Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

A szépség üzenete Csingiz Ajtmatov 50 éves A kirgiz Csingiz Ajtmato- vot nem kell bemutatni a magyar olvasóknak. A Dzsa- mila szerelme című kisregé­nyét (1958) nem kisebb egyé­niség fordította le francia nyelvre, mint Louis Aragon, aki ezt a művet „a XX. szá­zad legszebb szerelmi törté­netének” nevezte. Ez a mű egyszerre megnyitja a világ- irodalomba vezető utat a tá­voli Seker faluból elindult író előtt. Ajtmatov egy kirgiz tele­pülés tanácsi apparátusában dolgozott, majd állatorvos­ként tevékenykedett. Később elvégezte a Gorkij Irodalmi Főiskolát is. Műveit kirgiz és orosz nyelven írja. Szülei, nagyszülei, ősei: kirgizek. Szokásaikban jól megfigyel­hette az íratlan kultúra to­vábbélését, ember- és közös­ségformáló szerepét. Ez a ta­pasztalat segítette abban a törekvésben, hogy írásaiban a régi és az új világ találko­zását, ötvöződését, küzdel­mét ábrázolja, bemutassa a magánélet és a közélet, az ősi törzsi mítosz és a szocia­lista szovjet kultúra találko­zását. Mindez a. bonyolult­ság megrendítő szituációkba torkollik. Ettől válnak művei egyszerre líraivá és drámai­vá. Az ajtmatovi művek több­ségében a legdrámaibb konf­liktusok okát éppen a régi és az új találkozásában, a régi normarendszer, morál, gon­dolkodásmód és az új társa­dalmi viszonyok által deter­minált „új ember” összeüt­közésében kell látnunk. 1952-től rendszeresen je­lennek meg írásai. Első na­gyobb elbeszélése Szemtől szembe címmel „hálátlan” témát dolgoz fel. egy szov­jet katonaszökevény elem- bertelenedésének mély lé­lektani drámáját tárja az ol­vasó elé. A Piroskendős kis topo­lyán című kisregény (1961) leginkább azért hívta fel magára a figyelmet, mert új­szerű megvilágításban mu­tatja be az ember- és termé­szetkapcsolatot. egy újabb láncszemmel: ember — gép — természet kapcsolattá bő­vítve. A Teveszem vidéke és az Életveszélyben című elbeszé­lések (1963) az új, megválto­zott körülmények és a pri­mitív brutalitás ellentétének művészi bemutatására vál­lalkoznak. 1966-ban látott napvilágot A versenyló halála című kis­regény, melynek főhőse Ta- nabaj Bakaszov, egy egysze­rű pásztor, kinek életútja el­választhatatlan a versenyló, Gülszári sorsától. Kettejük „morális pantomimja” ad le­hetőséget az írónak arra, hogy bemutassa a kirgiz társadalmi fejlődés egy adott szakaszát a maga emberi, társadalmi problémáival. Ajtmatov írásait egyre jobban át meg átszövik az ősi mondák, a folklór motí­vumai. Az író törekvése: megőrizni valamit, legalább a legfőbb értékeket egy le­tűnő világból, s átmenteni mindazt, ami értékgazdagító forrás lehet mind, a kirgiz nép életében, mind egyete­mesebb vonatkozásban. „Én azt a szépséget akarom át­menteni a XX. század iro­dalmába. vagy pontosabban szólva: saját műveimbe, amelyet ez a néphagyomány teremtett. Azt az esztétikai szépséget, azt a humánus mondandót, amelynek lehet és van is üzenete számunk­ra” — nyilatkozik az író az E. Fehér Pállal folytatott be­szélgetésben. A Fehér hajó című kisre­gény (1970) mítosz és való­ság ötvözete. Főhőse egy kis­fiú, aki emberi melegségre vágyva elmenekül az őt kö­rülvevő felnőttek világából, arról ábrándozik, hogy hallá változik, elúszik az Isszik- Kul vizében ... Ebben a mű­ben a humanitás egyik kri­tériumává válik az embernek a természet iránt tanúsított magatartása. A Koronás Szarvas Anyáról szóló monda segítségével Cs. Ajtmatov megrázóan bizonyítja: az ember a természet része, nem irthat ki minden életei maga körül. A legutóbbi magyar fordí­tásban is megjelent Ajtma- tov-alkotás (1977) A tenger­parton jutó tarka kutya cí­met viseli. Az eddigiektől el­térően az író nem a kirgiz nép történetéből merít, ha­nem az Amúr alsó folyásá­nál és a Szahalin szigetén élő kis halász és vadász nép, a nyivhek világába visz min­ket. Három felnőtt férfi és egy kisfiú drámai, a termé­szettel vívott élet-halál har­cát mutatja be Ajtmatov eb­ben az írásában lírai hang­vétellel. A kirgiz író népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint Az első tanító, a Dzsa- mila szerelme, A versenyló halála és a Fehér hajó című művek filmadaptációi. Csingiz Ajtmatovot írói munkásságáért, a szovjet iro­dalomban betöltött szerepé­ért. társadalmi tevékenysé­géért Lenin-díjjal, állami­díjjal és a Szocialista Munka Hőse kitüntetéssel jutalmaz­ták. A Magyarországon is méltán népszerű írót kö­szöntjük 50. születésnapja al­kalmából. Barota Mária Pipázó. Kristóf László felvétele. kis pluszt, hogy a sikerben ragyogni látja a munkatár­sak iránta érzett segítő sze- retetét és becsülését. Igen, így volt. Kezdetben! Aztán őt is megtámadta a leggonoszabb betegség, ami­nek nevét nem is tudjuk, de azt igen, hogy a stabilitás­érzet, a jól-fekvés-tudat ká­ros túltengését okozza. Amint ez a kór elhatalmasodott raj­ta, a sikerek, az eredmények már csak őt dicsérték, a kol­lektíva „tizenöt fő”-vé de­valválódott, s az ember, mint „fő” olyanná vált, akit no­szogatni kell, akivel mindig baj van, aki nem törekszik előre, hanem éppen csak cammog a most már „min- dent-jobban-tudó” osztály- vezető mögött. „Mindent jobban tudó”-t mondtam? Megvallom, nem kedvelem ezt a tulajdonsá­got. A „mindent jobban tu­dó” csaknem mindenre ké­pes, hogy feletteseinek ked­vében járjon. Sőt, feletteseit azzal traktálja a szemforga­tók panaszkodó hangján, hogy a környezetében min­denki fafejű, lusta, tehetet­len, ambíció nélküli tökfej és ő rettenetes terheket hordoz: vezeti őket. Őszintén megvallom, én jobban szeretem azt a fajta vezetőt, aki nem tud min­dent „jobban”, hanem szeré­nyen beéri azzal, hogy csak egyike az okosoknak és hoz­záértőknek. Még az is szim- patikusabb, aki úgy válogat­ja össze a munkatársait, hogy köztük — uram bocsá’ — ő a butább. Igen, de van­nak gondolatai, van képzelő­ereje, jó szeme a célok kivá­lasztásához, mércéje a lehe­tőségek felméréséhez és te­hetsége a körülötte lévőkkel való együtt gondolkodásra és munkálkodásra. S aztán? Igen, aztán együtt örül a munkatársaival a sikernek, de valahogy olyan formán, ahogy leírtam ... A beteg osztályvezető mentségére felhozhatom: nem tudott a betegségéről. Mégpedig azért nem, mert ennek az ismert, de pontos névvel még el nem látott kórnak velejárója — mint­egy társbetegsége — egy má­sik baj, a felfokozott vágy a „kiválóságra”, a „sohasem­volt nagyságra”. Márpedig tudott dolog, hogy az erős vágy a látószerveket is meg­támadja, mint a süketfajd látását. És ha valaki nem lát mást, csak magát, akkor valójában önmagát sem lát­ja. Ez aztán már a halál. .. Persze csak a vezetőképesség halála, ami — sajnos — nem mindig jár együtt a karrier halálával. Olykor az ilyen „halott” vezető évekig meg­marad a posztján, és fárad­hatatlanul nyűvi munkatár­sait. Egyszer mindenképpen ész­reveszik, hogy a kór hatásá­ra oszlásnak indultak azok a képességei is, amelyekkel kezdetben meg volt áldva. És akkor felötlik a kérdés, hogy . .. De átadom a szót azoknak, akiknek a kérdés­feleletével e történetet indí­tottam: — És meggyógyul? — Még nem tudni, mit ál­lapít meg a párttitkár. — És, ha esetleg... nem?... — Akkor bizonyosan kon­zíliumot tartanak — a fe­lettesei ...! Szabó György MEGYÉNK TÄJAIN Tákos ősz színei bearanyozzák a kis temp­lomot, amely a téli pihenő előtt ta­lán még egyszer, utoljára megfürdik a i\ap sugaraiban. Fehér fala vakítóan ra­gyog. magán viseli a gondoskodás minden jelét. A templomka melletti ház előtti pá­don üldögél P. Kiss Sándor. Csak úgy ma­gában, hisz' ilyenkor, ősz delelőjén jólesik még a kinti meleg, elég lesz majd a telet a szobában, a kályha mellett eltölteni. Kü­lönben is várja a turistákat, ö kezeli a templomot, nyitja-zárja az idegenek előtt, közben szakszerű magyarázattal vezeti be az álmélkodókat a paticsfalú remekmű tit­kaiba. Persze rejtelmességről szó sincs, a XVIII. században épült templomka fakazet­tás mennyezete mindent elárul. A középső kazettán ez áll: „Én. Aszta­los Sándor Ferenc csináltam Isten segedel­me által 1766. 30. Juny. Barát Mihály Egyház fiságában." Ebben az evben készült el a szószék, és a kazettás mennyezet első része. Egy évvel később a díszes, pávafejes pad. majd egy tucat évvel utána a karzat, s nem sokkal később favázas, vályogos résszel bő­vítették a kis templomot. Nincsen két egy­forma fakazetta: dús levelű ágak. csokrok, kunkorodó kacsok váltakozva díszítik a népi motívumokat, a levelet, rózsát, tulipánt, szí­vet. A hetvenhat éves Sándor bácsi pedig sorolja az idejárókat: 'lengyelek, oroszok, svédek, németek, s az ördög tudná meg­mondani. hogy még kik. Szóval sok felől jönnek, legjobb volna feljegyezni annak a sok külállambelinek a nevét. Mindenki meg­csodálja az eredeti fakazettákat, habár a szú már mindegyikben perceg. Hiába, az elmúlt kétszáztizenkét év nem kímélte, csak rom­bolta ezt az igazán szép. értékes művészi al­kotást. Kijőve a templom ajtaján fejet hajtok, s ezt nem csak tiszteletadásként teszem. Szólt is Sándor bácsi, amikor bementünk, hogy jobb lesz, ha lehúzom a fejem. Tákos legújabb háza három méterrel is magasabb a templomnál. Pedig egykoron mindig a templomot építették a falu legma­gasabb pontjára, kimagaslott a többi épület közül. A negyvenes években még a főútra látszott a régi fatorony, ma már belevész a környező fák, lakások sűrűjébe, s egy jobb­fajta földszintes ház is magasabb nála. Az országnak ezen a kis helyén az em­ber tetten érheti dédapjának és ükapjának, s ezek ükapjának életét. Visszapillanthat a tegnapi és tegnapelőtti életbe, megismerheti elődeit. Itt van például a templom mellett lakó özvegy Baráth Károlyné. Kilencvenegy tavaszt látott már és ugyanennyi elmúlást. Most, a kilencvenkettediket a kerítésén kö­nyökölve várja. A háza kész múzeum. A napokban jártak itt, hogy meg is veszik az Öregasszonytól, és berendezik régi paraszti háznak. Százötven éve épült a tornácos ház. ha jól emlékszik Baráth néni. A nyitva hagyott utcai kapun bejön egy idegen farkaskutya, meg is kapja a magáét. Coki ne, takarodj ki! 1— kiált rá az öreg­asszony reszketős hangján. A kutya félénken behúzza a farkát, ránéz a fekete ruhás asz- szonyra, és eloldalog. Már a kapun kívül vagyunk, amikor búcsúzom. ,,Jó egészséget néném!” Az öregasszony felnéz a kendője alól, halkan, mintha csak magának monda­ná, úgy motyogja: „Isten ments attól, hogy még sokáig! Hát nem vót elég nekem ez a kilencvenkét év?” Mondja, mondja még, mi­közben ismét rákönyököl a kerítésre. Az úton gyerekek mennek, az iskolába tartanak. Ügy harmadik-negyedik osztályo­soknak látom őket. Kérdem tőlük, mit tud­nak a falujukról? Egymás szavába vágva beszélnek, s mindannyian a templomról. „Hát a beregi keresztszemesről nem hallot­tatok?” „Dehogynem, még mi is csináljuk” — harsogják kórusban. Sietnek tovább, vár­ja őket a falu két tanítónője. Tóth Berta­lanná és Kovács Józsefné. Csinálja itt mindenki a keresztszemest. Tavasztól őszig az asszonyok a kapukban ülnek, varrják a szebbnél szebb mintákat. Október végén már hideg van. behúzódtak az utcáról. Varga Józsefné most vágta el egy csirke nyakát az udvaron, s kezdett a ko- pasztásához. Az útról ráköszön Kocsis Bélá- né, aki talán a faluban a legismertebb var­rónő, és a legtöbb kézimunkával rendelke­zik. Persze mindjárt a keresztszemesről be­szélgetnek. „Mit csináltál legutóbb, mit fogsz csinálni legközelebb?” A csirkét köz­ben levetkőzteti Vargáné. „Nagyon szereti a fiam" mondja, „amikor hazajön Naményból. rögtön megkérdezi, mi a vacsora?” Kocsis Béláné szívesen megmutatná gyönyörű hím­zéseit. így. feltételes módban mondja, csak­hogy nemsokára mátészalkai lakosok lesz­nek. a házukat már eladták, s most egy kis szobában húzzák meg magukat. Olyannyira él a keresztszemes a falu­ban. hogy még a férfiak is csinálják. A pos­ta a volt tanácsi épületbén kapott helyet. A vb-titkár egykori szobájában egy telefon van. meg egy páncélszekrény, tetején kis- dobbal. Különben csendesnek, kihaltnak tű­nik az épület. A szomszéd helyiségben — lehet, hogy ez volt az elnöki „rezidencia"? — a napi postát rendezgeti Tar Istvánná hi­vatalvezető és Kiss Sándor kézbesítő. Rövid beszélgetés után elárulja Kiss Sándor, hogy ő is szívesen varrogat. s ezt nem is szégyel- li. Miért is szégyellné? Bőven van ideje rá. legalább segít a feleségének, aki tagja a há­ziipari szövetkezetnek. Tulajdonképpen gye­rekkorától varr. de a fiát nem engedi, mond­ván. hogy nem férfinak való az. Tőlük ér­deklődöm. merre lakik idősebb Baráth Béla és Kosa Lajos. Megmutatják, elindulok. Útközben egy plakát hívja fel magára az érdeklődésemet. Nem díszes mivolta hi­valkodik. maga a tartalma az. ami érdekes. A megyeszékhelyen nemrég mutatta be a debreceni színház Krúdynak és Móricznak a színdarabját. Egy héttel az ősbemutató után a tákosiak is megtekinthették. Még mondja valaki ezek után, hogy nagy a tá­volság Szabolcsban! Persze nem találtam meg egyből a ke­resetteket. Baráth Jánosékhoz toppanok be. Sebaj, váltunk néhány szót. Az öreg a fe­leségével lakik együtt, immár ötvenhárom éve. De talán nem véletlen, hogy hozzájuk mentem. Régi parasztházuk fordította arra lábaimat. Ilyen épületekben laknak Baráth Béláék és Kosa Lajosék is. Béla bácsi hetvennégy éves. és rendü­letlenül pipázik. A tornácon szárad a fris­sen tört kukorica. S most változik a hely­zet. ők kérdeznek. Jártam-e Szugolyon? Nem én, mondom, csak Tákoson. összenéz­nek és nevetnek. Hál az is Tákos. Így hív­ják a templom környékét. Az útmenti részt pedig Újvárosnak, a többit csak egyszerűen Falunak. Régen is így hívták, most is. Kosa Lajosék Baráthéknak tőszomszé­dai. A feleségét Baráth Erzsébetnek hívják. Nem ritka ebben a faluban ez a név. Er­zsiké néni világ életében dolgos asszony volt. Mindig akad munka, egy kis kapálás, kukoricatörés. Hetente kétszer pedig, amióta az öreg agyvérzést kapott és megbénult a fél oldala, a felesége borotválja. Lajos bácsi és Erzsiké néni egyidősek, ketten majd más­fél évszázadot tesznek ki. ikos régi település, öreg emberekkel. S nem hogy fiatalodna, tovább öreg­szik. Közel van Namény, a fiatalok ott telepednek le. Van olyan, aki Nyíregy­házát. vagy éppen Debrecent választja lak­helyéül. Kosa Lajos bácsiék mellett évek óta üresen áll egy hatalmas, vakolatlan épület. Gazdája más vidékre költözött. Nagy ritkán azért megnézi, hogyan áll a háza. Eladni persze nem tudja, nincsen kinek. S így mú­lik el a világ sora. Ma még itt, holnap ott. Mindenütt meg lehet szokni, de aki Tákost megismerte, nem tudja elfelejteni. Sípos Béla KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. november 26.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents