Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-08 / 238. szám

1978. október 8. e Felelősség A két rakodó elunta várni a do­hányt. — Betértek a kocsmába, felhajtottak néhány pohárral. — Csak a hűvös ellen — biztatták egymást. Aztán estére néhány asszony majdnem sírva panaszolta: hiába mentek ki szom­baton egész napra a határba, mert ha nem volt, aki megfelelően elhelyezze a dohányt, akkor az hétfőre úgy befűlik, hogy csak kár lesz a munkából, nem ha­szon. A hír gyorsan tovaröppent a hétszáz lelkes nyírségi kis faluban, s mindenki várta, mii' lesz a tsz-vezetés intézke­dése, milyet ^tüntetésben részesülnek a vétkesek. A történet a napokban esett meg, a tanulságon azóta is meditál néhány em­ber ... Pedig a kisiskolások előtt is vi­lágos, hogy az, aki mulasztott, fe- lelősségrevonást érdemel. Kár, hogy a gazdálkodásban nem mindig érhető ilyen könnyen tetten a hiba, nem min­dig látszik meg, ha rosszul csináltak valamit. S különösen nem érzi magát hibásnak az, aki nem csinált semmit. Pedig sok esetben már a semmittevés is súrolja a hiba, netalán a bűn határát. Most sem azokra gondolunk, akiknek hónapok óta nincs munkájuk, csavarog­nak, élősködnek. Rájuk a törvény szi­gora hat, hiszen közveszélyes munkake­rülésért szokták elítélni az ilyen ernbe- reket. Ám mi történik akkor, ha égy üzem. vállalat berkeiben folyik az oly sokszor megjegyzett lázas semmittevés? Sajnos ilyenkor a felelősségrevonás igen nehéznek tűnik. Az elszalasztott lehetőségekről, azt hiszem, szűkebb munkahelyéről, üzemé­ből igen sok ember tudna példát fel­hozni. Sokkal érdekesebb, hogy milyen okok húzódnak meg emögött. Gyakran a kényelmességet, az újtól való félelmet találhatjuk meg, máskor a rövid távú gondolkodást, amikor az üzem vezetői csak egyik évről a másikra akarnak megélni. Jó lenne azt mondani, hogy mindez már a múlté. Sajnos, a gyakorlat nem ezt igazolja, bár egy irányzatot megfi­gyelhetünk. A gazdasági vezetésben egyre kevésbé elegendő, ha egy vezető jó ember, és nem sokat lendít ugyan előre a dolgokon, de kárt sem tesz. Ugyanis annyira felgyorsultak a válto­zások, annyira alkalmazkodni kell a termelésnek a minőség, a versenyképes­ség feltételeihez, hogy lassan az is vé­teknek tűnik, ha valaki nem tesz sem­mit. Magyarán: vállalni kell a felelősséget, szükséges számolni az ésszerű kockázat­tal, mert. csak így lendíthető előre a gazdaság szekere. Építőipari példa a megyéből, hogy egy új eljáráshoz kérte a kivitelező a tervező jóváhagyását. Az engedélyt csak saját felelőssegére kapta meg, csak a beruházó bízott benne, hogy jó lesz az a módszer, amellyel a válla­lat összes kőművesének nem kell falaz­nia két hónapon át, hanem gyors beto­nozással érhetnek el eredményt. A ter­vező egyszerűen nem ismerte az újat, nem mert és nem akart felelősséget vállalni. Városaink, községeink építésében, a szövetkezetek egyesülésénél, az üzemek­ben új termelési módszerek elterjeszté­sénél lehetünk tanúi annak, hogy aki mer felelősséget vállalni, az könnyeb­ben jut előre. Mátészalkán lényegesen gyorsabb ütemben épül a városközpont, mint Nyírbátorban, vagy Kisvárdán. Mindez azért is van így, mert a város vezetői sok energiát öltek a távlatok j kimunkálásába, mertek olyan ügyért harcolni, amelynek eredményei évtize- ; dek után mutatkoznak meg igazán. A vajai termelőszövetkezetet irigylik né- hányan, mert nekivágott az alma ter­mesztésének úgy, hogy teljes érdekelt­séget alakított ki a tagok között. Na­gyobbak a beruházási lehetőségei, lát- ' hatóan gyorsabban halad előre, mint [; szomszédai. De ehhez szintén az erő­S források felmérése kellett, bátorság a döntéseknél. Továbbra is feltétel, hogy dönteni csak felelősséggel szabad. Ám nem hagyhatjuk figyelmen kívül az időt. Mert aki csak fontolgat, az elmarad a másik mellett, aki a helyes döntést meg­hozva már a kivitelezéshez is hozzálát. Tóth Lászlóval, a KISZ nyíregyházi titkárával az ifjúság ériekvédelméről A — Október közepétől két hónapon ^ át tartják megyénkben is a munkahe­lyi ifjúsági palamenteket. Gondolom, ez most a KISZ berkeiben is némi izgal­mat okoz, hiszen — valaki így fogal­mazott a közelmúltban — most majd be lehet nyújtani „a számlát” az igazgató­nak. — Sajnálom, hogy válaszommal ellent­mondók önnek. Először is: az ifjúsági par­lament nem a KISZ rendezvénye, ami miatt esetleg pánikba esnénk, és ami különben sem jellemző az ifjúsági mozgalomra. A munka­helyi parlament „állami” rendezvény, egész pontosan a szervezett és a szervezeten kívü­li ifjúság egyik sajátos fóruma, ahol nem valamiféle nagy számonkérés folyik. Pár­tunk ifjúságpolitikai határozatát, majd az if­júsági törvényt követően vált gyakorlattá, hogy alkalmanként mindenütt áttekintik, vajon nem csupán írott malaszt marad-e a központi rendelkezés, megv.alósulnak-e azok a felsőbb elképzelések, amelyek a felnövő generáció élet- és munkakörülményeit hiva­tottak javítani, szemben a nagyobb követel­mények teljesítéséért. A — Már bocsásson meg: miért van ® erre szükség? Az idősebb vagy a nyug­díjas generációnak nem tartanak külön parlamentet, ahol az ő sajátos gondja­ikról tanácskoznak. Hallottam a napok­ban: egy gyűléssel megint több... — Ne haragudjon, még az előbbi kér­désére sem válaszoltam teljesen. Ügy mond­ta: a parlamenten majd be lehet nyújtani „a számlát” az igazgatónak. Ez így, bármi­lyen tetszetős, csak részben igaz. A parla­menteken valóban az igazgató ad számot az elmúlt két évben végzett ifjúságpolitikai in­tézkedésekről; arról, miként valósultak meg a két év előtti hasonló alkalommal hozott döntések. Ám ama bizonyos „számla” két­oldalú, mert arról is szót ejtenek majd, mi­ként állta a szavát a fiatalság, munkájával megváltotta-e a szavazati jogot annak elbí­rálásához, hogy a gazdasági vezetés elfo­gadhatóan hajtja-e végre az ifjúsági tör­vényt az adott gyárban, üzemben. Ami pe­dig azt illeti, hogy a parlament valamilyen felesleges értekezés — mert esetleg az igaz­gatói beszámolót át lehetne futtatni stencil­gépen is, aztán szétosztani az olvasni tudó fiataloknak — újra nemmel válaszolhatok. Kétévenként, munkaidő után nemigen lehet fárasztó a közös dolgokról szót váltani, szem­től szemben. Fiataljaink ilyen alkalmakkor — talán sokan észre sem veszik — tanulják, gyakorolják a közéleti szereplést is; szót emelnek, javasolnak s ha már említette: „számonkérnek” a kollektíva nevében, a kö­zösség érdekében. A — Ebben tökéletesen igaza van. ^ Akadnak viszont, akik úgy vélik: ez a mostani parlament-sorozat is olyan lesz, mint a megelőző, most sem történnek majd csodák. — Senkinek sincs szüksége nálunk va­lamiféle csodákra, elkábító meglepetésekre, s ha az eredményekre gondolunk, az sem lenne nagy tragédia, ha csupán folytatnánk az ifjúsági törvény végrehajtását, úgy, mint eddig. Mert sok-sok igazgató nyugodt szív­vel állhat ki a fiatalság elé, van miről szól­ni. Különösen az utóbbi két esztendőben gyorsult fel az a folyamat, amelynek ered­ményeként javulnak a munkakörülmények, kedvezően változik a munkaerkölcs, s mind­inkább jobban van miből teljesíteni a mun­kahelyi fiatalok jogos igényeit. Persze más szempontból sem indigóparlamentek lesznek a mostaniak. Újdonság, hogy az igazgatói be­számolót előzetesen és — nálunk, Nyíregy­házán — együttesen véleményezi a KISZ és a szakszervezet. Először töriénik meg az idén, hogy a parlament résztvevőinek egyet­értése nélkül semmiféle intézkedési tervet nem kreálhat a gazdasági vezető. Tehát egy­általán nem formális, hanem érdemi munkát végezhet a parlament, amely, mint mond­tam, az egész ifjúság rendezvénye; a KISZ, mint közreműködő, segíti az ifjúsági parla­ment lebonyolítását, aktív résztvevője an­nak. A — Mi van akkor, ha a parlament ™ résztvevői azt mondják, hogy őket nem elégíti ki az igazgató beszámolója, s kü­lönösen nem azok a homályos ígéretek, amelyek esetleg bekerülnek az intézke­dési tervbe? — Akkor a parlament megbízza a KISZ-t és a szakszervezetet, hogy helyette és nevében az új intézkedési tervet minősítse, s csak akkor fogadja el, ha az találkozik _az ifjúság egyetértésével. A — Fiatalok panaszolják ugyanis W hogy az igazgató gyakran nem a lé­nyegről beszél, igyekszik megkerülni az úgynevezett kényesebb dolgokat. — Így általában, hogy „az igazgató”, ez nem igaz. Akadnak persze olyan vezetők, akik — ahogy mondani szokás — sztereotip beszámolóval akarják letudni az ifjúsági parlamentet. Ilyenkor aztán szóba kerül a tervteljesítés, meg a hatékonyság, a műszaki fejlesztés, a nyereség, meg a jóég tudja mi még! Csak éppen az ifjúságot közvetlenül érintő és érdeklő kérdések maradnak meg­válaszolatlanul. Mi itt Nyíregyházán ennek igyekeztünk most elejét venni. Tíz kérdést felölelő ívet szerkesztett városi bizottságunk, amit szétküldtünk az alapszervezeteknek. Va­lójában ez egy kérdőív-minta 30 éven aluli fiataloknak, amit alapszervezeteink sokszo­rosítanak és szétosztják az ott élő, dolgozó vagy éppen tanuló fiataloknak. A válaszok­ból nemcsak az tudható meg, miként véle­kednek az ifjúmunkások például vezetőik hangneméről, a munkahelyi légkörről, az anyagi és erkölcsi megbecsülésről, hanem azt is, hogy miről szeretnének hallani a kö­zelgő gyári parlamenten. Ifjúsági vezetőink a munkahelyeken majd a kérdésekre adott válaszok birtokában mondanak véleményt az igazgatói beszámolóról. Éppen ezért nem baj, ha az igazgató, vagy más beosztású vezető bepillant a kérdőívek válaszaiba: így majd arról beszél, ami a hallgatóságát érdekli, amire választ szeretnének hallani. A — Mire kíváncsiak leginkább a fia- w talok? — A fiatalok sok mindenre kíváncsiak. Jó néven veszik azt is, ha az első számú ve­zető a parlamenten beavatja őket olyan gaz­dálkodási kérdésekbe, amelyek a hétközna­pokon viszonylag távol esnek tőlük. Termé­szetesen vannak sajátosan ifjúsági témák, amelyek szinte minden munkahelyen felho­zódnak. Gondoljon csak arra, hány lakásnél­küli fiatal házaspár dolgozik az üzemekben, az intézményeknél! A fiatalok többsége azt is tudja, hogy a lakásért, a bútorért, netán a külföldi üdülésért, vagy kocsiért keményen meg kell dolgozni, ha az ember nem nyer a lottón, vagy nem jut nagy örökséghez. A — Mondhatnák erre egyesek, hogy ^ azért nem ez a jellemző minden fiatal­ra. Akadnak, akik komolyan gondolják, hogy legyen meg mindenük máról-hol­napra. — Persze hogy vannak ilyenek is. Jött például hozzánk egy fiatal, hogy segítsünk rajta. Albérletben lakott egy szanálásra ítélt házban, melynek tulajdonosát kötelezték, hogy szeptemberig bontsa le az építményt. Ez a fiatal nemrég jött a városba, s azt akar­ta kicsikarni, hogy bizottságunk juttassa lakáshoz a városi tanácsnál. Amikor közöl­tük vele, hogy ez nem volna tisztességes, mert nagyon sokan már évek óta gyerekkel allnak sorban lakásért, akkor ő félvállról így felelt: „Sajnálom, akkor a jövőben nem iudok KISZ-munkát végezni, rá kell hajta­nom a fusira, hogy sok pénzem legyen.” Mit mondhattunk neki? Vele igazán nem lesz szegényebb az ifjúkommunisták közössé­ge. .. A — Ügy gondolom, ez egy ritka eset. w Akadnak viszont olyanok is, akik tá­mogatásra érdemesek. —■ Akadnak szép számmal. Nem akarok én most lakásügyi kérdésekbe bonyolódni, de elmondom, hogy nemrég kiemeltünk egy fia­talt, aki azelőtt munkásként dolgozott válla­latánál. Ha rosszul dolgozik, vagy nem vé­gez közösségi tevékenységet, akkor ott marad és azóta már otthona lenne a munkáslakás akcióban. Mivel „kiemeltük”, így egyéb kate­góriába került és még ma is 800 forintos al­bérletben él. Ilyen és ehhez hasonló eseteket is produkál az élet, s mindez bizony az ér­dekvédelem körébe tartozik. Mégis azt mon­dom, örvendetes, hogy vállalataink milyen sokat tesznek az ifjúmunkásokért, a fiatal házasokért, hogy fedél legyen a fejük fölött. A — Ezt megbízható számadatok iga- ^ zolják. Viszont ha statisztika nincs is róla, az is való, hogy több helyütt el­gáncsolnak jószándékú, tehetséges fia­talokat; ahogy több helyütt mondani szokták: víz alá nyomják őket. — A fiatalok érvényesülése bonyolult probléma, ugyanakkor egyszerű is. Bonyo­lult, mert hiúsággal, szakmai féltékenység­gel éppúgy keveredik, mint azzal, hogy né­hány fiatal tudomást sem akar venni a mun­kahelyen az idősebbek tapasztalatáról, érde­méről. Az ifjúsági parlamenteken ezt a kér­dést sem lehet megkerülni. Az utóbbi egy­két évben szép számmal kerültek közép, vagy magasabb vezetői tisztségbe fiatalok, mégis megfigyelhető a káderfejlesztés né­hány hibája. Nem nehéz olyan vállalatot ta­lálni, ahol ha hirtelen megkérdeznék, hogy holnap kit tudnának például a főmérnök, vagy a főkönyvelő helyére állítani, tanács­talanok maradnának. Aztán éppen az újság­ban olvastam nemrég, hogy nem kaptak kép­zettségüknek megfelelő beosztást azok a munkásfiatalok, akik a munkapad mellől ke­rültek az egyetemre és mérnöki diplomával tértek vissza. Szerintem nem vagyunk mi olyan gazdagok, hogy ezt a luxust megen­gedhetnénk magunknak. Ide tartozik az a fonák helyzet is, hogy aki tanul, nem szíve­sen megy feljebb például művezetői beosz­tásba, mert akkor kevesebb lesz a fizetése. Ügy érzem, ezen a fura helyzeten vállala­ton belül is lehet változtatni. A — Ön elégedett a fiatalok anyagi és erkölcsi megbecsülésével? — A munkahelyek túlnyomó részénél igyekeznek a maximumot nyújtani. Öröm számunkra, hogy a fiatalok ott vannak a ki­tüntetettek között, már még állami díjas fiatalunk is van. A fizetés — ahogy monda­ni szokták — soha sem elég, az emberek, így a fiatalok is szeretnének többet keresni. Jó, hogy már sokan tudják: nem elég ezt csupán óhajtani, meg kell dolgozni érte. Persze, kivételek vannak, akadnak „ügyele­tes” futtatottak, akik mindig kikaparják ma­guknak azt a bizonyos gesztenyét. Gondo­lom, az ifjúsági parlamenteken az ilyen je­lenségek mellett sem mennek majd el szó nélküL azok, akik inkább cselekszenek, mint beszélnek. A — Fiatalokról lévén szó, bizonyá­ra felvetődik majd a szórakozás, a ki­kapcsolódás is. — Erre aligha kell bíztatni bárhol is. Jó dolog, hogy a munkahelyek az ifjúsági alap létesítésével megteremtik az ilyen igények fedezetét is. Ám elgondolkodtató az a törek­vés, hogy minden üzem külön ifjúsági klu­bot szeretne létesíteni. Rengeteg pénzbe ke­rül ez és én nem vagyok biztos benne, hogy jól ki is használják ezeket a klubhelyisége­ket, melyeket drága magnókkal, sztereó be­rendezésekkel is felszerelnek. Most azon töp­rengünk, miként lehetne két-három üzem­nek összefognia a klubéletben, s miközben osztódik a költség, gazdagodik a program, van élet abban a klubban. Ebben is nagy sze­rep hárul a KISZ-re, hiszen jól tudjuk: a fiatalok többsége jórészt abból ítéli meg az alapszervezetet, hogy tud-e vonzó programo­kat szervezni, ahová hívás nélkül is vágy­nak. Ezért mondom én, hogy az ifjúsági par­lamentek jó alkalmakat teremtenek a mi tag­építő munkánkhoz is, amiben bizony van tennivalónk. Ki sem merem mondani, hogy például milyen alacsony a szervezettség a munkásfiatalok, vagy a szakmunkástanulók között. A — Megközelítőleg hány fiatal vár­ja most a megyeszékhelyen a parlamen­tek nyitányát? — Az én szűkebb területemen. Nyír­egyházán 15 ezer KISZ-tag és több mint 20 ezer szervezeten kívüli, 30 évet még el nem ért munkás, alkalmazott, illetve tanuló fia­tal várja az ifjúsági parlamenteket, hogy el­mondja örömét, gondját, jobbító szándékát. Mert öröm is van jócskán. Néha már unják egyesek, ha mi szóba hozzuk például a véd­nökségvállalást. Pedig emögött nagyon ko­moly munka van, éppúgy, mint a diákok nyári építőtáborozása mögött. Aztán vannak apróbb örömök. Például az, hogy a volános fiatalok társadalmi munkában tanították a nyíregyháziakat kezelni a jegyautomatát, hogy a fémipari szakközépiskola fiataljai maguk takarították, szépítették és rendezték be új iskolájukat; hogy a SZAVICSAV KISZ-esei „zöld utat” biztosítanak a Sóstón épülő úttörőtábor egyes munkálatainak. És akkor még nem is említettem a nagyobb gyárak és üzemek munkásfiataljait, vagy a megyének is dicsőséget szerző középiskolá­sokat. Tehát. nemcsak problémázni lehet majd a parlamenteken, hanem örülni is a sikereknek. Aztán marad még a legfontosabb feladat: olyan intézkedési tervet készíteni a következő időszakra, amely konkrét, lé- nyegretörő, nem álmokat kergető, hanem reális és teljesíthető. — Köszönöm az interjúi. Angyal Sándor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 'Vasárnapi' i INTERJÚJ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents