Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-05 / 286. szám
Demokratikus Etiópia felépítését tűzték ki célul. Az afrikai kontinensen végbemenő nagy változások aggasztják a nemzetközi imperializmust és szövetségeseit, mert veszélyeztetve látják politikai, gazdasági és katonai érdekeiket. Amint azt az elmúlt időszak eseményei is bizonyítják: az imperialisták minden ren(Folytatás a 4. oldalon) Befejeződött az árvízvédelmi felülvizsgálat a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén. A vizsgálat során közel 600 kilométer hosszon ellenőrizte a védvonalat a hat tagú bizottság. Több, mint 150 árvédelmi töltésben levő műtárgyat — zsilipet, töltéskeresztezést — néztek meg, s a partvédő műveket is ellenőrizték 250 kilométeren a Tisza és a Szamos mentén. A tavaszi áradásokra való felkészülés egész évben tart. Az idén 75 millió forintot költött az igazgatóság az árMA Átvételi ár és minősítés (3. oldal) Ahol a térképeket készítik (6. oldal) Aczél György Moszkvában A magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság XV. ülésére hétfőn reggel Moszkvába érkezett a magyar küldöttség Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének, a magyar tagozat elnökének vezetésével. A küldöttséget a szovjet főváros Kijevi pályaudvarán Pjotr Gyemicsev, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió kulturális minisztere, valamint a külügyminisztérium és a kulturális minisztérium több vezetője fogadta. Jelen volt dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete. Hétfőn délelőtt a Szovjetunió kulturális minisztériumában megkezdődött a kormányközi kulturális együttműködési bizottság ülése. A két küldöttséget a két tagozat elnöke, Aczél György és Pjotr Gyemicsev vezeti. Czinege Lajos Berlinben Kedden az NDK fővárosában megnyílik a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszterei bizottságának ülésszaka. Az ülésszakon részt vesz Czinege Lajos hadseregtábornok, a Magyar Nép- köztársaság honvédelmi minisztere. Az ülésszakon részt vevő honvédelmi miniszterek hétfőn Berlinben megkoszorúzták a fasizmus és milita- rizmus áldozatainak emlékművét, valamint a Berlin felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet hősök emlékművét. Van elegendő hazai szén 11 milliós lakossági megtakarítás Bár a tüzelési idényből még csak másfél hónap telt el, a tavaszi jó időig szükséges szén 70 százaléka már a pincékben, a szeneskamrákban van. Egyetlen titka ennek, hogy a tüzelővásár már a nyári hónapokban megkezdődött: ekkor vitték haza a szenet-fát a tüzelőutalványok tulajdonosai, s ekkorra szervezte a tüzelővásárt jelentős árkedvezménnyel a TÜZÉP vállalat. Szabolcs-Szatmár megye lakossága vásárolja minden évben a legtöbb szenet, az országban évente eltüzelt 400 ezer vagonból 50 ezer vagonnyit megyénk TÜZÉP-telepei értékesítenek. Az év eddig eltelt 11 hónapjában 170 millió forint értékű volt a szénforgalom, s mintegy 11 milliót tett ki az az összeg, amelyet a tüzelőakcióval megtakaríthatott a lakosság. A nyári hónapokban, de most, a tüzelési idényben sincs gond a TÜZÉP-telepe- ken ' a szén mennyiségével: van elegendő hazai szén, ám a korábbi években megszokottnál kevesebb a külföldről behozott nagy kalóriájú szén mennyisége. Különösen a kazánnal rendelkezők érzik ennek hátrányát, mert ezen a télen csak akkor kaphatnak lengyel, vagy az NSZK-ból származó szenet, ha 70 százalék magyar szénnel együtt vásárolják meg. A keverés ilyen arányban még megfelelő kalóriát biztosít, az árukapcsolás oka pedig az, hogy dollárért kell beszerezni a külföldi szeneket. Az NSZK-tól vásárolt szénért az államnak mázsánként 8 dollárt kell fizetni, itthon 60 forintért kapható mázsája, így jelentős támogatás van minden mázsa szén mögött. A hazai fajtákból sincs elegendő tatai, dorogi, oroszlányi, daraszén, Szabolcs-Szat- márba a szomszédos Borsod megyéből érkezik a legnagyobb mennyiség mind darabos, mind diószenekből. Ebben az évben nem volt zökkenőmentes a tüzifaellá- tás sem. Míg korábban négy év alatt emelkedett 20 százalékkal a tüzifaértékesítés, ebben az évben már eddig 20 százalékkal többet vásárolt a lakosság, mint az elmúlt esztendőben. Erre a nagyarányú növekedésre senki sem számított, de az erdőgazdaság nem is képes 48 ezer tonna tűzifa szállítására. A megnövekedett igények ellenére sem hiányzott egy- egy telepről két-három napnál tovább a fa. Borsodból, Hevesből, sőt Somogybái is rendelt a vállalat, hogy kielégítse a vásárlói igényeket. A tüzelési idény március végéig tart, addig nem lesz gond a szén mennyiségével, a választék azonban szegényebb lesz a korábbi években megszokottnál. Kádár János fogadta az etióp állam- és kormányfőt. (Kelet-Magyarország telefotó) Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására vasárnap délelőtt hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett Mengisztu Hailé Mariam alezredes, a szocialista Etiópia Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanácsának elnöke, állam- és kormányfő. Az etióp állam- és kormányfő kíséretében van Ber- hanu Bajeh alezredes, az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács állandó bizottságának tagja, Gesszesz Volde Kidan hadnagy, az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács állandó bizottságának tagja, Jehualaset Ger- ma Korvett kapitány, az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács tagja, Mengisztu Gemecsu főhadnagy, az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanács, tagja. dr. Asagere Jigletu kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, Tefe- ra Volde Szemajet pénzügy- miniszter, dr. Feleké Gedle Giorgisz ezredes, külügyminiszter, Ato Teszfaje Dinka iparügyi miniszter, Getacsev Kibret, a minisztertanács politikai tanácsadója és Teszfair je Volde Szelasszié ezredes. A Ferihegyi repülőtéren több ezer budapesti dolgozó gyűlt össze a vendégek fogadására. A repülőteret etióp és magyar zászlók, üdvözlő feliratok díszítették, a betonon katonai díszzászlóalj sorakozott fel csapatzászlóval. A repülőgépből kilépő vendégeket Losonczi Pál szívélyes, baráti kézfogással üdvözölte. A díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Mengisztu Hailé Mariamnak, majd fölcsendült az etióp és a magyar himnusz, közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le. ★ Mengisztu Hailé- Mariam Losonczi Pál társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt, köszöntötte a katonákat. Piros nyakkendős úttörő virágcsokrot nyújtott át az etióp állam- és kormányfőnek. Mengisztu Hailé Mariam üdvözölte a fogadására megjelent magyar közéleti személyiségeket és a "diplomáciai testület tagjait, majd a vendégek elhaladtak az etióp és magyar zászlókkal integető fővárosiak hosszú sorai előtt. Az ünnepélyes fogadtatás a díszzászlóalj díszmenetével fejeződött be, majd a vendégek a magyar államférfiak társaságában szállásukra hajtattak. Vasárnap délután a Parlamentben Losonczi Pál és Mengisztu Hailé Mariam rövid megbeszélést folytatott, majd megkezdődtek a mamagyar—etióp hivatalos tárgyalások. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson a felek tájékoztatták egymást Magyarország és Etiópia helyzetéről, az országépítés eddigi tapasztalatairól. Eszmecserét folytattak a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről, majd áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit. A magyar—etióp hivatalos tárgyalásokat a teljes nézetazonosság jellemezte. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa vasárnap este vacsorát adott Mengisztu Hailé Mariam tiszteletére az Országház Vadász-termében, amelyen pohárköszöntők hangzottak el. Losonczi Pál többek között hangsúlyozta: Az 1974. szeptemberi forradalom új fejezetet nyitott Etiópia életében. Ekkor a haladó erők olyan képviselői vették kezükbe az ország irányítását, akik a nép életviszonyainak megjavítását, gazdasági, kulturális felemelését, egy emberibb társadalom megteremtését, a félfeudális és félkapitalista viszonyok felszámolását, a szocializmusba való átmenet alapjainak lerakását, a Népi Taraki Moszkvába érkezett Brezsnyev üdvözli Taraki afgán elnököt. (Kelet-Magyarország telefotó) Árvízvédelmi felülvizsgálat Homokzsák, szádlemez készenlétben védelmi művek fejlesztésére — ebből 70 milliót a Számos- töltés kialakítására fordítottak. A meglevő árvízvédelmi művek fenntartására 32 millió, folyószabályozási munkákra 20 millió forintot költöttek. A felülvizsgálatot értékelő tanácskozáson megállapították, hogy az idén folyamatos, egyenletes volt valamennyi szakaszon a felkészülés. Gondot jelent, hogy a Tiszán a Tiszalök fölötti duzzasztott térben a vízlépcső miatt sok a hordalék. Ezért Tokaj és Dombrád között a következő években — 1990-ig — szabályozási művek létesítését határozta el a Felső-Tisza-vidé-‘ ki Vízügyi Igazgatóság. Az építés révén csökken a hordalék mennyisége, a keletkező iszap pedig egyenletesebben oszlik majd el a területen. A munka — amely során egyúttal a hajózó utat is javítják — 200 millió forintba kerül. Első üteme 1979- ben kezdődik. Része a felkészülésnek a védelmi eszközök és gépek ellenőrzése is. Hiányosságot ezen a téren nem tapasztalt a bizottság. A raktárakban — a védelmi vonalak mellett álló kisebb és a nagyobb központi tárolókban — 150 ezer homokzsák, 3200 szádlemez, 35 ezer rőzsekéve (a hullámverés ellen), s többek közt 15 ezer fáklya áll készenlétben. A védekezésre fenntartott anyagok, gépek értéke több millió forint. Ezek között fontos szerepet játszanak a hírközlő berendezések. Az ellenőrzés során felülvizsgálták az ezer kilométeres vezetékes hírközlő hálózatot, a száz darab urh-ké- szüléket, a gépek között pedig egyebek mellett a szád- íalverő berendezéseket, a homokzsák-töltő gépeket, vízi járműveket. A felülvizsgálat után intézkedési terv készül, (helyben rögzítik a következő év feladatait. A jövő évben állítják össze például az árvízvédelem és folyamszabályozás távlati tervét, 2010-ig. (b) Magyar-etióp tárgyalások Budapesten Kádár János fogadta Mengisztu elnököt Ünnepélyesen fogadták az afgán államfőt luiKsisadBi Magyarország XXXV. évfolyam, 286. szám ÁRA: 80 FILLER 1978. december 5., kedd Katonai tiszteletadással fogadták hétfőn délelőtt Moszkva szovjet és afgán zászlókkal feldíszített Vnukovói repülőterén Nur Mohamed Tarakit, az Afgán Népi Demokratikus Párt KB főtitká- (Folytatás a 4. oldalon)