Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-12 / 9. szám

KELET-MAGYARORSZÁG 1979. január 12. Szülési szabadság ­egy évig? Az a tévhit terjedt el, hogy a gyermekek nemzetközi éve alkalmából az idén született kicsinyek édesanyjai egy évig lehetnek távol a munkahe­lyüktől teljes fizetéssel, a húszhetes szülési szabadság helyett. Hogy elejét vegyük a szóbeszédnek, Tassy Jenő­höz, a SZOT Társadalombiz­tosítási Főigazgatóságának megyei igazgatójához fordul­tunk: mi igaz a hírből? — Egy szóval válaszolva, semmi. En is hallottam, fiatalasszonyok tárgyalták szenvedélyesen, de ilyen in­tézkedés nem született a gyermekév kapcsán. Me­gyénkben 15 ezer anyuka él­vezi a gyes előnyeit, s ez évi 200 millió forint juttatást je­lent. Az egész országban 260 ezer asszony van gyermek- gondozási szabadságon, s ez így is milliárdos kiadás a népgazdaságnak. A különbö­ző jogi kedvezmények és tár­sadalombiztosítási juttatások tovább növelik a fiatal édes­anyáknak nyújtott támoga­tást. Szabolcs-Szatmár me­gyében évente átlagosan 9500 gyermek születik, s a szülés után az asszonyoknak kifizetett 2 és fél ezer forint egyetlen év alatt 23 millió forintot jelent. Társadalom- biztosítási juttatásainkkal vi­lágviszonylatban is nagy megbecsülést vívtunk ki ma­gunknak, most viszont a gyermekek nemzetközi éve kapcsán nem lenne indokolt hasonló nagyságrendű intéz­kedést hozni, hiszen az nem érintene valamennyi gyere­ket. (t. k.) Jósa-kút Nyíregyházán, a tanárkép­ző főiskola udvarának sar­kán, a teniszpályával szem­ben állt a Jósa-kút. Több év­tizedig oltotta a környék la­kóinak szomját, mezőre igyekvő parasztlányok „szo­pós” korsójukat itt töltötték meg, úri kisasszonyok cse­vegtek mellette. A sóstói er­dő látogatói is meg-megáll- tak egyet-egyet kortyinUni. Valósággal mítosz vette körül a kutat, amelynek ma már nyoma sincs. Egyik jó isme­rősöm beszélt erről, majd így morfondírozott: „Kelle­ne egy emléktáblát állítani a kút helyére.” A főiskolai tanár és a mu­zeológus is szeretettel gon­dolt a kedves emlékre, s mindketten támogatták a ja­vaslatot, hogy a városi ta­nács, vagy az idegenforgal­mi hivatal valóban felállít­hatna egy táblácskát a kút helyére. Megtudtuk, hogy Jósa András a villája közelében jótékony céllal építtette a mélyfúrású kutat. A ritka­ságszámba menő. látványos vasszerkezetet Nyíregyházán, a Vasgyár utcán készítették a jó hírű mesterek. A kút forgalma régen azért is volt jelentős, mert akkor még nem épült fel a közelben a Tölgyes csárda és a Márka presszó. A 30-as években a jó vizű kútról Boros Géza festőművész készített képet. Ez a kép a megyeszékhelyen, a Jósa András Múzeumban található. A tanárképző épí­tése idején a kút eredeti vas­szerkezete eltűnt, de egy ugyanolyan, szintén Vasgyár utcán készült kút nemrégi­ben a múzeumba került. Jól mutató, immár ipartörténeti érdekességnek számító szer­kezetről van szó, amely a festménnyel együtt a múze­umban megtekinthető. De valóban jó lenne egy táblács­ka, hogy a kutat az emléke­zetünkből ne mossa ki az idő. (nábrádi) „KETTŐKOR KEZDŐDIK A RAKODÁS..." Mire a város felébred Még nem virrad, mikor az első munkába indulók sietős léptei megkoppannak az utcakövön. A hajnali szélben fázósan húzzák ösz­sze kabátjukat. Mire a vá­ros ébredezni kezd, ők már javában dolgoznak. Korán­kelők. Egy csésze kávé... Az ébresztőóra hangos csörgéssel jelzi éjjel 1-kor, hogy Gulyás Imre gépkocsi- vezető számára véget ért az éjszakai pihenő. A fiatalem­ber halkan motoz, nehogy fölébressze feleségét és két gyermekét. Ilyen korán még nem ízlik az étel, ezért csak egy kávét hajt le sietősen. Fél órával később már benn is van a nyíregyházi húsipari vállalat udvarán. — Kettőkor kezdődik a ra­kodás, de előtte még át szok­tam nézni az IFA-t. Öi;eg Diesel-masina, nem használ neki a hideg. Könnyen lefagy a motor. Reggelenként 40 mázsa sertés- és marhahúst, meg belsőségeket pakol Gulyás Imre és a két rakodó az autó­ba. Nemcsak a megyébe, ha­nem alkalmanként Budapest­re, Miskolcra, a Debreceni Konzervgyárba is szállíta­nak. Kedden meg pénteken van állandó túrajáratuk: Nyíregyháza és Záhony kö­zött 7—8 településen osztják szét a rakományt. — Kora délután érünk vissza. Ha nincs több fuvar, lemosom a kocsit, átcserélem a fehér köpenyt — minden­nap tisztát kapunk — és 4— 5 körül indulok haza. A fiatalember tíz éve dol­gozik a vállalatnál. Idén nyáron maga mögött hagy­ja a 250 ezredig kilométert is — ha minden jól megy: balesetmentesen. A súlyos, félmázsás lisztes­zsákokat pehelyként dobja izmos vállára Kerékgyártó Gulyás Imre: „Kettőkor kez­dődik a rakodás...” Sándor, a nyíregyházi ke­nyérgyár rakodója. Könnye­dén dolgozik, pedig már nem húszéves: alig 6 esztendő vá­lasztja el a nyugdíjtól. Ere­jét sok fiatal megirigyelhet­né. Nincs utánpótlás — Három éve még mázsás, 75 kilós zsákokat cipeltünk. Ahhoz képest most. könnyű a dolgunk. Bár így is na­ponta 400 mázsát mozgatunk meg két munkatársammal: annyi lisztet szállítunk a nyíregyházi malomból a vá­ros sütőüzemeibe. Kerékgyártó Sándor: „... én, meg még egy rakodó a pony­va alatt utazunk.” A kimerítő, a várakozások miatt sokszor 10—12 órás műszak fél 5-kor kezdődik. Először „bemelegítésként” kenyeret és péksüteményeket visznek ki két helyre az IFA-val. Reggel 6-kor már a malomban vannak. — Csaknem egész nap kinn, a szabadban dolgozunk. A vezető mellett csupán egy embernek jut hely a kocsi­ban, ezért én, meg még egy rakodó a ponyva alatt uta­zunk. Így szoktuk meg. Bár jó csípős a levegő, a város­ban még tűrhető a kocsiká­zás. De hamarosan megkez­dődik a téli felújítás a ma­lomban, s akkor Kisvárdáról vagy Baktalórántházáról hordjuk majd a lisztet. A vállalat rakodói között a három „lisztes” a legidő­sebb. Kerékgyártó Sándor 23 éve űzi ezt a mesterséget. Dankó Józsefné: „Ránk vár a takarítás, mosogatás.. (Gaál Béla felvételei) Bosszúsan említi: a fiatalok nem vállalkoznak szívesen erre a munkára. Ezért kér­déses: lesz-e utánpótlás. . . Á délután szabad Mély lábasokban forró ka­kaó, kávé gőzölög, a polco­kon friss kenyerek, a pulton ropogós kiflik, omlós kalá­csok, ízes péksütemények várják az első vásárlókat reggel 6-tól Nyíregyházán, az élelmiszer-kisker. vállalat Bocskai utcai tejivójában. Dankó Józsefné boltvezető már fél 5-kor talpon van, hogy a város másik végéről, a Déli ipartelep környékéről idejében kiérjen és mindent előkészíthessen a nyitásra. — Télen busszal járok, máskor kerékpárral. Nyáron hamarabb, már 5-kor itt va­gyok. Olyankor erősebb a forgalom, mint most: van hónap, mikor 90 ezer forint értékű áru is elkel. Nyitás előtt az áruátvétel munkája Dankónéra vár. Se­gítője, Kenderák Katalin most még 6 órás munkaidő­ben dolgozik: így később kezd. Napközben jut bőven feladat mindkettőjüknek. A környéken lakó törzsvevők mellett sokan megfordulnak az üzletben. Például ide tér­nek be reggelizni a rendelő- intézetbe siető betegek. — Ha kapunk húsárut, ak­kor főtt kolbászt, virslit is árusítunk. Ránk vár a taka­rítás, mosogatás, sőt nekem szabad szombatom sincs. Mégis ragaszkodom ehhez az üzlethez. Egy órakor már zá­rok, a délutánom szabad: együtt tölthetem négyéves kisfiámmal. S ez számomra mindennél többet ér. (hzs) ■ iem tudom, jó vagy Iwl rossz szokás, de ha már étteremben va­csorázom, szeretnék egyedül ülni az asztalnál. Épp ezért, ha minden asztal foglalt, amikor megéhezem, kedvenc helyemről is továbbállok egy házzal, de nem kéredzkedem oda senkihez. Am miként az ujjunk sem egyforma, szo­kásaink is különbözőek, akadnak olyanok, akik zavar­talanul odakéredzkednek mondjuk éppen az én aszta­lomhoz. S mert az ember udvarias, nem tagadhatja meg a kérést. Tegnap magam is megen­gedtem egy házaspárnak, hogy asztalomnál fogyasszák el a halászlét, a túrós csuszát meg a hozzá járó savanyú fröccsöt. És mert az ember nemcsak udvarias, hanem diszkrét is, igyekszik figyel­men kívül hagyni az alkal­mi vacsorapartnerek beszél­getését. Megfeszített erővel kísérleteztem másfelé figyel­ni, még az arcomat is elfor­dítottam, ám bizonyos sza­vak csak eljutottak a tuda­Ktnos csevegés tómig. S megmondom őszin­tén, hogy a házaspár néhány szava kissé szíven ütött. Mert mit hallottam félfüllel? Az én nevemet hallottam emle­getni. A vezetéknevemet. S azután ezt mondták rólam: — Nagy hóhányó! — Jobbat is felakasztottak már! Az asszonyka helyeslőén bólogatott, én elpirultam, fü­lemet teljesen megnyitottam a szavak előtt, arcomat is ar­ra fordítottam, erősen fi­gyeltem. Azt mondta az asszonyka: — De a nőknek nagyon tudja csapni a szelet. Erre természetesen büsz­kén kiegyenesítettem a de­rekamat. De a csevegés még kíno­sabb témára terelődött. — A főnöknek úgy hízeleg, hogy az egyenesen felhábo­rító — mondta a férfi. — Lefelé pedig, úgy hal­lom, tapos — kontrázott rá az asszony. — Hazudik, mintha könyv­ből olvasná. — Az ilyen persze köny- nyen boldogul. — De nekem nem kellene az ilyen boldogulás — mond­ta komoran a férfi. — Nekem meg te nem kel­lenéi, ha olyan lennél — mondta az asszony, miköz­ben melegen nézett a férjé­re. A férfi elégedetten mo­solygott, azután incselkedve így szólt: — Pedig ilyen férfi tetszik a nőknek. Pénz van a bőre alatt is. £ rre azután becsuktam a fülem és elfordítot­tam az arcom. Rájöt­tem: fölösleges odafigyelni. A névrokonomról beszélnek. Simon Lajos HIBA A SZEMLÉLETBEN Károkozók felelőssége Olvasom az ítéletet, és nem tudok napirendre térni felette. A kár nagy, a bünte­tés kicsi, de nem is ez bosz- szant legjobban. Olvasás köz­ben nyilatkozatok mondatai idéződnek bennem, amelyek­kel hosszú évek óta szemlé­letünket ostorozták. „Azt el­ítélik az emberek, aki hozzá­nyúl mások tulajdonához, de azt nem, aki a közösséget ká­rosítja.” Üjra olvasom az ítéletet. Fele-fele... Az eset még 1976 nyarán történt. Az AGROKER vál­lalathoz Prop-amin nevű gyomirtó szer érkezett, ame­lyet csak 1977. január 1-től akartak forgalomba hozni, addig — magyar nyelvű fel­irat nélkül — a raktárban tá­rolták. 1976 júliusában a nyír- meggyesi tsz takácsatka el­len akart permetezni, ezért elküldték a tsz méregraktá­rosát, hogy szerezze be hoz­zá a Pol-akaritox nevű per- metszert. A méregraktáros be is utazott az AGROKER- hez, ám a vállalat rak­tárosa a Pol-akaritox helyett az ugyanolyan hordókban lé­vő Prop-aminból adta ki a kért mennyiséget. Nyírmeggyesen másnap megkezdték a permetezést, s amikor 208 holdon befejez­ték a munkát, akkor vették észre, hogy baj van: a gyom­irtó szer leperzselte a fákat. A kár 15 millió forint volt. A gazdasági bíróság a kárt meg­felezte, minthogy a tsz is, az AGROKER is mulasztott, de bíróság elé állították a két raktárost is. Az AGROKER raktárosa 10 hónapot, a tsz-é 6 hónap felfüggesztett sza­badságvesztést kapott, és 4— 4 ezer forintot is fizetniük kell. Romlott kolbász A Húsipari Tröszt központi raktárából 1, vagy másfél évig tárolt marhahúst terí­tettek szét a vállalatokhoz, hogy dolgozzák be töltelék­áruba. A nyíregyházi válla­lat 500 mázsát kapott, ám a hűtőházba csak 70 mázsa fért volna be. Természetesen ezenkívül berakták még az itteni vágásból származó és feldolgozásra váró húsokat is. A hatalmas mennyiség egymás hegyén-hátán volt. A vége már nyilván isme­rős: bedarálták a romlott húst is, és több száz ezer fo­rint értékű kolbászt el kel­lett kobozni. A raktárost 5000 forintra büntették. Tulajdonképpen a bírósági ítéletekkel pont került a per­zselő permetezés, a több száz ezres károkozás végére. De vajon ilyen könnyen napi­rendre lehet térni fölöttük? Vajon van-e, lesz-e elegendő visszatartó hatásuk a bünte­téseknek azok előtt, akik ha­nyagul végzik a munkájukat? Pont került az ügyek végére És a fő kérdés még nem is ez. Hol voltak a tárgyalásról azok, akik a vádlottaknál is felelősebbek voltak a történ­tekért? Vajon csak a méreg­raktáros volt a vétkes abban, hogy gyomirtó szerrel perme­teztek? Nincs a tsz-nek nö­vényvédő szakmérnöke? Ha van, hol volt a vásárláskor, a permetezéskor? Megnyug­tató dolog-e, hogy az AGRO- KER-nél olyan dolgozóra bíz­ták a veszélyes anyagokat őrző raktárt, aki alig három hónapot dolgozott ezen a he­lyen és nemige/i ismerte ki magát abban, hogy mit hol tárolnak? Vagy a húsiparnál csak a raktáros — aki mellesleg sza­badságon volt — volt a hi­bás? Kár — sokmilliós, vagy sok száz ezres tételben, ame­lyet hanyagság, fegyelmezet­lenség okozott, s amely már soha nem térül meg. Hiányát érzi a tsz-tagság, a vállalat, érzi a fogyasztó, s természe­tesen szegényebb lett a nép­gazdaság. De a közvetett fe­lelősöknek a hajuk szála sem görbült. Balogh József Szerelőkészlet iskoláknak Az 1978—79-es tanév második felében kerül az első osztá­lyosok kezébe az általános iskolai szerelőkészlet, amely az új tantárgy, a „technika” gyakorlati segédeszköze. A kész­let hetven alkatrészt, öt szerszámot és feladatlapokat tar­talmaz, — segítségükkel harmincnál több szerkezetet lehet összeállítani. A szerelőkészlet a TANÉRT 1. sz. debreceni mechanikai gyáregységéből közvetlenül az iskolákba ke­rül. (MTI Fotó)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents