Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-20 / 16. szám

Á tanács pénze A z országgyűlés téli ülésszakán Faluvégi Lajos pénzügymi­niszter igencsak határo­zott szavakat használt: „Az 1979. évi népgazdasá­gi terv fő célja a népgaz­daság egyensúlyának ja­vítása, ez a további fejlő­dés alapfeltétele. Ebből ve­zetjük le a gazdasági nö­vekedés ütemét, a fejlődés irányait és az elosztási arányokat.” Mindez a ta­nácsok szempontjából lé­nyegében azt jelenti, hogy ebben az évben — s fel­tehetően még a későbbi­ekben is egy ideig — csak mérsékeltebben tudják majd kielégíteni a társa­dalmi közös fogyasztás számos jogos igényét, mi­vel e tekintetben két-há- rom százalékkal csökken a növekedési ütem az elő­ző három évhez képest. Felvetődhet egyesekben a kérdés: hiszen a parla­menti expozéban azt is hallottuk, hogy a tanácsok 1979. évi összesített költ­ségvetése kereken 52 mil­liárd forint, fejlesztési alapjaik előirányzata pe­dig 33 milliárd forint, s ezek a számok hat-hat szá­zalékkal haladják meg az 1978. évi összegeket. Csakhogy ezekkel az újabb milliárdokkal együtt is érezhetően lassúbb lesz a pénzforrások bővülésének üteme! Ugyanakkor a ta­nácsoknak azzal is szá­molniuk kell, hogy az új gazdálkodási mutatók, fel­tételek között a vállalatok, üzemek és szövetkezetek sem tudnak nekik oly mértékű anyagi támoga­tást nyújtani, mint eddigi együttműködésük során. A tapasztalatok szeren­csére arra engednek kö­vetkeztetni, hogy a taná­csok túlnyomó többsége már az 1979. évi költség- vetési és fejlesztési tervek összeállításakor felismerte az egyedüli célravezető utat. Természetesen a tanácsi szervek és intézményeik működéséhez szükséges anyagiakról mindenkép­pen gondoskodni kell, de jelentős színvonal-emelés­re, minőségi fejlesztésre most aligha nyílik lehető­ség. A tanácsi beruházá­sok között továbbra is ki­emelkedő helyet foglal el a lakásépítési program tel­jesítése, ám ebben az esz­tendőben ugyanilyen súly- lyal esik a latba az úgyne­vezett kapcsolódó létesít­mények egyidejű megte­remtése. Ma már ugyanis nem elégedhetünk meg pusztán a lakásépítési elő­irányzat megvalósításával — vagy éppen túlteljesíté­sével. A z alapvető gazdasági feladatokat tehát a szigorúbb körülmé­nyek között is meg kell oldaniuk a tanácsoknak. Mindenekelőtt azért, mert a bonyolultabb gazdasági helyzet és az ebből követ­kező nehézségek sem ad­hatnak felmentést sehol a települések, illetve a la­kossági életkörülmények folyamatos fejlődésének biztosítása alól. B tárgyalások középpontjában Összehangolt, hosszú t ávú energiagazdálkodás A moszkvai KGST-tanácskozás záróközleménye Közzétették Moszkvában a Köcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottsá­ga csütörtökön véget ért 88. ülése záróközleményét. Az ülésen a tagállamok állandó képviselői, miniszterelnök­helyettesek vettek részt. Bul­gáriát Andrej Lukanov, Csehszlovákiát Rudolf Rohli- cek, Kubát Flavio Bravo Par­do, Lengyelországot Franci- szék Kaim, Magyarországot Marjai József, Mongóliát Miatavin Peldzse, az NDK-t Gerhard Weiss, Romániát Ion Patan, a Szovjetuniót Konsz- tantyin Katusev, Vietnamot Huynh Tan Phat képviselte. A KGST és a JSZSZK kor­mánya között fennálló meg­állapodás értelmében a vég­rehajtó bizottság munkájá­ban részt vett Sz. Gligorije- vics, a JSZSZK szövetségi végrehajtó tanácsának tagja. Részt vett az ülésen Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára, az elnöki tisztet Konsztan- tyin Katusev töltötte be. A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa fennállásának 30. évfordulójával kapcso­latban a tagállamok képvi­selői a végrehajtó bizottság ülésén megállapították, hogy az évforduló fontos esemény a KGST tagjai, a szocialista közösség életében. Nagyra ér­tékelték, hogy a tagállamok­ban széles körben emlékeznek meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 30. év­fordulójáról. Megállapították, hogy a volgai személygépko­csigyártó egyesülés kollektí­vájának kezdeményezésére sok országban a dolgozók szo­cialista munkaversenyt indí­tottak a nevezetes évforduló tiszteletére. A végrehajtó bizottság ülé­sén a fő figyelmet annak a szervező munkának szentel­ték, amellyel megvalósítják a hosszú távú együttműködési célprogramok előirányzatait. A KGST XXXII. ülésszaká­nak szellemében megtárgyal­ták, hogyan halad a megálla­podások tervezetének előké­szítése azoknak a legfonto­sabb, elsőrendű jelentőségű intézkedéseknek terén, ame­lyeket az energia-, a fűtő­anyag- és nyersanyag-gazdál- kodasi, a mezőgazdasági és élelmiszeripari, a gépipari, a közszükségleti cikkeket gyár­tó ipari és a közlekedés-fej­lesztési hosszú távú együtt­működési célprogram irá­nyoz elő. Ennek során meg­vitatták annak az általános megállapodásnak tervezetét, amelynek keretében az érde­kelt tagállamok együttműkö­désével, együttes erővel épí­tik fel a Szovjetunió terüle­tén a hmelnyiekiji atomerő­művet, valamint azt a megál­lapodást, amely a Szovjet­(Folytatás a 4. oldalon) Változások a ruhagyárban ■ ■ O t hónapja, hogy szervezetteb­ben termelnek a Vörös Októ­ber Férfiruhagyár nyíregyhá­zi üzemének dolgozói. A nagy csar­nokba új üzemet telepítettek. Meg­szervezték a munkafolyamatokat, új gépeket állítottak termelésbe, új mun­kamódszert alakítottak ki és nem utolsósorban technológiát változtat­tak. A ruhagyár dolgozói ezáltal el­érik, hogy a múlt évi termelésüket 25 százalékkal növeljék. Emellett nagy­arányú minőségi javulást is szeretné­nek elérni, olyan nadrágokat, öltö­nyöket és zakókat kívánnak gyárta­ni, amely minden piacon értékesít­hető. Az átszervezett munkacsarnokban ex­portra készítik a nadrágokat. Ez a varrógép a cérnaszálat elvágja, majd a lerakást automata végzi. Képün­kön Kormány Sándorné, a gép kezelője. HIT VÁLLALNAK A BRIGÁDOK? Gazdaságosabb termelés importanyag nélkül A szocialista munkaverseny és brigádmozgalom Szabolcs megye üzemeiben, vállalatai­nál. gyáregységeiben is ak­kor szolgálja érdemben gaz­dasági céljainkat, ha az 1979. évi feszítettebb üzemi, ter­melési tervek megvalósítását segítik. A MEZŐGÉP tavaly gondosan Vállalatnál előkészített Szervezettebb áruellátást, szolgáltatást Ülésezett a fogyasztási szövetkezetek küldöttközgyűlése Az idei feladatokról tárgyalt pénteken Nyíregyházán a fo­gyasztási szövetkezetek megyei küldöttközgyűlése. A tanács­kozáson részt vettek az ÁFÉSZ-ek, a takarék- és a lakásszö­vetkezetek párt-, illetve KISZ- alapszervezeteinek titkárai is. A küldöttközgyűlésen Nagy Béla, a MÉSZÖV elnökhelyet­tese kiemelte: Szabolcs-Szat- már fogyasztási szövetkeze­tei eddig teljesítették az V. ötéves terv céljait. Az ÁFÉSZ-ek elmúlt évi árbevé­tele meghaladta a nyolcmii' liárd forintot A bolti kiske­reskedelmi forgalom három év alatt az országos átlagnál is jobban, 38,1 százalékkal nőtt. A takarékszövetkezetek betétállománya az 59 szá­zalékos növekedéssel több, mint egymilliárd forint. A legutóbbi három évben 765 millió forintos kölcsönnel se­gítették tagjaikat. A lakásszö­vetkezetek 542 lakást adtak át, 362 most épül, 210-nek pe­dig a terveit készítik. A szövetkezetek idei felada­tai között kiemelten szerepel az áruellátás, a szolgáltatás és a gazdálkodási munka mi­nőségi javítása. A bolti kis­kereskedelmi forgalom 10—11 százalékos növekedésére szá­mítanak. A vendéglátáson be­lül az ételforgalmat 25 millió forinttal • növelik. A tervek szerint az idén 600 vagon burgonyát, 900 vagon zöld­ségfélét, 12 ezer vagon gyü­mölcsöt és 830 vagon vegyes­cikket vásárolnak fel a ház­táji és kisegítő gazdaságok­tól. Ennek teljesítésére széles körű segítséget nyújtanak a kistermelőknek. Az ipari te­vékenység termelési értékét 15—20 százalékkal emelik, amely így meghaladja majd a 200 millió forintot. Az ÁFÉSZ-ek fontos fel­adatnak tartják az üzletháló­zat további korszerűsítését. A.z 1979-es évben öt ÁBC- áruház, két élelmiszerbolt, egy étterem és három komp­lex felvásárlói telep építését fejezik be. Emellett megkez­dődik újabb öt ÁBC-áruház, két önkiszolgáló étteremkom­binát, két étterem, valamint három felvásárlói telep épí­tése. A 130 millió forintos be­ruházással az üzlethálózat alapterülete hétezer négyzet- méterrel nő. A takarékszövetkezetek op­timális létszám- és takarékos költséggazdálkodással 7 mil­lió forintos nyereség elérését határozták meg célként. Eh­hez 100 millió forint betétnö­vekedést terveznek. A lakás- szövetkezetek év végéig 320 lakást adnak át, 150 építését pedig megkezdik. A beszámolót követő vi­tában felszólalt Cs. Nagy Ist­ván, az MSZMP Szabolcs- Szatmár megyei Bizottságá­nak gazdaságpolitikai osz­tályvezetője. Elmondta: a tervek megvalósítása szerve­zettebb, hatékonyabb és fe­lelősségteljesebb munkát igé­nyei a szövetkezetek vezetői­től, dolgozóitól. Felhívta a figyelmet a háztáji gazdasá­gok termelésének jobb szer­vezésére, a létszám- és bér- gazdálkodás hatékonyságot szolgáló lehetőségeinek ki­használására, a nagykereske­delmi vállalatokkal a kap­csolat további javítására, az áruellátás belső tartalékai­nak hasznosítására. Dr. Szil­vasán Pál, a SZÖVOSZ osz­tályvezetője a mezőgazdasá­gi szakcsoportok szervezett­ségének javításáról, az árube­szerzés költségeinek további csökkentéséről és a hatékony­ság növelésére hozott hatá­rozatok ellenőrzésének fon4 tosságáról szólt. b. d. termékszerkezet-váltást va­lósítottak meg. Az idén a MEZŐGÉP Vállalat 909 millós ter­melési értéket állít elő. Ebben főleg olyan új termé­kek szerepelnek, mint a pia­con keresett MBP 6,5 tonnás R-típusú billenőszerkezetes pótkocsik, melyből 2100-at gyártanak. A hasonló, de me­zőgazdasági üzemekben al- kalmazandókból 100-at, s az egyéb típusúakkal együtt összesen 2600 darabot. Ezekből mintegy 340 milliós értéket produkálnak. A DETK tartálykocsikból és az LTK— 6-os takarmánykiosztókból 470 darab a termelési terv közel 70 milliós értékben. Az idén a vállalat és gyáregysé­gei, a gazdasági, szakszerve­zeti és pártvezetés e termék minőségének a javítását cél­zó munkaverseny felajánlá­sokra ösztönöznek. Ezt szol­gálja a már kidolgozott és közreadott újítási feladatterv is. A termékek részegységeit gyártó gyáregységek szociális, ta brigádjai együttműködési szerződést kötnek, melyek kidolgozását most végzik. Növekedtek a követelmé­nyek a MOM mátészalkai gyárában is. Itt 42 szocialis­ta brigádban beszélik meg, milyen vállalásokkal járul­hatnának hozzá legjobban a termékek minőségének javí­tásához, a gazdaságosság nö­veléséhez és az import meg­takarításhoz. Ebben az évben 96 ezer darab vízórát gyárta­nak. Megjelölték, mennyi az anyagszükséglete, mennyi ebben a tőkés importanyag, s a feladattervben szere­pel, hogyan lehet ezt csökkenteni, takarékossá­gi eredményt elérni. A korábbi években a plasz­tik lencsék gyártásához tő­kés importból származó alap­anyagot használtak. A máté­szalkaiak kooperálva a Bor­sodi Vegyi Kombinát szo­cialista brigádjaival az idén már a tőkés importot hazai­val helyettesítik, s ebben a BVK szakemberei, szocialista brigádjai segítik őket A Vasszerkezeti és Gépipa­ri Vállalatnál a több mint 160 millió árbevételi terv teljesí­tésének segítéséhez üzemré­szenként irányelveket dol­goztak ki, amelyek alapját képezik a szocialista munka­verseny vállalásoknak. Szűk a kapacitás a karosszéria és fényező üzemrészben, s je- letős a veszteségidő. Üj üzemszervezési eljárással, a folyamatos üzemeléssel arra ösztönöznek, hogy folyama­tossá váljék a termelés. A szocialista munkaverseny vállalások kiterjednek arra, hogy az egyik műszak dol­gozói garantálják a minősé­gi munkát a második mű­szakban dolgozóknak. Másik, fontos kezdeményezés, hogy a nagy értékű berendezéseket megőrzésre a szocialista bri­gádok átveszik, s garantálják a folyamatos üzemelésüket. Fontos termékük az idén is a bútorrugó, melyet az ország valamennyi bútorgyárának készítenek. Másik gyártmá­nyuk a vákuumszivattyú, me­lyet több iparágnak, többek között az élelmiszeriparnak, az Egyesült Izzónak gyárta­nak, tv-képcsövekbe Is beépí­tenek s így exportra ke­rülnek. Elsősorban e termékek minő­ségének a javítását célozza majd a szocialista munka­verseny és a brigádmozga­lomban részt vevők munkája. (farkas) ,„1^— nfafflarorszäg I XXXVI. évfolyam, 16. szám ÁRA: 80 FILLÉR ________1979. január 20., szombat

Next

/
Thumbnails
Contents