Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
Köpeczi Béla akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese: Népgazdaság és társadalomtudomány lomtudományi kutatásnak két országos főiránya van, az egyik a szocialista vállalattal, mint teljes és sokoldalú gazdasági egységgel és mint gazdasági szférával foglalkozik, a másik a gazdaságpolitika továbbfejlesztésének tudományos megalapozásával. Ez utóbbiban előbb inkább történeti jellegű kutatások folytak, s csak két esztendeje indult meg a gazdaságpolitika komplex, egységben szemlélt tanulmányozása, amely magában foglalja a gazdasági szerkezet alakításának, a gazdasági növekedés ütemének, az élétszínvonal-poli- kának, valamint a gazdaság- irányítási rendszer továbbfejlesztésének vizsgálatát. A szocialista vállalat témakörében végzett kutatásokról egy esztendeje adtak számot. Bár világos, hogy a gyakorlat sürgető követelményeinek nem tudunk teljes mértékben megfelelni objektív A>kok miatt egyaránt, nem kevés az az eredmény, amelyet ez a kutatás hozott, s amelyet — ha csak részben is — a gyakorlat átvett. Itt gondolok elsősorban a vállalati típusokról szóló kutatásokra. Az elmúlt tíz esztendőben szervezési intézetek jöttek létre igen nagy számban a különböző minisztériumok mellett, amelyek bizonyos ipargazdasági és -szervezési kutatásokat végeznek. Sokszor szóba került már, hogy ezekben az intézetekben gyakran nagyon partikuláris kutatások folynak, hogy az egyes ágazatokban, vagy vállalatoknál végzett kutatások eredményei szűk körben maradnak, hogy a kutatások szétszórtak és az eredmények nem szintetizálhatok. Ezzel a kérdéssel a Minisztertanács is több alkalommal foglalkozott. Most a Munkaügyi Minisztérium mellett megalakult a Szervezési Kutatásokat Koordináló Tanács. A Társadalomtudományi Koordinációs Bizottság javaslatára az MTA ipargazdaságtani kutatócsoportja vállalta az ipargazdaságtani kutatások összehangolását. SÜRGETŐ IGÉNYKÉNT dasági termelőszövetkezetekkel kell foglalkozni, hanem egyéb típusokkal is. Vitákra van szükség bizonyos elméleti kérdések tisztázása érdekében, amelyek a szövetkezeti tulajdon jellegével függnek össze és kihatnak a gyakorlatra is. Ezzel a néhány példával nemcsak a szemléleti változást akartam jelezni, hanem azt is, hogy a kutatás milyen nehézségekkel találja magát szembe. Minden egyes esetben megállapítható, hogy nemcsak közgazdasági, hanem jogi, szociológiai, történeti, sőt gyakran pszichológiai kutatásokat is kell végezni a problémák megismerése és megoldása érdekében. Ugyanakkor a mi egész kutatási rendszerünk diszciplináris jellegű, tehát egy-egy tudományágban jöttek létre meglehetősen zárt profillal intézetek és tanszékek. A közöttük kialakítandó együttműködés nem pusztán szervezési kérdés, hanem tartalmi is, hiszen a tudományos kutatásban kell kialakulni a sokat emlegetett interdiszciplináris szemléletnek. Nem kevésbé izgalmas azonban az sem, hogyan történik a témák’ kiválogatása, ki a megrendelő és ki a felhasználó. A témák kiválogatásában legtöbbször valóságos igények játszanak szerepet, ezeket azonban nem mindig ott fogalmazzák meg, ahol a kutatási eredményeket fel is használják. Gyakran előfordul, hogy helyes politikai döntések alapján kialakítjuk a megfelelő tervet, de már az eredmények fogadásához nem látjuk a partnereket. Az sem ritka persze, hogy a kutatóhelyek ragaszkodnak régi témákhoz, vagy ahhoz, hogy egy^,egész tudományterületet átfogjanak, s ilyen esetekben éppen az új témákra nem marad elegendő kapacitás, az elért eredmények nem lehetnek átütök. Problémát jelent az is, hogy a kutatás és a gyakorlat szemlélete nemcsak szubjektív, hanem objektív okok miatt is eltér egymástól, és ezt sem a célkitűzésnél, sem a felhasználásnál nem veszik kellően tekintetbe. AZ ELMÜLT ÉVEKBEN fontos szemléleti átalakulás ment végbe a társadalomtudományokban. Régebben is nyolvánvaló volt, hogy a társadalomtudományi kutatás nem öncélú, a társadalom fejlődését kívánja szolgálni. Ennek módját illetően azonban eltértek a vélemények. Volt egy olyan időszak, amikor a társadalomtudományokat követlenül akarták — politikusok és tudósok egyaránt — a politika szolgálatába állítani. A tudománypolitikai irányelvek ezt a felfogást elvetették, s a két tevékenység sajátosságainak figyelembevételével határozták meg a tudomány és politika együttműködését. E szerint a társadalomtudományoknak két funkciójuk van, valóságfeltáró és ideológiai funkció. Feladatuk tehát a helyzet pontos leírása, s egyben a társadalmi tudat formálása. A hatvanas évek második felében a gazdasági mechanizmus kialakítása során világossá vált, hogy milyen szoros összefüggés van a helyzetfeltárás és a megoldás keresése között, s a közgazdaságtudomány és a politika közötti együttműködés egyik jó példája lett e kettős szempont elfogadása. Azóta nemcsak a közgazdaságtudományban, hanem más tudományágakban is egyre erősödik a felismerés, hogy a tudomány sajátosságainak megtartásával a kutatásnak újszerű kapcsolatokat kell kialakítani a társadalmi gyakorlattal — most már nemcsak a helyzetfeltáró, vagy az ideológiai funkció, hanem a problémamegoldás szempontjából Isr Új szempont a problémamegoldásban való részvétel, ami gyakran egyet jelent a döntés előkészítésében való közreműködéssel, de nem szükségszerűen azonos vele. Tapasztalataink ugyanis azt mutatják, hogy a kutatások úgy is hathatnak a döntés előkészítésére, hogy abban nem vesznek részt közvetlenül, de formálják a gyakorlat embereinek szemléletét. Ez azt is jelenti, hogy a problémamegoldásban való részvétel az ideológiai funkció gyakorlását is segíti. AZ ORSZÁGOS TÁVLATI KUTATÁSI TERV kialakulása, tehát 1972 óta a társadalomtudományokban elfogadták a társadalmi fontosságban, tehát a kiemelt kutatási témákban való gondolkozást. Ez még akkor is eredmény, ha jól tudjuk, hogy a kutatások nem elég koncentráltak, nem elég célra irányzottak és nem is elég hatékonyak. A gazdasággal közvetlenül érintkező társadamerült fel a szövetkezeti kutatások fejlesztése. Erre vonatkozólag még 1969-ben született egy határozat, amelynek megvalósítása azonban csak részben történt meg, szemléleti okok miatt, de azért is, mert ezen a területen csekély és szétszórt bázissal rendelkezünk. Pedig a vizsgálódás azt mutatja, hogy ki kell terjeszteni a kutatásokat és nemcsak a mezőgazMINDEZEK A NEHÉZSÉGEK azonban a jó irányú fejlődés nehézségei, hiszen arra hívják fel a figyelmet, hogy az érdeklődés a valóságos társadalmi problémák iránt a kutatásban megnőtt, és hogy a gyakorlat igényli az új kutatási eredményeket. A fő kérdés ma a helyes módszerek megtalálása a kutatás és a gyakorlat kapcsolatainak kialakításában. Leányportrék Kiss Attila rajza MEGYÉNK TÄJAIN Kántorjánosi S izélhordta homokdombok, meg vizet gyűjtő, mély fekvésű aljasok váltják egymást Kántorjánosi határában. A jLciszint erdők, ligetek, szántók, legelők borítják. Vadban mindig is gazdag vidék volt ez. A mit se termő futóhomoktól a legmagasabb aranykorona-értékű földig minden talaj jelen van e tájon. A szemért, az életért az egymást követő századokon át a meg-meg- újuló generációk mindig sok verítéket hullattak. Napjainkra emberibbek lettek a gondok, de a kánaán azért még ma sem köszöntött be. Az írott kútfők tatárjárás utáni településnek tartják. Nevét Balogh János éneklő nagyváradi katona nevével hozzák összefüggésbe. Határát a jobbágyság megszűnése után a Károlyi grófok, Uray bárók, majd Fe- rencz József korától a Mándy (Mandel) család birtokolják. A századfordulót követő időkben is az úri nagybirtok a gazdálkodás meghatározója. A kilencszázas évek elején az újvilágba, Amerikába a szegény emberek innen is tömegesen indultaik szerencsét próbálni. Aki aztán később hazatért, az sem hozott magával mesés gazdagságot. A szegénység a Horthy-korszakban szegénységet szült. A cselédség nyolcasokban (egy pitvar, nyolc lakás) húzta meg magát. Az első nagy változást a község életében a felszabadulás hozta. Háromszáz család részére osztottak házhelyet. Ekkor nyitották meg a Szabadság, Lenin, Hunyadi, Gábor Áron, Arany János, Csokonai, Mező Imre utcákat. Az 1945 első hónapjaiban megalakult földosztó bizottság — Papp Gyula, Csonka János, Tarczali József, Puskás József, Lő- rincz Sándor, Molnár István, ősz József — a Flóra-tanyán 670, a Boglya-tagban 780, ösz- szesen 3335 katasztrális hold földet osztottak szét a falu lakossága között. A nagycsaládosoknak kilenc holdat' juttattak. — Az élet nehezen bontakozott ki — emlékezik a falu krónikása, Nagy Miklós nyugdíjas. — Kevés volt az igavonó állat. Vetőmagban sem bővelkedtek az emberek. Parlagföld ennek ellenére alig akadt. A község életében az egyik legjelentősebb nap a felszabadulás után, 1949. december 20-án köszöntött be. Ekkor gyulladt ki a faluban a villany. Az utcán a minden ötödik oszlopon pislákoló körtét szinte áhítattal nézték a népek. Ekkor még kevés lakásba kötötték be a fényt adó áramot. A vezetékhálózat hossza 1960-ra három és fél kilométerre nyúlott. Később villanyt kapott Emma- tanya. Ma már a község utcáin 14 kilométer hosszan feszül villamos vezeték. Minden lakásban ott van a fényt adó, erőt kifejtő, embert kímélő elektromos áram. Bokáig taposva a latyakban, rójuk az elolvadt hólétől elázott utcákat. A rendezett porták képe szemet nyugtató. Az udvarokon japán tyúkok, kakasok kapirgálnak. Egyikmásik udvaron színes pekingi díszkacsák vegyülnek közéjük, mintha megannyi valamiféle státusszimbólum lenne. — A lakosság háztáji jövedelmének másik része a gyümölcstermelésből származik — tájékoztat Nagy Árpádné orosz szakos tanár, ’ az általános iskola igazgatóhelyettese. — És az alma mellett itt egyre nagyobb teret hódít a meggy. Télen már eddig is sok almafát „kihúztak”, és tavasszal meggy kerül a helyükre. Szeme van itt az utolsó csepenté- nek (a 10—15 centis meggyfacsemetének) is. Nem egy olyan család akad, ahol 80—100 ezer forintot raknak zsebre a meggyből. Majd önmagát meg nem tagadva az iskolára tereli a szót: — Huszonnyolc pedagógus tanítja, neveli a 416 gyereket. Minden évfolyamon párhuzamos osztályban oktatunk. Tanulóink 43 százaléka cigánygyerek. Ez sajátos feladat elé állítja a nevelőtestületet. Nemcsak a hiányzás a gondunk. Akkor fáj igazán a szívünk, amikor a cigánylányok eljutnak a hetedik nyolcadik osztályig és sajátos életvitelük miatt ekkor hagyják abba a tanulást. Ez náluk az „elhálás” ideje. Állapotosán meg már nemcsak hogy nem látogatják a dolgozók iskoláját, de még osztályozó vizsgára sem jönnek el. Az egészségházban életpírtól kicsattanó 17 éves cigány „anyuka”, Lakatos Aranka gyerekét vizsgálja dr. Fekete Ferenc körzeti orvos. A koraszülött baba a gondos szak- és körzeti orvosi ápolás eredményeként szépen fejlődik. Igaz, vérszegény a csöppség, de ha az anyuka továbbra is ilyen nagy szeretettel, gondossággal veszi körül, akkor minden bizonnyal életben marad. Pólyálás, meg szoptatás közben Aranka elmondta: — Megvagyunk mi már esküdve. A pap már összeadott bennünket. Csak a férjem, Rézműves Józsi még nincs 18 éves, így a tanácsnál nem tudtunk összeiratkozni. Az uram Pesten dolgozik: hogy hol, azt nem tudom, de pénzt mindig hoz. — Hány gyereket akar szülni? — kérdeztem rá a kismamára. — Hármat — vágta rá. — Azt is elég lesz felnevelni. A községben a körzeti orvosok az utóbbi években elég gyakran váltották egymást. Volt, aki egy évet sem bírt ki. A gyors távozás okai között a nagyszámú cigánylakosság döntő mértékben szerepelt. Pr, Fekete Ferenc nyolc éve van itt. — Hogyan csinálja? — kérdeztem rá. — Jöjjön velem. Meglátja — felelte. A Béke út 5. szám alá vitt. önerőből épült, már nem putri, de még nem is igazi C-laká- sok sorakoznak itt. Az orvos, meg az idegen láttára kutyafalkák jelentek meg. Előbb a gyerekhad, majd a felnőttek sorakoztak a la- . kások elé. Valamelyik férfi hangjára a kutyák szűkölve a bozótosba hátráltak. A doktor úr, mintha mindig itt járna, olyan természetesen nyitott be a kilencgyerekes Tóth Kondor István lakásába. Az asztal tele volt ételmaradékkal. A spór itt-ott kojtolt. A kis ablakon át félhomály töltötte meg a szobát. Barátságos kezelés után az orvos a háziasszonyhoz fordult: — Ebédelt mindenki? — Igen. — Mit? A gyerekek kórusban: — Jót, húslevest. Az asszonykától megkérdeztem: — Hány gyereket akar még szülni? — Az utolsóval majd meghaltam, így aztán nincs tovább — felelte, de maga is tudja, hogy nem úgy lesz. Az utcában Tóth Kordomé, Vali az „isten”. Ha beteg egy gyerek, egy felnőtt, előbb hoz- 2á szaladnak. Ó dönti el, hogy kell-e orvos, vagy nem. A minap egy tizenéves lánykának átfúródásos vakbélgyulladása volt. „Ne csináld itt a hisztit” jelszóval hazazavarta. A kórházban alig tudták megmenteni az életét. Ha van mit, Vali tud főzni. Nemrégiben nyolcvan tojásból főzött savanyúlevest... A főutcán, a Rákóczi út 79-ben Farkas Mihály lakásába vitt be az orvos. A család itt is teljes volt. A házigazda 39 éves, a neje 32. Szép cigánypár. Az asszonyka szinte kézenfogva vezetett végig lakásán. — Ez a kisszoba — kezdte. — Itt élünk. (A szobában plafonig érő karácsonyfa, minden földi jóval.) A bútorok, a dívány, a fotelek, a szőnyegek egyetlen városi lakásnak sem válnának szégyenére. A konyhában és a nagyszobában is példás a rend. — Hol dolgozik? — érdeklődtem a férjtől. — A Budapesti Élelmiszeripari Épületszerelő Vállalatnál vagyok brigádvezető. Iskolát nem jártam, de a nevemet le tudom írni. Jól keresek. A négyezer-ötszáz mindig megvan. Velem dolgozik a 16 éves fiam. Nekünk a munkásszálló nem elég tiszta. Albérletben lakunk a városban, nyolcszáz forintért. fmfmm családban még egy iskolásfiú és egy V ■ lány van. — Lesz-e több gyermek? — »Aj kíváncsiskodtam az asszonykától. — Harmat terveztünk — felelte. — Annyi jött. Pillanatképek villantak egy község életéből. Valamennyi arról tanúskodott, hogy eddig, ha nehézségek árán is, de jelentősét léptek előre az élet minden vonatkozásában. A mai gondokban pedig ott van a holnap tetteinek varázsa, a küzdés a még emberibb életért. Sigér Imre KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. január 7.
