Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-03 / 208. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. szeptember 3. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Aranykorona-érték Az aranykorona-érték régen a föld tiszta jövedelmének minősítésére szolgált. Főleg az államigazgatásnak volt erre szüksége a mindenkori adókivetéshez. Szerepet játszott még a föld adás-vételénél is, hiszen a 4—5 aranykoronát érő sívó homokért nem adtak annyit, mint a jó búzatermő, 20—30 aranykoronát érő területért. Az aranykorona-érték, mint a minősítés mércéje, napjainkban már elvesztette jelentőségét. Nem csupán azért, mert nem szolgál az adózás alapjául, és a termőföld, mint nemzeti kincs, nem képezheti adás-vétel tárgyát, hanem azért, mert a gazdálkodás eredményességét, vagy eredménytelenségét aranykoronával nem lehet mérni. Korábban, másfél-két évtizeddel ezelőtt a termelőszövetkezetek szakemberei még gyakran hivatkoztak arra: ne várjon senki tőlük kimagasló teljesítményt, hiszen a föld, amit művelnek csak ennyi, vagy annyi aranykoronát ér. Ma xggyre kevesebben emlegetik az aranykorona-értéket és ezt joggal teszik. Természetesen végképp még nem törölhetjük ki gazdálkodásunk gyakorlatából a föld minősítésének régi módját, már csak azért sem, mert arra utal, amit egy darabig még nem felejthetünk. Szabolcs-Szatmár megye 477 ezer hektár mezőgazdasági területének átlagos aranykorona-értéke 12,92. A megyében 132 termelőszövetkezet gazdálkodik, földjük minősége az átlagosnál valamivel jobb: 13,84 aranykorona. Ezek a számok a kedvezőtlen termőhelyi adottságokra, arra utalnak, hogy rossz körülmények között gazdálkodunk. • Mi a különbség az aranykorona-érték és a kedvezőtlen termőhelyi adottságok között? Ezt sokoldalúan lehet magyarázni. Az aranykorona valami olyan dolog volt, amely a változatlanságot, az örökérvényűt fejezte ki. Csakhogy ez a változatlanság érvényes lehetett másfél évszázaddal ezelőtt, vagy a felszabadulást megelőző időszakban, de nem érvényes most. A kedvezőtlen termőhelyi adottság olyan állapotot tükröz, amely megszüntethető, megváltoztatható. A változtathatóság társadalmi, gazdasági alapjai 30 évvel ezelőtt teremtődtek meg. Kétséget kizáróan a legnagyobb lépés 1945-ben történt. 1945-ben megkezdődött és 1948-ban befejeződött a földreform. Szabolcs- Szatmárban 127 községben került sor földosztásra és 46 838 nincstelennek és törpebirtokosnak 292 890 hold (170 ezer hektár) földet osztottak ki. A következő nagy történelmi előrelépés volt, hogy a földreform befejeződésével egyidőben megkezdődött a termelőszövetkezetek szervezése. Egymás után alakultak meg a különböző típusú, de a célban megegyező termelőszövetkezetek. Nagy jelentőségű elhatározás volt abban az időben, hogy Sza- bolcs-Szatmárban 50 ezer hold (29 ezer hektár) gyümölcsöst telepítenek. Az évszázados mozdulatlanságot tehát a felszabadulást követően földindulás követte. Minden mozgásba lendült. A tulajdonviszonyok változása — ebben a szövetkezeti tulajdon kialakulása és fejlődése a legfontosabb mozzanat — nemcsak a gazdálkodás milyenségét, de a minőségét is meghatározta. Nagyarányú tagosítás kezdődött; ez tereprendezéssel, talajjavítással, táblásítással, művelésiág-változással folytatódott. A földmozgás — főleg a homokbuckás részeken — a domborzati viszonyokat is átformálta, terméketlen talajok váltak termővé. Következett egy harmadik nagy változás is, 1960—61- ben, amikor a megye parasztságának több mint 90 százaléka földjével és földművelő eszközeivel a szövetkezeti gazdálkodás útjára lépet. Mindaddig, míg ez meg nem történt, az aranykoronaérték, mint jövedelemminősítő funkcionált és funkcionálhatott. Mert való igaz, hiába volt 1945-ben a földosztás, a föld termőképességén keveset változtatott. A homok homok maradt, és ez a 4—5 aranykoronát érő föld hektáronként csak 10—11 mázsa rozsot, 40—50 mázsa burgonyát termett. De a beregi, szatmári térségben, ahol a nyírséginél valamivel jobb volt a föld, ott sem volt több a búza hektáronkénti átlagtermése 20—22 mázsánál. • Kellett a szövetkezés. A szövetkezeti mozgalom fejlődését, a gazdálkodás színvonalát évenként meg lehetne jelölni. Általános jellemzője ennek a dinamizmus, értékmérője a nagyobb tömegű és jobb minőségű árutermelés. Nem az mond sokat, hogy a Balkányi Állami Gazdaságban 1978-ban 350 hektárról búzából 45 mázsás átlagtermést takarítottak be, vagy hogy Császárszálláson a burgonya üzemi átlaga meghaladja a 260 mázsát. A megyei átlagok a fejlődés reális értékmérői. Megyénkben most már több éve 30 mázsán felüli a búza átlagtermése, burgonyából hektáronként 140—150 mázsát takarítunk be. De haladunk előre és egyre feljebb jutunk a zöldség, a gyümölcs, a tej és a hús termelésében és nem utolsósorban a dohány, a napraforgó termesztésében. Hogyan viszonyítsuk ezeket a dolgokat az aranykoronaértékhez? Sehogy. De viszonyíthatjuk és kell is viszonyítani más, reálisabb alapokhoz, eredményekhez. Te'rmészei feltételeink rosz- szabbak az országos átlagnál, gabonafélékből nem is termelünk annyit, mint amennyit a Hajdúságban, vagy Szolnok megyében. Az ebben való versengés nem is célja a gazdálkodásnak. A cél a hét tájegység: a tisza- löki, az északszabolcsi, az észak-nyírségi, a dél-nyírségi térség, a szatmári, a beregi, a nagyecsedi tájegység adottságainak legjobb hasznosítása, a kedvezőtlen körülmények fokozatos megszüntetése. Ehhez részletes, minden területet felölelő tervek készültek, x A gazdálkodás javításának alapjául sok minden szolgál, amik a kedvezőtlenséget megszüntető tervek megvalósítását lehetővé teszik. Évről évre növekszik mezőgazda- sági üzemeinkben a felső és középfokú végzettségű szakemberek száma, együttesen már 3500-nál több van belőlük. Gyarapodnak a korszerű termelés eszközei is. A kukorica, a napraforgó, a cukorrépa, a burgonya, a dohány, az alma termesztése mintegy 50 százalékban ma már termelési rendszerekben, vagy korszerű technológiát alkalmazó társulásokban történik. Állattenyésztésben a 14 sertés- és a 30 szakosított szarvasmarhatelep utal a fejlődésre. Állandóan nő és korszerűsödik a géppark. Nőtt műtrágya és növényvédő szer felhasználása, bár ez nem gond nélküli. Műtrágyából többet kellene juttatni a szántóföldekre, legelőkre. Különösen a természetes takarmánytermő területek, a rétek, legelők hozama növekedne nagymértékben, ha az eddigieknél nagyobb gondot fordítanánk erre. • Mit ér a föld, amit műveltünk, művelünk? Hogy mit ért és mit ér a gazdálkodásban, azt már lemértük, de arról is érdemes néhány szót szólni, hogy a gazdálkodásban bekövetkezett változás milyen hatással volt a parasztság életére, életkörülményeire. A föld itt, Szabolcs-Szatmár megyében 1945-ig csak keservesen kemény munkával adott annyit, hogy a lét- fenntartáshoz elég legyen. Ma nemcsak a megélhetést biztosítja, de személyi javakban a folyamatos gyarapodást is. Volt időszak, amikor a legfőbb bizonyítási érv volt az életszínvonal alakulására az, hogy egy községben hány rádió, televízió, mosógép, kerékpár található. Ma már azt sem tartjuk számon, hogy évente hány új házat építenek, hány személygépkocsit vásárolnak. A földművelők életformájában bekövetkezett sarkalatos változásra mondhatná valaki, hogy a javak egy része nem a közösből, hanem a háztáji munkából származik. Ebből csak a munka igaz, az, hogy a parasztság a közös feladatok elvégzése után szabad idejének nagy részét háztáji termelésre, állattenyésztésre fordítja. De hiába volna az akarat, ha a termelőszövetkezet nem segítené és nem befolyásolná helyes irányban a háztáji termelést. Vegyük példának csupán az állattartást, a tejtermelést. Elképzelhető-e, hogy a kisüzemek a termelőszövetkezetek támogatása nélkül havonta 50—60 ezer hektoliter tejet, több száz hízott marhát értékesítsenek? De vonatkozik ez a zöldség, a gyümölcs, vagy a szántóföldi növények termesztésére. A szövetkezeteken belül a háztáji, mint önálló ágazat üzemel, és a föld ma már ott sem az aranykorona-értékének megfelelően terem, hanem olyan átlagokkal, mint a nagyüzemekben. A talaj művelése, a gépek és kémiai szerek alkalmazása a háztájiban sem különbözik attól, mint ami a közösben van. A nagyüzem tehát közvetlenül és közvetve van hatással az életkörülmények változására. Szabolcs-Szatmár népe régen, de még 20—30 évvel ezelőtt is szegény volt. Adódott ez alapvetően abból, hogy a föld értéke nem haladta meg a 13 aranykoronát. Egyes tájegységeknél, különösen a szabolcsi részen a föld a 10 aranykorona-értéket sem érte el. Ott, ahol búzát sohasem termeltek, ahol a rozs is csak 10—11 mázsát hozott hektáronként, ott kenyérből sem laktak jól igazán. Hogyne lettek volna szegények. De mindez már a múlté, mint ahogyan a föld aranykorona-értéke is csak a múltat idéző minősítés. S. E. Hullócsillagok Meteorok és az élet — A végtelen vándorai Üzenet a múltból Az égbolt színpadán főszereplő a Nap, a Hold, a csillagok és a bolygók. Vannak váratlan „jelenetek” is, ezeknek ü szereplői a meteorok, „szövegük” nem több, mint az egymondatos epizódszínészé. Ám ha e villámgyors jelenségek mögé nézünk, színes kép tárul elénk. Ilyenkor még meleg van, sokat tartózkodunk a szabadban. Egyre korábban sötétedik, és bárki gyönyörködhet a hangtalan meteorfelvillanásokban. Valaki meghal „Lefutott egy csillag az égről — valaki meghal” — babonás, idősebb emberek ma is mondogatják, amikor egy-egy hullócsillag felvillan. Ez az állítás kétszeres tévedés. Elő- szöris: ettől senki sem hal meg. Ha a hullócsillag emberhalált okozna, akkor az egész emberiség egyetlen nap alatt kihalna, mert a légkörbe behatoló meteorok száma naponta több milliárd ... Másodszor: a csillagok nem futnak le az égről. A távoli fénypontok a Nap testvérei, önvilágító égitestek, izzó gázgömbök, amelyek — esetleg — évmilliárdokig tündökölhetnek s laikus eszközökkel, módszerekkel soha senki nem' lesz képes egy csillag „hirtelen halálát” megfigyelni. A koromfekete égbolt kárpitja hirtelen ketté hasad, s úgy tűnik, mintha a rés mögött az örök tűz lángolna. Pedig csak egy parányi (néhány milligramm súlyú) vasvagy kődarab izzott fel 120— 130 kilométer magasságban, s alig egy másodperc múlva 70—80 kilométer magasságban a „tüzes sikló” már le is fékeződik, fénye kialszik. A roppant sebességgel betolakodó „idegent” a Föld légköre megsemmisíti! A meteor fel- izzik, de felmelegszik maga a levegő is, a kis testecske forró gázréteget tol maga előtt, azután megsemmisül, s csak a hamuja kezd lassan alálebegni. Sokan feltették a kérdést: mennyivel gyarapszik naponta vagy évente a Föld tömege (súlya), ha olyan nagy mennyiségű meteor jut a légkörbe? Vannak nappali — láthatatlan — meteorok is és léteznek egészen kis tö- megűek is, amelyek egyáltalában nem okoznak fényjelenséget. A kérdés évtizedek óta foglalkoztatja a tudományt. Mindenesetre megadjuk a becslések alsó és felső határát: a Földre jutó meteorpor vagy hamu napi 1000— 10 000 tonna lehet (ez évi 350 ezer, esetleg 3,5 millió tonna). Ez igen nagy mennyiség, ha vasúti kocsira akarnánk rakni. összehasonlításként: négy Kheopsz piramis súlya 3,2 millió tonna. A Nap energiavesztesége másodpercenként mintegy 0,8 millió tonna . Létezett-e Atlantisz? Egy évszázaddal ezelőtt a híres angol Challenger expedíció tengerfenék-kutatást végzett az Atlanti-óceánon. Több helyen mintát vettek az Atlanti-óceán üledékéből. Ez a csokoládébarna anyag évmilliók alatt rakódott le, a tudósok ismerik az ülepedés sebességét. Mátfél méter mély mintát vettek s ez két dolgot azonnal bizonyított. Az Atlanti-óceán alja 15—25 millió évvel ezelőtt is tengerfenék volt, tehát Atlantisz, a legendás kontinens sohasem létezett. A másik — bennünket jobban érdeklő — felfedezés: az utóbbi 15—25 millió évben egyenletesen jöttek a meteorok, nem volt „hullámszünet”. Ez abból következik, hogy a tengerfenék üledékének minden rétege egyenletesen tartalmaz nem földi eredetű (vas- és nikkel- meteoritokat) fémeket. A Föld felszínén talált nagyobb meteoritok korát is felbecsülték. Kitűnt, hogy ezek legalább 70—80 millió évesek, később 700—800 millió évet számoltak. Most, az űrkorszak modem eszközeivel megállapították, hogy a meteorok tulajdonképpen azt az ősanyagot képviselik, amelyből talán 5 milliárd évvel ezelőtt az egész bolygó- rendszer keletkezett. A meteorit — üzenet a múltból! (Itt jegyezzük meg, hogy modem atomfizikai módszerrel ma már az is megállapítható, hogy egy megtalált vasmeteor mióta „vendégeskedik” a Földön, azaz mikor érkezett? Az USA-ban és az Antarktiszon találtak már 5—10 millió éve lehullott meteort.) Nyomozás radarral Az embert és tudományát már a múlt század vége óta érdekli egy furcsa kérdés: van-e bizonyíték arra, hogy az élet csírái tényleg a Földön keletkeztek? Hátha csak „bevándorlók” — azaz máshol keletkeztek és meteorok „hátán” érkeztek erre a bolygóra! (Arrhenius svéd tudós pánsperma elméletének ez a lényege.) Az élet — szerinte — meteorokba ágyazva vándorol csillagtól csillagig. A radarberendezések kozmikus alkalmazása sajátos módon cáfolja Arrhenius elméletét. A radar persze nem azt vizsgálja, van-e életnyom a meteorokban, hanem azt, hogy honnan származik a meteor! Éz a következőképpen dönthető el. Az inter- sztelláris (csillagközi) térből származó meteorok sebessége ugyanis nagyobb, mint a Nap tagjainak a sebessége. Vegyünk egy példát. A Föld keringési sebessége (a Naptól 150 millió kilométeres távolságban) másodpercenként 30 kilométer. Ez az érték a Napra vonatkoztatott első kozmikus (kör) sebesség. Ha a Földet meg akarnánk szöktetni a Naprendszerből, további 12 kilométerrel kellene növelni sebességét. Ez a szökési sebesség mintegy 42 kilométer másodpercenként. Ennek a fordítottja is igaz! Ha egy idegen test másodpercenként 42 kilométernél nagyobb sebességgel érkezik a Föld közelébe, akkor az nem lehet a Naprendszer tagja, hanem idetévedt, távolról jött vendég! Vendégek a Naprendszerből Mindenki ismeri a sebességek összetevődésének törvényét. Ha egy „gyors” meteor rohan be a Föld légkörébe hajnalban, s annak sebessége több mint 72 kilométer másodpercenként, akkor az nem lehetett előzőleg a Naprendszer tagja. (A Föld sebessége 30, a meteoré 42, összesen 72 kilométer/má- sodperc. ha a találkozás pontosan szemben történik.) A légkörbe hatoló meteor pályája mentén izzó (úgynevezett ionizált) gázréteg keletkezik, s ez visszaveri a radarhullámokat, radarecho — visszhang — képződik a vevőberendezésben. Több méréssel megállapítható a hullócsillag sebessége. (Természetesen mindig kalkulálni kell a meteor behatolási irányát, s így kell kiszámítani az „abszolút” sebességét.) Eddig több, mint százezer mérést végeztek s mindösz- sze 4—5 olyan meteort találtak, amelynek a sebessége csillagközi eredetre utal. Ez azt jelenti, hogy valamennyi meteor a Naprendszer tagja, mert a csekély számú kivételt mérési hibának is tekinthetjük! A ké6őnyári esték szép hullócsillag „műsora” láttán nem árt ha eszünkbe jut: ezek az anyagparányok Naprendszerünk múltjának hírnökei. Akár a levegőóceánból, akár a tengerfenékről „halásszuk ki” őket, vallatásuk érdekes információkhoz juttatja a tudományt. Gauser Károly KM Krutilla József: Dubrovniki útirajz
