Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-29 / 256. szám
O okán hallották a tévé népszerű ^ műsorában, a „Lehet egy kérdéssel több?” október 15-i adásakor, hogy a versenyző a tehénre azt mondta: valamilyen állat. Ez meglepett. A vadászok mögött a szarvasmarha tisztán és jól felismerhetően látszott. Az is, hogy a tehén oldalára nagy betűkkel KO voit festve. A KO a vadászok tájékoztatására szolgált, ne lőjenek rá, mert az nem medve, nem szarvasbika, az csupán egy jámbor tehén. Ezek szerint a vadászok némelyike sem ismeri fel a tehenet. Mit várjunk hát egy városban felnőtt fiatalembertől?! Pedig hát a tehenet ismerni illenék. Nem a fajtáit — a magyar tarkát, a borzderest, a Holstein Friz-t stb. —, hanem egyszerűen a tehenet. Amely tejet ad és egyre több tejet ad, éves átlagban 4000 literen felül. A tehén olyan állat, amellyel nem történhet meg az a dolog, mint a lóval, az öszvérrel, vagy a szamárral, hogy számuk egyre csökken. Sok minden nincs már. Feleslegessé válnak aoigok, Kimennek a divatból, elíelejtődneK. Kollegám egyszer azt kérte, soroljam el a járom alkatrésze' it, mert napoK óta ezen töri a fejét és nem jut semmi az eszebe. Mondtam: járomszeg. Kétszer mondtam, mert kettő van belőle, de tovább nem jutottam. Ejnye, de gügye lettem, gondoltam, pedig az én apám is járomba fogta ódánkat és a Csákboci névre hallgató üszőt. Lám, mit tesz velünk az idő! Próbára tettem egy traktorost. Kértem, sorolja fel a járom alkatrészeit. Tekintetéből kiolvastam: a koromat tiszteli, különben kimondaná, mit gondol rólam. Miért nem a traktort kérdezem? Hány lóerős, milyen motorja, hány alkatrésze van? Ha kell, azt is elsorolja, hogyan működik a porlasztó, a dinamó, a sebességváltó. És egyáltalán tudom-e én, mi az a hidraulika? Érdekes dolgokat csak az öregektől lehet megtudni. Bár lehet, ami nekem érdekes, az a fiataloknak, a fiamnak már nem az. Nyírtasson, a dohányföldön jártam. Ült a kombájn nyergében egy mutatós bajszos, kalapos, keménykötésű vénember. Nyugdíjas. Gyomokat téptem, tőle kérdeztem: „Mi ez?” — Libatop — mondta ... „Hát ez?” — Zsurmó. Csakugyan nem ismeri? — kérdezte vissza. — Pedig ez híres fű. Ez volt a szegényember mosogatószere. Amikor a bográcsból kifogyott az étel, ezt a füvet fogta marokra az asszony és homokkal, zsurmóval olyan fényesre súrolta az edényt, hogy nem tesz olyat semmilyen bolti szer. Tetszett nekem a marokra fogott zsurmó. A régenvolt szegénység dolgát iskolában sem taníthatnák jobban, mint ahogyan a megélője mondja egyszerű szavakkal. De kell-e ma már, hogy mondják? Vagy kinek mondják? Ki törődik ma már azzal, hogy mi az a járom és a járomnak milyen részei vannak! Játékhoz, találós kérdésnek jó. Ha mondjuk összeül egy társaság' és valaki rákezdi: mesterségem címere: rocska. Vagy cséphadaró, esetle, cso- roszja. Az ilyen furfangos dolgok hallatára ma már felkapja az ember a fejét. Eszik-e, vagy isszák? Aztán, ha kiderül az eszköz hajdani rendeltetése, következhet a csodálkozás: hát ilyesmi is volt... Az öregek a lézeren csodálkoznak, a fiatalok a verécén. Egy évtized alatt sok tárggyal, eszközs zel, használati cikkel gazdagodunk, mint valámikor egy évszázad alatt. A cséphadaró nevét elfelejtjük, helyette megismertük a kombájnt. De hogyan? Amíg a cséphadaró az volt mindig, aminek készítették, a kombájn szinte évenként változik. Teljesítményében, használhatóságában egyre jobb. így vagyunk szinte mindennel. Ló helyett traktor, hombár helyett silótorony, rocska helyett fejőgép. Szóval felejtünk. Talán nem is baj, ha a múzeumi tárgyak mindegyikének nem tudjuk a nevét. Az pedig egyáltalán ne okozzon gondot, hogy a múzeumban nem helyezhető el a tárgyakhoz kapcsolódó kínkeserves munka, a verejték, a szenvedés. De a tehenet azért illenék ismerni... Zsirko Imréné hivatalvezetővel A Enyhén szólva hálátlan dolog lehet ma w a Magyar Postánál vezetői állást betölteni. A közvélemény és a hivatalos fórumok sokszólamú elégedetlenségét hallva, mindenképpen így tűnik. Milyen érzés hát Nyíregyházán hivatal- vezetőnek lenni? — Azt nem állíthatnám, hogy örömteli állás, de csak az igaztalan bírálat lehet sértő; az olyan vélemény bántó, melynek kiváltói nem mi vagyunk. Bizonyos kérdésekben itt, helyben lehetünk felelősek. De a többség olyan gond, amik az egész postát jellemzik, tehát ez a hatalmas szervezet a hordozója... de hozzátehetem, sokszor még az a védekezés is jogosult, ami az anyagiak hiányában látja a bajok egyik — hangsúlyozom, csak az egyik! — forrását. — Közhely, de igaz: valamikor a Magyar Posta egy híresen pontos, jól működő intézmény volt. Ügy jellemzik ezt, hogy akkor, ha valaki ráírta a levélre: Kovács János Magyarország, biztosan megtalálták a címzettet. Ma pedig panaszok özöne szól a pontatlan kézbesítésről, az elkallódott táviratokról, a késve kapott értesítésekről. — Rengeteg kezdő emberrel kényszerülünk dolgozni, nem keresett pálya a kézbesítő foglalkozás. Állandóan hirdetjük az állásokat, de nem mondhatnám, hogy túljelentkezés van. Kénytelenek vagyunk beérni azokkal, akik nálunk kötnek ki, még akkor is, ha belépésük pillanatában tudjuk, hogy nem fognak beválni. Nehéz munka ez, kevés fizetéssel: kezdőknek, legyen akárhány éves, 2000 forintnál többet nem adhatunk. És ez már fejlődés, mert két éve csupán 1800 forintnál tártottunk. Súlyosabb esetekben fegyelmi úton bocsátjuk el a vétkeseket, de talán érthető, hogy néha az észszerűség határain túl is, a meggyőzzel próbálunk élni. - — — Ez igaz, de ilyenek a megkötések. Természetesen érthetetlen számomra: miért egyforma a remittenda elbírálása télen és nyáron, amikor például a főiskolások ősztől nyárig való megjelenése a városban megváltoztatja a lapok iránti keresletet. Ha tudomásunk van érdekes cikkekről, akkor többet rendelünk, de a központi lapok esetében sokszor nincsenek információink. A hetilapoknál pedig elgondolkodtató jelenség állt elő. Ameddig a Posta Központi Hírlapiroda nem állt át gépi adatfeldolgozásra, addig hetente meg tudtuk változtatni az igényeket. Amióta bevonult ide a technika, azóta két hét erre a legközelebbi időhatár. De ez a helyzet a csekkekkel is. Régen szintén Budapestre kellett azokat felküldeni, de amióta gépi úton intézik a befizetések sorsát, jelentősen megnőtt az átfutási idő. Ez is egy ellentmondás. De az újságokra visz- szatérve: természetesen az is előfordul, hogy rosszul számolunk és keveset rendelünk. A Az utóbbi időben nyilván a lassúság miatt rengeteg az egyébként már letudott fizetési kötelezettség teljesítésére buzdító felszólítás, ami többek között ugyancsak a posta munkáját növeli, hiszen a hatályukat vesztett intelmeket is kézbesíteni kell. — Tény: a gépesítéstől könnyebbséget várna az ember, de aligha a gépekben, inkább használatukban lehet a hiba. A kis- gépesítés a posta sok gondján enyhített már. A A támpontok létesítése nem vetette vissza az előfizetők számát? — Mi is ettől tartottunk, azonban a csökkenés helyett nevekedett a lapokat megrendelők száma. Ebben csak az az érthetetlen, hogy “ egyesek nem viszik lakásra a táviratot, a pénzes utalványt, meg sem nézik, otthon van-e a címzett? Nem lenne érdekes a borravaló sem? — Ez előttünk is rejtély ... & Lehet, hogy borravalós szakma a kéz- ” besítőé is, akár a pincéré? Netán bekalkulálják ezt az alacsony alapfizetésbe? — Ezt így még nem mondta ki senki. fc Szabolcs-Szatmár az ország egyik leg- ” nagyobb megyéje, kiterjedt tanyavilággal, szélsőséges időjárással, tehát szám— tálán nehezítő tényezővel. Ezt is figyelembe véve: milyen az itt dolgozó postások átlagbére? — Csak igazgatósági szinten tudok válaszolni : van, ahol alacsonyabbak a keresetek. A munkakörülmények valóban nehezek, azonban a lehetőségekhez képest enyhíteni próbáljuk ezeket. Bevált az úgynevezett támpontos kézbesítés, habár az .első hónapok nehézségei miatt ez nem így látszott. Ma már pontosan érkeznek a kocsik. Igaz, hátrány, hogy a címzett maga kényszerül küldeményéért menni, de köny- nyebbség viszont: az autó nemcsak hozza, de viszi is a csomagot, levelet, pénzt, tehát ezek feladására nem szükséges az esetleg távol fekvő postákra elmenni. Igyekeztünk a szekrényeket olyan helyekre tenni, ahol feltehetően naponta fordulnak meg az emberek. A A Német Demokratikus Köztársaság- ^ ban a postások a hivatal Trabantján hordják házhoz a leveleket. — Egyszer nálunk is így lesz, mert távlati terv ennek bevezetése. Egy postás majd nagy területeket lát el, de úgy érzem, az élet esetleg hamar kikényszerítheti ezt, mert vidéken aztán végkép nem lehet kézbesítőt kapni. Egyébként más jó példa is akad az NDK-ban. Például a házmegbízotti alapon működő kézbesítés, amikor kellő javadalmazás ellenében a házmester viszi ki és osztja szét az újságokat. A Sokan panaszolják: délelőtt 11) órakor w már hiánycikk a napilap, de a hetilapokban, folyóiratokban sem mindig dúskálunk az utcai hírlapárusoknál. — Sok oka lehet ennek. A postavonaton rosszul kötegelik a lapokat, többet vagy kevesebbet csomagolnak, kifelejtenek egyeseket. Ha az előfizetői példányokban mutatkozik hiány, akkor azt az árus példányokból pótolják. Másik gond: az alacsonyra szabott remittenda. Közérthetően fogalmozva: kevés lehet az eladatlan példány. Ha sok marad a nyakunkon, az nekünk hátrány. A A hírlapkézbesítés sem könnyű mun- w ka... — Amit tudunk, megteszünk. A járásokban kijelölt helyeken, nagy ládákban helyezzük el az újságokat: ne kelljen a kihordóknak kilométereket karikázniuk a nehéz pakkokkal. Szükségmegoldás, de nincs jobb: vidéken, ahol támpontos rendszer van, a vasárnapi lapokat csak hétfőn kézbesítik; a pihenőnapra a kézbesítőknek is szükségük ván. Nincs váltás, tehát szabad szombatot sem kaphatnak. Néha már az az érzésem: legjobb lenne a vasárnapi lapokat megszüntetni. A Ez Magyarországon, ahol a vasárnapi újság olvasása szinte szertartás, aligha menne. — Tudom, de hihetetlenül sok a gondunk ... 0 Csak érintőlegesen egy másik téma. Félórás sorbanállás után lehet a nyíregyházi központi postán pénzt feladni. — Ez az épület már átadása pillanatában szűk volt, kicsi az alapterülete. Legalább egy emelet kellett volna még. Erre az építkezés idején — 1971-ben nem volt lehetőség. Most arra keresünk épületet, hogy egyes részlegeink kitelepítésével enyhítsük a zsúfoltságot. Nem tudunk új dolgozót felvenni, pedig kellene, mert nincs hova leültetni, nem tudunk újabb ablakot létesíteni. ^ Legfőbb bosszúságunk oka a telefon. Kevés a vonal, nagy a zsúfoltság, maholnap az embert szolgáló zseniális találmányból napi bosszúságaink, infarktusaink forrása lesz. Tetézi ezt olyan, kisebb horderejűnek tűnő probléma, mint a jelenlegi állapotot tükröző telefonkönyv hiánya. — Kezdjük a telefonkönyvvel, mert ez nem kicsi gond, különösen akkor nem, ha hozzátesszük még: a mai munkaerőhiányos világban emberek munkaidejét foglalja el a tudakozószolgálat, mert a hiányzó adatokról ők adnak felvilágosítást. De kapcsolódik ez a vonalak zsúfoltságához is, hiszen a telefonálók egy része a tudakozónál érdeklődik, mások pedig téves számot hívnak, mert nem tudják, mi egy új előfizető száma. A telefonkönyv hiánycikk. Bizonyíték erre, mégpedig a legfrissebb: a postahivatal fülkéiből a napokban lopták el az utolsó távbeszélő névsort, jelenleg egy sincsen. Azt kell mondanom, hogy nem is tudom szívből elítélni a tettest: mit tehet, ha nincs telefonkönyve és szüksége van rá? Egy biztos, venni nem tud. A pillanatnyi helyzet a következő: Nyíregyházán 4500 fővonal és ugyanennyi mellékállomás működik. A telefonkönyvben azonban 3000 adat szerepel csak, 1500 után tehát érdeklődniük kell a telefonálni szándékozóknak. Furcsa ellentét ez: mert a postának a minél több újság eladása szintén érdeke kell, hogy legyen. Egy szolgáltató intézménynél a vevő szándéka az elsődleges ... A Miért nincs még mindig teljes névsor? w És mikor lesz? — Elöljáróban annyit: ez végképp nem a mi dolgunk, ami rajtunk áll, megtesszük, az előírt időben és módon közöljük a változásokat a távbeszélőnévsor összeállítóival. Az elkészítendő könyvet a posta nyomdája állítja elő, mert ez így gazdaságos, azonban az elhúzódás egyik oka, a fejük fölé tornyosuló munkák halmaza. A A Nyírségi Nyomda régesrég elkészi- w tette volna ... — Biztos, hogy így van, de erre a fennálló rendelkezés értelmében mód nincs ... Ebben az esetben a posta ismét szembe kerül alapvető feladatával, a szolgáltatással, hiszen bizonyos megtakarítás fejében ezreket hagy várakozni. — Ezen változtatni mi nem tudunk. A posta távbeszélő, tudakozó és névsorkészítő hivatalban egyébként a napokban járt az egyik munkatársam, aki a következő felvilágosítást kapta: telefonkönyv valamikor jövőre lesz, de még nem döntötték el, milyen is legyen az új névsor. Nem tudják: igazgatósági kerületre összeállított könyv lesz-e, vagy a távhívásba bekapcsolt helységek ösz- szesített névsorát adják-e ki? ^ Nincs telcfonkönyv, de a tudakozóra is sokat kell esetenként várni. — Ennek egyik oka a tudakozó vonalainak zsúfoltsága. Ezen segít a most beszerzett fotocellás tudakozógép, aminek működését, felhasználhatóságát már tanulmányozzuk. Ez egy mikrofilmes betáplálású szerkezett, ami rendkívül rövid idő alatt a képernyőre vetíti a kért számot. A vonalak telítettségére visszatérve: nem elhanyagolható a telefonálók fegyelmezetlensége sem, mert hivatalos időben, közpénzen tárgyalják meg bonyodalmas magánügyeiket, ráadásul hosszúra nyújtva a beszámolót, miközben a hivatalos dolgai miatt vonalra váró csak késedelmesen intézheti el esetleg közérdekű megbeszélését. Tudom, nem ez a fő oka a jelenlegi helyzetnek, de ha már ekkorák a nehézségek, a telefont használók fegyelmezettebbek lehetnének. Ez végsősoron mindenki érdeke. Nagyon sok a megrongált telefon is. £ Mennyi a telefonállomásra várók száma? — Friss adatok szerint 3800 főből áll az igénylők hada, ezen a tetemesen megnövelt költségek sem változtatnak. Sajnos, nagyon sok jogosult is várakozik, többek között amiatt, mert évekkel ezelőtt bárki kaphatott készüléket. A Crossbar-központ eleve kicsi lett, 5200 vonal befogadására épült. A további bővítésre azért még van lehetőség, de határideje bizonytalan, talán a VI. ötéves terv hoz ezen a téren változást. Mindez csupán pénz kérdése. Jelzik a gondokat, sürgetik azok megoldását? Mert kétségtelen, hogy helyben néhány — és nem is a leglényegesebb — problémán kivül választ nem kereshetnek. — Természetesen hírt adunk a fájó pontokról. Ennek volt köszönhető — országos szinten persze — a kézbesítői alapbérek felemelésére. Sikerült a fegyelmen is javítani, mert a teljességgel alkalmatlan, munka közben italozó embereket eltávolítottuk, és mind kevesebb a fegyelem ilyetén megsértése. Ez pedig, a már ismertetett körülmények között, jelentős eredmény. Az is sikerként könyvelhető el, hogy a hírlapkézbesítők egyenruhát kaphattak. Javultak a tárgyi feltételek. Július 1-től kezdődően mi is bevezettük a műszakpótlékot: a váltott és folyamatos szolgálatban lévők havonta 400— 800 forint többlethez jutnak ezáltal. A posta fizikai dolgozói átlagban már elérték a bérbesorolás alsó határát. Ha marad még pénz, abban bízom, hogy azt az alsó határ megemelésére fordítják. Igaz, mondhatni ezek a posta belügyei, amelyek a legégetőbb gondok némelyikét érintik csak. A Az eredményekhez házon belül is ren- w dezni kell a sorokat? — Igen. Mert jó lenne, ha egyszer megint elismerés illethetné a munkánkat, ez pedig csak az emberi és tárgyi feltételek megteremtésével történhet meg. ^ Köszönöm a beszélgetést. Speidl Zoltán KU VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. október 29. FVasárnapi L INTERJÚ a postai állapotokról Felejtünk
