Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-11 / 240. szám
4 / 1978. október 11. KELET-MAGYARORSZAG SZALJUT—6 A 117. munkanap Magyar—norvég tárgyalások Budapesten A hivatalos látogatáson ha- ; zánkban tartózkodó norvég í parlamenti küldöttség — [ élén Guttorm Hansennel, a ' storting, a norvég törvényhozói testület elnökével — kedden délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzáson részt vett Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnöke, Stadinger István, a Fővárosi Tanács elnök- helyettese, Farkas Mihály vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka, Rolf Jer- j ving, a Norvég Királyság budapesti nagykövete. A koszorúzást követően az Országházban Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének és Guttorm Hansennek a vezetésével megkezdődtek a hivatalos magyar—norvég tárgyalások. Az országgyűlés elnöke törvényhozó testületünk tevékenységéről, valamint Magyarország gazdasági és kulturális életének főbb kérdéseiről tájékoztatta a vendégeket. A norvég parlament képviselői nagy érdeklődést tanúsítottak az országgyűlés bizottságainak munkája, valamint az egészségügyi és a szociális ellátás rendszere iránt. A megbeszélés résztvevői áttekintették a magyar—norvég kapcsolatokat is. Apró Antal és Guttorm Hansen jónak értékelte az eddigi sokoldalú együttműködést, hangsúlyozva, hogy további reális lehetőségek kínálkoznak a kapcsolatok továbbfejlesztésére. A tárgyalást követően Apró Antal az Országház gobelin termében ebédet adott a norvég parlamenti küldöttség tiszteletére. Az ebéden részt vett Raffai Sarolta, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Nagy János külügyminiszter-helyettes, valamint Rolf Jerving. A küldöttség délután látogatást tett Szépvölgyi Zoltánnál. Ä norvég parlamenti delegáció tagjai többek között megismerkedtek Budapest közigazgatásával, fejlesztési terveinek főbb vonalaival, valamint a közlekedés, a kereskedelem helyzetével. Ülést tartott a HNF Országos Tanácsának elnöksége Kedden űrbéli tartózkodásának 117. napján Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov folytatja a Progressz—4 teherűrhajó szállítmányának átrakását az űrállomásra. A 18. munkahetüket teljes egészében kitöltő rakodáshoz és az üzemanyag átszivattyúzásának előkészítéséhez hétfőn láttak hozzá az űrhajósok. Kedden elsősorban az űrállomás egyes elhasználódott berendezéseit cserélik ki azokkal az újakkal, amelyeket a Progressz juttatott el hozzájuk. A több mint egy éve Föld körüli pályán keringő Szal- jut—6 berendezéseinek folyamatos ellenőrzése, tervszerű megelőző karbantartása és — szükség esetén — cseréje már hónapok óta folyik: az előző állandó személyzet, Ro- manyenko és Grecsko is végzett hasonló munkát. Ez teljesen természetes és az egyik feltétele az űrállomás élettartama meghosszabbításának. A tudósok, mérnökök és a földi repülésirányítás vezetői úgy tervezik, hogy Kovaljonok és Ivancsenkov hamarosan befejeződő „űrmaraton- ja” után az űrállomás — az előző állandó személyzet távozása utáni időszakhoz hasonlóan — egy időre „elnéptelenedik” hogy aztán néhány hónap múlva folytathassák az Interkozmosz- program végrehajtását. Kedden, Kállai Gyula elnökletével, ülést tartott a ^Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége. Meghallgatta Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a népfront főtitkárának tájékoztatóját a mozgalom titkárságának a legutóbbi elnökségi ülés óta végzett munkájáról, a különböző szintű népfrontbizottságok mozgalmi tevékenységéről. Ezt követően Molnár Frigyes előterjesztése alapján — az elnökség beható vitában tárgyalta meg az MSZMP Közporíti Bizottsága 1978. március 15-i, a mezőgazdasággal kapcsolatos határozatából adódó népfrontfeladatokat. A mozgalom, sajátos munkamódszereivel, alkotóan részt kíván venni a határozatok végrehajtásában, a mező- gazdasági termelés fejlesztésén, a falu társadalmi fel- emelkedésén, a fejlett szocializmus építésén munkálkodó népünk érdekében. Ezután Szentistványi Gyu- láné, a HNF Országos Tanácsának titkára tájékoztatást adott a IX. magyar békekongresszussal kapcsolatos előkészítő munkáról, majd az országos elnökség megválasztotta azokat a küldötteket, akik a népfrontmozgalom képviseletében vesznek részt a békekongresszuson. Az ülésen felszólalt Sze- mők József, Nyíri Béla, Ben- csik István, Nánási László, S. Hegedűs László, Asbót János- né és Gál László. Németh Károly látogatása Szolnok megyében Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kedden Szolnok megyébe látogatott. A megyei pártbizottság székházában Andrikó Miklós első titkár fogadta. Délelőtt részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság ülésén, amelyen a megye mezőgazdaságának és élelmiszeriparának helyzetéről szóló jelentést és az MSZMP KB 1978. március 15-i határozatából adódó feladatokat tárgyalták meg. Az ülés után a megye vezetőinek társaságában felkereste a rákóczifalvai Rákóczi Tsz-t. A nyolcezer hektáros gazdaság munkájáról, a gazdálkodás idei eredményeiről, a termelési célokról dr. Be- reczki László tsz-elnök tájékoztatta. Moszkvai útjáról Berünguer nyilatkozata Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával megtartott hétfői tanácskozása után Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitkára nyilatkozatot adott az olasz televíziónak. A televízió híradójában sugárzott interjúban Berlinguer azt mondta, hogy az SZKP vezetőivel folytatott megbeszélésein fontos kérdésekben egyetértettek, különösen abban, hogy közös erőfeszítésre van szükség az enyhülést, a fegyverzetek csökkentését és a széles körű nemzetközi gazdasági együttműködést akadályozó tényezők elhárításáért. „Ebből a szempontból szükségesnek tartjuk, hogy elmélyüljön a különböző ihletésű erők együttműködése, különösen Nyugat-Európá- ban. Hangsúlyoztuk, hogy a nyugat-európai munkásmozgalmat alkotó valamennyi erőnek szerep jut és kiemeltük az el nem kötelezett országok szerepét is” — mondta. Libanon Szárkisz elnök körutazása Hétfőn három halottja és 11 sebesültje volt a szombaton este bejelentett tűzszünetet meg-megszakító szórványos lövöldözésnek Beirutban — közölték kedden rendőrségi források. Mindazonáltal a tűzszünet eddig hatékonynak mondható, hiszen jelentősebb fegyveres harcokra nem került sor. A figyelem és a várakozás középpontjában Szárkisz el_ nők körutazása, elsősorban szaúd-arábiai látogatása áll; a jobboldal nyíltan abban reménykedik, hogy a reakció terveit mindig készséggel pénzelő Szaúd-Arábia gazdasági és politikai nyomást gyakorol Szíriára és ennek révén meggyengülhet Szíria szerepe Libanonban. Enrique de la Mata, a Spanyol Vöröskereszt elnöke Bei_ rútban tett látogatásáról hazatérve kijelentette, hogy a libanoni fővárosban a harcok következtében félmillió ember vált hajléktalanná és mintegy 35 ezer lakás semmisült meg. Dé la Mata a halottak számát 800-ra, a sebesültekét pedig 3000-re teszi. „Életem legfontosabb lépése” A „mini emlékiratok” — ahogy Luis Corvalán maga nevezi visszaemlékezéseit — 1974-ben, a Pinochet-rezsim ritoquei koncentrációs táborában születtek. Címe: Algo de mi vi- da — Életemből. A Chilei Kommunista Párt főtitkára azt tervezi, hogy „Elfelejtett dolgok” címmel egyszer majd megírja a könyv kiegészítőjét is. Azt is elmondotta, hogy amikor saját életéről írt, azokról az ezrekről, tízezrekről kívánt szólni, akiket a párt nevelt kommunista harcossá, és akinek küzdelmes élete jelentette és jelenti a chilei kommunisták pártját. Corvalán még 16 éves sem volt, amikor „Don Pancho gyermekei” közé lépett. A kommunista fiatalok, ha más is hallhatta, amit beszéltek, jól kidolgozott képes és csak egymás számára érthető képes beszéddel értették meg egymást. így a pártot Don Pan- chónak, a kommunista ifjúsági szövetséget pedig — ahol a tanítóképző növendéke pártmunkáját elkezdte — Dona Júliaként emlegették. A döntő lökést az elhatározáshoz Palmita, egy kommunista foltozó suszter adta meg. ö vitte el a szünidőt otthon, a szüleinél, Tóméban töltő Corvalánt egy kommunista gyűlésre, ahol a párt tagja lett. „Életem legfontosabb lépését tettem meg akkor. 1932-ben történt ez, azt hiszem, februárban.” Az előző fél esztendő egymást követő drámai eseményei érlelték meg benne az elhatározást. Luis Corvalán, aki 1916. szeptember 14-én Chile déli részén, Puerto Monttban született, édesapja hivatását választotta, tanítónak készült. A család akkoriban Tóméban élt, Luis pedig a megyeszékhelyen, Chil- lánban működő tanítóképzőben kezdte meg tanulmányait. Az első szemeszter után szüleinél, a Concepci- óntól északra fekvő tengerparti városkában vakációzott Ott érték az események: a chilei dolgozók 1931. július 26-án általános sztrájkkal megbuktatták Ibanez reakciós kormányát. „Azon a napon ismertem meg a vörös szín jelentőségét” — írja Corvalán. Nálunk lakott albérletben egy parasztgazda, Manuel Cid volt a neve. Amikor a szirénák és harangok tudtul adták a diktátor bukását, ünneplőbe öltözött és előhozatta a piros cserkészkendőt. „Csodálkozásomra kettétépte azt és egyik feléből magának, a másikból pedig nekem kötött nyakkendőt. És aztán így mentünk az utcára, csatlakoztunk a tüntetőkhöz.” Chile fellélegzett és a tanítóképzőben is szervezkedni kezdtek a baloldali diákok. Corvalán csatlakozott az „Előőrs” csoporthoz. A csoport hangadói kommunisták voltak, akiket a diák akkor ismert meg. Összejöveteleiken előadások hangzottak el a számos országban pusztító gazdasági válságról, okairól. „A sajtóban a kommunistákról csak a legrosz- szabbakat írták. Én azonban azt tapasztaltam, hogy felvilágosult, tisztességes és bátor emberek. Nem láttam más politikai erőt, amely ilyen teljes szívből védte volna a munkanélkülieket.” A chilei hadiflottában 1931. szeptember 5-én lejátszódott események Corvalán családját is érintették. Bátyja, Moisés, a tengerészeti iskola befejezése után egy hadihajón teljesített szolgálatot. Amikor a zsold csökkentése miatt a tengerészek fellázadtak, az édesanyja és a testvérek félelemmel teli órákat éltek át. Miután a felkelést leverték — 2500 matróz és katona lelte halálát —, nem lehetett semmit megtudni a lázadók sorsáról. Szörnyű rémhírek keringtek. Az egyik szerint azt a hajót, amelynek személyzetéhez Luis bátyja tartozott, megtorpedózták és elsüllyesztették. Már október vége lehetett, amikor a család megtudta, hogy Moisés él. Más matrózokkal együtt börtönben tartották fogva. A kommunisták követelték a bebörtönzött matrózok szabadon bocsátását, akik közül többeket halálra ítéltek. Kivégzés előtt állt Pedro Pa- cheo, a chilláni tanítóképző egykori kiváló hallgatója, tehetséges és népszerű költő, a tengerészeti iskola oktatója. A tanítóképzősöknek sikerült közös tüntetésekhez megnyerniük a líceumok, a szakiskolák és a mezőgazda- sági iskolák felsős tanulóit. Pacheo életéért küzdöttek. Végül egyetlen halálos ítéletet sem hajtottak végre. A forradalmi harc lendületét Alessandri elnökké választása 1932 végén törte meg. Olyan időszak következett, amelyben az uralkodó osztálynak sikerült újólag, esztendőkre megszilárdítani hatalmi pozícióit. A reakciósok előretörését tapasztalni lehetett a tanítóképzőben is. A hallgatók közül többet eltávolítottak. M aga Luis Corvalán is csak nehezen kapott diplomát. Meglehetősen eltérő jegyei voltak. így például „hivatástudatból” és „magaviseletből” egyaránt négyes: a majdnem legrosz- szabb jegy. A tanári konferencián heves viták folytak róla. Többen akadtak, akik kijelentették, hogy Corvalán hallgató egész életében forradalomra agitál majd, és ezért nem szabad megengedni, hogy a népoktatásban dolgozzék. 1934 decemberében Luis Corvalán a friss oklevéllel ismét szüleinél telepedett meg, akik időközben végleg Concepciónba költöztek. Rögtön elhelyezkedni nem tudott, s amikor végre kinevezték Iquiquebe, az északi kikötővárosba tanítónak, egy esztendeig gyakorolhatta csupán hivatását: az újabb munkásakciók után az Ales- sandri-kormány sorra bocsátotta el a haladó tanítókat és ez az intézkedés nem kerülte el az akkor még mindig csak 18 esztendős Luis Corvalánt. Következik: 2 Tanítani és tanulni p. r. Napi külpolitikai kommentár Kevéssé szívesen látott vendég Q z Egyesült Államok kormánya valószínűleg számított arra, hogy döntését, amellyel hozzájárult Smithnek, a rhodéziai rendszer fejének washingtoni látogatá- :, nem kíséri majd osztatlan lelkesedés. Igaz, a jobboldali honatyák, akik elküldték a saliburyi rezsim vezetőjének és egyik fekete csatlósának, Sitholénak a meghívólevelet, a látogatást jelentős győzelemként ünnepük, sőt a fajüldöző politikus megjelenését az Egyesült Államok földjén mint az amerikai politikai morál magasabbrendű- ségét, s a szólásszabadság messzemenő érvényesülését értékelik. Az USA vezetői körében nyilván már nem ennyire egyértelmű az öröm. Washingtonban jól tudják: a világ- szervezet határozata tiltja a fajüldöző rendszérrel való kapcsolattartást, s a tiltakozás nem is maradt el: az ENSZ közgyűlésén számos felszólaló elítélte az amerikai gesztust. A Fehér Ház előtt és Atlantában sok száz tüntető tiltakozott a rhodéziaiak megjelenése ellen, s elítélően nyilatkozott a kormány egyik tekintélyes tagja, Andrew Young ENSZ-nagykövet is. A színes bőrű politikus elégedetlensége nagyon is érthető, hiszen éppen ő volt az, aki Nagy-Bri- tannia külügyminiszterével, Owennel együtt megpróbálkozott valamiféle kiutat találni a rhodéziai útvesztőből. Ismeretes, hogy a két politikus hosszú ideig ingázott Afrikában, tárgyaltak a frontországok államfőivel, a felszabadító mozgalmak vezetőivel, s magával Smith-szel is. Az angol—amerikai terv többé-kevésbé elfogadható volt a környező független afrikai államok számára, s bizonyos mértékig tárgyalási alapot jelentett a hazafias frontnak is. Smith azonban visszautasította a Young—Owen tervet, mert az megszüntette volna a jogellenes kisebbségi rendszert, s óhatatlanul veszélyeztette volna a fehértelepesek előjogait. Igaz, megpróbálkozott egy saját „belső” rendezéssel — bevonta kormányába a megalkuvó afrikai politikusokat. Ezt az átlátszó manővert elítélte a világ államainak többsége, s egyértelműen elutasította a hazafias front. A két fegyveres szervezet tovább fokozta a gerillaharcot. mith most nyilván arra számít, hogy a keményedő i-i • dél-afrikai vonal kedvez számára, s hogy az Egyeld -á sült Államok és Anglia végül is egyfajta „rhodéziai Camp Daviddel” áldását adja — kis módosítással — tervére. Igaz, az egyik résztvevő szerint a Smith—Vance tárgyalás a süketek társalgása volt, viszont meglehet, hogy jélbeszéddel mégis csak megértették egymást.’.. P. G. I Apró Antal köszönti a norvég küldöttséget. (Kelet-Ma- gyarország telefotó)
