Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
1978. december 31. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Á jóindulat kevés □ közvélemény ma már nemcsak a nemzetközi sportteljesítményekre — sikerekre, kudarcokra — figyel, hanem arra is, hogy hol helyezkedik el egy- egy termék, vállalat, iparág az egész népgazdaság a világranglistán, miként alakulnak munkánk külgazdasági feltételei. Nem a látványos sikerek sorozata tanított meg erre, hanem egy kedvezőtlen körülmény: a nemzetközi cserearányok robbanásszerű változása, amely mintegy 20 százalékkal devalválta a magyar munka külpiaci értékét, s egyebek közt a gazdasági egyensúly megbomlására, eladósodásra vezetett. Az ország rendszeres külgazdasági vesztesége évente nem kevesebb, mint amennyit ösz- szesen lakás- és szociális építkezésre, ruházkodásra költünk. A tetemes kár közvetlenül vagy közvetve mindenkit érint, megszüntetése valamennyiünk közös feladata. Helytállásunk a nem éppen könnyű nemzetközi versenyterepen, mondhatjuk nemzeti ügy, társadalmi érdek. A nemzetközi gazdasági verseny eredménye éppen olyan egyértelműen mérhető, mint a sportküzdelméké. Igaz a teljesítmények nem centiméterekben, másodpercekben, gólokban fejeződnek ki, hanem rubelben, dollárban, forintban, milliárdok- ban. A versenybíróság helyett pedig a vevő dönt, megmondja: számára ez vagy az a termék ennyit és ennyit ér. A konfcur- rens világcégek egymásra licitálva — nem mindig sportszerű eszközökkel — versenyeznek a vevő megszerzéséért, annak pénzéért, a nagyobb haszonért. S a piaci értékítélet komplex módon tükrözi a minőségről, a korszerűségről, a piacon szerzett tekintélyről, a szállítási határidőről, a hitelfeltételről stb. kialakult összképet. A sportteljesítmény az elitnek küzdelem, a közönségnek látvány, izgalom, szórakozás. A gazdaság ezzel szemben elsősorban nem az egyszeri kiugró csúcsokat, hanem az ismétlődő sikereket honorálja. Az egész kollektíva hozzáértését, küzdőképességét, kitartását, „csúcsformáját”. Olyan „tömegsport” ez, amélyet a praktikus haszon és nem a látványosság, a pillanat feszült izgalma jellemez. Vagyis a nemzetközi verseny tömeges vállalására van szükség. A nagyobb erőfeszítések és a szigorúbb követelmények igényének puszta ismétlésével nem jutunk messzire. A hatékonyság fokozásának, a termelési szerkezet fejlesztésének jelszavát kell mindenütt helyileg, testreszabott feladatokban konkretizálni. Ehhez már széles körben megkezdték a különböző iparágak, vállalatok, termékcsoportok jelenlegi helyzetének és a jövőbeni fejlesztésének alapját képező felmérő, elemző munkát. Ez az országos méretű és politikai jelentőségű műszaki-gazdasági kezdeményezés megérdemli a nagyobb nyilvánosságot, a társadalmi támogatást. A vállalatoknál most összegyűjtik valamennyi témába vágó információt, ami a szakemberek „fejében”, a társszervezeteknél, a statisztikában, a publikációkban fellelhető. Nagyon fontos az alkotó légkör, a tárgyilagosság az információk számbavételénél, rendszerezésénél. Fontos továbbá, hogy minél több tapasztalt szakembert vonjanak be ebbe a munkába. A lényeg persze mégiscsak az: megismerik mit kezdjenek az adott termékkel? Sorozatnagysága, műszáki-minőségi színvonala, gyártási idő- és költségigénye mennyire mariad el a nemzetközi élvonaltól? Mennyi időt, pénzt, eszközt kíván a felzárkózás, milyen a piaci kilátás stb. A kérdések új'abb kérdést szülnek. Tárgyilagos lehet-e mindig a vállalat? Képes-e felelősséggel kimondani egy termék halálos ítéletét? A tapasztalatok szerint nép- gazdiaságilag jelentős téma esetén, 180 fokos fordulatra az érdekelt szervezet maga nem képes, kormányzati állásfoglalás szükséges. A kombájn- és a traktorgyártás megszüntetése példa rá, hogy a logikus központi döntést is csak új vezető és új szervezeti felállásban tudta végrehajtani. Vagyis a belső ellenállást mindenkor csak hatásos külső kényszerítő erő képes legyőzni. Kivételes esetekben központi döntések és intézkedések is kellenek. Többnyire elég azonban a gazdasági nyomás, a jó szabályozás. Feltéve, hogy szakítunk az eddigi gyakorlattal, s a szigorú követelmények a jövőben nem képezhetik alku tárgyát. Miután pontosan tudjuk, hol vagyunk és hová tartunk, következhet az erők felosztása, a feladatok lebontása, a belső munkamegosztásban, a szervezettségben rejlő lehetőségek hasznosítása. Az ösztönzésben tapasztalható egyenlősdi elleni harc a tennivalók, a felelősség differenciálásával kezdődik. A kiugró teljesítményekhez, a középszerűség visszaszorításához kapjanak bizalmat, bátorítást, felhatalmazást a többre képes emberek és kollektívák. A verseny — akár kis kollektívákban, akár nemzetközi méretekben — csak így törhet ki az érdektelenség szorításából, és válhat spontán, erőtlen próbálkozásból tudatos mozgalommá. Széchy Tamás edző, aki a magyar úszósportot már-már a világ élvonalába hozta fel, a kudarcokról nyilatkozott valamelyik lapban. Mondanivalójának lényege, hogy a sportban ugyanazok a gondok, bajok feszítenek, mint a társadalomban. Papp Laci küzdőképessége a ringben, a szemfől-szem- beni harcban valamikor vitán felül állt, edzőként mégis a perifériára, az Óbuda Tsz-be szorult vissza. Mert, ha valaki tehetséges, tudja mit akar és határozottan kiáll igazáért, felerősíti környezete ellenállását. Ez a fajta belharc már nem mindig. folyik sportszerű eszközökkel, és a vagdalkozásban a legjohb öklöző is taktikai hibát véthet, kikezdhetővé válhat. Széchy kudarcaiért szívesen okolna másokat, de magát hibáztatja: fellazította saját, szigorú törvényeit.'Ez a felismerés teszi őt erőssé és a magyar úszósport jövőjét illetően bizakodóvá. Mindez csak azért került szóba itt és most, mert jól érzékelteti, hogy társadalmunk, gazdaságunk talán legnagyobb visz- szahúzó ereje a középszerűség. A kényelem, a maradiság, a tehetségtelenség e közös megjelenési formája lefojtja az újító, kezdeményező és vállalkozókészséget, visz- szatartjia a kiugró teljésítményeket és fékezi az általános színvonal emelkedését. Olyan szemléletbeli torzulással van dolgunk, amelynek egyik lehatásosabb ellenszere a differenciált ösztönzés. Az 1979. évi népgazdasági terv szerény egyszázalékos reálbér-növekedést irányoz elő. Pusztán ez nem tesz lehetővé mindenütt erőteljes anyagi ösztönzést. Azzal is számoljunk, hogy az új évben sok család életszínvonala stagnálni, egy szűkebb köré némileg csökkenni fog. Mégis nagyon fontos, hogy minden üzemben, műhelyben, brigádban a béremelést ne a növekvő fogyasztói árak ellentételezéseként kezeljék, hanem a nagyobb teljesítmény, a jobb munka ösztönzésére fordítsák. Ezt teszi egyébként a terv is: hatékonyságtól függően differenciál. Lesznek olyan vállala-' tóik, ahol 7, és lesznek olyanok is, ahol csak 3 százalékkal emelkedhet a névleges bér- színvonal az új esztendőben. □ jóindulatnál, az igyekezetnél minden szinten és valamennyi poszton többre van szükség. Tudatos erőfeszítésekre, céljaink elérését szolgáló kezdeményezésekre, vállalkozásokra, tevékenységünk szüntelen megújítására. Olyan bővített újra termelésre, amelyre nem a rutinelemek puszta megismétlése jellemző, hanem amelyben kifejeződik szocialista rendszerünk magasabbrendűsége, a kisebb-na- gyobb kollektívák, az egyének mind magasabb szintű önmegvalósítása. Az ilyen öntevékeny, cselekvőkész, alkotó légkör ki- ■ bontakozását tegye lehetővé és ösztönözze minden irányító és vezető, s az ehhez szükséges politikai, tudati feltételek megteremtésén munkálkodjanak a párt- és társadalmi szervezetek. K. J. Tavirózsa K ormosunk, csak amolyan munkakutyának született pár éve. Égy régi birkahodály valamelyik csendes zugában — tavasz- szal, mert a téli kiskutya és a nyári menyasszony sohasem volt jó a régi közmondás szerint — s így bizony mindent ott tanulhatott meg. Az anyjától és a többiektől. Nyárelő volt és meleg amikor az alábbi történet alkalmával, mindennapos útunkon a hegynek tartva, felkapaszkodtunk a felső szomszédom víkendtanyájáig. Birkáink lassan mentek, szedegetve, poroszkálva. Kormosunk pedig ezalatt végig böngészte a terepet. Benézett Nagy Jan- csiélkhoz, nincsen-e kitéve maradék, az Erős szomszédék kunyhójához, mert ott is szokott lenni mindig valami, aztán a megszokott résen a kerítés alatt, az említett tanya udvarára ossant. A gazda, Petrováci Dénes szeme láttára, akivel a dűlő sarkánál futottunk össze. Mivel hetente ha látjuk egymást, mindjárt közös témánk került volt szóba. Mert mégis nagy disznóság egyesektől — háborgott őszintén, — hogy még a saját házuk előtt sem voltak hajlandók szétdurni az odavitt zúzalékot, holott megígérték. Az egyik azt mondta, beteg, a másik pedig egyszerűen eltűnt a láthatárról. Helybenhagytam, sőt azzal toldóttam meg, hogy egyikő- jüket se láttam, pedig azóta sem a levegőben közlekednek, de azt is észrevettem nyomban, hogy szomszédbarátom egyre sápadtabb lesz valamitől. Szeme kimered ahogy néz, szájaszéle remeg, majd olyan hangon, mintha fejbeverésből ocsúdna, a következőket suttogta. — Hát ezért nem megyen az én tavirózsám semmire, Te atya...! (Atyának becéz ismeretségünk elejétől, énpedig Dini- kézem.) — Micsodaaa — kérdeztem elnyújtva — és abba az 1 brigád 1 éve (DECEMBER) Szép volt, fiúk! Mi az, ami egy kis munkáskollektíva tagjainak közösségi és magánéletében, hét közben és ünnepnapokon az örömet, a gondot, a derűt és a bánatot adja? Ezt kíséreltük meg bemutatni a Fémmunkás Vállalat 12 tagú Petőfi Sándor Szocialista Brigádjának hozzájárulásával, akiknek munkáját egész évben figyelemmel kísértük. A lakatosműhely elcsendesedett. Az év közben egyenként néhány percre el-elcsí- pett brigádtagok most egyszerre beszélgethetnek: december 20-ra teljesítették az éves tervet. — Nagy menet volt, napokig 12 órát is dolgoztunk — mondja Holló István brigádvezető —, mert a gyárnak nem csak az volt a fontos, hogy mi kész legyünk, hanem hogy lefestve el is szállíthassák az alagútzsalukat. Tulajdonképpen ilyen hajtás jellemezte az egész évet. Nyolcszázezer, harminc felé Januárban az évkezdés miatt, márciusban, júniusban a negyedévzárás miatt kellett ráhúzni, áprilisban a megszokott, begyakorolt mozdulatokkal készülő algút- zsálük helyett csehszlovák exportra hűtőcellákat gyártottak, májusban két szocialista brigádból egy munka- brigádot szerveztek, júniusban 14 százalékkal felemelték a normát, új szervezési intézkedést vezettek be, de az eredmény csak szeptemberben jelentkezett.* — Persze azért jó dolgok is voltak — szól közbe Ács Gusztáv művezető, aki a brigáddal együtt sír és nevet —, mert volt áprilisban fizetésemelés is, Holló István jutalombból Moszkvában, Leningrádban járt, Albert Sanyi az Árok utcán munkáslakást kapott és a gondok ellenére túl is teljesítették az éves tervet. A munkabrigád másik szocialista brigádjának vezetője, Fiié Albert is bejön, Hollóval együtt számolják: mennyit is jelent ez a százalék tonnában, forintban mérve. — Kétszázharminchat darab, összesen négyszáz tonna zsalu, — ez majdnem 17 milliós árbevétel a vállalatnak. Nekünk pedig? 800 ezer forint munkabér a hűtőcellákért kapott dohánnyal együtt és persze harminc felé osztva. — Nem volt könnyű 1978 — folytatja a gondolatot Albert Sándor. — Talán a december kivételével nem volt olyan hónap, hogy nem lett*, volna valaki beteg. Januárban egy tömlő szétpukkant, Nagy Jóska megégette a~ kezét. Márciusban Dajka János eltörte a karját, s már éppen dolgozni jött volna, amikor elesett, és ugyanott tört el a karja másodszor is. Augusztusban elment Dajka Sándor, novemberben Kru- tilla Jóska. Aztán persze betegség is közbejött, pedig nekünk a tervet teljes létszámra írják elő. — Ne sopánkodjunk annyit — mondja Pányiszkó György — azért örömeink is akadtak. Albertnek és nekem lányom, Szabó Zolinak fia született, Zoli Sényőn, én Sósku- ton vettem házat és ha van is rajta még mit bütykölni, mégiscsak saját otthonba költözhettünk. Júniusban annak örülhettünk, hogy két tanulónk — Nagy Miklós és Schmidt Jancsi — szakmunkás, rá egy hónapra pedig egyhangú szavazással a brigád tagja lett. Szeptemberben Bácskái Jenő kezdte meg a tanulást a szakmunkások szakközépiskolájában. Voltunk kirándulni, szerveztünk néhány klubdélutánt, tartottunk két kommunista szombatot, koccintottunk gyermekeink névadóján. December egytől pedig Albert Sanyit kiemelték diszpécsernek. Többet is, jobbat is — Mi már ismerjük a tervet, de hogy teljesítsük is, ahhoz nagyon fel kell kötni a fehérneműt — szól közbe az újdonsült diszpécser. — Az idén 600 tonna PEVA készült a gyárban, jövőre 700 tonna kell. Olvastuk az országgyűlésről szóló beszámolót, ott elmondták, hogy jövőre 90 ezer lakás épül. Hát mi ebbe a programba dolgozunk, ehhez kellenek az ala- gútzsaluk. Méghozzá jó minőségben. — Szóval többet is, jobbat is, de a létszám az ugyanaz marad, s a munkafeltételek sem változnak? — kérdeznek többen is a művezetőre. Folytatásként csak a fúrógépeket említik, amelyekkel — ha csak egy kicsit is fürgébbek lennének —, növelni lehetne a teljesítményt. De ócska az excenderprés is, csak a he- gesztőapparátok korszerűek. Javítani kellene a kooperációs kapcsolatokon is. Ha leülnének a munkásokkal... — Gondolkozzatok csak egy kicsit — szakítja félbe a mon_ datot Holló István — azért először itt nálunk kell szétnézni. Hányszor volt már, hogy sürgetni akartuk az ELEKTERFÉM-et, aztán kiderült, hogy még el sem vittük a barnítanivalót. Szóval a darabotéban kellene nagyobb előnyt szerezni, hogy mire szerelünk, már visszakapjuk a kész alkatrészeket. — Amikor itt vagyunk, akkor igen — mondja Nagy Sándor. — De mi is kérünk időnként kilépőt, mert ezt- azt intézni kell, meg aztán_ többet törhetnénk a fejünket' valami kis újításon, ésszerűsítésen is, mint például Nagy Jóska, aki bebizonyította már néhányszor, hogy a hegesztéseken is lehet „keresni” időt is, minőséget is. Csak jobban oda kell figyelni a tapasztaltabb szakemberekre. — Meg a brigádra is — folytatja Albert Sanyi. Szerintem nagyon hasznos lenne, ha mondjuk a tervkészítés előtt leülnének a vezetők a brigádokkal és megbeszélnék a feladatokat. Értem én, hogy mi egy nagyvállalat gyáregysége vagyunk, Pesten szabják meg a feladatokat, de azért a mi véleményünk se utolsó. Megérti az ember, hogy most több, jobb kell, de nem mindig és nem minden a munkáson múlik. Én most szorítóban vagyok. Szeretnék a brigád tagja maradni, tudom, sok olyan múlik most már rajtam, amit eddig mástól kértem számon. Hát majd meglátjuk. Remélem a brigád nem bánja meg, hogy engem javasolt. Ki mit kíván? A munka után- ami azért szép volt, fiúk — kellemesebb dolgokra terelődik a szó. Arra, hogy itt a szilveszter, s pukkannak majd a pezsgős- dugók. Volt aki négyes találatot kívánt, akadt aki Buusék bajnokságnyerésére koccint majd, van aki jó jegyeket kívánt a vizsgán, s aki szeretné, ha nem jönne a behívó. De a koccintáskor az is eszükbe jut majd a brigádtagoknak, hogy nehéz munka után jó évet zártak, s szeretnék, ha 1979 sem csak nehéz, hanem szép év is lenne. Ezért ők is megdolgoznak majd. Balogh József ★ Címképünkön a brigád tagjai. A felső sorban: Nagy József. Schmidt János, Nagy Sándor. Dajka János. Albert Sándor és Mar. kovics Mihály. Az alsó sorban: Nagy Miklós, Irsa Miklós. Bácskái Jenő, Holló István Pányiszkó György és Boda János. irányba próbáltam nézni amerre,ő? Persze csak annyit láttam, hogy Kormoskánk, az egyik kagylóalakú kőedényben tapidkol valami folyadékfélében. A többibe ugyanis virágok, díszlenek szerte az udvaron. — Már az összes kertész ismerőseimet végig kérdeztem — folytatta ocsúdva — tápsókat szereztem be, meg mindent elkövettem és ehun van ni, az igazi ok a nem növekedésre. Na megálljcsak Kormi, majd ád neked — a feleségem...! Dehogy árultam el — nevetésemet fojtogatva — hogy tényleg nem ez az első fürdőzése kutyánknak e kagyló- edényben! Csakhát honnan tudhattam volna én az útról nézve, hogy nem a gyerekek pancsolását szolgálja, ha kint vannak, hanem egy státus- szimbólum félét dédelgetnek benne! Tavirózsa és fent a hegyekben...! Persze a vétőt azonnal kitiltották az udvarról. Betömték a kerítés alját, nem raktak ki azután semmit. De azt se gondolja ám senki ezekután, hogy ez lett az utolsó szimbólumkísérlet környékünkön! (Vagy lesz.) Van például egy japán vízhúző szivattyú a patak mellett, melyet szombaton és vasárnaponként, akkor is üzemeltet gazdája, ha esik az eső. Úgy búg üzembiztosán, hogy abba lehet ám belekergülni, igazán! És hozzá füvet locsolnak vele inkább, mint kerti növényeket... — Mi mindent áldozunk a zöldért — indokolják is finoman... Szállási László