Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-16 / 296. szám
1978. december 16. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Azonos hullámhosszon L ippai Lajos felszólalásában a pártfegyelem erősítését szorgalmazta. Kaponyás Béla arról szólt, milyen fontos emberformáló ereje van a pártcsoportnak, ahol pártmegbizatásokkaí látják el az embereket. Hamvai Gusztáv így szólt: „Nagyon fontos, hogy az idősebb, tapasztaltabb szakmunkások érezzék felelősségüknek a fiatalok nevelését a gyárban.” Gagyi László, a Kender-Juta és Politextil nagyhalászi zsákgyára pártvezetőségének titkára ez utóbbihoz hozzáfűzte, elfeledkeznek az idősebbek arról, hogy a fiatal, kezdő munkásokat, az új belépőket munka közben kell nevelni. Imre László azt tette szóvá, hogy egyes párttagoknak nem megfelelő a példamutatása a munkában. Török Gizella főmérnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a pártba történő felvételkor igényesebbnek kell lenni a fiatalokkal szemben a párt- szervezetnek. Száz és száz pártcsoport tanácskozik ezekben a hetekben. Mérlegre teszik a párttagok egész éves munkáját. Értékelik a pártmegbizatások teljesítését, s javaslatokat adnak az év végi beszámolók reális elkészítéséhez. Ezen a télvégen és új esztendő elején azonban többet várnak a pártcsoportoktól. Elsősorban azt, hogy az 1979-es esztendő „előterve- zésében”, a feladatok megjelölésében vállaljanak többet. Erre csak úgy lesznek képesek, ha e fórumokon napirendre kerül a párt Központi Bizottsága 1978. december 6-i határozatából adódó feladatok elemzése is. Ezek a fórumok munkastílust alakítók lehetnek, hiszen a konkrét helyzet elemzése alapján jelölhetik meg a teendőket az ipari üzemekben, a tsz-ekben, az ipari szövetkezetekben. N agyhalászban, a gyárban Bagdi Imre párt- csoportjában Lábas István az információ fontosságáról, pontosabban a visz- szainformálás jelentőségéről szólt, ami néha elmarad. Ha az emberek a jelzéseikre, javaslataikra nem kapnak választ, akkor felüti fejét a bizalmatlanság. A visszajelzés hiánya hangulatrontó tényező is lehet. Nagyon fontos most az azonos hullámhosszon való gondolkodás és cselekvés. Szükséges, hogy javuljon a pártirányítás. A pártszervezeteknek a korábbiaknál még jobban ki kell venni a részüket a vállalati, üzemi tervek elkészítéséből, s még következetesebbnek kell lenniük a végrehajtásban, a cselekvésben, az ellenőrzésben. Ennek egyik legfontosabb helye a pártcsoport. Olyan kiinduló állomás, amelyen megszabják a párttagok teendőit, s az elhangzó javaslatokkal segíthetik a párt- szervezetnek a decemberi párthatározatban foglaltak megvalósítását. Első lépése lehet a jövő esztendei reális tervek elkészítésében való részvétel. N emcsak a nagyhalászi gyárban, másutt is új módszer, hogy először a pártvezetőség tartja meg az összevont taggyűlést. Ezt követik az alapszervezetek tanácskozásai. Ott alkalmazzák ezt, ahol pártvezetőségek működnek, s több alapszervezet van. Ügy tűnik, a tavalyi tapasztalatok beváltak. így sokkal több segítséget tudnak nyújtani az alapszervezeteknek a beszámoló taggyűlésekre történő felkészüléshez, hiszen birtokukban van már ekkor a pártcsoportok sok-sok hasznos tapasztalata, az itt elhangzott javaslatok, melyek beépülnek a cselekvési programokba. Farkas Kálmán Új üzemház Gávavencsellün A gávavencsellői Viktória Cipőipari Szövetkezet új üzemházának műszaki átadására a napokban kerül sor. (Elek Emil felvétele) Körök a térképen Veszteséges év végén Ibrónyban Veszteséggel zárja az évet az ibrányi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet. Kellemetlen erről beszélgetni. „Mi okozta a bajt? — Hogyan lebet újra egyenesbe hozni a gazdálkodás kátyúba rekedt szekerét?” Csongrádi Zoltán a termelőszövetkezet elnöke; — Itt szigorúbb, sokkal mostohább a gazdálkodási feltétel, mint bármelyik homoki gazdaságban — mondja az elnök. — Látja térképen ezeket a piros, illetve kék köröket? A kék a vizes területeket, a piros a nyáron teljesen kipusztult vetéseket jelzi. Itt ellenség a víz... Négyezer-ötszáz hektár a termelőszövetkezet földje. 179 tábla, ennek 75 százaléka szabálytalan, rosszul tagolt, a gazdaságos gépi művelést akadályozó fasorokkal, árkokkal, dülőutakkal szegélyezett. Ez a nagyobbik, a déli rész. Északon viszont vizes, lápos, savanyú, kötött, mészszegény, kilúgozott a talaj. — A víz megöl bennünket. Egy-egy táblára még normális időjárás mellett is öt- ször-hatszor kell visszamenni vetni. De, ha az ideihez hasonló évet kapunk, akkor a ráfordítási költség a megengedettnek többszöröse. Sújt bennünket az is, ha a Tiszán korai az árhullám, már nem tudunk a földre menni. Ha viszont később vonul el az ár, kipusztul a már elvetett növény. 1978- ban 294 hektárt egyáltalán nem tudtunk bevetni, 455 hektárról teljesen kipusztult a növény. Nem számoltunk utána, de a 749 hektár vetetlen, illetve kipusztult termőterület kétszeresen is nagy kárt okozott. Ráfizetések, veszteségek — Dohányt 105 hektáron termeltünk, kétmillió forint a mínusz, napraforgónál 1 millió 500 ezer forint a kiesés, kukoricánál 1 millió 200 ezer. Cukorrépánál a belvíz miatt közel félmillió forint a veszteségünk. A szegény embert még az ág is húzza. Korábban a termelő- szövetkezetben 129 hektár termőgyümölcsöt tartottunk nyilván, ténylegesen ez soha nem volt meg. Rendeztük a nyilvántartást, így a termőgyümölcsös 75 hektár maradt. Erre kötöttünk biztosítást. A tavalyi 195 helyett most csak 79 vagon alma termett, és természetes, hogy a biztosító csak az általunk újonnan nyilvántartott terület termését térítette. Az ebből származó veszteségünk legalább 4 millió. Hosszú a sora, hogyan, miként jött össze a gazdálkodás vesztesége. Már a jövőről, 1979-ről beszélünk. — A mindig vizes, az évről évre csak kárt okozó területeket gyepesítjük. Ez a munka 120 hektáron már megtörtént, és további 400 hektáron folytatjuk. A legrosszabb talajokat erdősítjük. Ez egyszeri költség, de ha a fenntartást is figyelembe vesszük, még mindig jobb, olcsóbb, mint az eredményt nem hozó földművelés. Egyébként is nagy az állattenyésztésünk, a legelőre, a szálas takarmányra nagy szükség van. Feljavítják a talajt — Sok a savanyú, mészszegény talajunk, ezeket felújítjuk. A munka már 500 hektáron megkezdődött, mésztrágyázást végzünk. Az a tapasztalatunk, hogy a hektáronkénti 1500 forintos költség bőven megtérül. Folytatjuk az almatelepítést, a kiöregedett kerteket korszerű telepítéssel váltjuk fel. Alkalmazzuk az ösztönző bérezést, ezzel a munka intenzitását növeljük. Veszteség után szigorú intézkedések következnek. A szankciókat, a pénzügyi gazdálkodást, a felügyeleti szervek határozzák meg. Ez a gazdálkodás javítása érdekében szükséges. Ott nagyon nehéz a dolgok gyors rendezése, ahol a felügyeleti szervek határozatát kényszernek érzik. Könnyebb a kilábalás a bajból, ahol a kényszerérzettől a cselekvési vágy nagyobb, ahol nem csak tudják, hol szorít a cipő, de készek is a problémák gyors megoldására. Ibrányra ez az utóbbi érvényes. Seres Ernő LEHETNE JOBBAN? A megye további dinamikus fejlődése attól függ, mennyire javul a gazdasági munka színvonala, hogyan tudják hasznosítani az anyagi és szellemi erőforrásokat. Csak a termelékenység növelése, a termék- és termelésszerkezetnek az eddiginél gyorsabb ütemű változtatásával lehet a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó termelést megvalósítani — állapította meg a megyei pártbizottság 1977. december 14-i határozata. Ezért kérdezünk meg munkásokat és vezetőket, hogyan lehetne jobban dolgozni, gazdálkodni? II tervszerű munka — Sok múlik a művezetőn, hogy lesz-e tervteljesítés, hogyan használják ki az üzemben az adott lehetőségeket. Nálunk, a konve- jonműhelyben az irányításom alá három brigád tartozik, 50—55 emberrel. A létszám attól is függ, hogy mennyi az új belépő, vannak-e olyanok, akik elmennek a vállalattól, de attól is, hogy milyen a munka, amit végezni kell, hiszen üzemen belül is lehet átcsoportosítás. — A gyári, üzemi vezetés osztja el a munkát a művezetőknek. Megkapom a dokumentációt, a rajzokat, a munkalapot. Ezeket áttanulmányozom és kiadom a brigádvezetőknek, meghatározva, hogy mi a brigád feladata. Bár igyekszünk úgy kialakítani a brigádokat, hogy egyforma képességű emberek legyenek bennük, mégis súlyozni kell, vigyázni, hogy milyen munkát adunk az egyik brigádnak és milyet a másiknak, mert nem egyforma a teljesítőképességük. Ha nem érzi a keze a műveleteket, akkor hiába magyarázza bárki neki, hogyan kell megcsinálni. — Nálunk egyedi gyártás van, ami nagyon sokat számít a munka szervezésében. Előfordul, hogy kevés az átfutási idő, pedig ahhoz, PANKOTAI FERENC hogy a munkát jól megszervezzem, idő is kell. A munkaidőm 60 százalékát köti le a dokumentáció átvizsgálása, a többi az irányításé, szervezésé. — A tervszerű munkának két feltétele van a gyáron belül. Elsősorban a tisztánlátást hangsúlyozom, hogy rájöjjünk, ezekkel a körülményekkel, a meglévő feltételeket kihasználva kell jobban termelnünk. A másik feltételként a vezetést említem, amibe magamat is beleértem. Egy kicsit szigorúbban kell megkövetelni a munkát, erősíteni a munkafegyelmet. — A nagyobb tervszerűségnek alapja a fegyelmezettebb munka. Először magunktól kell megkövetelni a jobbat, azután követelhetek olyat, hogy jobb legyen például a gyártáselőkészítés. Ha magamtól megkövetelem, hogy színvonalasabb legyen a vezetés, akkor kérhetem ugyanezt a felső vezetéstől is. Az év végén mindig előfordul, hogy túlórázni szükséges ahhoz, hogy időben kimenjenek a nálunk gyártott konvejorok, festőberendezések. Elmondjuk, hogy a következő évben jobb tervezéssel, nagyobb előkészítéssel ezt lehetőleg el kell kerülni. Mégis nagyon nehéz változtatni rajta, mert a külső körülményeket nem tudjuk befolyásolni, az anyagellátás, a kereskedelmi áruk beszerzése nem egyedül rajtunk múlik. Elmondta: Pankotai Ferenc, a Hajtóművek és Festőberendezések nyíregyházi gyárának művezetője. Lejegyezte: Lányi Botond M ilyen sokan szeretnek álldogálni a tükör előrt és mennyi az olyan ember, aki nézi frizuráját, babrálgatja jól nyírt szakállát, igazítja új nyakkendőjét, vagy nyomkodja bőre pörsenéseit és nem gondol semmi másra. Ilyenkor év végén, az önvizsgálat és az összegezés napjaiban is úgy él „együtt” a tükörrel, mint könnyű szeretővel, akitől nincs mit várni többet mint amit eddig adott és ezért túlzás volna megfontoltan vagy felelősséggel közeledni hozzá. Miféle önámítás és önkímélet ez? Ezeknek az embereknek a tükör valóban nem nyújt többet a látványnál? Meglehet, hogy a tükör nem hibás, de az előtte állók sem képesek többre, mint teljes önfe- ledtséggel átadni magukat egy-egy apró, a pillanat határain túl nem mutató látvány vonzásának. így aztán a tükör nem is adhat nekik fönséges irányjelet és semmi olyat, ami fölöslegessé tehetné . haszontalan szorgalmatoskodásaikat. A legtöbbje gyanítja, hogy a tükör több, különb dologra is jó. Gyávaságból mégsem teszik azt, amit kellene, mert ösztönösen érzik, tettükből eléjük tárulna valami nem kellemes dolog. Nem akarnak megdöbbenni, nem akarnak változtam semmin, ezért úgy néznek a tükörbe, hogy a külsőségeknél mélyebbre ne lássanak. Okkal gyanakodnak, mert a tükör valóban félelmetes tárgyunk. Mindig kész arra, hogy valamit mutasson, mutat is, mindig leselkedik utánunk és — úgy tűnik — örökösen arra vágyik, hogy valamit mutasson. Ezért aztán sokan úgy gondolják, hogy valamiképpen védekezni kell ellene. De hogyan? Letakarhatjuk, amint azt a gyászolók, az életuntak és a hatalmaskodók szokták. Ez persze a végső megoldás. Csak azok cselekszik, akik olyan fokra értek, ahonnan nem lehet, vagy nem ajánlatos tovább lépni. A rosszat nem kívánják látni, márpedig a tükör fényes mellén felderengő kép emlékeztetés és jóslás egyszerre. A tükör — ha őszintén nézünk bele — megmutatja: ilyen volt az arcod, amikor még az élet biztató jegyei uralták; ezek és ezek a lehetőségeid voltak és azokat így és így használtad ki, vagy hagytad kihasználatlanul és az arcod éppen ezek miatt olyan, amilyen. A jelen állapot arra figyelmeztet: biztató vonásaidból töredék maradt, de ez is elmúlik, mert minden múlandó! A tükör jövendői is, mutatja, hogy az arcon már ott vannak — mégha egyelőre könnyen elrejtheti is a szépítő igyekezet — jövő vonásai. Ezekből nem nehéz kitalálni, hogy mit várhatunk, mivé rombolódik holnapra vagy holnaputánra mai arcunk. Az árnyékkal megtelő ráncok, a rút petyhüdések, a mélyülő szarkalábok prófé- tikus őszinteséggel vallanak arról, ami sorsszerűén kérlelhetetlen és elkerülhetetlenül bekövetkezik. Ez sok ahhoz, hogy gyávák vállalhatnák és — ismerve a tükör kíváncsiságát és kegyetlenségét — eltakarják a tükröt, hogy elhaladva előtte még véletlenül se lássék meg a holnap, mert — úgy tartják — kényelmesebb és veszélytelenebb minden sötét ígéretű elkövetkezőt a sejtés derengető távolságában hagyni, mint bizonyosként előtárulkozni engedni. Az emberi leleményesség kitalálta, hogy az ember önmagát is eltakarhatja. Gyakori megoldás ez is, mert ez tűnik a leginkább következmények nélkülinek. Az eltakarás ugyanis feltűnő, nehezen megokolható; de a magát ügyesen beburkoló, álarcos ember még elegáns és divatos is lehet. Legalább is a látványok szintjén megrekedő szemnek. Na persze ennek is vannak veszélyei. Aki magát elfedve él, előbb-utóbb időzavarba kerül és elveszti a tájékozódást. Megcsappan a bizonyossága önmaga felől, mert önmagáról csak elképzelései vannak, a jövőt illetően pedig csak találgatásai, és azok alakulásában mindig túlságosan nagy szerepet kapnak a dédelgetett, de a valósággal soha nem szembesített ábrándok. Életcéljait is ezek alapján választja nem pedig a világ rendje és elérhető távlatai szerint. A másik — büntetésnek is beillő — következmény, hogy a tükör elől önmagát elfedő ember soha nem lehet az, ami igazában, soha nem tudja meg, miért volt az, ami volt és azt sem, hogy mi lehetett volna, ha őszinte elemzéssel nézi tükörbeli képét és ahhoz választja tennivalóit. Egyszer — általában túl későn — rá kell ébrednie: az önelfedéssel olyasmit tett, amit a halálos ágyon sem bocsáthat meg magának, de környezetének sem, hogy eltűrte, elvárta vagy rákényszerítette. Szeressük vagy gyűlöljük tehát a tükröt? S emmi esetre se hibáztassuk, ha olyat mutat, amit nem vártunk vagy látunk szívesen. A tükör mem mutat mást, mint amit mutathat. Feleslegesen bosszút forralni is ellene és kár lenne összetörni, mert cserepei is a teljes képet mutatják, de megsokszorozva. Ne takarjuk le és ne feddjük el magunkat sem előle. Hasznosabb és emberibb a tükröt a felfedezés, — az önmegismerés ígéretes eszközének tartani és ha elé állunk az igazság vágyával nézzünk segítségével magunkba. Fő, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz. Legalább a tükör előtt, hiszen ott két- szemközt vagyunk, mert a tükör személytelen és érdektelen. Szabó György
