva nézték a halálugrást. Az artista naponta húsz órát gyakorolt, mutatványa mindig sikerült, könnyedén ugrott, és a felvételi irodába is jókor, korán érkezett, és leült az igazgatóval sakkozni, és nagy megerőltetésébe telt, hogy elveszítse a játszmát, de elvesztette, és hozott az igazgatónak egy üveg konyakot, és várta, hogy bemutathassa az igazgatónak a halálugrást. De az igazgató csak itta a konyakot, és nem kérte az artistát, hogy mutassa be a halálugrást. De azért az artista a negyedik produkcióban benne volt. Sikert aratott. De otthon már nem gyakorolt többé. Csak feküdt, elhízva, lomhán a heverőn — és mert tudta, hogy világ körüli útra indul egy produkció —, csak azon gondolkodott: vajon a menedzser tud-e sakkozni? MEGYÉNK TÁJAIN Nyirvasvári Ahogy az elnevezés is sejteti, jellegzetes nyírségi tájon fekszik Nyírvasvári, a fiatal város szomszédságában. Az elmúlt hónapokban a község is fiatalodott, legalábbis ami a vezetést illeti. Üj és fiatal a párttitkár, a tanácselnök, a vb-titkár, a megbízott tsz-elnök is az ifjabb korosztályhoz tartozik. A község lakói azt tartják, hogy 1979 egy új korszak kezdetét jelenti számukra. A történelmi emlék, a múlt fájó maradványa és a modern korszak számos jele megtalálható a településen. Középtájon a fényes napsütésben messzire világít a fordított felkiáltójelhez hasonló víztorony, az egyik emeletes ház alá garázst építettek, a kövesút mentén szabályos távolságokban közkifolyókat láthatunk, mivelhogy közművesítették a községet. Ugyanakkor számos helyen, mint például a Kos- suth u. 11. alatt, régi kút- gém meredezik az ég felé. A tsz-majorban még állnak és jó karban vannak az ••gykori cselédházak. A települést a megye minden pontjáról látogatják, tavaszonként gyakran itt találkoznak megyénk fiataljai, itt nyitják meg a Forradalmi Ifjúsági Napokat a Vasvári Pál-szobor közelében. A községet majdnem középen egy mély kanális szeli át, szinte párhuzamos a kö- vesúttal. A 2100 lelkes községet változatos táj veszi körül. A magas homokdomb, a mély, mocsaras talaj, a nádas és a kilométerekig tartó kötetlen talaj egyaránt megtalálható. Hosszú fasorok, kisebb-na- gyobb ligetek teszik változatossá a tájat. Mégsem mondható áldásosnak a természet munkája. Ez a föld, ez a határ nem fizet gazdagon, itt az emberi munka és a vegyszer sem ér annyit, mint másutt. Részben ezért veszteséges egymás után másodszor a Vasvári Pál nevét viselő tsz. Az időjárás sem kényezteti el az ittenieket, gyakran fagy tarolja le a gyümölcsöst és a dohányt. Persze nem szabad mindent a természetre fogni, egyéb hibák is közrejátszottak abban, hogy a tagság anyagi helyzete nem alakult megfelelően. Két évtized alatt tizenötször történt váltás az elnöki székben... Az alma előtt főleg a dohány volt a fő termék a határban, illetve az uradalomban. A dohányosoknak külön cselédházsort építettek (ezeket a házakat már eltakarították a föld színéről). A búza kalásza vékonyra nőtt, apró szemeket adott, de muszáj volt vetni. A határ egyik részének éppen ez volt a neve: Muszáj-tag. A muszáj - ság sok gondot okozott a nagyapáknak, dédnagyapák- nak. A régi idők egyik tanúja a 80. évét taposó Huszti György. Azért is keressük az öreget, mert sok aratónótát és népdalt őriz az emlékezetében. Nem találjuk otthon, lent van a kert végében, egy futballpályánál alig nagyobb befagyott tavon vágja a nádat. Gondosan kévébe rakja a hosszú szálakat, megpödri rövid, hetyke bajuszát, és elmondja, hogy mivégre bajlódik a síkos jégen. Ha jön a tavasz, a nádat eladja azoknak, akik építkeznek. Stukatornak, nádpallónak jók lesznek ezek a kévék. A kilencvenéves Jakab Györgyné szintén a tízes évekre emlékezik. Arra, hogy cselédlány volt Karsay úrnál és sokat, nagyon sokat dolgozott. Kislány korában még tölgyes erdő is volt a falu határában, onnan cipelte a tűzrevalót. Most olajkályha mellett melegszik. Az utcán egy kifolyónál találkozunk Gere Jóska bácsival. Régi bőrcsizmát, surcot és báránybőr kucsmát visel. Azt mondja, 25 évig dolgozott a Miskolci Kútfúró Vállalatnál, onnan ment nyugdíjba csaknem egy évtizeddel ezelőtt. Hétfőn hajnalban majdnem mindig gyalog ment el a nyírbátori vasútállomásra, hogy reggel Miskolcra érjen. A kezdeti időben Nyírbátorban és a környéken nem talált magának munkát, azért vállalta a fárasztó ingázást. „Akkoriban csak a Bóni volt Bátorban, nem szerettem a változtatásokat, kihúztam becsülettel nyugdíjig.” Mostanában a kertben tesz-vesz az öreg és nála tán senki sem várja jobban a tavaszt. Várja fiatal fáinak rügyfakadását. A közművesítés óta sokat változott az itteniek életmódja. Egy másik folyadék, a tej is változást jelentett szeptemberben. Ekkor nyitották meg a falu közepén a tej- és tejtermékboltot. A korszerű boltban gazdag a választék. Szabó József né boltvezető azt mondja, kezdetben gyakran volt visszáruja, vagyis nem fogytak el a tejtermékek. Változott az emberek étkezési szokása, egyre jobban fogynak a különböző sajtok, tejszínhabok. Sok gyerek is betér ide reggelente, iskolakezdés előtt jólesik egy pohár tej, vagy kakaó. Nagy Jánosné egy nagyméretű tömblakásban szintén a változásokról beszél. Csupán egy mondatát idézzük: „Nem jártam rendszeresen iskolába, mert tanyán laktunk és nem volt cipőm. Most a padláson a családnak van vagy két zsákra való használt cipője.” Az asszony fia, ifj. Nagy János közbeszól, hogy a fiataloknak az új presszó és a korszerűsödő futballpálya ad nagyobb kedvet. Éppen érkezésünk idején fejezik be a pártvezetőségi ülést. Kiss Zoltán párttitkár (pedagógus) arról számol be, hogy decemberben átszervezték a pártszervezetet, eddig tsz-alapszervezetként, most községi alapszervezetként működik. Személyében új a párttitkár, a pártvezetőségbe is új tag került. Munkatervüket most készítik, legfontosabb feladatuknak tekintik majd a tsz gazdasági fel- emelkedésének segítését, a tanács munkáját, a társadalmi munkát is eredményesebben akarják támogatni. A következő egy-két évben politikai munkájukkal előkészítik a nyírbátori és az itteni tsz egyesülését. Az elmúlt években a rossz hangulat rányomta bélyegét a tanácstagok munkájára is és fordítva, a tanácstagok passzív munkája szintén befolyásolta a hangulatot. Volt olyan tanácsülés, hogy .csupán tíz százalékos megjelenést könyvelhettek el. Látogatásunk előtt egy nappal is tanácsülést tartottak, de immár csaknem teljes volt a megjelenés, jobb lett a hangulat, nagy volt a bizakodás. Erdélyi József csupán két hónapja áll a tanács élén. Tanácselnöki munkája, politikai munkája estékbe nyúlik. Kedvet akar csinálni az összefogásra, a társadalmi munkára. Nyírvasvári város környéki község, tehát közvetlen kapcsolata van a városi tanáccsal. Decemberben a községi tanács elnökének közbenjárására a városi tanács százezer forintot adott Nyírvasvári fejlesztésére. Egy megállapodás értelmében a városi tanács osztályai, szakelőadói a jövőben jelentős szakmai segítséget adnak a községnek, anyagi támogatásra azonban egyelőre nem lehet számítani. A tervekkel és elképzelésekkel körülvett új tanácselnök a múltról nem szívesen beszél. De mint mondja, azt hangsúlyozni kell, hogy az utóbbi harminc évben egyetlen lapméter járda sem épült a községben, így gyakorlatilag járdátlanok a hosszú utcák. Erre az évre óvatosan csak 250 ezer forint értékű társadalmi munkát terveztek, ezzel akarják elkezdeni a járdásítást. Az iskola napközijének konyhája jelenti most az egyik legnagyobb gondot. Van rá remény, hogy idén, vagy jövőre elkezdik a modernebb konyha építését. A városi tanács a közelmúltban bontott építőanyagot is ajándékozott, ebből öltözőt építenek a sportpálya szélére. Január végén az illetékesek összeülnek egy koordinációs értekezletre, ott lesz az ÁFÉSZ képviselője is. A következő hónapokban bővíteni akarják a község boltját, s azt akarják, hogy jobb legyen a zöldségellátás mind a városban, mind a községben. Nyírvasvári kellős közepén egy gondozott parkban áll Vasvári Pál szobra. A község vezetői, dolgozói az elmúlt napokban arra tettek ígéretet: minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy méltóbbak legyenek nagy elődjük emlékéhez. Nábrádi Lajos KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. január 14.
