Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-19 / 273. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG ' 1978. november 19. HÉTFŐ: Moszkvába, november végére összehívták a Var­sói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületét. — Folytatódnak a kormányellenes megmozdulások és sztrájkok Iránban. — Ellentmondásos jelentések érkeznek Dar es Salaamból, illetve Kampalából a tanzániai—ugandai konfliktus befejezéséről. KEDD: Mota Pinto kinevezett portugál miniszterelnök tár­gyalt az ország legnagyobb politikai pártjainak vezetőivel. — Amerikai lapok leleplezték, hogy Herman Cubillos chilei kül­ügyminiszter a CIA ügynöke. — Huari Bumedien algériai el­nök hazautazott a Szovjetunióból. — Az atomfegyver-kísérle­tek betiltásáról szóló szerződésről tanácskozott Genfben a szovjet, az amerikai és az angol küldöttség. SZERDA: Kádár János, az MSZMP KB első titkára, az El­nöki Tanács tagja Valéry Giscard d’Estaing francia köztársa­sági elnök meghívására hivatalos látogatásra Franciaországba utazott. — Japánba érkezett hivatalos látogatásra Piotr Jaro- szewicz lengyel miniszterelnök. CSÜTÖRTÖK: Kádár János Párizsban Jacques Chirac pol­gármesterrel, Georges Marchais-val, az FKP főtitkárával és Francois Mitterand-al, a szocialista párt első titkárával tár­gyalt s pohárköszöntőt mondott a Raymond Barre miniszterel­nök által tiszteletére rendezett díszvacsorán. — A kambodzsai ellenállás röplapokon szólítja felkelésre az ország egyes körze­teinek lakosságát. PÉNTEK: az Elj'sée-palotában folytatódott Kádár János és Giscard d’Estaing párbeszéde, majd a két küldöttség plenáris tanácskozást tartott. Végül aláírták a francia—magyar nyilat­kozatot. Kádár János a Crillon-szállóban sajtóértekezletet tar­tott, majd díszebédet adott francia vendéglátói tiszteletére, vé­gül hazautazott. — Leonyid Brezsnyev fogadta a Moszkvában tartózkodó amerikai szenátorokat. — Befejeződött Ceausescu, a Román KP főtitkára, államfő és Tito jugoszláv elnök kétna­pos jugoszláviai találkozója. — Megkezdődtek Moszkvában a szovjet—etióp megbeszélések. Á hét három kérdése O Mi volt a fő témája az amerikai szenátorok szovjetunióbeli tárgyalásai­nak? Természetes, hogy a Szov­jetunióba látogató amerikai szenátorok (a csoport vezető­je Abraham Ribicoff szená­tor volt) a szovjet—amerikai viszony általános helyzetéről is folytattak megbeszélése­ket, tárgyalópartnereikkel, mindenekelőtt Koszigin mi­niszterelnökkel és Ponomar- jovval, a parlament nemzeti­ségi tanácsa külügyi bizott­sága elnökével. Fogadta a küldöttséget Leonyid Brezs­nyev, az SZKP főtitkára, a Legfelső Tanács elnökségének elnöke is. Amikor a két or­szág kapcsolatait elemezték, természetesen szóba került az a szerep is, amelyet az amerikai törvényhozás játsz­hat és játszik a nemzetközi szerződések, megállapodások megkötésével kapcsolatosan. Minden szovjet tárgyalópart­ner aláhúzta: a szovjet—ame­rikai kapcsolatok csak akkor szolgálják a két nép, s a bé­ke érdekeit, ha a kölcsönös megbecsülésen, az egyenjogú partneri kapcsolatokon, az egymás belügyeibe való be nem avatkozáson alapulnak. (Érdemes ebből á szempont­ból emlékeztetni arra, hogy éppen az amerikai szenátorok szovjetunióbeli tartózkodása idején nyilatkozott több nyu­gati lapnak Georgij Arbatov, az egyik legtekintélyesebb szovjet amerikaszakértő. Le­szögezte, hogy a nyugati köz­véleményt bizonyos politikai körök újra a „szovjet fegy­verkezés” veszélyével fenye­getik — ezzel kísérelnek meg újabb fegyverkezési kiadáso­kat elfogadtatni az amerikai törvényhozásban.) A megbeszéléseken Koszi­gin miniszterelnök azt han­goztatta, hogy a Szovjetunió következetesen arra törek­szik, hogy szilárd és konst­ruktív viszonyt teremtsen az Egyesült Államokkal; Pono- marjov kiemelte, hogy a Szovjetuniónak, miközben megfelelő módon gondosko­dik az ország biztonságáról, nincs szándékában katonai fölényre szert tenni. A meg­beszéléseken egyébként az a vélemény alakult ki, hogy a legutóbbi időszakban pozitív fejlemények is vannak a szovjet—amerikai kapcsola­tokban, a viszony valame­lyest kiegyensúlyozottabbá vált. A szovjet tárgyalófelek erőteljesen hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy a tör­vényhozó szervek minden erejükkel elősegítsék a SALT—2 megkötését majd ratifikálását. O Van-e változás a héten az iráni helyzetben? Amióta az iráni sah kato­nai kormányt alakított, és élére azt a Reza Azhari tá­bornokot állította, aki az amerikai vezérkari akadémi­án tanult, számos szempont­ból kiéleződött, egyértelműb­bé vált az iráni helyzet. Az­hari egyik legelső intézke­dése az volt, hogy letartóz- tatási parancsot adott ki a Párizsból nemrég hazatért Szandzsabi ellenzéki vezető ellen. Ezzel kívánták „lefe­jezni” az ellenzéket, mintegy büntetésül azért, mert most már az addig kompromisszu­mos megoldás hívének mu­tatkozó Szandzsabi is a sah eltávolítását követelte. A pol­Berlinben csütörtökön ünnepélyesen aláírták az NDK és az NSZK közlekedési és egyéb megállapodásait. A képen Kurt Nier, az NDK külügyminiszter-helyettese és (balra) Günter Gaus, az NSZK állandó NDK-beli képviseletének vezetője látja el kézjegyével a dokumentumokat. HAJÓNAPLÓ 5. Mentőcsónak a sétány fölött R avaszul megszerkesz­tett hajó a Queen Elizabeth—2. Az étte­remből a hajót körbe ölelő sétányra csak a bárok egyi­kén lehet kijutni. Sétáimra indulva minden nap tapasz­taltam, hogy az ugyancsak sétálási szándékkal indulók egy jelentős része a bárasz­talok mellé telepedett le vagy kényelmesen elterült egy fotelban és iddogálva fi­gyelte az ablakon át a bárral egy szinten lévő sétányon egész nap zajló kocogó moz­galom eseményeit. A sétálásban csak a bárig jutók között a legszembetű­nőbb egy 130 kg körüli test­súllyal megvert francia fér­fi, akit vékonydongájú fele­sége minden étkezésnél kor­holt, ne egye végig kétszer az étlapot. A széle-hossza-egy férfi mindig azzal védekezett: „majd lesétálom”. Étkezés után a családja visszavonult a kabinba, ő pedig sétára in­dulva egy emelettel feljebb minden alkalommal elakadt a bárban és olyan élvezettel szürcsölgette a jó hideg sört, hogy annak puszta látása hí­zásnak indított másokat is. A lemaradozók ellenére is zsúfolt volt a sétány. Azok, akik először vettünk részt ilyen hajóúton, a korlátnak dőlve bámultunk a sötét éj­szakába, remélve, hogy ta­lálkozunk egy másik hajóval, vagy láthatunk cápát, bálnát, vagy egyéb tengeri látniva­lót. De sehol semmi. A ten­ger vize csendes, csak a két óriás hajócsavar nyomán ör­vénylő víz zubogása hallat­szik, s az ablakokon kiáradó párában megtört fény tán­col a hajóvetette hullámo­kon. A sétány fölött felfüggeszt­ve lógnak a mentőcsónakok, számszerint 19 darab. Mivel fontos „KRESZ-kellékei” a hajónak és süllyedés esetén élet-halál fontosságúak, tü­zetesen szemügyre veszem őket. Egy-egy csónak 130— 150 személyes. Az öblös mo­torcsónakokon belül körben ülés és keresztben is négy ülés. A széles keresztülések egyben raktárak is. Egyiken a felirat jelzi: üzemanyag, a másikon: ivóvíz, kettőn pe­dig : élelmiszer. Látásuk megnyugtató, de senkiben sincs vágy, hogy egyszer ki­próbálja őket a gyakorlat­ban. Hogy a mentési feladato­kat milyen komolyan veszik a hajón, már az is jelezte, hogy a kabinba érkezve, az asztalon talált programfüzet figyelmeztetett: mindenki is­merkedjen meg a szekrények aljában található mentőöv­vel, mert reggel próbariadót rendelnek el. A naponként megjelenő négyoldalas hajó­újság pedig kis cikket szen­telt a mentési gyakorlatok fontosságának. Mint ígérték, a riadó meg is történt. A hajó minden kabinjában, termében, fo­lyosóin, sétányain, játszóte­rein ottlévő hangszórókon keresztül felharsant a vészt jelző sziréna, majd a kapi­tány figyelmeztető hangja: a hajó veszélybe került, min­denki kösse fel a mentőövet és pánik nélkül induljon fel a lépcsőkön a kijelölt felső folyosókra, a mentőcsónakok közelébe. Mindenki tudta, hogy csak gyakorlatról van szó, ezért kevesen vették komolyan a riadót. Erről árulkodott, hogy egyesek a kabinba akartak maradni, mások csak belebújtak a mentőövbe, de nem kötötték derekukra. A személyzet azonban minden­kit kiparancsolt a kabinok­ból, segítettek szabályosan Elhunyt dr. Orbán László Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy november 18-án tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében elhunyt Or­bán László elvtárs, a ma­gyar kommunista mozgalom kiemelkedő személyisége, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának tagja, nyugalmazott kulturális miniszter, ország- gyűlési képviselő, az Orszá­gos Közművelődési Tanács elnöke. Dr. Orbán László temeté­se november 23-án (csütör­tökön) 14 órakor lesz a Me­ző Imre úti temető mun­kásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk bará­tai, harcostársai és munka­társai 13.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatal­nál. MSZMP Központi Bizottsága Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Országgyűlés Elnöksége * Dr. Orbán László 1912. augusztus 2-án, Nógrádve- rőcén született. Középisko­láinak elvégzése után a miskolci jogakadémián és a szegedi egyetem jogtudo­mányi karán szerzett dip­lomát. 1938-ban a kommunista párt tagja lett. Részt vett az ifjúsági mozgalmat irá­nyító országos ifjúsági bi­zottság munkájában, majd a háború alatt a független­ségi mozgalom szervezésé­ben. A felszabadulás után a párt központjában dolgo­zott, hosszabb ideig az agi- tációs propaganda osztály vezetője volt. 1950. és 1955. között előbb mint főosztály- vezető, később mint minisz­terhelyettes az Oktatásügyi Minisztériumban kapott be­osztást. 1956-tól 1967-ig ismét a párt Központi Bizottságá­nak apparátusában dolgo­zott a tudományos és kul­turális, illetve az agitációs és propaganda osztály ve­zetőjeként. Ezután a műve­lődésügyi miniszter első he­lyettese, államtitkár lett. 1945. és 1951. között az MKP, illetve az MDP KV tagja volt. 1957-től az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja. 1945—1953. között és 1958-tól ország- gyűlési képviselő. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1962-ben a Munka Vörös Zászló érdemrendjé­vel, 1965-ben és 1968-ban a Munkaérdemrend aranyfo­kozatával, 1970-ben a Fel- szabadulási Jubileumi Em­lékéremmel, 1975-ben pedig a Magyar Népköztársaság Zászlórendje I. fokozatával tüntette ki. 1976-tól halálá­ig, az Országos Közművelő­dési Tanács elnöke volt. Mint miniszter 1976-ban ment nyugdíjba. Újabb kínai provokáció Vietnam határán Hanoiban szombaton a vietnami külügyminisztérium kínai főosztályának képvise­lője tiltakozását fejezte ki Kína hanoi nagykövetségé­nek képviselőjénél a VSZK északi határtérsége ellen el­követett újabb provokációk és zavarkeltések miatt. A vietnami fél tájékoztatása szerint november 11-e és 14-e között 200 kínai nemzetiségű személy lépte át a Bac Luan folyónál a vietnami—kínai határt, hogy Kínába távoz­zon. November 15-én több, mint 200-an akartak átjutni kínai területre, a vietnami Quang Ninh tartományból. A kínai hatóságok azonban megakadályozták őket a ha­táron való átkelésben. Ami­kor a vietnami fegyveres erők és biztonsági szervek azt ta­nácsolták a hoáknak, hogy térjenek vissza lakóhelyükre, a kínai fél mintegy 60 fel­fegyverzett polgári ruhás rendőrt küldött a térségbe. Ezek behatoltak vietnami te­rületre, megtámadták a viet­nami védelmi erők tagjait, milicistákat. felkötni az egész mellkast és hátat beborító sárga és piros színű parafa mentőöveket. Mint egy tarka pingvinse­reg, úgy toporogtunk a folyo­són, kaptattunk fel a lépcső­kön a kijelölt helyre. Ekkor ismét felharsant a hangszó­rókból a kapitány hangja és angolul majd franciául el­mondta, hogyan kell visel­kednünk, hogyan kell enge­delmeskednünk a személyzet parancsának a mentőcsóna­kokba szállásnál. A hangja olyan zordan csengett, hogy már azt kezdtük hinni, hogy csónakostól tényleg a vízbe mártanak bennünket. Szóza­tának befejező szakasza azonban megismételte, hogy ez most csak próba volt, de egyszer komollyá is válhat, ne vegyük tehát könnyedén a vészjelzőt. Aztán visszati­pegtünk a kabinokba, elhe­lyeztük a szekrénybe a men­tőövet, s szerencsére nem is került elő többet az utazás során. A sétányon este sokkal kellemetlenebb tartózkodni, mint ahogyan előzőleg hit­tük. A vízről áradó hűvös le­vegő, valamint az 50—55 ki­lométeres sebesség miatt a legenyhébb szellő is erős, hi­deg szélnek tűnt. Első éjjel pedig, mikor közeledtünk Üj-Fundland partjai felé, a déli irányba haladó hideg áramlat olyan erővel tört ránk, hogy nagyon rövidre fogott séták után igyekez­tünk minél előbb fedél alá jutni. A több mint 500 méter hosszú körsétány legszebb és legveszélyesebb része a ha­jó elején, a kormányfülke alatti terasz. Itt csak a mé­ternyi magas mellvéd-korlát óv a levegő erős áramlásától, a gyakran érkező szélroha­moktól. Ez a védelem azon­ban olyan csekély, hogy nem menthet meg senkit, hogy le ne tépje róla a begombolat- lan ruhát. Mikor az újfund­landi partok közelében ha­ladtunk, biztonsági okokból egy napra le is zárták a te­raszt, mert a széllökések több szemüveget, kalapot, sapkát, sálat és két vállra ve­tett kabátot röpítettek a ten­gerbe, egy gyereket pedig úgy odacsapott a mellvéd­korláthoz, hogy orvosi ápo­lásra szorult. S ha valakit ilyen helyzetben a szél leso­dor a teraszról vagy a sé­tányról a tengerbe, mégha észreveszik sem tudják meg­menteni, mert egyrészt a gyorsan haladó hajó kilomé­tereket megtesz, mire a men­tőcsónak vízre kerül. Más­részt a vizen sikló 67 ezer tonnás óriás testnek olyan nagy a szívóhatása, hogy a hajó mellé zuhanó test biz­tosan bekerül a hajó alá és a több mint kéttonnás hajó­csavarok által kavart vízből aligha emelkedhetne többé a tenger felszínére. Gyerünk tehát vissza a ha­jó belsejébe, ahol kevesebb veszély vár az utasokra. Kovács István V A I fitH ■ ff • j7i ITlr I I I Hl __I ■ I I k T A 1__A ^ a részleges földreformot vagy a nők választójogát, te­hát a legkezdetibb reformtö­rekvéseket is ellenezték. © Mi a jelentősége a kambodzsai ellenállók felhívásának? Kambodzsa több tartomá­nyában jelentek meg az el­lenállók nyomtatott felhívá­sai: a röplap aláírója Somrin, a Kambodzsai Kommunista Párt keleti területi bizottsá­gának tagja, a 4. hadosztály parancsnoka. A most megje­lent röplapoknak, a felhívás­nak jelentőségét alátámaszt­ja, hogy ezúttal már nem csak katonák, tisztek, hanem a kambodzsai kommunisták pártjának tisztségviselői is megjelentek az ellenállás­ban. A röplapon terjesztett felhívás a kínai politikát szolgáló mai vezetőket sú­lyos bűnök sorozatával vá­dolja meg. Szó esik a városok elnépte­lenedéséről, a lakosság erő­szakos vidékre telepítéséről, a fiatalok hadbakényszeríté- séről saját népük ellen. „A Phnom Penh-i rezsim a kí­nai vezetők utasítására egy Vietnammal szembeni ag­resszív háborúba hajtotta a kambodzsai népet, noha Vi­etnam népe mindig baráti érzelmeket táplált Kambod­zsa iránt” — áll például a Somrin által aláírt egyik fel­hívásban. Az ellenállás szé­lesedése az új, politikailag mind élesebb hangú felhí­vások megjelenése azt mutat­ja, hogy Kambodzsában gyor­san terjed a rendszerrel szembenálló erők mozgalma és mind többen ismerik fel a kínai utasításra cselekvő ve­zetők demagógiáját és Viet- nam-ellenes rágalmaik teljes alaptalanságát. Gárdos Miklós gári liberális ellenzék most tehát teljes egészében elfo­gadta a 15 éves iraki szám­űzetés után Párizsba költö­zött Khomeini egyházi vezető álláspontját. Khomeini isz­lám köztársaság megalakí­tását követeli. Ennek az ál­lamnak a politikai jellegét ma még lehetetlen meghatá­rozni, ám elképzelései azt mutatják: ez idegenellenes, maradi kormányzat lenne és egyelőre beláthatatlan nem­zetközi orientációjú. A las­san megszűnő olajbányász­sztrájk egyelőre csak a kincs­tár bevételeinek drasztikus csökkenését jelentette — az olajvásárló országok (min­denekelőtt az NSZK, Anglia, Japán, Franciaország és az USA) szempontjából nem volt jelentős. Alighanem azok értékelik helyesen az Iránban lezajló drámai ese­ményeket, akik elsősorban a belső forrongásra, a tömegek elégedetlenségére irányítják a figyelmet és arra, hogy a jogos, valódi igényeket kife­jező tüntetéseket és sztráj­kokat a vallási vezetők most, menet közben próbálják ki­használni. Ám aligha feled­hető el, hogy ugyanezek a vallási vezetők pár éve még

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents