Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-06 / 210. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. szeptember 6. Vasárnap történt Szünet nélkül Azt a nyíregyházi szurko­lót, aki csak kevéssel a kez­dés előtt érkezett meg a Bor­sodi Bányász—NYVSSC NB Il-es bajnoki mérkőzésre Edelénybe, már a pálya be­járata előtt meglepetés jo­gadta. A lelátó jelöl hatalmas zaj hallatszott, zúgott a huj, huj, hajrá, szóltak a kolom- pok, kereplők, sőt még a szi­réna is „Ez aztán a közön­ség! Nehéz dolga lesz ma itt Kisséknek” — gondolhatta. A lelátóhoz érkezve újabb meglepetés várta. Nem a ha­zaiak, hanem a nyíregyháziak csaptak ilyen nagy zajt. A B- közép Edelénybe is elkísérte kedvenceit, énekeltek, szava­lókórussá alakultak, a talál­kozó végéig, szünet nélkül buzdították csapatukat. Az NYVSSC szinte „hazai pá­lyán” játszhatott, annál is inkább, mert a kétezer néző közül legalább 1500 szabolcsi volt. A hazai csapat játékmodo­ra, a túl kemény belemené- sek, a kapu elé tömörülés nem ízlett az NYVSSC-nek. A 60 perces nyomasztó fölé­nyük egy alkalommal góllá érett. A mérkőzés végén nagy volt a B-közép öröme, hiszen az együttes megőrizte első helyét a táblázaton. A lelkes szurkolók újabb meglepetésre készülnek. Va­sárnap, a Leninváros elleni hazai mérkőzésen főpróbát tartanak a szeptember 17-i Eger—Nyíregyháza találko­zóra. Mert újra elkísérik csa­patukat, méghozzá különvo- nattal. Kapusbravúrok Az iskolai szünet miatt a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola NB Il-es csa­patai csak vasárnap kap­csolódtak be a bajnokság őszi szezonjába. Idegenben mutatkoztak be, méghozzá kitűnően, hiszen két-két gól­lal legyőzték ellenfeleiket. A két győzelemnek az azonos gólkülönbség mellett még volt egy közös vonása: a TK kapusai nagyszerű napot fog­tak ki. A női csapat kapusa, Erdő- di bravúrt bravúrra halmo­zott a Magyar Kábel ellen. A 16:14-es TK-győzelem kivívá­sában nagy érdeme van, hi­szen nem kevesebb, mint négy hétméterest védett ki! A férfiegyüttes „portása”, Balázsi Kazincbarcikán re­mekelt. A találkozó végén a hazai nézők is megtapsolták. Ö három hétméteres hárítá­sával járult csapata 19:17-es győzelméhez. Rendet a pályákon! Aligha fognak szívesen visszaemlékezni a vasárnapi bajnoki fordulóra a megyei labdarúgó-szövetség vezetői. A megyei I. és II. osztályban ugyanis több, a sporthoz méltatlan eset játszódott le. Meghalt Munkácsi Gyula Tegnap, az első tanítási napon hiába várták testnevelő tanáru­kat. Munkácsi Gyulát a Nagy- kállói l-es számú Általános Is­kola tanulói. A „tanár bácsit” 52 éves korában elragadta a halál. Munkácsi Gyula 1947-töl taní­tott Nagykállóban. Munkába ál­lása után azonnal bekapcsolódott a község sportéletébe, aktív sportolója, majd elnöke lett a sportegyesületnek. Fáradhatat­lanul nevelte, mind az iskolá­ban. mind a sportegyesületnél a tehetségeket, a válogatott atlé­tákat, súlyemelőket, kézilabdá­zókat és labdarúgókat. Iskolája diákjai az úttörő-olimpia verse­nyein mindig a legjobbak között foglaltak helyet. Munkácsi Gyula halálával nagy veszteség érte megyénk sport- mozgalmát. Az első osztályban a Máté­szalka—Záhony mérkőzés mindössze 35 percig tartott, amikor az egyik néző kővel dobta meg a partjelzőt. A Nagykálló—Rakamaz talál­kozó csak nagy huzavona után kezdődött, mert a já­tékvezető a vendégek kapu­sát nem engedte pályára, mi­vel nem volt rendben az iga­zolása. A rakamaziak azért nem akartak kezdeni, mert — szerintük — az igazolást rendben leadták a játékveze­tőnek ... Egy betétlap azon­ban rejtélyes körülmények között eltűnt Sárközi igazolá­sából! A II. osztályban elmaradt az Ajak—Mándok összecsa­pás, mert a hazaiak nem tudtak öltözőt biztosítani. Hi­ába várt a sípszóra — szabá­lyos felszerelésben — a két csapat, a játékvezető nem vezette le a mérkőzést. A Kemecse—Vásárosnamény ta­lálkozón a közönség részéről történt rendzavarás, még sze­rencse, hogy azért a 90 perc­re sor kerülhetett. Az említett esetek figyel­meztetőek: nincs minden rendben az egyesületek háza táján. Pedig ideje lenne el­kezdeni a rendcsinálást, már csak azért is, mert a megyei I. és II. osztály a magyar labdarúgás harmadik, illetve negyedik vonalát jelenti. Bagoly Dániel Súlyemelés Két ezüstjelvényes szint Szombaton a területi kivá­lasztó serdülő- és úttörőver­sennyel avatták fel Nyíregy­házán az NYVSSC szakosz­tályának új súlyemelőcsar­nokát. A 13—16 évesek ve­télkedőjén három kiemelkedő teljesítmény született, a Va- sutas-Spartacus SC-s Kántor és Kassai ezüstjelvényes, a nagykállói Karpacsev pedig bronzjelvényes szintet ért el. Eredmények: Serdülők, 48 kg: 1. Habur- csák Miklós (NYVSSC) 90 kg. 60 kg: 1. Kántor László (NYVSSC) 155 kg, ezüstjel­vényes szint, 2. Karpacsev András (Nagykállói SE) 130 kg, bronzjelvényes szint. 64 kg: 1. Kincs János (Nagy­kálló) 122,5 kg. 71 kg: 1. Kas­sai László (NYVSSC) 195 kg, ezüstjelvényes szint. 82,5 kg: 1. Gaál Attila (NYVSSC) 125 kg. Úttörők, 36 kg: 1. Fedor Mihály (NYVSSC) 55 kg. 40 kg: 1. Várkonyi László (Ti­szavasvári Lombik) 75 kg. 44 kg: 1. Szanyi József (NYVSSC) 65, 2. Juhász Zol­tán (Nagykálló) 62,5 kg. 52 kg: 1. Málik Tibor 87,5, 2. Kovács György (mindkettő Nagykállói SE) 77,5 kg. 56 kg: 1. Prekopcsák Gábor (NYV­SSC) 65 kg. 60 kg: 1. Kiss Fe­renc (NYVSSC) 120, 2. Nagy Képünkön Karpacsev And­rás (Nagykálló), a bronz­jelvényes szint teljesítése közben. (H. J. felv.) Imre (Tiszavasvári Lombik) 105 kg. 64 kg: 1. Gulyás Já­nos 132,5, 2. Nagy József (mindkettő Tiszavasvári Lombik) 102,5 kg. 75 kg: 1. Szabó Károly (Tiszavasvári Lombik) 100 kg. Atlétika Vereség hazai pályán A hét végén a MASZ meg­bízásából az NYVSSC ren­dezte meg Nyíregyházán az országos ifjúsági atlétikai csapatbajnokság területi döntőjét. Nem kellett utazni és ezért érthetetlen, hogy a rendező szakosztály nem megfelelően viszonyult a ver­senyhez. Benevezett atlétáinak egy része nem jelent meg a versenyen. S ennek „eredmé­nyeként” értelmetlen veresé­get szenvedett az NYVSSC... Még szomorúbb volt a Sza­bolcs megyei válogatott si­ralmas szereplése. A váloga­tottba meghívottaknak egy része nem utazott Nyíregy­házára, több jó eredményre képes atlétát pedig nem hív­tak meg az illetékesek. A te­rületi döntő 33 számából 13-at a borsodiak, 10-et a Hajdú megyeiek, 8-at az NYVSSC, 2-őt pedig a Budapesti Spar­tacus versenyzői nyertek meg. A szabolcsi győztesek (valamennyien az NYVSSC atlétái): 100 m: Zarnóczay Klára. 200 m: Fazekas Ilona. Távol­ugrás: Senczi Erika. Gerely­hajítás: Kovács Mária. 4x100 m: NYVSSC (Zarnóczay, Fa­zekas, Senczi, Seres). 400 m: Vasvári Sándor. 2000 m aka­dály: Gyurcsán István. Ge­relyhajítás: Stefán Béla. A pontverseny végeredmé­nye, női: 1. Borsod megye 103, 2. NYVSSC 100, 3. Haj­dú megye 57, 4. Bp. Sparta­A 2000 méteres akadály­futó verseny résztvevői a vizesárok felett. Ezt a szá­mot az NYVSSC-s Gyur­csán nyerte. (Hammel felv.) cus 23, 5. Szabolcs megye 10 ponttal. Férfi: 1. Hajdú me­gye 131, 2. Borsod megye 101, 3. NYVSSC 95, 4. Sza­bolcs megye 21, 5. Bp. Spar­tacus 20 ponttal. Bányai István Nyíregyházán a Ferencváros! A Magyar Labdarúgó Szö­vetség elkészítette a Nemzeti Bajnokságok Kupájának cso­portbeosztását. A küzdel­mekben 77 együttes vesz részt, 18 csoportban. A cso­portokon belül oda-vissza- vágós alapon körmérkőzések­re kerül sor és az első két helyezett jut a legjobb 36 kö­zé, ahol újabb 8 csoportban versengenek majd. Megyénk két NB Il-es csapata a kö­vetkező csoportba került: 5. csoport: Ferencváros, Kecskeméti SC és a Nyír­egyházi Vasutas-Spartacus SC. 15. csoport: Diósgyőri VTK, Miskolci VSC, Kazincbarcika, Borsodi Bányász és Kisvár- da. A szabolcsi szurkolók te­hát két NB I-es csapatot lát­hatnak, az FTC-t és a DVTK-t. A kupatalálkozók időpontjait később készítik el. Mai műsor Labdarúgás, MNK selej­tező mérkőzések (kezdési idő 15,30 ó.): Kék—Kemecse, Ti- szanagyfalu—Tiszabercel, Nyírteleki Tsz—Gávaven­csellő, Sényő—Nyíregyházi Volán-Dózsa, Máriapócs— Baktalórántháza, Vaja—Nyír- mada, Napkor—Nyíregyházi SZÁÉV-MEZŐGÉP. Székely —Nyírtass, Ujfehértó—Bal- kány. KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: Népdalok, néptáncok. — 8,53: Zenés képeskönyv. — 9,08: Britten: Noé bárkája. Opera két részben. — 10,05: A gyer­mekek bolygója. Szüts László mesejátéka. — 10,40: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 10,55: Yehudi Menuhin és Wilhelm Kempff Beethoven-lemezeiből. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Üj falusi krónika. — 13,40: Déki Lakatos Sándor né­pi zenekara játszik. — 14,01: A sokaság fia. Dokumentummű­sor Váci Mihály életéről . és munkásságáról. III. (befejező) rész. — 15,10: Daloló, muzsiká­ló tájak. — 15,30: Indulók fú­vószenekarra. — 15,44: A bolgár kultúra hete. A partfokon. Sztefan Canev, Hriszto Fotev, Ljubomir Keve­sev és Nino Nikolov versei. — 16,05: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. — 16,10: Horváth Teri: Sárigyöp. Könyvszemle. — 16,20: Holnap közvetítjük. — 16,44: Filmsztár, hangtár, kó­pia. — 17,07: Tetten ért gon­dolat. — 18,07: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. — 19,15: Apám, Szindbád. Rádiókompo­zíció Krúdy Zsuzsa könyvéből. II. (befejező) rész. — 19,55: Kö- szöntiük a 75 éves Kadosa Pált. — 20,50: Kis magyar néprajz. — 20,55: András Béla: Erdélyi la­kodalmas dalok. — 21,05: Oda. József Attila versei. — 21,20: A bolgár kultúra hete. A bolgár operaművészek csillagai. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Francia kórusmuzsika. — 22,45: A gondolat hatalma. Her­mann István írása. — 23,00: Ze­nekari muzsika. — 0.10: Havasy Viktor táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8,05: Énekek a háború ellen. 8,20: Tíz-perc külpolitika. — 8,33: Szabad szél. Részletek Du- najevszkij operettjéből. — 9,10: Kubai énekesek és együttesek felvételeiből. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,33: A Szabó család. — 12,00: Operett- együttesek. — 12,33: Balettze­ne. — 13,30: Dalocska az erdő­ben. Részletek Rogyion Bojkp gyermekoperájából. — 14,00: Kettőtől ötig ... — 17,30: Ötö­dik sebesség — 18,33: Moszkvá­ból érkezett. — 19,03: Kozák Gábor József népi zenekara játszik. — 19,25: A hanlemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 19,50: Egyszerű és mégsem megy. Domány András soroza­ta. I. rész. — 20,00: Egy szak­szervezeti beutalt naplója. — 20,33: Élclegények céhládája az alkoholról. — 21,53: A tegnap slágereiből. — 22,33: Shermann zenés játékaiból. — 23,30: Nó­ták. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00—18,30: Hírek. — Lap­szemle. — Időjárás. — A Swin­ging Blue Jeans együttes ját­szik. — Veres József filmjegy­zete. — Az Orosz Köztársasági Kórus énekel. — Nők negyed­órája. Tanul a brigád. Ripor­ter: Rózsavölgyi Erzsébet. — Kérni mindent szabad. Váloga­tás kívánságlevelek között. Észak-tiszántúli krónika. — Pribolyszki Mátyás citerázik. — Hírösszefoglaló. — Műsor­előzetes. MAGYAR TV 8,59: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (Ism.. színes). — 9,05: Érdekes állatkertek. NSZK filmsorozat. 6. rész: A Beuenos Aires-i állatkert (ism). — 9,30: Idesüss! Ajánlóműsor gyermekeknek (ism.). — 9,55: Gazdag ember, szegény em­ber. Magyarul beszélő amerikai tévéfilmsorozat XII/10. rész. (Ism., színes.) — 10,40: Delta. Tudományos híradó (ism.) — 11,05: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőmüsor (ism.). — 16,18: Hírek. — 16,25: Reklám. — 16,30; Női röplabda VB. Közvetítés Leningrádbói (színes). — 18,00: Reklám. — 18,10: Kockázat. Versenyben a világpiacon. — 18,40: Szépen, jól magyarul. — 18,50: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. — 18,55: Reklám. — 19,05: Esti mese. — 19,20: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévé­torna (színes). 19,30 Tv- híradó. — 20,00: Örkény István: Tóték. Komédia két részben. A Thália Színház elő­adása, felvételről. (14 éven fe­lülieknek!) A szünetben: 20,55: Az előadásról jutott eszembe. Dr. Váradi György műsora. — 22,15: Tv-híradó 3. — 22,25: Női röplabda VB. Közvetítés Lenin­grádbói (színes). 2. MŰSOR 20,00: ^Kisfilmek a nagyvilág­ból: Az élet körforgása. Kana­dai ismeretterjesztő rövidfilm (színes). — 20,30: Kamerával hetedhét országon át. Francia filmsorazat. Az inkák országá­ban (színes). — 20,45: A Rák köd. Angol ismeretterjesztő rö­vidfilm (színes). — 21,20: Tv­híradó 2. — 21,40: Reklám. — 21,45: Juharlevél. Magyarul be­szélő francia filmsorozat. XIII/ 10. rész. A teve kincse. SZLOVÁK TV 8,45: Hírek. — 9,00: A bá­nyászat fejlődése. (Sz.) — 9,30: Gyermekműsor. (Sz.) — 10,00: F. Kral regényének tévéfilm­változata. (Sz.) — 11,10: Hírek. - 15,20: Hírek. - 15,25: Hely­színi közvetítés a műrepülő­világbajnokságról. (Sz.) — 17,05: Hírek. — 17,20: Könyv­szemle. — 17,25: Nyugat-szlo­vákiai híradó. — 17,55: Autó­sok, motorosok — magazin. — 18,25: Hogyan készül a térkén. Katonák műsora. — 18,40: Esti mese. (Sz.) — 18,50: időjárás­jelentés. — 19,00: Tv-híradó. 19,30: Találkozás barátainkkal. Magazin a Szovjetunióról. — 19,55: NDK—Csehszlovákia lab­darúgó-mérkőzés. (Sz.) A szü­netben: A rendőrség nyomoz. (Sz.) — 21,50: Tv-híradó. — 22.20: Elfúlta a szél. Olasz bűnügyi film 1. rész. (Sz.) ROMAN TV 15,05: Iskola-tv. - 15,35: A szocialista országokból. — 16,15: Pionírok krónikája. — 16,40: Román művészek nem­zetközi szereplése. — 17,25: Tv- riport. — 17,55: A román dal fesztiválja. — 18,20: A legkiseb­beknek. — 18,30; Tv-híradó. — 19,00: Lányok, asszonyok. — 19,30: „Az ember”. Francia film. — 21,20: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: FUSS UTÁNAM, HOGY ELKAPJALAK. E. k.: 16, 18, 20 óra. Kert mozi: AZ EZÜST TÓ KINCSE E. k.: 19,30 óra. Pénz­tárnyitás: 17,30 óra. Béke mozi: ETŰDÖK GÉP- ZONGORÁRA. (FBK-mÜSOr, nyilvános előadás.) E. k.: 16, 18. 20 óra. Móricz Zs. mozi: CONRACK. E. k.: 15,30, 17,45, 20 óra. Nyírbátori mozi: MAGYAR FILMNAP. FÉNYES SZELEK. Mátészalkai mozi: POLYCE PYTHON 357 (16 év!) 50%-kal felemelt helyárral! Helyárked­vezmény nem adható! Kisvárdai mozi: MAGYAR FILMNAP. SZINDBÁD. (18 év!) RAH A TENISZ NB l-BEN Kedden délután elkezdőd­tek a tenisz-csapatbajnokság őszi fordulójának küzdelmei. A Nyíregyházi Vasutas- Spartacus SC NB I osztály­ban szereplő női csapata első mérkőzését hazai pályán a rutinos BVSC együttese ellen vívta. A tét rányomta bélye­gét a mérkőzésekre, mert a legtöbb találkozón inkább küzdelem folyt mint játék, örvendetes, hogy a nyíregy­házi lányok ezúttal is bizo­nyították kivételes képessé­güket és megismételték a ta­vasszal elért 6:3 arányú győ­zelmet. Az újabb két ponttal sikerült megerősíteni a táb­lázaton elfoglalt második he­lyet. A mérkőzés krónikája: Káplánná—Schuth 2:6, 0:6, dr. Kollárné—Farkas K. 2:6, 2:6, Bartha—Farkas M. 6:1, 6:2, Birtok—Homor 5:7, 6:1, 6:2, Csokonay—Kántor 6:7, 7:5, 6:1, Kovacsics—Baráth 6:2, 6:0. Párosok: dr. Kollár­né, Birtok—Schuth, Homor 5:7, 7:5, 6:3, Bartha, Csoko­nay—Farkas K., Farkas M. 4:6, 6:1, 3:6, Kovács, Kova­csics—Kántor, Baráth 6:0, 6:2. A végeredmény: NYVSSC—BVSC 6:3. A tabella állása: 1. MTK-VM 4 4 - 23:13 8 2. NYVSSC 4 3 1 21:15 6 3. BVSC 4 1 3 16:20 2 4. Eger SE 4-4 12:24 — A csoport másik mérkőzé­se: MTK-VM—Eger 6:3. Hátralévő mérkőzések, szeptember 7: Egerben, Eger SE—NYVSSC. Szeptember 9: Budapesten, MTK-VM— NYVSSC. K. Gy. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetést díj egy hónapra 20 forint » Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1978. szeptember 6., szerda Nyíregyházi győzelem a BVSC ellen

Next

/
Thumbnails
Contents