Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-11 / 240. szám

1978. október 11. KELET-MAGYARORSZÄG 3 M egszokott, magától értetődő dolog, hogy a munkahe­lyi vezetők és a dolgozók rendszeresen tanácskoz­zanak közös gondjaikról: a munkahelyi feladatok­ról, a kijavításra váró hibákról. Ezek az eszmecserék, akár hivatalos fórumon, akár szőkébb körű kötetlen meg­beszélések keretében zajlanak le, igen gyümölcsözőek, ha valóban érdemi, konkrét kérdésekről szólnak, ha hasznos javaslatok születnek. De hogy valóban ilyenek legyenek, ennek egyik lényeges előfeltétele a dolgozók tájékozott­sága, alapos ismerete nemcsak saját, szűkebb munkate­rületükről, hanem az üzem, a vállalat munkájának egé­széről. Nem véletlen, hogy oly erősen igénylik a dolgozók a sokoldalú, az alapos tájékoztatást. Ma jobban maguké­nak érzik a gyárat, mint tegnap, növekedett szakmai tu­dásuk, műveltségük, s nem utolsósorban egész politikánk, közéletünk szelleme beleszólásra, javaslatokra biztat. . Gyakran tapasztalni azonban, hogy miközben a he­lyi vezetők buzdítják a dolgozókat a véleménynyilvání­tásra, az érdemleges, az alkotó beleszólásra, nagyon gyé­ren csörgedezik a tájékoztatás forrása. Pedig enélkül fe­lelősen, érdemben bírálni, javasolni aligha lehet. Ho­gyan gondolkodik erről a munkás? Íme egy vélemény: „Azt mindig portosan tudom, hogyan végeztem el a mun­kámat. De hogy mi van a műhelyben, vagy a gyár má­sik sarkában, arról már keveset tudok, Időnként vannak ugyan értekezletek, de azután hosszú ideig semmi. Ha most körül kellene vezetnem valakit a gyárban és be kel­lene számolnom a termelési problémákról, bizony zavar­ba jönnék.” Persze, egyetlen munkás, de még mérnök sem lehet annyira tájékozott, hogy a „kisujjában” legyen mindaz, amit a gyárról, a munkahelyéről tudni lehet, s amit kell, például az igazgatónak vagy a párttitkárnak. A rendsze­res, alapos tájékoztatás azonban jelentősen megnöveli a dolgozók aktivitását, sőt hozzáértését is. S nem utolsósor­ban a rendszeres tájékoztatás jelentősen befolyásolja a dolgozók politikai hangulatát, politikai „közérzetét”. Ta­pasztaljuk például, hogy a túlzott derűlátásnak, vagy az indokolatlan pesszimizmusnak éppen a tények hiányos ismerete, vagy félreismerése a forrása. S hozzátehetjük: néha hasonló forrásból táplálkozik a passzivitás, a kö­zömbösség, olykor még a cinizmus is. Gyakran a tények puszta feltárása, a pontos helyzet- és feladatismertetés már önmagában is mozgósító erőnek bizonyul. Milyen hibákkal találkozunk ma a munkahelyi tájé­koztatásban? Még mindig akadnak olyan vezetők, akik az üzem egyes problémáit „üzleti titokként” kezelik. Ügy gondolják, az egyszerű dolgozók nem illetékesek arra, hogy bepillantsanak az „üzleti könyvekbe”, vagy egysze­rűen nem bíznak bennük, hogy képesek okos, ésszerű ja­vaslatokat tenni, s nem utolsósorban erőfeszítéseket a leg­nehezebb feladatok megoldására. Igaz, sokszor talán egyesek öncélú kíváncsiskodása tartja vissza őket. Való­ban akadnak még olyan dolgozók, akiknek az informá­ció csak azért kell, hogy „csemegézzenek” rajta, hogy kérkedjenek jólinformáltságukkal. A dolgozók zöme azonban népi valamiféle szenzációt vár, hanem olyan tá­jékoztatást igényel, amely őszinte a tények feltárásában és határozott a munkaprogram ismertetésében. Vajon szem előtt tartjuk-e ezeket a kívánalmakat a tájékoztatásban? Hallani olyan beszámolókat a műhely, a gyár munkájáról, melyek nem felületesek, nem őszin- tétlenek, mégis, a munkás úgy kel fel a székről, hogy nem kapott konkrét segítséget a munkájához. Zúg a feje a sok számadattól, de nem látja az összefüggéseket, nem ismerte meg pontosan a feladatokat. Igen, mert a tájé­koztatás csak regisztrált, nem elemzett. Hibákat állapí­tott meg, de nem bírált konkrétan, elemzően. Szólt a fel­adatokról, de csak általánosságban. De hogy konkrétan mit kell tenni a gyárban, a műhelyben, a gép mellett — erről nem beszéltek. Persze, egy-egy tanácskozás nem ölelheti fel a mű­hely minden problémáját, nem igazíthat el a gyár összes dolgaiban. De az is igaz, hogy a tájékoztatás nem lehet csupán a hivatalos tanácskozások feladata. Hiszen a dol­gozóktól nemcsak ilyen alkalmakon várjuk a javaslato­kat, az alkotó beleszólást, hanem mindennap. Legyen te­hát a rendszeres tájékoztatás is a gazdasági, politikai munka elválaszthatatlan része. Agitációs munkánknak ma éppen ez az egyik legfőbb feladata. Minden agitációs beszélgetés egy-egy fontos láncszem lehet a dolgozók is­meretei gyarapításának, a hozzáértés javításának. A vilá­gosan feltárt tények, a gyengeségek megmutatása, az új és új feladatok megismertetése — ezek a legvonzóbb, a legagitatívabb, a leginkább mozgósító érvek ma, amikor a szocialista építésnek valóban bonyolult, valóban nagy hozzáértést követelő feladatait oldjuk meg. H ány és hány példa van rá, hogy az egyik munkate­rület dolgozói tudnak segíteni a másiknak, nem azzal, hogy elvégzik helyettük a munkát, hanem mert tudják miért, miben maradtak el, okos javaslatok­kal álltak elő, vagy példájukkal igyekeztek hatni. És mennyi példa van rá, hogy egy-egy munkáskollektíva tagjai, mert a tények ismeretében megértették, mit je­lent a gyors és a jó munka a másik műhelyben, a másik gyár vagy éppen az egész népgazdaság számára, kettő­zött erőfeszítéssel dolgoznak. Vajon ugyanígy dolgozná­nak akkor is, ha nem látnák és nem értenék, milyen drá­gán termelünk, milyen arányban a fejlett országokhoz képest, mit jelent az adott gyár vagy a népgazdaság szá­mára az önköltségnek akár egy ezreléknyi leszorítása is. Nem lehet a gazda felelősségét és igyekezetét beleol­tani a dolgozóba, ha csak a maga munkájának problémá­ját látja, ha látóköre nem terjed túl a műhelyen. A tá­jékozottság már önmagában is bizonyos fokú felkészült­séget jelent. Ha a dolgozó egyben szakmailag is igyek­szik növelni hozzáértését, nemcsak a feladatok puszta végrehajtója lesz a maga területén, hanem érezni fogja a gazda gondjait és felelősségét is, s ennek megfelelően fog segíteni mindenben, amiben csak tud. K. F. Közművelés — emberközelből (1.J Egy szövetkezet lépést vált Érdekházasság volt, de lát­hatóan megjön a szerelem is. A Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet a Ganz Villamossági Művekkel lé­tesített szoros kapcsolatot. A termékszerkezet átalakítása lassan befejeződik, s a jó együttműködés immár ne­gyedmilliárdos termelésben fejeződik ki. Áz átmenet kora A több mint nyolcszáz fős középüzemben járva látható a régi technika és a tízmilliós gép. Ott sorakoznak a régi műhelyben, s 20 milliós csar_ nők várja a 100 milliót érő új gépparkot. Szemre is gyö­nyörű termékek készülnek a műhelyekben. Az itt dolgozók 70 százalé­ka szakmunkás, akik lelkesen kalapálták, formálták hajdan a hidroglóbuszokat. s lassan megbarátkoznak a trafóházak­kal, a tekercsekkel, az olaj­tartályokkal, amit az energe­tikai iparnak készítenek. Ma már tizenegy mérnök dolgo­zik a szövetkezetben, a hat- osztályosok a nyolcat végzik, vannak, akik az érettségire készülnek, mások már a tech_ nikusi vizsgát is megállták. Az elnök, Hajdú László mondja: — A nagy átalakulás és változás diktálja az okta­tás és a művelődés terveit. Jobbára ma a koncepcióról beszélhetünk, nem lenne igaz, ha nyugodtak lennénk. Lé­nyegében arról van szó: a termékváltáshoz változott fe­jek, emberek kellenek. Hi van a számok mögött? A jelek szerint ha közmű­velődésről van szó, a téma megmarad az oktatásnál. Évente szárharmincan ta­nulnak szervezett formában, sokan a politikai oktatás ala­csonyabb formáit választot­ták, segít a tanulásban az ezerkötetes könyvtár, néhány mérnök már a második dip­loma megszerzésén fárado­zik. Mindez szépen hangzik, s csak örülni lehet a több tu­dás iránti igénynek. — Persze ez nem elég — magyarázza az elnök meggyő­ződéssel. — Ahhoz, hogy egy új technológia magasabb szervezettségét tudatosan megértsék az emberek, ennél több kell. Nagyobb igényes­ség, magasabb általános mű­veltség. Amikor beszélgetni kez­dek Farkas Tamással, a KISZ csúcstitkárával és Szabó Jó­zsef szervezőmérnökkel, ak­kor a fenti mondatok meg­kapják valódi értelmüket. Mindketten realisták, sőt, a közművelődést illetően szkep_ tikusok is. Szabó az egykor filozófiára mondott epés paradoxont adaptálta imi­gyen: „Olyan dolog nálunk a közművelődés, mint a fekete szobában futkosó nem létező fekete macska, amelyet ker­getünk, s néha felkiáltunk: megvan”. — Amikor szétnéztünk az üzemben, láthatta, milyen csodálatos termékeket ké­szítünk. De milyen körülmé­nyek között! — kiált fel kérd­ve Farkas. Igénytelenség mindenfelé, rendetlenség, valami megszokott pecujel- leg. Az ellentmondás kiáltó. Hamisnak tartanék minden­féle statisztikát javító mű- velgetést addig, amíg a saját környezet rendje nem igény, nem kényszer. — Hadd tegyem hozzá — folytatja Szabó —, van az üzemben 11 mérnök. Beszél tünk arról, mit jelent ez a szám. Akkor azt mondtam nem tudom. De most úgy ér­zem, itt kezdődhetne közmű­velő szerepük. A rend megte­remtése, még ha kell, egy kis kényszer árán is. Felmérés helyett A megállapításokban sok az igazság. Kár addig bármi­féle felmérés, teszt, kutatga- tás, kérdezés, amíg a terme­lőmunka területén nincsen igény. A szép is veszít tet­szetőségéből egy olyan kör­nyezetben, ahol az ember csetlik-botlik, a szervezés egésze megkérdőjelezhető ak­kor, ha az elemi rendszer, láncolat hibás. S itt már jelentkezik an­nak a jelentős műszaki értel­miségnek a feladata, aki eb­ben az üzemben dolgozik. Nem azt várja senki, hogy ismeretterjesztő előadásokat tartsanak, színház és múzeum mellett agitáljanak. Elsődle­ges munkájuk szakmai, de olyan előjellel, ami az álta­lános rendet, igényességet te­remti meg. — Addig, amíg az emberek 'maguk se látják, mi a jó ne­kik, mennyivel másabb a gondolkodást tekintve is a minden tartalékot feltáró szervezés, rend, addig még egy szakképzett közművelő sem tudna itt sokat tenni — összegez Farkas. Vitázni alig­ha érdemes ezen. Bürget Lajos Következik: Ismergetjük a jót... A minap az egyik pos­tás hanyatt-homlok rohant ki az irodá­ból, mert a házi kávéfőző vésztjóslóan sistergett, fújta a gőzt. Egyik gyárunk igaz gatójának az előszobájá­ban a titkárnő így panasz kodott: „Felrobbant az ült ramodern kávéfőző. „Isme­rek fizikatanárt, aki attól retteg, hogy a szertárban az elhanyagolt állapotban levő elektromos eszközök bármikor balesetet okoz­hatnak. Vannak középisko­lai kollégiumok, amelyek­ben csoda, hogy az elektro­mos vezetékek kusza rend­szere, az egyre szaporodó elektromos mosók, szárítók soha nem vizsgált készülé­kek még nem okoztak áramütést. Nem jobb a helyzet az ipari és mezőgazdasági üzemekben sem. Sok sza­bálytalanságot kell erélyes intézkedéssel, nemegyszer pénzbírsággal megszüntetni. A legutóbbi munkavédelmi őrjárat során is szemtanúi voltunk, amikor a forgá­csológépek egész sorát kel­lett leállítani a munkavé­delmi főfelügyelőnek, mert az elektromos berendezés szabálytalansága életve­szélyt rejtett magában. Nincs rend az elektromos vezetékek elhelyezési raj­zai körül sem. Több üze­münkben az elektromos szakemberek sem tudnak eligazodni a huzalok dzsungelében. Akad elszigeteletlen, árammal teli, lógó vezeték is. Egyik vasasüzemünkben a villanyszerelő azt állítot­ta, hogy a kapcsolószek­rényben nincs áram. A munkavédelmi felügyelő mérőműszere viszont ára­mot jelzett. (!) A megyében ebben az évben 17 halálos üzemi bal­eset történt. Ebből a har­madik negyedévre tíz jut.(!) A súlyos, csonkulásos üze­mi balesetek száma tizenöt volt. A fél év végéig az üze­mi balesetek miatt 55 ezer 577 munkanap esett ki a termelésből. Nem jobb a helyzet a háztartásokban sem. A munkavédelemben nin­csenek elhanyagolható ap­róságok. Éppen ezért az óvó rendszabályok mara­déktalan megtartása és megtartatása életet véd, tragédiáktól óv meg. (sigér) L egtöbbször hosszú sor­ban várnak a vevők a felvágottra. Ma sincs másképp. Borsódzik a hátam az ácsorgástól, elmegyek hát egyéb csemegebolti bevásár­lásaimat elintézni. Talán ke­vesebben lesznek, mire visz- szajövök. Kétszer annyira- szaporodtak. Hát még a pénz­tár előtt mi lesz!? Talán, ha ott, helyben földhöz vághat­ná magát az ember, és üvöl­tözhetne, mint boldog gyer­mekkorában, megkönnyeb­bülne. Persze, a többiek egé­szen mások, eszük ágában sincs semmiféle rendbontás. Szépen, libasorban állnak. Ketten „szolgálnak” ki, két sorban lépegetünk egyet- egyet. Én a magasabbik, csi­nos, jó arcú nő színe elé fo­gok kerülni. Többször vásá­roltam már tőle, de a modo­rát nem tudtam megszokni. Nofretete méltóságával áll a pult előtt. Az elébe kerülőre, a hívatlan személyre, dobo­gója magaslatáról rásandít — nem szokása a vevővel társalogni — és az illető már be is vallja, miért jött. Né­hány kimért mozdulat és a három pár virslit odadobja a pultra, közvetlenül maga elé: önkiszolgáló bolt. A sor lassan fogy. Azzal ütöm el az időt, hogy találga­tom, kiben milyen hatást vált ki a királynői modor. Titokban reménykedem, egy­szer megtalálja az emberét, lik, vizsgálódik, egyszóval olyan fesztelenül mozog, mintha otthon volna a saját konyhájában. Nofretete kissé jobbra fordított fejjel, le­biggyesztett szájjal hallgatja: mit haduvál ez? Hanem a többi vevő készségesen siet az idegen segítségére. Nagy Á pultnál pontosabban az asszonyát — mert Móricz Zsigmond óta tudjuk, hogy nővel csak nő bír —, aki helyettünk is meg­mondja a magáét. De nem történik semmi. Marad a fojtott hallgatás s percenként egy lépés a cél felé. De mintha csak megérez- tem volna, hogy valaminek történni kell. Innen, még jó messziről, csak egy nagy darab asszony­ságot látok elöl, aki fittyet hányva honi áruházi etiket­tünknek, odamutat, idehaj­lelki nyugalommal tudakolja az egyes áruk minőségét, árát. Ha az innen-onnan, kézzel-lábbal jelzett infor­mációk kielégítik, az ujjain mutatja mennyit kér. Gyűlik szépen a kosárban és még mindig feltartja a sort. A mozgás legalább 10 per­ce megakadt. Hosszú idő ez sorba préselve, de többszörö­sen kárpótol a káröröm, hogy ott fenn, a pult magasságá­ban a kisasszony alabástrom arca rohamosan vörösödik, kimértsége belehullik vala­hová az idegen asszony kosa­rába, s amikor a vadászsza­lámi után az úttörőkolbászt is meg kell határoznia, olyan bizonytalanná válik a tekin­tete, mintha megzavarodott volna. De az isten nem ver bot­tal! Alig megy el az idegen, a dobogóra libben egy áru­házi tündér. — Képzeld — csicsergi felaljzottan —, Ili levágatta a gyönyörű, hosszú haját, a fiú­ja kívánságára, és mit gon­dolsz, milyen frizurát csi­náltatott? A két lány körül elsüly- lyed a világ. Míg az új­ból megrekedt soron ijedt rezzenések futnak át, ők apró kacarászásokkal lu­bickolnak a szenzációban. Nofretetéről átmenet nél­kül lefoszlik a gőg, arca ne­vetésben kigömbölyödik, így mintha laposabb lenne a fe­je; feszes tartása elernyed. Egy szempillantás alatt viho­gó libuskává változik. Átmegyek a másik sorba. A végére. Kazár Gábor „Üzleti" titok?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents