Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-12 / 9. szám
1979. január 12. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZETEK Program a cselekvéshez Űj tanműhelyben gyakorolják a szakma fogásait a Csepel Művek Szerszámgépgyárának nyírbátori fiataljai. A százhúsz szakmunkástanuló számát szép tembertől újabb nyolcvannal növelik. (Elek Emil felvétele.) SENKI SEM PRÓFÉTA...? Ritka sorozat Tisztaberekén A baktalórántházi nagyközségi pártbizottság legutóbbi ülésén tizenöt pártalapszer- vezet képviseletében értékelte a helyi üzemek múlt évi munkáját, határoztak az idei feladatokról, és elemzően tárgyaltak az év végi beszámoló taggyűlések előkészítéséről. A pártbizottság „zárszámadásán” érthető módon bizakodó volt a hangulat. Eredményes évre tekinthettek vissza a nagyközség és a hozzá tartozó három társközség kommunistái. A néhány éves pangás után lényeges javulás következett be a gazdasági és a pártépítő munkában egyaránt. A MEZŐGÉP helyi gyáregysége a múlt évben 25 százalékkal növelte termelési értékét, az ipari szövetkezet szintén 25 százalékkal termelt többet az előző évinél. Tizenöt dolgozót vettek fel a párttagok soraiba. A KISZ-bizottság munkája is javult, a fiatalok aktívabban bekapcsolódtak a közéleti és a társadalmi munkába. Az erdészet vezetője tagja a pártbizottság gazdaságpolitikai bizottságának. Hosszas és részletes felmérés után ő készítette el a múlt évi értékelés anyagát, és ő tett javaslatot az idei feladatokra. Utóbbi munkájánál természetesen figyelembe vette a meVédjük a Tél van. Esik a hó, betakarja a földet, az élőt és élettelent egyaránt. Vastagon rátelepszik a gépekre, és a legkisebb olvadás alkalmával már folyik a hóié végig a felületen. Megtalálja a repedéseket, és nincs ami útját állná a rozsdásodást előidéző víznek. A szabadban álló mezőgazdasági gépek — és a más munkaterületen dolgozó gépek — legnagyobb ellensége a tél. Sajnos, gyakran lehet látni az utak mentén behavazott, kint felejtett munkagépet. Nem is oly régen beszélgettem egy erdőháti termelőszövetkezet elnökével. Területre kicsi a szövetkezet, azonban annál híresebb a termelési eredménye. Mindössze egy nagy teljesítményű erőgépük van, vigyázzák, óvják. A nyáron tapasztalatgyei pártbizottság december 19-i és a járási pártbizottság január 5-i útmutatásait. A baktalóráfttházi pártbizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy a nagyközség ipari és szövetkezeti üzemei idén 6 —7 százalékkal növeljék termelési értéküket, és a növekedés mellett minden eddiginél nagyobb gondot fordítsanak a minőség javítására. Hasznos lehet, hogy a pártbizottsági ülés részletes anyagát 50 példányban sokszorosították, és egy-egy példányt eljuttattak a pártbizottsági tagokhoz, valamint az alapszervezeti titkárokhoz. A beszámoló taggyűlések január 26-án kezdődnek a nagyközségben. Addig bőven van idő az anyag tanulmányozására. Az erdészet pártszervezetének beszámoló taggyűlésén például szó lesz arról, hogy az ötszáz erdőgazdasági dolgozó a tavalyi 125 millió helyett idén 130 millió forint értéket akar termelni. Napirendre kerül az üzemi demokrácia is. Valamennyi taggyűlésen szóba kerülnek a személyre szóló feladatok, pártmegbízatások. Fontos, hogy a megbízatások előtt felmérjék: ki mire képes, ki mit tud vállalni á megnövekedett feladatokból. N. L. gépeket cserén volt a hajdúböszörményi termelőszövetkezetben. Amikor meglátta azt a töméntelen nagy teljesítményű traktort és kombájnt, amivel a hajdúsági gazdaság dolgozik, nem akart hinni a szemének. Csodálkozása akkor ért tetőpontjára, amikor bemutatták a gépszínt: mindegyik gépet fedett, zárható helyen tárolják. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy gyerünk, építsünk több tízezer, vagy százezer forintért gépszíneket. Megteszi az egyszerűbb is. Máriapócson láttam, hogy az újonnan vásárolt Rába-Steigert és Claas-Dominátort favázas, fóliával borított „garázsban” tárolják. Ügy gondolom, minden gazdasági vezető tudja, hogy a tél egyáltalán nem használ a szabadban hagyott gépeknek, munkaeszközöknek. Még így is, ki irigykedve, ki csodálkozva szemléli a kicsi, 1300 hektáron gazdálkodó szövetkezet munkáját, amely a gyarmati járásban ritka sorozatot ért el: húsz esztendeje — megalakulása óta — minden évet eredményesen zárt. Egyetlen egyszer sem küszködtek mérleghiánnyal. Mi lehet a titkuk? — Sok mindennel lehet vádolni bennünket, de azzal nem igen, hogy munka közben kapkodunk — ejti megfontoltan a szavakat Fórizs Miklós, aki megalakulása óta elnöke a közös gazdaságnak. — Sokan szóvá teszik, hogy túl óvatosak vagyunk, de mi megtanultuk, hogy fölöslegesen kockáztatni nem szabad. Meggondoljuk, hogy mit termeljünk, mire fordítsuk a közös pénzét. Szabó Gyula főagronómus csak egyetlen példát említ. 1 Ök nem vesznek másfél millió forintért Rába-Steigert, mert nem tudnák úgy kihasználni a gépet, mint ahogy az lehetővé tenné. Megteszi a fele annyiba kerülő T—150 —K típusú traktor is. — Hogyan zárták az 1978- as esztendőt? — Zárhattuk volna jobban is — kapcsolódik a beszélgetésbe Korpás Mihály főkönyvelő. — De a kedvezőtlen időjárás, mint majdnem mindenütt, nálunk is elvitt néhány száz ezer forintot. 2,1 millió forint volt a nyereség- tervünk, de ebből csak 1,8 valósult meg. Egyébként az ösz- szes termelési tervünk 25,5 milliót irányzott elő. „Helyi" kukorica Legjobban talán a napraforgóra fizettek rá, hiszen az átlagtermés a 153 hektáron alig haladta meg a 10 mázsát, ráadásul 18 hektárt a víz is elvitt. Kukoricát 100 hektáron vetettek, de csak 53-ról tudtak szemes terményt betakarítani, a többit be kellett silózni, mert nem érett volna be. Igaz, a termésátlagra még így sem panaszkodhatnak, hiszen a hektáronkénti tervük 28 mázsa volt, s ehelyett 34,3 mázsát takarítottak be. Persze az országos átlagtól még ez is jóval elmaradt. A miértre a főagronómus érdekes, tanulságos választ ad. — Sajnos, a Szatmár e vidékének legjobban megfelelő kukoricafajtát még mindig nem kísérletezték ki a kutatók. Vannak ugyan korai érésű fajták, ezek azonban nem minden tekintetben felelnek meg az itteni követelményeknek. A környéken, ezt számok bizonyítják, majdnem minden termelőszövetkezet ráfizetéssel termeszti a kukoricát. S erről nem minden esetben a szövetkezetek tehetnek. Álma exportra A búza már inkább kifizetődő. A Petőfi Tsz tavaly 200 hektáron aratott, és nem kellett szégyenkezniük a termés miatt sem. A megyei átlagot jóval meghaladva, közel 43 mázsás termést értek el hektáronként. — A legbüszkébbek azonban mégis az almára lehetünk — mondja az elnökhelyettes, Ur Géza — hiszen 74 vagonnal szüreteltünk, s mind egy szemig exportra ment. Pedig az idő talán éppen a megye almáskertjeiben okozta a legtöbb kárt. 57 hektár almánk van összesen, de ebből 36 csak most fordul termőre. Mikor az első fagyok után kimentünk a gyümölcsösbe, bizony nem gondoltuk, hogy így sikerül a termés. — De nem szabad elfelejteni, hogy nagyon jó szakembereink vannak a kertészbrigádban — veszi át a szót ismét az elnök. — Közéjük való Práda Ferenc, aki néhány évvel ezelőtt az országos szakmai vetélkedőn második helyet szerzett, tavaly pedig a tsz csapata járási első, a megyei döntőn pedig negyedik lett. Kincs a „Fényesében — A félidőben azonban még mi vezettünk — mondja Oroszi István főkertész, aki nemrég érkezett meg a gyümölcsösből, sűrű hóesést hozva magával. Haza is küldte az embereket, hiszen ilyenkor lehetetlen a metszés. Nem lenne azonban teljes a kép, ha nem szólnánk az állattenyésztésről. Korábban a szövetkezet sertést és juhot is tartott, ezt azonban abbahagyták. A sertés nem volt elég kifizetődő, a juhokhoz pedig nem akadt megfelelő ember. A régiek kiöregedtek, a fiatalok meg nem vállalták a szabad időt, ünnepet nem ismerő munkát. Így maradt a szarvasmarha. Jelenleg 158 tehén, s ezeknek a szaporulata él a nemrég épített, korszerű, a falubeliek által csak „Fényesének nevezett istállóban. Igaz, a tejtermeléssel nem igen büszkélkedhetnek, hiszen egy tehénre 2400 liter jut évenként. A szelekciós munka folytán azonban ezt a számot hamarosan 3500-ra akarják növelni. — A magyartarkát sokan szidják, mi azonban ragaszkodunk hozzá — így az elnök. — Kettős hasznosítású: közepes tejelő, s igen jó a húskihozatala. Ezt bizonyítja különben a tagság állattartásból származó jövedelme is. Tavaly például a tagok a háztáji gazdaságban csak tej- pénzből 2,3 millió forintot vágtak zsebre. Ehhez jön még az eladott hízómarha, •hízósertés ára, meg a 4 millió forintot kitevő almapénz. Igaz, megdolgoznak érte, mert itt még az sem ritka, hogy vasárnap a Pestről hazajött rokont, vagy testvért is befogják a szénaforgatásba, szénagyűjtésbe. Egy tag: 39 eier így aztán nem csoda, ha néhány perc alatt a csöppnyi faluban 68 gépkocsi-tulajdonost számolunk össze. A szövetkezetnek egyébként 144 aktív dolgozója, és 103 nyugdíjasa, járadékosa van. Magas a fiatalok aránya, 41 harminc éven aluli dolgozójuk van. —; Hazahozta őket a jó kereseti lehetőség — mondja Korpás Mihály. — 1978-ban egy tagra 39 ezer forintos jövedelmet terveztünk, és ezt sikerült is elérni. A szövetkezet vezetői kivétel nélkül a faluból kerültek ki, s mióta megválasztották őket, egyhuzamban betöltik tisztségüket. Ügy tűnik: lehet valaki „próféta” a saját hazájában is. Hamarosan újabb berki származású mérnökkel gyarapodnak, hiszen Kállai Tibor nemsokára végez a keszthelyi főiskolán. A fiatalember apja, aki egyébként a szövetkezet nappali őre, azt reméli, fiának is ez lesz az utolsó munkahelye. Balogh Géza Noteszlapok L ázam van. Ügy mondják, hogy a sokáig hordott nátha bosszút állni készül. Itthon vagyok ebben a nyírségi nagy, valójában legfeljebb nagyocska községben. Itthon vagyok különben hetente. A világ csúfolta feketevonatokon jövök és megyek, hideg autóbuszokon rázkódom. Ismerem a péntek estéket, a szombatokat, a vasárnapokat, a hideg hétfő hajnalokat. Fekszem, s mert jött rokon vagyok ismerkedem a hétközbeni faluval. Nem megyek a történetek után, a történetek keresnek meg, olykor egy jónapottal, máskor kendővel takart kóstolóval. Fekszem, és anélkül, hogy tennék valamit érte, gazdagodom. A naponta engedélyezett séta valóban séta. Nem elsietek a házak előtt, nemcsak látom, hanem nézem őket. Nem egyszerűen köszönök, vagy kikerülöm az embereket, hanem sorsokat keresek az arcokban, életeket a kidolgozott nehéz kezekben. Rajtakapom magam, hogy rossz újságírói reflex működik bennem: televízióantennákat számolok, s kinevetem magam, mert öt-tíz évvel ezelőtt talán még érdemes lett volna számolni őket. Ma már... ? Kellemesen fűszerezett forró bort kortyolok, rokonságok szálait bontogatom, hiszen vő vagyok, sógor. Megélek egy valóságos kis földindulást, s közben tárulkoznak a gondok. Szégyenkezem, de nem árulom el, hogy húszegynéhány éve nyírbátori könyvtárvezetőként ismernem kellett, lehetett volna ezeket a falvakat, mert számon kérhetnének olyan ismeretségeket, amelyeket nekem nem hagyott meg a mindig szaladó idő. Olvasok, de leteszem ia könyvet, mert nem figyelek a betűkre. Ki ne ismerné ezt az érzést: nem tudom mit, de tudom, hogy valami fontosat valahol, valamikor nem tettem meg. Valahol valamit elvesztettem. Mintha egy bérházi lakás ajtaja csapódott volna be mögöttem úgy, hogy nem találom meg a kulcsot: elveszett belőlem az otthonias- ság ilyesfajta gazdagsága. Évek óta, tíz évek óta alig jut eszembe, hogy voltam falusi gyerek én is, hogy a kerítésnél lestük a csordát, s hogy meleg tejszaga volt a pornak... Elfelejtettem a vasárnapok szappanszagú reggeleit, a közeli falukból is áthalló harangszót. Kisiskolás korom első titkos nagylány szerelmét, a nagydobosi Varga Ilont, és a tanítóm nevét is, aki Csengerben a könyveit adta kölcsön... Városban élek. A bérház most börtönbe zárna. Nappal a kiürült méhkasban élnék. A délután idegen életek zajaival jönne haza. Szólna a rádió, bármilyen a műsor, a televízió, bármennyire is nem figyelnék rá. Fekszem. Itt is szól a rádió és a televízió. Nemcsak a mesék legkisebb fiai fogtak vándorbotot, hogy meghódítsák a világot. A falu is elindult, hogy mássá legyen. Pénteken, hétfőn utazom pe- nészleki technikusokkal, hajnalokon ömbölyi, bélteki diákokkal. Miskolcig utazom a vállalatukhoz negyedszázada hű munkásokkal... Utazom olyanokkal, akik nálam négyszáz kilométerrel utaznak többet hetenként. Negyvenkét éves gépkezelő tanulja mellettem az általános iskola hatodik osztályában tanított történelmet, mert közúti jogosítványt is szeretne. Történelmet tanul, s közben történelmet csinál. Fekszem. Az elutazók itthon hagytak. Még meleg fészkében vagyok mindannak, ami repteti és aztán visszafogadja őket. A munkások hétközbeni arcát ismerem. Ismerjük Városok, városrészek, gyárak épültek, épülnek az örök utazók két asszonyölelése között, s ezt természetesként fogadjuk el. Már-már kispolgár megvetéssel kerülik el sokan őket a vonaton, mert van közöttük részeg, mert a hét-nyolc órás nyo- morgós utazásaikhoz nem ír fel Andaxint az orvos. S zámtalanszor hallottam szemrehányást, de rosszízű vitákat is arról, hogy a kétlaki munkás igazságtalanul jobban él, mint a többiek, hogy a faluról induló fiatal jobb anyagi körülmények között kezdi az életét, mint az, aki a városban nő fel. Igaz. Termelést irányítók panaszolják, hogy a bejárók hétfői munkája felét érő, hogy péntekenként már teljes szívükkel otthon élnek. Igaz. A vitatkozók sohasem teszik hozzá, hogy hétközben ezek az emberek mindig készek a túlórákra, hogy kevesebb közöttük a szakmunkás, hogy a legnehezebb fizikai munkákat végzik. Bartha Gábor A tisztabereki Petőfi Tsz-t a fehérgyarmati járás egyik legkiegyensúlyozottabban gazdálkodó szövetkezeteként tartják számon környékszerte. Néhány héttel ezelőtt egyszerre tíz fiatalember adta be felvételi kérelmét a szatmári szövetkezetbe, itt azonban nemet mondtak. Nem azért, mert nincs szükség a fiatal szakemberekre. Azt nem vállalhatták, hogy a környék szövetkezetei azzal vádolják őket: munkaerőt csábítanak. „Meggondoljuk mit termeljünk"
