Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-17 / 297. szám
1978. december 17. KELET-MAGYARORSZÁG 3 „Alvó városok" TIZENHÁROM ÉVE élek lakótelepen, már a második gyermeknemzedék növekedik itt, szemem láttára. Az ember azt hiszi, csak a felnőtt küszködhet beilleszkedési gondokkal, csak ő kényszerül elszakadni régi életmódjától, kötelékeitől, szokásaitól, megszokott normarendszerétől, bezzeg a gyerek olyan, mint a facsemete: ahová ültetik, ott ereszt gyökeret. Nos, azt kell tapasztalnom, hogy nem így van: a gyerek épp úgy megszenvedi az urbanizációs ártalmakat, a lakótelepek monotóniáját, az utcák, hangulatos terek, romantikus kapualjak, meghitt zugok hiányát — vagyis az ingerszegény környezetet —, mint a felnőtt. S ha mindehhez érzelemszegénység, unalom és kapcsolathiány párosul, könnyen csapódik galerikhez, rossz barátokhoz. Toronyházunk előtt — meséli a K-i KÖJÁLL-szol- gá'lát egyik orvosa — hétszer ültettek el néhány fiatal nyárfát. Egyikkel a szárazság végzett, a másikkal valamilyen betegség, a harmadikat vihar tépte ki a földből, a negyediket, ötödiket, sokadikat — a gyerekek. Szüleik szó nélkül tűrték, nem úgy a szomszédok! Ám szólni nem tanácsos, mert abból csak viszály támad. „Az én gyerekemet ne egzecirozza, a sajátjának dirigáljon!” „Azzal törődjön inkább, hogy a kölyke ne masírozzon faklumpában éjjel nappal a fejem felett!” S a szülő, aki régi baráti körétől elszakadva azóta sem szerzett új barátokat, ezzel jó időre elejét is vette minden közeledésnek lakótársaihoz. Az új lakótelep toronyháza mögött gyéren felszerelt játszótér kínálja szerény örömeit a kisebbeknek: egy libikóka, két láncos hinta és egy homokozó. A láncos hintát kisajátították a tizenévesek, a homokozót pedig a szűk lakások rabságából kiszabadult kutyák. .. Ha a gyerekek lármáznak az is baj, ha a fűre lépnek az is; a járdán kerékpározni szigorúan ti- ' los, de melyik szülő merné kiengedni csemetéjét a forgalmas főútvonalakra?! Alföldi városban büszkélkedik az ingatlankezelő vállalat vezetője: a lakótelepi házak földszintjén, a közös rendeltetésű helyiségek egy részét barkácsmű- hely céljaira átengedték a lakóknak. Az egyikben az autótulajdonosok „piszmoghatnak”, a másikban asztalosműhelyt rendeztek be maguknak az amatőr famegmunkálók. És a gyerekeknek? Nekik nem jutott egy rumliszoba — legalább egyetlen egy! — a lakótelepen? „Nem mondaná meg, melyik házban? Ki lenne hajlandó eltűrni azt a zsivajt, amit egy csapat gyerek csinál, ha együtt van?!” ELNÉZEM SOKSZOR a „kulcsos” gyerekeket: azokat, akik helyhiány miatt nem járhatnak napközibe; akiknek — mint szomorú amulett — pertlire kötve lóg a nyakukban a lakáskulcs, nehogy elhagyják, ök azok, akik fagyosan eszik az ételt, mert nincs türelmük megmelegíteni vagy egyszerűen félnek a gáztól; közülük kerül ki a legtöbb étvágytalan, sovány, mert egyedül nincs kedvük enni; a házifeladatot összecsapják, mert ugyan ki szeret órákig a négy fal között lenni magában, a rájuk bízott házimunkát, bevásárlást elfelejtik, mert az eszük már a játékon jár. Jó szándékú pedagógusok puhatolózásai, iskolai felmérő dolgozatok jelzik, hogy bajok vannak a lakótelepi gyerekek szabad idejének — s méginkább vakációjának — regeneráló hatású, célszerű eltöltésével. Csöregh Éva tanár-szociológus négy budapesti lakótelepen végzett vizsgálatokat; arra a kérdésre, mit csináltak előző nap, így válaszoltak a 10—14 évesek: „.. .felkeltem, felöltöztem, ettem, iskolában voltam, tanultam, vásároltam, ettem, tévét néztem, lefeküdtem,” Megdöbbentő az a falanszter életmód, amire ezek a gyerekek kényszerülnek. De nem elég megdöbbenni — tenni is kell valamit. LEVONNI A TANULSÁGOT, és „alvó városok”, ingerszegény, egyhangú lakótelepek helyett derűs.-ott- honos lakónegyedeket építeni. Felvenni a harcot azzal a szemlélettel, amely a járulékos beruházások több éves elmaradását szükség- szerűségnek, „bocsánatos bűnnek” tekinti. A helyi tanácsokat, ingatlankezelő vállalatokat arra ösztönözni, a közös rendeltetésű helyiségek elosztásánál a gyerekek érdekeit helyezzék — legalább egysorba — a hobbistákéval, s az autótulajdonosokéval. A lakóterületi népművelők kapjanak több beleszólási jogot a játszóterekre, szórakozási lehetőségekre szánt összegek elosztásába. Szerezzenek végre érvényt az ifjúsági törvény azon előírásainak, amelyek az iskolai tornatermek, tömegszervezeti klubok, helyiségek megnyitását szorgalmazzák a gyerekek és ifjak előtt. Kezdetnek ennyi is elég. A továbbiakon pedig érdemes elgondolkozni... Ny. É. Jutalom öregnek, fiatalnak A mátészalkai Ipari Szerelvény és Gépgyárban pénteken találkozót rendeztek a gyár ipari tanulóival. A hangulatos összejövetelen szó esett az ott folyó életről, munkáról, és 12 fiatal között 6000 forint pénzjutalmat osztottak szét. Jól bevált gyakorlatuk, hogy rendszeresen figyelemmel kísérik ipari tanulóik munkáját, tanulását, s ezzel elérik, hogy a fiatalok mintegy 95 százaléka vizsga után is a gyárnál marad. Nem feledkeznek meg az idős generációról sem. Kedden kerül majd sor a nyugdíjas-találkozóra, amelyre 27 idős munkást hívtak meg. Közöttük tizenegyezer-ötszáz forintot osztanak szét. Aki dolgozik, megérdemli Nagyszabadság Vencsellőn Bárhogyan is van, legjobb most bent, fedél alatt lenni, falak között munkálkodni. Vencsellői asszonyok véleménye ez, akik télen is a határba járnak, a burgonyatárolóba. A község és a munkahely között bő 3 kilométer a távolság. — Nem gond — mondja Boznák Aladárné brigádvezető, hajdani harmados földművelő, pártvezetőségi tag, — busz hoz-visz bennünket. De ha nem volna busz, akkor is a munkaalkalom a legfontosabb az, hogy dolgozhatunk. A gávavencsellői Szabadság Tsz-ben a munkaerő munkát, állandó foglalkoztatást kíván. Erre mondta a termelőszövetkezet elnöke, Novák László: — Valamikor munkára kellett toborozni a nőket, most viszont nem kérik, télen is követelik a munkát. A burgonya, amit 380 hektáron termesztett a szövetkezet, a nagyhalmos burgonyatároló, amely 586 vagon termésnek raktár, és a ZÖL- DÉRT-tel kötött csomagolási szerződés, amely kilónként 60 fillér pluszbevétel, jó lehetőség a téli munkához. De ha egyszer már van a munka, akkor társulnak hozzá az egyéb kívánságok. Még mindig Boznák Aladárné mondja: — Húsz éve vagyok tsz- tag és az eltelt években nagyon sok változás történt. Van busz, aki igényli annak ebédeltetés, de ha a kismamáknak van problémája a gyerek napközis elhelyezésével, bölcsődével, vagy óvodával, mindig segít a vezetőség. Sok asszony jár ide dolgozni, akiknek napközis, vagy óvodás a gyereke. A burgonyatárolóban két műszakban végzik a munkát. Kardos Antal ágazatvezető adta az információt, hogy egy-egy műszakban 40—40 asszony csomagolja három-, illetve húszkilós zsákokba a krumplit. Most Budapestre szállítanak, de csomagoltak exportra is. A munkából való távolmaradás, hiányzás ritkaságnak számít. Türk Oszkárné magyarázatát is adja a szorgalomnak. — A férjem kőműves itt a termelőszövetkezetben, én meg végzem ami munkát kiosztanak. Ketten 5—6000 forintot keresünk. Két gyerekünk van, az egyik már ipari tanuló, a másik még óvodás. Vettünk lakást, tv-t, kell a kereset. Sokba van a törlesztés, de a gyerekek után is kell fizetni. Nem lehet kimaradni a munkából, nem is szívesen tenném. Mindennap dolgoztam. Ahogyan én számolom, meglesz a 2300 óra, a nagyszabadság. A szabadságot, a háztájit, és más egyéb a szövetkezeti tagokat megillető jogokat a termelőszövetkezeti törvény, illetve az alapszabály rögzíti. Türk Oszkárné — nem egyedüli az asszonyok között — már minden feltételt teljesített. A 12 nap szabadságon kívül megilletik a pótszabadságok is, összesen 25 nap. Mire kell a szabadság, ez volt a kérdés a továbbiakban. — Van otthon munka. Nyaralni nem szoktunk. Igaz, szeretnék egyszer a Balatonhoz eljutni, de hát ilyesmire nincs most még idő. A csomagológépeknél, vagy a halomba kiterített burgonyakupacoknál különböző korú asszonyok szorgoskodnak. Fodor Mihályné már nem tartozik a fiatalok közé. 53 éves, három fiút nevelt, de akkor is, amikor még kicsik voltak a gyerekek, most is, hogy már felnőttek, nem telik úgy el nap, hogy ne lenne tele munkával mind a két keze. — Én a munkába nőttem. Hatvantól vagyok a tsz-ben, azelőtt harmados voltam, még előbb, napszámos is. A férjem előbb a malomban vállalt munkát, később a vasútnál. A háború után 3 hold földet kaptunk, de azzal nem mentünk volna sokra. Amikor beléptem a tsz- be, úgy gondolkodtunk, a férjem maradjon a vasútnál, én a földdel, így könnyebben rendezzük a sorsunkat. — Egyszer már voltam üdülni, két évvel ezelőtt Debrecenben. Nagyon jó volt. Nem volt jobb dolga akkor az enyémtől senkinek a világon. Olyan volt az ellátás, a kiszolgálás, hogy abban nem lehetett hibát találni. Egyébként a szabadság nekem is arra kell, hogy van a háztáji, meg kell munkálni. Otthon is akad dolga az embernek. Vannak aranyos uhokáim, már négy, azokkal is szeretek lenni. Szeretek dolgozni. Már néha úgy érzem fáradtabb vagyok, de még most is rám szólnak, hová sietek. Seres Ernő A űr A z egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülése fejeződött ki a tavalyi és az idei úgynevezett kétlépcsős bérrendezésben, amely átlagosan mintegy 20 százalékos béralap növekedést jelentett. A csaknem másfél milliárd forint kihatású intézkedés jelentőségét fokozza, hogy az ismert gazdasági nehézségek közepette került rá » sor. Az intézkedés indokoltságát elsősorban az egészségügy munkaerőhelyzete, a mind nyomasztóbb létszámhiány húzza alá. Ez a hiány sajátos módon az orvoséllátottságban is megnyilvánul. A jelek szerint a bérintézkedés egymagában kevés ehhez. Tavalyi adat szerint az állások 4 százaléka volt üres. Ennél is nagyobb gond a gyermek- gondozási szabadság, betegség stb. miatt távollevők 20 százalék körüli aránya. És hovatovább az ápolási munka színvonalát veszélyezteti, hogy a szakképesítéshez kötött munkakörökben 14,2 százalékban szakképzetlenek dolgoznak. Tavaly még a munkaerő-vándorlás sem mérséklődött. Sőt, tovább erősödött. Igaz, a szakdolgozók béremelésének hatása tavaly csak az év végén mutatkozhatott. A mintegy 20 százalékos béremelés a mostoha adottságú megyékben, az ágy mellett dolgozók kiemelt megbecsülése jó alapot teremtett az egészségügy munkafeltételeinek javításához. Ehhez azonban helyben, kinek-kinek hozzá kell tennie a magáét. A helyi lakosság jobb betegellátása érdekében. L. M. Burgonyacsomagolás. Fecskéd ülőben együtt a csalód A környék csendes, kihaltnak tűnik a táj. Csak a tyúkok kapir- gálnak a kerítésen belül és kívül, magot keresve. A disznók meg-megröffennek az ólban, de hát messze van még a dél, várniuk kell az etetésre. A macska a nyári konyha ajtaja előtt nyávog bebocsátásra várva. Megzörgetem a mohos, derékig érő fakerítés egyik deszkáját. Mintha valami láthatatlan szellem irányítaná, kinyílik a kiskapu, utat nyitva az idegen előtt. Ezzel egy időben hajlott hátú öregember jelenik meg a nyári konyha ajtajában. Elindul az udvaron keresztül a kapu felé, s a nyitva hagyott házikó ajtaján közben besurran a melegre vágyó cirmos. ★ A nyári konyha igazán nem mondható tágasnak, alig több, mint háromszor négy lépés. Az ajtó mellett van a konyhaszekrény, az előtt a sparhelt, s mellette a gáztűzhely. Szemben egy heverő, középen pedig az asztal. A sparheltban vidáman pattog a tűz, rajta tyúkhúsleves fő. A ház gazdája Bartha János, aki feleségével együtt már harmincöt éve lakik a Kálmánházá melletti Fecskedűlőben. — Bent laktunk mi a faluban — mondja a nyolcvan- négy esztendős János bácsi. — Az ottani házunkat a lányunkra hagytuk, akinek a háborúban maradt a férje. — öt gyereket szültem én — mondja büszkén Zsuzsanna néni. — Ebből négy volt a lány. A fiú egyéves korában meghalt. Aztán meghalt egy lányom is, ennek a három gyerekét mi neveltük fel nagyapával, ebben a házban. Mindegyik jó szakmát tanult, a lányokat férjhez adtuk, a fiú megnősült. Nagyon szeretjük őket, ragaszkodnak is hozzánk. Beszéd közben kicsit elér- zékenyülnek. Olyan jó csak rágondolni is — mondják. Kedvesek, tisztelettudóak és amikor csak tehetik, meglátogatják a nagyszülőket. Nem múlik el névnap, születésnap, vasárnap vagy ünnepnap, hogy valamelyikük meg ne látogatná az idős házaspárt. — Mind a ketten 1894-ben születtünk és 1916 szeptember 16-án kötöttünk házasságot — mondja János bácsi, akinek a memóriája még nem kopott meg. — Két éve tartottuk a gyémántlakodalmunkat, de a gyerekek már a vaslakodalom megtartására gondolnak. Hajjaj, el kell még azt érnünk. Sok idő van még addig. Idős koruk ellenére sok ötven-, hatvanévest megszégyenítő fürgeséggel mozognak. Most is négy süldőt tartanak, s az öreg hányja ki a trágyát alóluk. Ki vágná a tűzifát is, ha nem János bácsi? Azért meglátszik annak a leélt nyolc évtizednek a nyoma. — Kicsit vacakol a derekam — tapogatja meg fájós hátát —, tíz injekciót kaptam, de nem sokat használt. Hiába, sokat megélt már ez a derék. Nem csoda, hogy fáj. János bácsi még ezen a nyáron is kapát ragadott és művelte a ház körül a kis kertet. — Nekem ez a piac — szól közbe Zsuzsanna néni. — Bemegyek a kertbe és leszedem a paprikát, paradicsomot, zöldbabot. Télére megterem a zöldség, a burgonya. Na meg aztán van itt száz tyúk is. El kellene már adni, csak nincs aki bevigye a városba. Buszon nem lehet, az egyik unokám meg most adta el a kocsiját. így mi pusztítjuk a tyúkokat. Nincs semmi haszon. Persze a disznóval sincs. Sokba kerül a táp, de legalább van mivel foglalkoznia nagyapának. János bácsi a termelőszövetkezet megalakulásakor beadta a földjét. Idős volt már akkor is, mindössze két évet dolgozott. Most onnan kapja a járadékot és ezt egészítik ki a háztájival. — Várjuk már nagyon a gyerekeket karácsonyra — mondják. — Itt lesz a tíz unoka és a tizennégy dédunoka is. Leszünk vagy harmincán, amikor körülüljük az asztalt. Milyen is volt a régi karácsony? — Minden évben díszítettünk fát, volt azon cukorka meg csokoládé. Igaz nem úgy volt, mint most, de a vilién mindig égett a gyertya, elénekeltük a Mennyből az angyalt, majd imádkoztunk és asztalhoz ültünk. Karácsony előtt disznót vágtunk, volt a vacsorára hurka-kolbász. Aztán vágtunk még egy süldőt Zsuzsannára. Ajándékot is kaptak mindig a gyerekek: játékot, ruhaanyagot, cipőt. Soha nem múlt el karácsony ajándék , nélkül. Z suzsanna néni sütni- főzni fog most is karácsony viliájára. Ahogy János bácsi mondja, annyian lesznek, hogy nem fogja győzni osztani az unokáknak és dédunokáknak a cukrot. Persze ez a kisebbik gond és a kellemesebb. Együtt lesz a szeretet ünnepén a család apraja és nagyja, s ezt nem pótolhatja semmi. — Ilyenkor érezzük csak igazán, ezért érdemes volt élni — cseng kristály tisztán János bácsi és Zsuzsanna néni szava. Sípos Béla
