Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-29 / 256. szám
1978. október 29. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK----------------------------------» Két új város Jó kéthónap múlva, 1979. január elsejétől hat városa lesz Szabolcs-Szatmárnak. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa ugyanis Nyíregyháza, Mátészalka, Kisvárda és Nyírbátor után ettől a naptól kezdve hatalmazza tel Fehérgyarmatot és Vásárosnaményt a városi rang viselésére. tős összkomfort puszta keret maradna. Ettől függetlenül a fenti leírás lényeges városkellékeket sűrít össze; azokat a nélkülözhetetlen feltételeket, amelyek az egész urbanizációs folyamat lényegét adják. Mi történt azon a napon, amikor megérkezett a várva várt hír a várossá nyilvánításról? Kár volna tagadni, hogy a krónikás az ünnepélyes kérdésre ujjongó válaszokat várt először Vásáros- naményban, majd Fehér- gyarmaton. Hiába. A túlfűtött ujjongás ezúttal elmaradt, bár akivel csak szóba állt, nem rejtette véka alá örömét. Mégis lépten-nyo- mon kiigazították az újságírót: a jogi aktus még nem körút, a kulcsátadás még nem jelent összkomfortot... Egy szélsőséges válasz Vá- sárosnaményban: „U ram, nézzen bele a megyei újság apróhirdetésébe, akkor majd rájön, mit jelent a városi státusz. Ott láthatja, hogy valaki félmillió készpénzért kertes családi házat venne nálunk... Tudja miért? Kiszimatolta az új státuszt és úgy véli, a legjobb befektetés Naményban gyökeret ereszteni .... És Fehérgyarmaton? Itt nem hivatkoznak nagy üzletre, sem arra, hogy a városi rang a feje tetejére állította volna itta dolgokat, ök természetesnek tartják a döntést, amit évek munkájával alapoztak meg. „Sokan mondják, hogy Gyarmatra az árvíz hozta a nagy szerencsét. Senkinek sem kívánunk hasonlót, de tény, hogy a község igazi fejlődése az újjáépítéssel vett új lendületet...” Elhangzott itt is egy váratlan célzás, miközben a krónikás a nagyvárosi színvonalú Szamos hotel kitűnő ellátását dicsérte: „Nyíregyházáról is sokan idejárnak esküvőt rendezni, mert ilyen vendéglátást sehol sem talál-* nak a megyében ...” Természetesen nem ezek miatt nyerte el a különleges jogállást sem Namény, sem pedig Gyarmat. Sokkal inkább azért, mert itt is és ott is már hosszabb ideje tudatosan igyekeznek megteremteni azokat a feltételeket, amelyek urbánus településsé emelik a nagyközséget. Íme például Vásárosna- mény: „... Területe 65 négyzet- kilométer, lakosainak száma megközelíti a 9 ezer főt... kereskedelmi és szolgáltatási vonzáskörzetébe 45 ezer, oktatási hatáskörébe 56 400, míg egészségügyi vonzáskörzetébe 70 ezer ember tartozik ... Jó a vasúti összeköttetése Nyíregyházával, Mátészalkával és Záhonnyal. Naponta 248 autóbuszjárat hoz- za-viszi az embereket a beregi falvak és Namény között, csaknem hatezer utast szállítván... A nagyközségben 2513 épület van, ezek jórésze földszintes, de már szépen alakul a többszintes körút... Több, mint kétszáz igénylő vár lakásra ... Itt található a megye egyik legjobban felszerelt, 220 ágyas kórháza... Higanygőzlámpák világítanak az utakon... Korszerű szálloda van itt, az ÁFÉSZ 42 különböző kereskedelmi és vendéglátó helyisége elégíti ki az igényeket, színvonalban a megyei átlag fölött. Namény gimnáziuma messze földön híres, ötvenezer kötetes könyvtára „kiváló” minősítés birtokosa... Van itt múzeum és 400 helyes színházteremmel művelődési központ, alkotóház a Tisza-parton és számon tartott kulturális esemény a középiskolai kórustalálkozó, meg a fafaragó tábor ...” Fehérgyarmat sem adja alább: „... Itt koncentrálódik a járás ipara: a környék kisközségeiből ingázó 3,5 ezer ember, kétharmadát a gyarmati üzemek foglalkoztatják ... 210 autóbuszjárat naponta 5 ezer embert szállít, emellett a helyi járatot is az autóbusz jelenti 11 megállóval, köztük hét fedettel... Hat állami vállalat, öt ipari szövetkezet jelent itt biztos megélhetést, nyújt nélkülözhetetlen szolgáltatást. Hosszú távon is városi ellátásra képesek a nagyközség élelmiszerboltjai, ABC-áruháza, ruházati nagyáruháza, 6 vendéglátóhelye. Ráadásul most épül a község legújabb, 1200 négyzetméter alapterületű, új ABC-áruháza ... Aztán tovább: a település két és fél ezer lakásából csaknem félezer többszintes tömbben található; a lakások kétharmadában vezetékes ivóvíz van, miután a település valamennyi jelentősebb utcáját érinti a vízhálózat... A gimnáziumban és a szakközépiskolában 728 tanuló készül az életre, míg a szakmunkásképzőben 420-an lesik el a különböző szakmák titkait. A két középiskola 227 helyes kollégiummal ren-' delkezik ... Számok, súlyos adatok ezek azokban az indoklásokban, melyek a legmagasabb fórumon is kétséget kizáróan bizonyították: a két település- megérett a városi státuszra, s az új rang elnyerése immár szükségszerűség is lett, mert a jelenlegi keretek között már aligha tudnák magasabb szinten ellátni a vonzáskörzetben élőket. A Magyar Értelmező Szótár 1468. oldalán találjuk a közfelfogásnak leginkább megfelelő városleírást. íme: „A város a falunál, illetve a községnél általában nagyobb (lélekszámú), forgalmasabb, rendszerint zárt (emeletes) építkezésű, közművesített, különleges jogállású, főként ipari és kereskedelmi jellegű település, valamely vidék gazdasági és művelődési központja ...” Néhány kédőjel rögvest ide kívánkozik, jelezvén a meghatározás pon: tatlanságát. Például a cirkal- mas leírásban említés sem történik a városfogalom emberi oldaláról, a városközös- ségről, mely nélkül a tetszeFehérgyarmat és Vásáros- namény e tekintetben megméretett és megfelelőnek találtatott. Szabolcs-Szatmár- ban jelenleg ez az a két település, amely földrajzi adottságát, tradícióját, jelenlegi értékeit tekintve valóban gazdasági, kulturális és szociális központja lehet a még most is eléggé nagy kiterjedésű határmenti tájaknak. Naményban büszkék a kőkori kerémiákra, a népvándorlás idejéből előkerült fegyverekre; arra, hogy ez a falu volt az Eötvös család ősi fészke, s hogy a település évszázadokon át fontos kereskedelmi hely volt. Fehér- gyarmaton viszont a régmúlt helyett a legújabb kort említik szívesen, amely bár árvízzel volt terhes, de az itt élő igyekvő emberek szorgalommal, verejtékkel szapo- rázták meg a nemzet önzetlen támogatását. így lett itt új lakónegyed, könnyűipari, illetve mérleggyár, közmű és a leendő várost átszelő széles műút, Szamos Hotel, nagyáruház, négy új park, s lesz új bevásárlóközpont az új autóbusz-pályaudvar tő- szomszédságában. Dehát az urbanizáció nemcsak emeletet, csatornát gázfűtéses lakást, meg ABC- áruházat, Patyolat-szalont jelent. A város emellett magasabb szintű élő organizmus is, ahol a színvonalat — vagy a színvonaltalanságot — a benne lakó emberek közössége formálja. Ha ebből a nézőpontból tekintünk két új városunkra, akkor sincs okunk aggodalomra, miként túlértékelni sem szabad egyes jelenségeket. Mert például igaza van annak a fehérgyarmati vezetőnek, aki felidézi a napokat, amikor szinte a semmiből építettek új iskolai tantermeket, parkosítottak, óvodáért kommunista szombatokat szerveztek, fél év alatt az idén milliónál nagyobb értékű társadalmi munkát végeztek: ahol erre képesek az emberek, ott nem kell félteni a városfejlesztést. Igen ám, csakhogy a lendületre akkor lesz igazán szükség, amikor nem járdalapokról, facsemeték elültetéséről, hanem lényegesen nagyobb tétekről lesz szó; amikor pénz- vagy kapacitáshiány szürkíti meg a szép álmokat. Vagy Naményban, amikor a Tisza-parton, Szabolcs rivié- ráján a mostani 15 ezres csúcsot is meghaladó idegent kell jól ellátni élelemmel és kellemes élménnyel, akkor vajon feismerhető lesz-e a mostani társadalmi öszefo- gás, a „borravalón túli érdek” érvényt szerez-e önmagának? Jó volt tapasztalni mindkét településen, hogy ők már feltették önmaguknak ezeket a kérdéseket. Aztán a választ is megadták rá, valahogy eképpen: „Tiszta cél és őszinte szó, nyílt várospolitika. Ha ez lesz a gyakorlat a városi létben is, nem hül ki egykönnyen az emberek egészséges lokálpatriotizmusa.” Ezért aztán — bár pontosan számon tartanak mindent — sem Fehérgyarmaton, sem Vásárosnaményban nem azzal kezdik most az embe* rek, hogy mi minden kellene — mert valóban szükség lesz rájuk — hanem azzal: mit kívánnak tenni ők, helyben, azért, hogy még inkább rászolgáljanak az állam növekvő támogatására. Mert úgy érzik: ez a legbiztosabb forrás. Angyal Sándor Lakatos József festőművész rajza. öt férfi ment a hóban, nagy csontjaikkal mintha erősek lettek volna. Hogy hús is volt-e a csontjaikon? Nem látszott, mert rongyokba csomagolták magukat, azokat zsákszövettel takarták, az egészet madzagokkal testük köré kötözték. Szalmába csomagolt lábukat is így hálózták körül. Mindenre eltökélten mentek az egyenes puszta földeken át a mindent beborító fehér hóban. Csak rakták lábukat egymás elé: bal-jobb, bal-jobb, mintha a világ kezdete óta arra lettek volna elindítva, hogy a két lábukat egymás elé rakják: bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! A keményre fagyott hó nem volt mély, mint végtelen szőnyegen tudtak rajta a távoli égre meredő -távoli jel felé menni. Nem törődtek a hó alá tűnt mezei és ország- utakkal, az ilyen utak a falvakat, az embereket szolgálják, ők pedig már semmit sem akartak falvaktól, emberektől, a távoli égbe fúródó távoli jeltől akartak mindent. Gyárnak a kéménye volt az! A Duna—Tisza közéről jöttek, ott gyárakban mint tanulatlan segédmunkások dolgoztak, de elfogyott minden munka, sokadmagukkal kitették őket a gyárból. Mondták akkor: — Ott a Duna túlsó tájain nagy szikláshegy áll, ellátszik idáig. Kell, hogy bánya legyen a gyomrában, rengeteg szőlőskert az aljában, gyerünk oda megélni. Kérdezték azok, akik ott már eddig sem tudtak megélni: — Miért jöttetek ide? — Mert éni akarunk. — Nem látjátok, mink is barlangokban lakunk a hegy aljában, és minden télen már a jövő esztendőnket adjuk el a nagygazdáknak. — Majd csak megleszünk ezen az egy nyáron, őszön. Azt hitték, mgg a telet is bírják, de nem bírták. Most a további életüket mentek keresni a Dráván túl a gyárban. Csak rakták a lábukat, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! Szél nem fújt, de a levegő állandó mozgása rongyaikon át a testükbe hatolt, ettől mintha hideg vízben jártak volna. Gyomruk, agyuk, szívük, tekintetük üres volt. De nem álltak meg: bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! * Száz éve, 1878. okt. 20-án született Barta Lajos, a magyar szocialista irodalom úttörő jelentőségű alakja. Mondta aki elöl ment: — Bárcsak a pipám itt volna! Mondta aki utána ment: — Minek a pipa, ha nincs dohányod? Mondta a harmadik: — Mire jó a hiábavaló beszéd? A negyedik a sorban: — A beszéd is az erőt fogyasztja. Az ötödik: — Harmadnapja, hogy alig eszem valamit. Barta Lajos: Öten a hóban* És csak rakják a lábaikat egymás elé: bal-jobb, baljobb, bal-jobb! A távoli folyó felől, mintha földön bolygó felhő volna, fehér köd kezd terjedezni, közeledni. Mondja az egyik: — Hogyan jutunk át a vizen? Mondja egy másik: — Odamegyünk, hol csónakos átkelés van. A harmadik: — De sötétig jár csak csónak, addig, kell, hogy odaérjünk! A negyedik: — Ha nem érünk, mind ott fagyunk! Tempó! Tempó! Az ötödik csak magának: — Nem bírom ezt az iramot, kell, hogy kicsit megpihenjek ! A hóba ül, hogy pihenjen. A másik négy csak megy tovább: bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! Üres, puszta, kihalt síkság, sok befagyott kis patak, kopár füzek, dermedt jegenyék. Hol vannak most a nyájas mezők, a szép virágok, a pillangók, madárdalok. Hol az áldott termékenység? Mindez mintha elmúlt volna mindörökre! Mi maradt meg a nagy életígéretből, melyre az ember születik? Tempó! Tempó! Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! Mondta az egyik: — Éhes vagyok! Mondta a másik: — Nem különben! A harmadik: — Kár a tüdőt így koptatni! A negyedik csak magának: — Jaj, hosszú az út! Kell, hogy kicsit megpihenjek! És leül a jeges hóra. Azok hárman egyre mennek: tempó, tempó! Baljobb, bal-jobb, bal-jobb! A köd lassan fölfal mindent, eget, földet, erdőséget, nagy gyárkéményt, nincs már céljel, már csak köd van. Mondta az egyik: — Ilyen ködben csónak nem járhat a vizen. Mondta a másik: — Ne törődj most semmi mással. Tempó! Tempó! És csak mennek: bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb! Mintha sose lenne vége. A harmadik önmagának: — Jaj meghalok. Kell, hogy kicsit pihenhessek! És leül, hogy megpihenjen. Azok' ketten továbbmennek, bal-jobb, bal-jobb, baljobb! A köd őket is bekapja, nincs már semmi a világon, csak a nagy köd, és a tempó: bal-jobb, bal-jobb! Ez maga a világ vége! Mondja akkor a második: — Bolond vezér, hol most a cél? — Tempó! Tempó! Csak rajta, az orrunk után a fo- lyóig. A második önmagának: — Hogyha úgy sem bírom addig, miért annyit gyalogolni? És csak leül, hogy meghaljon. Már csak az egy rakja, rakja, rakosgatja egymás elé a két lábát, mintha másért nem jött volna a világra: baljobb, bal-jobb, bal-jobb, baljobb! És hátra szól: — Hahó! Hahó! Merre vagytok? Ha az időt veszem számba, nem lehet a folyó messze. De csak hiszi, hogy hátra szólt, mert nincs neki már ereje, se járásra, se beszéd re; — Mi van velem? Fekete köd körülöttem? És elesett a halálos néma ködbea KUK VASÁRNAPI MELLÉKLET Táj a szabolcsi földvárral
