Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-25 / 252. szám
1978. október 25. KELET-MAGYAJBORSZAG 3 Technika az iskolában „MENNYIT BESZELNEK a pedagógus személyiségéről, szerepének fontosságáról és mégis folyton azokról az audiovizuális eszközökről győzködnek bennünket — hallottam egy középkorú tanártól. — Ha vetítőgépet, magnót meg miegyebet vonultatok fel az órán, én jóformán nem is kellek. Ugyanígy be is lehetne programozni, mikor melyik masina működjön: a gyerekek látnak, hallanak. Ne- keni, a tanárnak csak a fegyelmezés marad?!” A megyeszékhelyen tavaly megalakult a pedagógustovábbképző kabinet oktatástechnikai központja. Ma már viszonylag kielégítő körülmények között dolgoznak és tapasztalataik, melyeket a megye iskoláiban szereztek, sok mindenben igazolják: nemegy helyen él az említett ellenérzés az oktatás technikai segédeszközeivel Szemben. Sok-sok iskolában a szertárakban porosodnak a magnók, vetítők, lemezjátszók, kevés pedagógus használja ezeket óráin. Igaz, az plyan eszközök száma is nagy, melyek használhatatlanok — többnyire apró hibák miatt. Viszont az már nehezen magyarázható, miért nem vettek több fáradtságot az iskolák vezetői, s ha utána járással is, de megjavíttatták volna ezeket. Talán az a legkézenfekvőbb magyarázat: a tanárok nem ostromolták az igazgatót, mert nem túl" ságosan hiányolták munkájukhoz a technikát... MIBŐL TÁPLÁLKOZHAT ez a szemlélet? Miért húzódoznak egyes tanárok — elsősorban az idősebbek — a korszerű eszközök használatától? Valóban kiszorítaná a pedagógust az óráról a technika? A válasz csak határozott nem lehet. Semmiképp sem jogos az ellenkezés, ám pusztán maradiságról sem beszélhetünk. A magnó, a lemezjátszó, az írásvetítő vagy a diavetítő senki számára nem ismeretlen a hétköznapi életben — iskolai használatuk ellenben még nem bevett gyakorlat. Kevés a tanárok tapasztalata ezeknek az eszközöknek a kezelésében éppúgy, mint leghasznosabb órai-alkalmazásukban. Nem könnyű átállni az évtizedes gyakorlatról: amit eddig a tanár élőszóban magyarázott, esetleg saját készítésű tablókon, szemléltetőeszközökön vagy könyvekből megmutatott tanítványainak, azt most már vetített képeken, hangszalagról vagy -lemezről láthatják-hallhatják a diákok. Kevesebbet kell tehát személyesen magyaráznia a pedagógusnak — ám szerepe csöppet sem kisebbedik. Nemcsak azért, mert ő állítja össze, mit mutasson a gyerekeknek, s természetesen nincs némaságra ítélve az egész tanítási óra alatt — hanem mert tanítványai olyan élményekkel gazdagodnak a film, a színes dia vagy az előadó- művész tolmácsolta vers révén, melyek újabb és újabb kérdéseket vetnek föl bennük, sokrétűbbé, gazdagabbá teszik ismereteiket. S ilyenkor szaporodnak a kérdések, válik még kíváncsibbá a diákok tekintélyes része. E kíváncsiság kielégítése pedig a tanárra vár. Nincs hát szó egyébről, mint hogy saját oktatási-nevelési lehetőségeit bővítette ki a pedagógus — tanítványai hasznára. Nem véletlen, hogy a tanárjelöltek már jó ideje oktatástechnikai képzést is kapnak, s hogy a megyében most megindult továbbképzés révén minden tanár elsajátíthatja a technikai eszközök kezelését, alkalmazását. Jogos ellenvetések is vannak azonban. Az iskolák többségében nem megfelelőek a körülmények ezek használatához: nincs sötétítési lehetőség alkalmatlan helyen van a konnektor, kevés a szünet (mely elvben a tanárnak is pihenő lenne) a „berendezkedéshez” és így tovább. Nem beszélve arról: az „információhordozók”, tehát a megfelelő tartalmú képsorozatok, filmek, hangszalagok készítése is gyermekcipőben jár hazánkban. A KEZDET VISZONT biztató: milyen tanári magyarázattal, szemléltetéssel lehet pótolni például az 5. osztályban élővilágórán a cinege fejlődését bemutató ötperces mozgófilmet, vagy a hazánk felszínének alakulását nyomon követő színes ábrasorozatot, mely írásvetítővel használható? Ma, amikor gyakorta felhangzik az órákon egy-egy résznél: „erről'ezt meg ezt láttam a tévében...”, akkor nem vállalhatja a tanár, hogy az iskolai oktatás szegényesebb (ingerekben gyérebb) legyen a mindennapos tévéműsornál. T. Gy. VÁGY A KORSZERŰ UTÁN (2) II jog és a kötelesség Padnyák Imre: teljes munkaidőben... (Császár Csaba felv.) Őszintén izgatott, mit is értenek az itt tanulók az alatt: „Mi már nem leszünk igazi parasztok”. Ezzel a kérdéssel fordultam a kis Padnyák Imréhez. Most máspdéves. A fiú rámnézett, késedelem nélkül felelt: — Mi munkások leszünk. A tiszavasvári 115. számú szakmunkásképző tanulói, s ezt Somogyi Tibor másodéves is megerősíti, tudatában vannak annak, hogy ők munkásokká válnak. De vajon mit értenek ez alatt? Á tengely mellett Állok a pótkocsi hátsó tengelye mellett. Padnyák csavarkulccsal a fékdobnál dolgozik. A kistermetű legény igazi nagy akarással gyűrkő- zik a munkának, s így vála- szolgat a kérdésemre. Mit jelent munkásnak lenni? — Pontosan dolgozni, a teljes munkaidőben, hasznosan. — És hallottál már arról, hogy munkáshatalom? — Igen — mondja csodálkozva s talán még némileg sértetten is. A munkáshatalom az azt jelenti: van sok kötelességem, és ezután, sok jogom. Lehet, akad politikus, aki vitába száll a kis Padnyák- kal, én nem. csak ennyit fog tudni, de eszerint cselekszik egész életében, nem tévedhet el a jó úton. — Csak hallani kellene őket a KISZ-összejöveteleken — mondja nagyon vidáman Fekete Imre vezető oktató. Tudnak vitázni, van bennük szenvedély, és ami a jó, kiváló érzék. Somogyi — kiált egy fiúnak. Gyere csak ide! A kis Somogyi jön. Bátran, igazi öntudattal. A KISZ-ben a zenebarátok érdeklődési körében dolgozik. És a politika? Daloló politika — Apám lakatos, a testvérem is az. Otthon is azt tanultam, itt is, a legjobb politizálás, ha dolgozok. Meg különben is, o dal is lehet politika, nem? Nézem tiszta szemét, s elhiszem neki, hogy így van, így érzi. Okos iskola lehet ez itt Tiszavasváriban, ahol a szakma mellett életrevaló elveket is mellékelnek a szakmunkás-bizonyítvány mellé. — Nézze — mutatja Kathó Károly igazgatóhelyettes — most rá fog ütni a vasra. Ha odateszi a rézkalapácsot a vaskalapács elé, akkor gondolkodik. Nos, odatette. Ez a lényeg a szakmában és másban: gondolkozzék a legényke. Amikor azt mondtam: mi olyan alapelveket tanítunk, amire építeni lehet, akkor ebbe ezt a gondolkodást is odaértettem. — Nekünk azt kell tudni, mekkora a felelősségünk — mondta volt Magyar István harmadéves. — Nemcsak a gépek ránkbízandó milliói a fontosak, hanem az is, mit tudnak azok a gépek, amelyeket javítani fogunk —: magyarázza Orbán Ferenc. A tudatos munka, a felelősség, a falusi társadalomban elfoglalandó helyük, a munka tisztelete, s az iránta érzett fegyelem fogalmazódtak meg eddig. Lehet, hogy nem volt mindez pontos, de nagyon elgondolkodtató, s főleg örvendetes. Jelenben a jövő Az oktatók mutatják az alkatrészeket. A porlasztót, a hengert, a dugattyút, a sok, számomra rejtélyes darabot. Az újak mellé odateszik a régit is. Nem kell szakembernek lenni, s az ember ösz- szehasonlít Pontosan olyan, de egészen más. — Látja — magyarázza Szabó Károly munkaközösség-vezető —, a lényeg, a működési elv csaknem azonos. A jelenben tehát látható a múlt, de aki néz, az a jövőt is látja. — Ezért mondtam — folytatja a gondolatot Kathó —, hogy olyan használható alapelveket tanítunk, amelyekre a gyakorlat, a továbbtanulás során építeni lehet. Igaz, évek kellenek a rutinig, de ez sem tart soká. Három-öt év, s minden kicserélődik a mező- gazdaságban is. A tiszavasvári szakmunkásképző környékén a tanév vége előtt nagy a nyüzsgés. Jönnek ipari üzemekből, de mind többen a tsz-ékből, állami gazdaságokból. Embert szerezni. — Tanulóink nagy része — világosít fel Fekete Imre — társadalmi ösztöndíjjal, előzetes munkamegállapodással rendelkezik. De a szabad ember nagyon kapós. — Volt idő, amikor egy- egy gazdaság úgy vélte: itt a légkondicionált, kabinos modern gép, ez sosem romlik el. Kiderült, ezeket is javítani kell. Ma már nagyon kapós a jó szakember, nőtt is a kereslet — magyarázzák az oktatók is. Évről évre többen és többen jelentkeznek a termelő- szövetkezetekben a jó, fiatal szakmunkások, gépszerelők. Friss tudással, friss szemlélettel. Néha' nagy dolgokkal akarjuk mérni a kor változását. Kár. Ez a kicsinynek tűnő dolog meggyőzőbb. A nyugdíjba menő kovácsok utódai beszédes érvek is. Bürget Lajos (Vége) Idősek hete M unkában megfáradt idős emberekre, magányos, elhagyott öregekre, szociális otthonokban élő idősekre figyelünk minden év októberének végén. Az egy héten át tartó ünnepségek, találkozók, az időseknek szervezett programok azt sugallják, valamivel tartozunk az előttünk járó generációnak. Ezen a héten megyénk szociális otthonai szervezett keretek közt próbáinak valamilyen érzelmi többletet nyújtó élményt szerezni az ott élőknek. Találkozókat szerveznek, Nyíregyházára látogatnak a haj- dúszoboszlói, a debreceni és a miskolci szociális otthonok lakói. Sóstóp mutat be rövid kultúrműsort a Vakok és Csökkentlátók Szövetségének kórusa és színjátszó csoportja. Filmvetítés, egészségügyi előadás, az Igrice népzenei együttes, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet KISZ- alapszervezete, a tanárképző főiskola hallgatói keresik fel műsorukkal az idős lakókat. A szociális otthont patronáló szocialista brigádok tagjai is ellátogatnak a sóstói kis házba. Ezen a héten jobban odafigyelnek az idős emberekre. A közlekedésben is meghirdetik az idősek hetét, ruházati akciót szerveznek, hogy kedvezményesen jussanak hozzá az érintettek a számukra legfontosabb ruhaneműkhöz. Az utazási irodák is több kedvezményt nyújtanak a nyugdíjasoknak. Közéletünk számos fórumot nyújt az idős emberek szereplésére. Elég, ha arra gondolunk, hogy jó néhány nyugdíjas tanácstag tevékenykedik a köz szolgálatában városi és községi tanácsainkban. Ez év októberétől 1979 májusáig újjáválasztják a lakóbizottságokat és bizonyára sok olyan idős embernek szavaznak majd itt bizalmat, akik szívesen tesznek még valamit a választópolgárok. a lakosok érdekében. □ z idősek hete várhatóan nemcsak erre a hét napra ad programot. Jobban figyelünk a mellettünk élő- idős emberekre, gondjaikra, örömeikre, de az egész éves törődést, gondoskodást a még olyan színvonalas műsorok sem pótolják. Mert nem kampányszerű megmozdulásra, hanem folyamatos segítségre, érdeklődésre, az idős emberek életének szebbé. tartalmasabbá télelére van szükség. És arra, hogy ne csak az október végét érezzék az idősek hetének. Tóth Kornélia S zeptember vége volt. A fű sárgult, a park fáinak lombjai is erősen színeződtek. Ültünk a stégen, sorban egymás mellett, mint ősszel a madarak, vonulás előtt. Körülöttünk a Balaton lágyan csapdosta a kiépített betonpartot. Búcsú volt ez már a víztől, az üdülőtől. Csak egy napunk volt hátra. Valaki meg is jegyezte, nem panaszképpen, inkább csak úgy kicsit csipkelődve. — Na, ennek is vége. Egyszer sem fürödtem meg a Balatonban. Pedig új fürdőruhát vettem erre az alkalomra. Arra fordultunk, munkában barnult, jó negyvenes asszony volt. Az a fajta, akire azt szokták mondani, „őt sem tükör alatt tartják”. — Űj fürdőruhát utószezonra — mondta, vagy inkább kérdezte egy hang a sor végérfci. — Megtette volna azt a régi is, amennyit itt használta. — Nekem ugyan nem, — mondta az asszony mosolyogva, akin látszott, hogy örül a beszélgetésnek. — Miért? — kérdezte az előbbi hang. — Talán kihízta? Utószezon — Hízta a nyavalya, — évődött az asszony. — Amióta férjhez mentem, egyállapotban vagyok. — Akkor hát miért? — Mert nincs régi, drágám! Értjük. Ez az első fürdőruhám, az új is, meg az ócska is. Ezért bosszant, hogy nem tudtam beavatni. — Na, akkor maga biztosan megbánta, hogy eljött? — Már miért bántam volna. Nem csak fürdésből áll a világ. Meg aztán legalább én is megtudtam, mi az a semmittevés. Amikor az embernek semmi más gondja nincs, mint hogy kiválassza, mit igyon, egyen másnap. Gondolom így élnek az urak, akiknek annyi a pénzük, hogy azt sem tudják, hová tegyék. — És ez tetszik? Szeretne így élni? — Szeretne a frász. Éppen elég belőle ez a két hét. Engem megölne ez az élet. Nyolckor reggeli, gongszóra ebéd, vacsora után tv, mozi. Ezt nem nekem találták ki. Feláll, megropogtatja magát, aztán szinte büszkén, kicsit kihívóan mondja: — Akkor inkább már a munka. Többen az órájukat nézik — mindjárt tizenkettő, mondja valaki. — Hogy elszaladt az idő?! Tálalva, lehet menni ebédelni... Falcaik Ferenc Naponta 110 darab Szatmár—6 típusú szekrénygarnitúra készül a mátészalkai Szatmár Bútorgyárban. (Cs. Cs.)
