Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-07 / 5. szám

KLUBRÓL KLUBRA Gyermekközösségek Több, mint száz kisdiák népesítette be a megyei mű­velődési központ nagytermét ezen a szünidei délelőttön. Itt rendezték a megye gyer­mekklubjainak vetélkedőjét, amely húsz községi és városi gyermekklub tagjai vettek részt. — Lényegében a megye gyermekklubjainak döntő része benevezett a versenyre, s a legjobbak részt is vesznek a döntőn — mondta Papp Ágnes, a művelődési központ munkatársa, aki a gyermek­klubokkal foglalkozik. — Há­rom írásbeli forduló volt az előzetes verseny: amolyan le­velezés vetélkedőt rendez­tünk. Másképp nemigen tud­tuk volna megoldani... Itt is az írásbeli feladatok dönte­nek, az elérhető maximális pontszám huszonöt. Apró fejek hajlanak a pa­pírlapok fölé, izgatott sustor­gás tölti be a termet, egyik­másik csapatban igencsak rágcsálják az írószerszám vé­gét ... Négy-négy fős minden részt vevő klub csapata, ösz- szedugják'a fejüket a ver­senyzők. A közönség soraiban izga­tottan figyelő fiúcska ül. szemén látszik: legszíveseb­ben maga is részt venne a töprengésben, segítene, ha le­hetne. Illés Bandi Demecser- ből érkezett a csapattal: kí­sérőjük Gaál Sándorné, a művelődési ház gyermek­klubjának vezetője. — Tulajdonképpen kezdő klub vagyunk — mondja a fiatalasszony. — Amikor ok­tóberben megkaptuk a fel­hívást erre a vetélkedősoro­zatra, akkor alakult a kis kö­zösség. Addig egy elsőosz­tályosokból álló klubot vezet­tem, ez egyébként ma is meg­van! Viszont tudtam: ehhez a vetélkedőhöz idősebb gye­rekekre van szükség. így választottam az ötödikeseket. Szeretném, ha a most kez­dett munkát végigvinnék a gyerekek nyolcadikig . . . — Mindig hétfőn szoktunk találkozni a kultúrházban, a klubteremben vagy a könyv­tárban. Tízen vagyunk, min­denki a mi osztályunkba jár. — Bandi árgus szemekkel fi­gyeli társait. Megy-e a fel­adatmegoldás vagy sem. Meg­nyugodva látja: nincs külö­nösebb baj, hiszen nyugodt- nak tűnnek társai. Közben beszélgetünk. — Anyukám és apukám a gyárban dolgozik Demecserben. Ott van a csa­patban a barátom is, Szanyi Zoli. Drukkolok neki. Meg persze az egésznek.-— Olyan lelkes a kis társa­ság, hogy alig tudtam meg­győzni őket: azért, mert hétfő van, karácsony első napján mégse tartsunk klub- foglalkozást ... Jöttek volna gondolkodás nélkül. Ugye, Bandi?! Bandi kissé szégyellősen bólint, aztán felélénkül: vé­get ért a verseny, szünet kö­vetkezik, majd eredményhir­detés. Nagy az izgalom a te­remben. — Januárra több értékes programot is tervezünk — folytatja a beszélgetést Gaál­né. (Bandi természetesen oda­rohant társaihoz.) — A bere­gi hímzései szeretném meg­ismertetni a gyerekeket, meg szatmári dalokkal. 22-én a nyíregyházi Jósa András Mú­zeumba szeretnénk ellátogat­ni, s a látottakat a rákövet­kező hétfőn megbeszéljük. Februárban Debrecennel és Borsod megyével, Misikolccal ismerkedünk — persze, csak képek, írások alapján ... Utána Heves. Szeged, Kalo­csa, a Balaton következik és így tovább. Lényegében be­barangoljuk az országot — játékosan, színes formák kö­zött. De szerepel a program­ban makramékészítés, rajz­verseny, vetélkedő és ami a lényeg: sok-sok játék! Sze­retnénk, ha még öt-hat fővel bővülne a klub, s ez nem lesz nehéz, mivel jönne a fél is­kola ... A fiatal népművelő által összeállított klubprogram va­lóban vonzónak, színesnek tűnik — egy központi cél kö­ré csoportosította a foglalko­zások témáit, és ez a cél: az iskolán kívüli szabad idő hasznos eltöltése, játszva ta­nulás! Ezekre rímel egy másik községbeli népművelő mondata: — Azt szeretnénk, ha leg­alább a gyerekek megszok­nék: a művelődési ház lehe­tőségeit érdemes kihasználni — boncolgatja Téglás Ágnes, a bökönyi művelődési ház vezetője. — Ha már ebben a korban megszokták a közös­ségi művelődés-szórakozásnak ezt a formáját, s valóban ott­honosan mozognának klub­ban, könyvtárban, hasonló helyeken ... Ezért tartom hasznosnak, hogy művelődési házunkban több gyermekkor működik! Ami persze nem palástolja, hogy sajnos, a fel­nőttekkel nem ilyen jó a helyzet... A gyermekklub vezetője Török András, a bökönyi iskola fiatal pedagógusa. Két esztendeje vezet klubot a művelődési házban. — Ez tulajdonképpen hon­ismereti szakkörnek indult annak idején. Történelem szakos vagyok, igen érdekel szabad időmben is a kutató­gyűjtő munka. Ezért javasol­ta Ági, hogy létesítsünk szak­kört a művelődési házban. Aztán átalakultunk: kibő­vült a programunk, azt hi­szem, ez előnyére vált a klub­nak. Igaz, a faluban végzett gyűjtőmunka ma sem hiány­zik a foglalkozásokról, ám amellett a könyvtári találko­zások, kirándulások, játékok, vetélkedők is szerepelnek programunkban. Két kislány toppan a ta­nárbácsi elé lelkendezve: a teremben kihirdették az ered­ményt, s a bökönyi gyerekek a legmagasabb pontszámot szerezték meg. a huszonötöt. Mellettük még hat klub csa­pata érte el a maximumot, nagy az öröm mindenfelé. Sándor Erika és Papp Zsu­zsi osztálytársak, mindketten hetedikesek. — Tavalytól vagyunk a klub tagjai — magyarázzák még mindig kipiruitan, arcukról nem múlik a sikeres szerep­lés feletti öröm. — Ennek a vetélkedőnek három elődön­tője volt, amit be kellett kül­deni ide, Nyíregyházára. Az elsőben honismereti kérdé­sek szerepeltek, a másikban a lexikonnal kellett megismer­kedni mindenkinek, a harma­dikban pedig mesehősök sze­repeltek. Ezekre jól válaszol­tunk, így kerültünk ide a csapatunkkal. — Erika és Zsuzsa a leglel­kesebbek közé tartoznak — teszi hozzá Törő Sándor, az­tán Téglás Agnes folytatja: — A művelődési házban működő gyermekkörökben csaknem mindegyikben részt vesznek... A lányok nevetnek. — Szeretünk oda járni. Azzal elindulnak a meg­érdemelt jutalmat átvenni. A társasjáték, amit nyertek, bi­zonyára sok örömteli percet szerez még a gyermekklub tagjainak. — Szabolcs-Szatmárban. úgy tűnik, nem rosszabb, és nem jobb a helyzet, mint az ország más részein — mond­ja Papp Agnes befejezésül, miközben a Nyíregyházi 15. számú Általános Iskola bá­bosai, színjátszói szórakoz­tatják az egybesereglett gye­rekeket. — Az mindenesetre tény: jóval több lehetőséget rejtenek a gyermekklubok, gyermekkorok, mint amit ki­használunk. Az 1979-es év a gyermekek nemzetközi éve. Ez jó alkalmat nyújt, hogy nagyobb energiával foglalkoz­zunk e kis közösségekkel. Úgy vélem, sok a tennivaló abban is, hogy a gyermekklubok és az úttörőmozgalom között szorosabbra lehetne fűzni a kapcsolatokat — összekap­csolni a klubprogramokat az úttörővállalásokkal és így tovább. Mindenesetre nyárra tervezünk a megyei műve­lődési központban egy to­vábbképzést a gyerekklubok vezetői számára. Bizonyára hasznos lesz, és jövőre még több klub tagjai vesznek részt az ilyen jellegű versen, géseken, mint ez a mai volt. Tarnavölgyi György A gyűjtőmunka legújabb darabjai a bökönyi gyermek­klubban. (A szerző felvételei) Régi nyomdák, irodalmi emlékekkel Áz első három Zalka-vers Színhely: Mátészalka, a mai Bajcsy-Zsi- linszky utca. Itt volt valamikor két nyomda. Egyiknek a helyén betongyűrűk, építőanya­gok a közeli építkezésről, a másik helyét már beépítették. A múló idő makacsul nem en­ged emlékezni, talán csak néhány öreg má­tészalkai tudná a mai kor gyermekének megmutatni a híres, nevezetes nyomdák he­lyét. Az első Weisz Antal még a század elején lapot csinált a nyomdában MÁTÉSZALKA címen. - Ez volt akkor a környéken a leghaladóbbnak tekintett hetilap, évekkel megelőzte a Dénes Sándor és Kaczér Illés által szerkesztett Üj Szatmárt, ami bármennyire is próbált radi­kális lenni 1912-ben, csak egy évig bírta. A Mátészalka a háború második évében is élt még, aztán csendesen megszűnt. Szerkesztői voltak a városi intellektuelek és a helyi pol­gári iskola irodalompártoló tanárai. Az öreg Weisz bácsinak, mint kiadónak, többször kel­lett sajtóvétség miatt pereskednie. A nyomdához egy alig ismert irodalmi emlék is fűződik, ami Zalka Máté — akkor még Franki Béla — nevével kapcsolatos. Amikor itt járt polgári iskolába, bizony, a tanulás helyett sokszor játszott társaival pandúr-rablót, ami nyilván meg is látszott tanulmányi eredményén. Történt egyszer, hogy egyik iskolatársától valahogyan szerzett egy valódi Framimer-pisztolyt. Mindjárt ki is próbálta a Weisz Antal féle papírkereske­dés és nyomda kirakatán ... Az iskolából ugyan nem csapták ki, de a kirakatban esett kár összegét az öreg Franki Mihálynak meg keleti téríteni. Az első, valóban komolyabb irodalom- történeti emlék az. amikor a Szatmárnémeti­ben érettségiző diák 1915-ben három versét közli a Mátészalka. Tudomásunk szerint ez a három vers az első szárnypróbálgatás, ami­kor Zalka Máténak nyomdai úton előállított írása jelenik meg. A régi nyomda épületét lebontották Leg­utoljára egy maszek órás üzlete volt az elő­térben, hátul rozoga lakóház. Csak néhány fénykép tanúskodik egykori létéről. Meg az emlékezés... A második Weisz Zsigmondé volt, talán száz méter­re az elsőtől, a régi Vasút utcán. Egyebek mellett itt nyomták a konkurrens lapot, a MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKÉ-t. Ez már a mindenkori kormány hivatalos szócsövének bizonyult. Ismét egy irodalomtörténeti em­lék kívánkozik ide. Mostanában lett volna hetvenéves a „jóság és tisztaság költője”, Kis Ferenc, aki így emlékezett róla: „A kisvárosnak abban a szűk utcájában, amelyet kutyaszorítónak neveztek a szom­széd utcabeliek, volt Fejér Zsigmond könyv­nyomdája és könyvkötészete, amihez még egy utcára néző bolthelyiség is tartozott. Az viszont papírkereskedés volt. A ház úgy épült, mint a legtöbb ház arrafelé, az újak éppúgy, mint a régiek, a hatvan—hetven év­vel előbb épült házak ...” A költő versében így emlékezik: Tizenkét éves se voltam, mikor bőszen Mátészalkán nyomdász inasnak szegődtem — „büdös inas” volt a nevem, és az ágyam tetves szalmazsák a műhely pitvarában! Szégyelljem? nem az én szégyenem, ha sokszor vakaróztam, rühes lettem a piszoktól — inastársak tréfás hangon vigasztaltak; „Viszkető csillagok milliója rajtad!” (Csendes diadallal) Mátészalkán Zalka Máténak van emlék­táblája az egykori polgári iskolában. Kis Fe­rencnek a városban sehol, még egykori la­kóhelyén a Gyár utcai (mai Rákóczi utca) házon sem. Nyéki Károly A taps nem zúgott fel, és semmit nem lehetett elölről kezdeni. Köcsög egyre távolabb került a szo­kásos gesztenyeháborújukat vívó kölyökcsapatoktól. A li­get szélén megritkultak a fák, a szántóföld mögött fel- piroslottak a falusi háztetők, amelyek mögött... Köcsög nem tudta, mi van a falun túl. A faluban háromszor járt a három év alatt, búcsúkor. Épp úgy két forintot kapott, mint a többiek, de ő nem köl­tötte el a pénzt, a forintokat benyomkodta a matrac huza­tának résén, ott őrizte a va­gyonát ma reggelig. Reggel félrehívba Tardi Imrét és oda­adta neki a pénzt. A szántóföldön szürke traktor prüszkölt a rögök kö­zött, a távolból furcsa alakú bogárnak tetszett, eltévedt, dühös rovarnak, amely re­ménytelenül járja újra és új­ra ugyanazt a kört. Merre mennek? Tardi azt mondta, Nyugatra. Taréinak iránytűje van, és gázpisztolya, mind a kettőt a télen találta, amikor korcsolyázni voltak a lápon. Amikor Tardi meglátta a pénzt, elvigyorodott, majd hosszan, figyelmesen nézett a szemébe. Csodálkozott. Tar­di vezette be a pofonokat. Ahány ötös, anyi pofon. Most mégis megkérdezte: „Akarsz velünk jönni?” Köcsög emlékezett a tava­lyi esetre, amikor a Nagy Sándort visszahozták. Ala­posan elverték, három napig feküdt a betegszobán, aztán átvitték egy másik intézet­be. „Onnan is megszökök. Mindenhonnan.” Köcsög nem a veréstől félt, a verés már régen nem fájt neki, Tardiék hozzászoktatták a pofonok­hoz. Esténként, ha Zsuzsa né­ni zajt hallott a hálóból és feljött, őt kiállította a sorból. Mindenki megkapta a kijáró pálcaütést, csak ő nem. Zsu­zsa néni visszament a szobá­jába, a háló újra felsorako­zott, és ... Már le se fogták, mint az első időkben, tud­ták, hogy nem szalad el, meg se nyikkan, míg meg nem kapja a huszonegy pálca­ütést. Mégse akart megszök­ni. A traktor befejezte a mun­káját, elpöfögött a falu felé. Köcsög visszafordult. Nyu­godtan, egykedvűen lépke­dett a földet borító aranysár­ga leveleken a kastély felé. Horváth Péter: Köcsög — Látod? Köcsög megtorpant. A Koszorú-ikrek bodros. fehér ruhában guggoltak a hangya­boly előtt, Katalin egy ágacs­kával döfködte a bolyt: — Na, látod? Bestoppolják a lukat. Az igazgató úr ikrei senki­vel nem álltak szóba az inté- zetiek közül, csak ővele, amíg tavaly el nem vágódott, ami­kor Katalint a hátán lovagol- tatta. Viola utolérte őket, megvárta, amíg feltápászko- nak. „Hülye lelenc”. Azóta vele se beszéltek, kivéve egyetlen esetet. Köcsög sza­mócát keresett a bokrok kö­zött, egyszercsak szembe ta­lálta magát Katalinnal. A kislány nem szaladt el. nem is kiáltott. „Mesélj valamit.” Köcsög nem tudott mesélni. Szótlanul baktattak egymás mellett, egyikük se hajolt le a földön pirosló szamócasze­mekért. — Pszt! — Viola Köcsög felé intett. — Leselkedik. Köcsög kilépett a fa mö­gül. — Nézd! — mondta Kata­lin. — Milyen buták ezek a hangyák! Köcsög közelebb merészke­dett. Katalin elmélyülten bö- ködte a bolyt, Viola végig­mérte a töprengő Köcsögöt, és azt mondta: — Tudod, hogy holnap el­utazunk? Apa máshol lesz igazgató. — Máshol — a kisfiúnak semmit nem mondott ez a szó. — Egy hétig meg Pesten leszünk — közölte Katalin. Köcsög fejében megmoz­dult valami. Az elfeledettnek hitt emlékek tompa mélysé­geiből felszínre emelkedett egy faragott falióra képe, az óra arany harangját megütöt­te egy fémpálca, a harang megkondult, és a cirádás mu­tatók lassan elfordultak a ke­rek, fehér számlapon. — Pesten lakik a nagyma­mám. — Az óra képét el­nyelte a mélység, helyette szagokat adott, aranybarnára sült ropogós kiflik és zsem­lék illatát, nyirkos lépcsőház- szagot, a nagymamáék szo­bájának fojtogató porszagát, kanálisok, átjáróházak ke­sernyés bűzét, benzinszagot. Köcsög megborzongott. A mélység egymás után dobta szeme elé a múlt képeit, min­dent látott, és mindenre em­lékezett, foghíjas tűzfalak határolta terekre, a Kinizsi térre, az Úttörő térre, a Hár- mashatárhegyre. ahol a vitor­lázórepülők felszökkentek az égre, és apa azt mondta: így fogunk repülni mi is egy­szer! ... — Te meg itt maradsz — mondta Viola gonoszul. — Jujj! — kiáltott Katalin. — Mit csinálsz?! Köcsög nem hallotta a hangját, minden erejét össze­szedve, vadul püfölte, rúgta a hangyabolyt, üvöltött, de hi­ába, a múlt képeit és illatait végleg visszarántotta magá­ba a semmi. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. január 7. Ez már a bökönyiek versenyen nyert társasjátéka...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents