Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
VASÁRNAPI MELLEKLET 1978. szeptember 10. Kadosa Pál 75 éves Zenei életünk büszkesége, Kadosa Pál szeptember 6-án Ünnepelte 75. születésnapját. Z ongoráján példaképének, Bartók Bélának berámázott arcképe. Kadosa Pál Léván született, .Budapesten érettségizett és 1921—27 között volt a Zene- akadémia növendéke. Zongorára Székely Arnold tanította, zeneszerzésre Kodály Zoltán. — Amit tudtam és tudok, Kodálynak köszönhetem — mondja, kegyelettel emlegetve egykori professzorát —, bár nem tanultam meg - mindazt, amit tőle tanulni lehetett. Ám a legtöbb, hogy nem lettem az epigonja. — Bartók Béla? — ő érdemeimen felül beszélt rólam, mint zeneszerzőről. Erről többször is nyilatkozott. Kitüntetések Kadosa Pált művészi munkásságáért már számtalan kitüntetéssel jutalmazták. A Zeneművészeti Főiskola eddigi egyetlen díszdoktora, a londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli tagja, a Német Demokratikus Köztársaság Művészeti Akadémiájának levelező tagja, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, Munka- érdemrendes, Szabadság-díjas, Erkel-díjas zeneszerző, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozatának tulajdonosa, elnöke a Fészek Művészek Klubjának, alel- nöke a Magyar Zeneművészek Szövetségének (egyéb társadalmi tiszteletbeli állásairól nem is szólunk). Kadosa a Zeneakadémia zongora tanszakának vezetője, aki páratlan pedagógiai érzékkel neveli az új pianista nemzedéket. — Mi a titka a Kadosa- iskolának? — Nincs semmiféle titka. Olyan növendékeim voltak és vannak ma is, akik jól reagáltak tanácsaimra. - önmagamat egyébként nem tartom különösen jó pedagógusnak, de rossznak sem. Szerencsém van tanítványaimmal. És ami a fontos, lényeges: nálunk az alsó- és középfokon nagyszerű a képzés. így hát aki nálam technikát akar tanulni, annak jobb, ha nem is próbálkozik a jelentkezéssel. Fél évszázad után — Az ön nevéhez fűződik a Modern Magyar Muzsikusok Csoportjának megalakulása kerek fél évszázaddal ezelőtt. — Szelényi Istvánnal, Kosa Györggyel, Kelen Hugóval és Szabó Ferenccel együtt dolgoztunk az új magyar muzsika elterjesztésén. Később kiszélesítettük a kört. Ám az első igen feltűnő fellángolás után csökkent az érdeklődés a modern művek iránt, és így beolvadtunk az Üj Magyar Zene Egyesületbe. Ott volt 1933- ban első önálló szerzői estem is. Friss hangot és új stílust képviseltünk, egyben nyíltan vállaltuk Bartók Béla és Kodály Zoltán örökségét, de egyúttal nem akartunk elzárkózni a- külföldi törekvések elől sem. Mai avantgarde — Miben látja.a félszázad előtti és -a mai avantgarde zenészek közötti különbséget? — A mostani új hangot megütő magyar szerzőket éppen a külföldi törekvések behatása jellemzi. Ezt korántsem tartom helytelennek, mivel annak idején a mi próbálkozásainknak volt némi provinciális veszedelme. Pozitívan értékelem a fiatal magyar zeneszerzők munkáját, akik egymást támogatva, együtt haladnak kitűzött céljaik felé. De ez még nem garantálhatja az eredményt, ami minden valószínűség szerint nem marad el. Mindenesetre úgy érzem, hogy az új kísérletezések továbbfejlesztik majd a zene- művészetet. Szimfóniákból, versenyművekből, zongoradarabokból, kamaramuzsikából, tömegdalokból, színpadi- és filmzenéből áll főleg Kadosa eddigi életműve, ö maga — a volt brilliáns zongorista — már nem játszik a hangszeren, de hamarosan a régi Kadosa zongoraművész játékában gyönyörködhetnek a zenekedvelők, mert megjelenik egy archív nagylemeze a Hungaroton kiadásában. Kristóf Károly Révész Napsugár rajza Tanya II. Hiánycikk: a jó forgatókönyv Az ötvenes évek első felében a forgatókönyvet, a leendő film nyersanyagát irodalmi műfajnak tekintették. Ennek megfelelően foglalkoztak vele és ezért mondották ki azt a szentenciát, melynek igazságát nagyon is meg lehet kérdőjelezni — miszerint a mű színvonalát elsősorban a forgatókönyv határozza meg. Miért sántít a logika? Elsősorban azért, mert a papíron megfogalmazott elképzelések „egy az egyben” sohasem kerülhetnek szalagra. Az elmélet szerencsére hamar megdőlt. És ezzel — paradox módon — megteremtődött a forgatókönyv tekintélye, hiszen most már nem volt szükség arra, hogy a szöveget abszolutizálják. A dramaturgia (és a dramaturg) szerepe egyáltalán nem csökkent, ellenkezőleg: megszűnt a „szempontosdi” s a forgatókönyv szerzőjétől senki sem várja el, hogy az irodalmi alkotásokkal szemben támasztott követelményeknek megfeleljen. A magyar film fellendülésében kétségkívül nagy szerepe volt a jó forgatókönyveknek (a Körhinta, a Hideg napok, a Húsz óra, a Szind- bád, a Szerelem s még egy sereg más film életszerű hitelességét — egyebek mellett — a színvonalas írói munkának köszönheti). Pedig nálunk az írók általában idegenkedtek ettől a feladattól, olyan példát pedig nagyítóval is alig találunk, hogy jeles tollforgató kizárólag forgatókönyv-készítésből akarna megélni. Ami a fenntartásokat illeti, a gyökerek messzire nyúlnak. Ismeretesek Móricz Zsigmond kifaka- dásai: ha valamelyik regényét vagy színdarabját filmre vitték, nem győzte keserű sóhajokkal. A kifakadások részben érthetőek (sűrűn előfordult, hogy egy-egy regény, novella vagy dráma meglepő módon — és persze előnytelenül — átalakult a filmváltozatban), másfelől mégis igazságtalanul általánosító jellegűek. Tudunk termékeny találkozásokról is az egyetemes film- történetben. Konsztantyin Szimonov, Irwing Shaw, Graham Greene még filmes aprómunkát is végzett: mind-1 egyikük megtanulta a mesterség — a szakma — fogásait. És ezzel elérkeztünk mondanivalónk lényegéhez. A forgatókönyvírás: mesterség. Szakma. Fogásait meg kell tanulni, fortélyait be kell gyakorolni. Technikaigyakorlati ismeretek szükségesek hozzá. A probléma azért időszerű, mert mostanában elég sok gondot okoznak a forgató- könyvek. Jó forgatókönyvből lehet jó, közepes és rossz filmet készíteni; kiérleletlen, vázlatos, gyenge alapanyagból a világ legtehetségesebb művésze sem formálhat remekművet. Űjabb filmjeink egy részében kísért a régi betegség. A „gombhoz a kabátot” elképzelés jegyében valamilyen időszerű kérdést szerveznek filmmesévé az írók, s az előre kitalált tétel köré kerekítenek sztorit. Konkrét példákat említek. Bacsó Péter a Riasztólövésben egy nyugtalanító jelenségről — a strapakáderek kifulladásáról — tézisekben beszélt. Mészáros Márta az ök ketten történetében fixa ideáját tárta a néző elé (a női önállóság fontosságát, az „erősebb nem” gyengeségét egyaránt hangsúlyozva). Ez is didaktikus példázat — arról nem is szólva, hogy ellentmondásos, már ami az emancipációval kapcsolatos következtetéseket illeti. A sztorinak, a cselekménynek kellene magában hordoznia az eszmét — ahelyett, hogy a mondanivalóhoz „kerítenének” szinopszist. Az úgynevezett „lezserség” erény is lehet, néha azonban a felszínesség és üresség mutatója. Gazdag Gyula A két- fenekű dob című új magyar filmben majdhogynem a semmit akarta megtölteni tartalommal, márpedig az ilyesmi mindig nyaktörő mutatványnak számít. Ez a balsiker is a dramaturgia felelősségét húzza alá: jó forgatókönyv nélkül nem születhet felfedező értékű film, az alkotások kohéziós erejét nagymértékben az első lépcső — az irodalmi előkép biztosítja. Ez is feltétele az előrelépésnek, a filmek és nézők között meglévő távolság csökkentésének. Veress József Tiszatabi történetek A könyv története azzal kezdődött, hogy 1970. november 24-én Muharos Bálintné tiszatabi lakos levelet írt Csalog Zsoltnak, a tudós írónak. Benne megörökítésre váró témáit ajánlotta fel neki. „Volna nekem — olvashatjuk az említett levélben — vagy három kötetre való témám, el tudom gondolni és mondani szépen, csak nem tudom hol kezdjem el írni és nem is szeretek írni, éntőlem sajnos soha meg sem lesz írva. De ha valakinek lediktálhatnám, nagyon szép könyv lenne belőle.” Tollba mondhatta, s ha a remélt hárommal nem is, egy könyvvel, a „Parasztregény”- nyel mégiscsak gazdagabbak lettünk Muharosné idézett levele nyomán. Az 1971-ben megjelent „Tavasszal minden rendben lesz”, a 76-ban kiadott „Kilenc cigány” és a rá egy évre napvilágot látott „Temető, ősszel” című művek jótollú szerzője élt a felkínált lehetőséggel. Egyik önvallomásából tudjuk, hogy természeténél és képzettségénél fogva vonzódik az irodalmi dokumentum műfajához. „Célomhoz — a hű ábrázoláshoz — megfelelő eszköznek tartom a mások által kipróbált szót, az egyszer már megfogalmazott szöveget” — írta egy helyen. Valós történettel találja tehát magát szemben a könyv olvasója. A -címszavak alatt egy-egy múltbeli esemény vagy eseménysor bontakozik ki. A kiveszőben lévő népszokások, a babonás hiedelmek felidézésével a szűkebb család, nemegyszer az egész falu hitvilágát tárja fel előttünk. Egy regényes élet útjának rajzán keresztül Ti- szatab, sőt: egy egész társadalmi réteg szokás-, viselkedés- és életmódja elevenedik meg a kötet lapjain. Muharos Bálintné Matvej Eszter sorsa jellegzetesen középparaszti sors. Csalog Zsolt az irodalomból jól ismert egyéni sorsregény megírásának szándékával az eltűnőben lévő hagyományos falusi életet kívánta megörökíteni, Muharosnénak, a falu élő emlékezetének megszólaltatásával ez a lehető legteljesebb mértékben sikerült is neki. Az életre hívó körülmények szerencsés összejátszása miatt Csalog Zsolt most megjelent, sorrendben negyedik könyvét, a „Parasztregény”-t egyszerre tekinthetjük szociológiának, néprajzi monográfiának, dokumentum- és „én”-regénynek. Az életregénnyé összeálló laza szövésű epizódtörténetek meséjét az idős parasztasszony mondta el. Az író jobbára csak jegyzői és szerkesztői feladatokat végzett. Az ötlet, a társadalmi viszonyainkkal lépést tartani nem tudó nézőpont, a mai embertől már idegen mérce az Eszter nénié. Az e nézetektől magát elhatároló íróval nincs miért, az idős népi elbeszélő felfogásával, következetlenségeivel, a régi világról, az egykori helyi uraságokról festett idealizált képével nincs értelme vitába szállni. Olvasásra ajánlásakor az ízes magyarságával, a népnyelv ódon szépségével érdeklődésünket mindvégig éberen tartó népi elbeszélő világképének kritikai számbavétele mellett mindenekelőtt a sok-sok naiv bájra, a megannyi kiveszőben lévő népszokásra érdemes felhívni az olvasó figyelmét. T. S. KM o FILMJEGYZET •((Csalog Zsolt: Parasztregény. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp., 1978. 443 1.)
