Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-16 / 270. szám
1978. november 16. KELET-MAGYARORSZÁG 3 T anúja voltam egy vitának. Termelőszövetkezeti főkönyvelő és termelési elnökhelyettes a megrendelt műtrágya mennyiségén kaptak hajba. Nem a vita, annak néhány mondata érdekes. „Mi mindent túlzásba viszünk. 30 mázsa búzát termelünk, de Jonh Deere-t üzemeltetünk. A gépnek csak a főjavítása egymillió forintba kerül. Mikor vesszük már tudomásul, hogy a mi viszonyaink között a leggazdaságosabb az SZK—5- ös olcsó és a célnak itt a legjobban megfelel.” Néhány évvel ezelőtt, amikor megindult a hasznos és szükségszerű területi koncentráció, sokhelyütt szükségtelenül „gigantomániába” estek. Csak azért, mert a terület kétszeresére, háromszorosára nőtt, már nem a mozgékony, kevés fenntartási és üzemeltetési költséggel működő hatvan—nyolcvan esetleg 120 lóerős traktorokat, hanem a 200 lóerőn felüli erőgépeket vették. A betakarításhoz nem a negyedmillió forintba kerülő kombájnokat, hanem a milliós értékűeket igényelték. Mi indokolta ezt? A föld 10—12 aranykorona értéke, a hektáronkénti 30 mázsa búza, vagy 35 mázsa kukorica nem. A szemlélet, a „nagy terület, nagy gép” kellően át nem gondolt, közgazdaságilag meg nem alapozott elképzelés. A mezőgazdasági termelésfejlesztés egyik lényeges része az ipari eredetű eszközök növekvő arányú felhasználása. Ez nem csupán a gépekre, de a vegyi anyagokra és minden más energiahordozóra is vonatkozik. Másszóval: ha növekszik a termelés emelkedik a termelés költsége. Addig nincs baj, amíg az összhang a költség és a hozam között megvan. A költségtúllépés, a túlzott eszközfelhasználás azonban veszteséget okoz. Ennek igazolására több alaphiányos termelőszövetkezetet lehetne példaként említeni. A termelés fejlesztése, szükségszerűen a gépi beruházás következő feladat minden évben. A fejlesztés forrásai a saját erő és nagyobb hányadban a hitel. Kétszer meg kell gondolni, hogy a kevés saját erővel rendelkező termelőszövetkezet milyen mértékben vesz igénybe hitelt, gépvásárlásra, eszközökre. A hitelt ugyanis visz- sza kell fizetni, s ha a termelés költsége már eleve felemészti a képezhető alapokat; nem kínálkozik mód további fejlesztésre, de a hitel törlesztésére sem. Márpedig néhány drága milliós értékű eszköz nem rendeltetés- szerű üzemeltetése, vagy kapacitásának 30—40 százalékos kihasználása a termelést olyan mértékben drágítja, hogy abból nem nyereség, hanem veszteség adódik. A termelőszövetkezetek általában év végén, év elején egészítik ki, fejlesztik gépparkjaikat. Az ezzel kapcsolatos tervezés már megkezdődött. Többszörösen meg kell gondolni, hogy mire költik a pénzt. S. E. PÉNZTÁRCA ÉS FUTBALL-LABDA Gyár a kúriában Az egykori szakolyi földesúr, Szentmiklóssy Barna ha most hirtelen feltámadna halottaiból, biztosan nagyot nézne a falu szélén álló, gyönyörű park övezte volt kúriája láttán. A valamikor tekintélyes épületet alaposan átalakították, neoncsövekkel szerelték fel, a szobákba pedig gépeket állítottak. Mindez 1975 augusztusában történt, ekkor indult a fővárosi Nyerges és Szíjgyártó Szövetkezet 1. számú, szakolyi részlege. Mit is takar ez a név? Győri Mihály, a fiatal részleg ugyancsak fiatal vezetője válaszol : Pestről Szakolyba — Vadászfelszereléseket, gépkocsiponyvákat, futball- labdákat, postai kézbesítő táskákat, pénztárcákat, meg még egy sereg más fajta termékeket készítünk — mondja, miközben a parányi üzem „csarnokait” járjuk. — ötven a hivatalos létszámunk, de csak harminckilencen dolgoznak jelenleg. Tizenegyen gyesen vannak, ugyanis én vagyok az egyetlen férfi. Persze Győri Mihály azt is mondhatta volna, hogy személye tulajdonképpen az egyszemélyes iroda, hiszen ő látja el a részlegvezetői tisztKészijlnek a futball-labdák. — A család mit szól, mikor bejelentette, hogy holnaptól kezdve az üzemben fog dolgozni? — Mit szóltak volna? — kérdez vissza, miközben megvajazza a kenyerét, s szalámit tesz rá, jó vastagon. — Az uram morgolódott, hogyne morgolódott volna, hiszen megszokta a húsz év alatt, hogy mindig meleg vacsorával vártam, de aztán beletörődött. Dél van, az asszonyok ebédelnek. A folyosón felállított rezsókon paprikáskrumpli fő, tojás sül, tej melegszik. „Magad uram ha szolgád nincs” — tartják a szakolyi asszonyok, ugyanis ség mellett a könyvelői, az adminisztrátori, a rendészi, meg még ki tudná felsorolni mi minden teendőket. — Korábban a fővárosban tevékenykedett a szövetkezet eme részlege, de ott már létszámgondokkal küszködtek — folytatja a részlegvezető. — Így született meg a döntés, hogy Szakolyba költöznek, hiszen itt bőven van munkaerő. Nem is kellett agitálni a falubeli asszonyokat, jöttek szívesen. Hogyne is jöttek volna, hiszen a szakszövetkezeten kívül szinte az egész környéken nem volt munka- lehetőség — sajnos ma sincs elég — a legközelebbi üzem is jó húsz kilométerrel távolabb, Nagykállóban működött. Az indulásnál egyetlen probléma volt, ezek az asz- szonyok életükben először láttak üzemet belülről, s hiába tették volna ki a szívüket is, de a munkafogásokhoz természetszerűleg nem értettek. Aztán jött Beck József bácsi, akit ma is nagy tisztelettel emlegetnek, s ő, az ország egyik legjobb szíjgyártó mesteréhez méltóan, hetek alatt elsajátíttatta az asszonyokkal a szakma alapjait. „Áldás nekünk..." — Valóságos áldás nekünk ez a gyár — bizonygatja Kokrák Istvánná, aki már az indulásnál is itt volt. — Megkeressük havonta a 2200—2400 forintot is, amit mondja meg, hol kapnánk meg másutt? Száldobágyi Lajosné munka közben. (Mikita Viktor felv.) üzemi konyha még nincs, így saját maguknak készítik el az ebédet. Ki otthon, ki itt a munkahelyen. De tartogat más meglepetéseket is az üzem. A kastély udvarán, mely hosszú ideig parlagon hevert, káposztát, paradicsomot termesztettek az idei nyáron. Újabb üzemcsarnok A káposzta terület azonban a közeljövőben csökkenni fog. A tervek szerint ugyanis hamarosan egy 24x12 méteres üzemcsarnok építéséhez fognak hozzá, amely lehetővé teszi a létszámbővítést, és a termelés növelését. — Ha már belekezdtünk, miért ne használjuk ki a lehetőségeket, különösen, ha segítenek is bennünket — vélekedik Száldobágyi Lajosné, aki kezdettől fogva tagja a kollektívának. — Szállítunk mi bőrárukat Európa szinte minden nagy országába. Az NSZK-ba, Olaszországba, Svájcba vadászfelszereléseket, a Szovjetunióba futball-labdákat. A részlegvezető rezignál- tan jegyzi meg Száldobágyiné szavai hallatán: — Az EB selejtezőn a mi labdánkkal verik el a magyar focicsapatot a szovjetek. S még azt sem mondhatjuk majd, hogy ennek a szakolyi futball az oka. Mert nem azokban van a hiba. Balogh Géza Helytállás T iszta tekintetű, rendkívül magabiztos emberrel ismerkedtem meg nemrégiben Nyírbátorban, a Minőségi Cipőgyárban. Maga a gyár, kívülről nézve is: mint egy ékszerdoboz. Alig hihét- né a látogató, hogy belépvén, itt talán gondokkal is találkozhat. Holott nem kell kérdezősködni, Wagner Flórián gyárigazgató azonnal a gonddal kezdi. De nem felhősen, nem kétségbeesve, csupán tényszerűen: ebben a pillanatban húszezer pár gyerek-, lányka- és női, szezonjellegű lábbelivel maradtak el a tervtől. Hetvennyolc új gépet állítottak be, a beállítást néhány napra megsínylette a termelés. Mindössze három és fél napról van szó. Év végéig az elmaradást bőségesen be lehet hozni, sőt! Az új gépekkel különösen — hiszen ezek beállítása okozta a gondot. Szükségtelennek tűnik említeni a gyár évi 280 millió forintos termelési értékét, a munkások három év alatti 33 százalékos bérfejlesztését — a gyár saját bérpreferenciájából. Egy fiatal értelmiségi helytállásáról van most szó, aki könnyűipari műszaki főiskolát végzett üzemmérnök és taksonyi létére fiatalon elvállalta e gyár igazgatását, s úgy áll a lábán, a jövőbe tekintve is, mint a cövek. Taksony. Származott már onnan egy Wagner, nevezetesen Wagner Gusztáv út-vasút mérnök, Gustav Eifel és Baross Gábor famulusa, akik a Nyugati, illetve a Keleti pályaudvart tervezték; s mindkettejük mellett ama Wagner Gusztáv végezte el a létesítmények statikai munkáit. 1919-ben ez a férfiú a szolnoki vasúti csomópont főmérnöke volt, két páncélvonatot építtetett a Tanácsköztársaság védelmére. Szolnok városa így egyetlen nappal bár — de később esett el, mint egész Tanács- Magyarország. Az akkori Wagnert szöges hordóba zárva gurították a Tiszába a fehérek. — Tud erről? — kérdeztem a mai Wagnert. — Nem. — Nem mondott senki, semmit róla ott, Taksonyban? — Nem. De ha a névén kívül még más közöm is lenne hozzá, jó lenne olyan értelmes életet élni, amilyet ő élt. Ebben maradtunk. Galambos Lajos Cementeszsák három műszakban Másfél milliárd a papírgyárból Jövőre már kétszáznyolcvanmillió forintot termel az az új cementzsákgyártó üzem, amelyet augusztus 20- án helyeztek üzembe a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárában. Az ezt követő üzempróbák után ugyanis november 13-tól már itt is három műszakban, szombaton és vasárnap is, folyamatosan termelnek a gépek. Az itt dolgozók ezért — természetesen — jelentős összeget kitevő műszakpótlékot kapnak. A nyíregyházi papírgyár az idén — több mint százmillió forinttal növelve az előző évi tényleges termelést — 1 milliárd 789 millió forint érték előállítását tervezte. Az eredmény, a harmadik negyedévvel bezáróan, mintegy ötszázalékos túlteljesítés. Előzetes számítások szerint ehhez hasonló eredményeket rögzíthetnek majd az éves mérlegben is, de mindenképpen túllépik az egymilliárd- nyolcszázmilliót. A mintegy 30—40 millió forintot jelentő többlet tonnákban is jelentkezik : a tervezett 88 700 tonna helyett 92 500 tonna papírt dolgoznak fel év végéig. A feldolgozásra kerülő mintegy kilencvenezer tonnából 60 ezer tonna a hullámlemezből készülő doboz. Az új terméknek számító cementeszsákon kívül még több, új konstrukciójú csomagolóeszköz is kikerült a gyárból ebben az évben. Ezek, általában a korszerűbb csomagolástechnika alkalmazását teszik lehetővé. Ezek között is első helyen van a hűtőházi csomagolásra alkalmas, nedvességálló doboz, amely elnyerte a Könnyűipari Minisztérium gyártmányfejlesztési nagydíját. A korszerű csomagolóanyaggyártás kapcsán nyerték el az idén még a BUDATRAS- PACK ’78 kiállításán is a Könnyűipari, valamint az Építési és Városfejlesztési Minisztérium különdíját. Cementeszsákok minőségi ellenőrzése. K özpénzből bírságot fizetni nem túl nehéz dolog. Talán éppen ez az oka annak, hogy sok helyen még ma sem veszik komolyan a környezetvédelmet. Szennyezik a vizet, levegőt, okozzák a zajt, s legfeljebb a főkönyvelő duzzog, amikor benyújtják a számlát. Ezen gondolkodtam akkor, amikor a tv-híradóban egy egészen más helyzetről hallottam. A Bajkál-tó környékéről volt szó, s egy ottani természet- és környezetvédelmi szakember ugyancsak jó példát hozott fel. Elmondta, nekik joguk van, hogy ellenőrizzék a vizeket, kötelességük, hogy személyesen bírságolják meg a szennyező vállalatok vezetőit, s végül minden évben nekik kell ellenjegyezni a vállalatok gazdasági vezetőinek prémium- javaslatát. Ha nincsen szeny- nyezés, akkor ez megy is, ha viszont notórius renitensekről van szó, akkor megtagadják a bűvös igenlést. Vagyis a közpénzen letudott büntetés helyébe lép az egyéni felelősség. Van ebben a példában követésre méltó. Elég, ha valaki belátogat a vízügyi igazgatóságra, s megnézi, kik azok, akikkel évek óta nem boldogulnak. íme néhány megfékezhetetlen szeny- nyező: a dombrádi, a naményi, a csengeri, a nagykállói és különösen a nyírmadai sertéstelepek. Vagy vegyük a malmokat. A fehérgyarmati, a baktai, a nagykállói az ismert szennyezők táborába tartoznak. De a csúcsot mégis a Hajdúsági Iparművek, a MÁV záhonyi tisztítótelepe és a demecseri keményítőgyár jelenti. Folytathatnánk a sort ártalmatlanabbnak látszó dolgokkal is. Hol bírságolják azt, aki járművével, erővagy munkagépével elgázo- sítja a környéket? Hol van olyan hatóság, amely a szemetelést, a környezet elpisz- kítását megtorolná? Mikor büntettek valakit, mert zajjal keserítette meg környezete, szomszédja életét? A környezetet védő berendezések megteremtése, a természet és az ember óvása határozott döntéseket követel meg. Aki mulaszt, annak éppen a társadalom érdekei miatt egyénileg is szembe kell néznie a felelősségre vonással. A baj káli példa sok tanulságos vonást tartalmaz. Jó lett volna hamarabb tudomást szerezni róla. (bürget) Környezetvédelem A bajkáli példa
