Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-30 / 231. szám
1978. szeptember 30. KELET-MAGYARORSZÁG 3 M ikor tartson nyitva a lakótelepi ABC-áruház? Kit vegyenek fel az óvodába, bölcsődébe, iskolai napközi -otthonba? Milyen sorrendben kezdjék a tatarozást, a felújítást az utcákban? Mire költsék a társadalmi munkáért kapott jutalmat a kerületben? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekben lehetne és kelleni kikérni a lakó- és utcabizottságok véleményét. A fővárosban éppen 30 évvel ezelőtt szervezték meg az utcabizottságokat és a három évtized alatt a budapestiek már gazdag tapasztalatokat szereztek a közéleti demokrácia gyakorlásának e területén. Szabolcs-Szatmár megyébe még csak a kezdő lépéseket tették meg. 1974-ben Nyíregyházán 588 taggal hívtak életre 116 lakóbizottságot. Kisvárdán ugyancsak ez év végén, Mátészalkán 1975-ben és végül Nyírbátorban 1977- ben hozták létre a lakóbizottságokat. A tanácsok és a népfrontbizottságok — mint a terület felelősei — nagy tervekkel, elképzelésekkel indították útjára a mozgalmat. Nem született minden megyére kötelező érvényű országos határozat a lakóbizottságok szervezéséről. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala és a Hazaifas Népfront Országos Tanácsa Titkársága együttes irányelvet adott ki: minden városban és községben önállóan döntsék el, indokolt-e megszervezni ezeket a bizottságokat. A tanácsi testületek döntéseiről, a lakosok észrevételeiről, javaslatairól kölcsönösen tájékozódni kell mindkét félnek. A választó- polgárok, a tanácstagok, a kerületi népfrontbizottságok, a pártszervezetek között így a lakóbizottságok tölthetnék be az összekötő kapocs szerepét. A négy évvel ezelőtt létrehozott lakóbizottságok tevékenységét a múlt év végén összegezte a HNF megyei bizottsága. Azt állapították meg, hogy ezek tevékenysége jóval alatta marad a lehetőségeknek. Magyarul: többet, hasznosabban, eredményesebben tehetnének a lakosok szolgálatában. A nyíregyházi lakóbizottságoknak csak egy- harmada működik úgy, ahogyan szükséges lenne. Októberben az egész országban újjáválasztják és kiegészítik a lakóbizottságokat. Bizonyára azoknak szavaznak bizalmat, akik szív- vel-lélekkel és legjobb tudásuk szerint végzik vállalásaikat. Csak azokra van szükség az újjáválasztott bizottságban, akik nem csupán a „bi- zottságosdi” miatt vennék szívesen a közösség megbízólevelét. A másik döntő érv a választások mellett, hogy jó néhány városrész térképét az utóbbi évek rohamos fejlődése teljesen „átírta”: új lakónegyedek születtek, régi területeket szanáltak és egy- egy tanácstagra, lakóbizottságra aránytalanul sok vagy kevés munka jutott. Az új választások révén bizonyára nemcsak a közéleti megbízatások elosztása lesz arányosabb, hanem az új lakóbizottsági tagok aktívabban, eredményesebben tevékenykednek ezekben a testületekben. Nem a választott funkció miatt, hanem a lakosság érdekében. Tóth Kornélia FARAGÓ DEZSŐ vásárlással enyhítjük, a többi hiánycikk azonban nehezen pótolható. — Az étkezési hozzájárulást a vasút szeptember 1- én 1 forint 70 fillérről 2 forint ötvenre emelte, így egy ebédre az 5 forint 30 filléres térítéssel együtt, 7 forint 80 fillér jut. Ez ahhoz elég, hogy kalóriadús, laktató étrendet állítsunk elő, azonban a változatossághoz, ahhoz például, hogy több savanyúságot, vagy süteményt is adjunk már nem elég. Baj, hogy kevesen vagyunk, mert így a munka- igényes ínyencségeket kell elhagynunk. Gondoljuk el, például töltött káposztából legkevesebb 2500-at kellene sodorni, hogy mindenkinek jusson. A konyha elég jól felszerelt, az étterem tiszta, azonban ennél is kultúráltabbá lehetne tenni a körülményeket, ha a rideg, törékeny és szépnek nem nevezhető műanyag edényeket szebbre, jobbra cserélhetnénk. Szükség lenne az alumínium evőeszközök kicserélésére is: van rozsdamentes készletünk, azonban ezeket nem adhatjuk ki, mert finoman fogalmazva, túlságosan kelendőek. A fogyóeszközök túlzott fogyása esetében pedig nekünk kell fizetnünk. Jó volna, ha az emberek szemmel tartanák azt a néhányat, akik hazai étkészletüket az itt szerzett darabokkal egészítik ki. — Úgy gondolom, hogy az erőt pótló jó ételről való gondoskodás, az emberi körülmények megteremtése az étkezésben nagyon sokban járul hozzá a munka jó elvégzéséhez. Elmondta: Faragó Dezső, a záhonyi átrakókörzet üzemi étkezdéjének konyhafőnöke. Lejegyezte: Speidl Zoltán A megye további dinamikus fejlődése attól függ, mennyire javul a gazdasági munka színvonala, hogyan tudják hasznosítani az anyagi és szellemi erőforrásokat. Csak a termelékenység növelésével, a termék- és a termelésszerkezetnek az eddiginél gyorsabb ütemű változtatásával lehet a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó termelést megvalósítani — állapította meg a megyei pártbizottság 1977. december 14-i határozata. Ezért kérdezünk meg munkásokat és vezetőket, hogyan lehetne jobban dolgozni, gazdálkodni? A közétkeztetés — Nem egyszerű dolog a konyhafőnök munkája, aki a közhiedelemmel ellentétben nem az üstök körül sürgölődik, nem főz, hanem nyersanyagot szerez be, ellenőrzi, hogy kellő mennyiségű nyersanyag kerül-e az ételbe, hogy nem történik-e valami szabálytalanság. Nehéz feladat amit itt összesen huszonketten végzünk, hiszen az eredetileg 600 főre méretezett konyhában 1100—1300 főre főzünk többnyire nehéz fizikai munkát végző vasutasoknak, rakodóknak. — Annak érzékeltetésére, mit is eszik ennyi ember, hadd mondjam el a mai étrendhez fölhasznált nyersanyagmennyiségeket. Tehát a menü: karalábéleves, második fogásnak pedig rizses hús és tarhonyás lecsó között választhatnak az ebé- delők. Karalábéból 130 kilót, húsból 120 kilót, 63 kiló rizst és ugyanennyi tarhonyát használunk fel. A kicsi konyháról és az ugyancsak szűk étkezőről már szóltam, ehhez annyit fűzök hozzá, hogy a már elkészült új eperjeskei konyha valószínűleg enyhíteni fog gondjainkon. Sok fejfájást okoz azonban a beszerzés. Hús van, mert azt Nyíregyházáról kapjuk. De tésztát, zöldséget, sűrítményeket, konzerveket beszerezni viszont nagyon nehéz, kicsi a választék és nem is mindig kaphatók Záhonyban. A zöldséghiányt a termelőszövetkezet segítségével és a kistermelőktől való godtunk abban: az ő dolguk, hogy megtalálják a gyógymódot, gátat vessenek a betegségeknek. Szurkolunk, közben néha a szívünkhöz kapunk, megijedünk, rémüldözünk — sokszor nem is ok nélkül. Amit azonban rendre-más- ra elfelejtünk: a sok izgalomnak, betegséget kiváltó oknak nem csupán szervezetünk az előidézője. Mi magunk is de sokszor és sokszor járunk úgy: mások magatartása hoz kelletmetlen helyzetbe. Mi sem vagyunk talán különbek, bizonyára kihozunk mi is embereket a sodrukból. Ami tehát mondandóm: tartok attól, hogy a szívbetegségek gyógyítása és megelőzése nem kizárólag az egészségügy dolga. Az emberek egymáshoz való jó vagy rossz viszonya, a sok kis és nagy bosszantás, a kíméletlenség, vagy betartás ugyancsak hozzájárul az egészség alakulásához, a szív működéséhez. Nem javaslok ez ügyben konferenciát, tudományos tanácskozást. De talán jó lenne egy-egy munkahelyen, üzemben, irodában, intézménynél programba venni: kíméljük egymást. Egymás idegeit, szívét, nyugalmát. Banális dolog lenne, s teljesen értelmetlen, ha ehhez hozzátenrfém: a szív jegyében szeressük egymást. Túlzásnak mondaná mindenki. Bár nem lenne az sem csúnya. Nem mondom tehát, hogy szeressük egymást, de azt már igen: ne haragudjunk egymásra. M eggyőződésem, hogy egy ilyen elhatározás felérne az egészségügy megannyi erőfeszítésével. Talán a statisztika nem jelezné azonnal az eredményt, de érezni mindannyian érezhet- nénk. S ha jó érzéstől dobog az ember szíve, akkor az nem betegség. Bürget Lajos Almaszüret Megszokott dolog már, hogy ősszel az ország majd minden főiskolájáról, egyeteméről megérkeznek megyénkbe a hallgatók, s 8—10 napig segédkeznek az almaszüretben. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem „polgárai” is már évek óta rendszeresen részt vesznek Szabolcs egyik legfontosabb munkájában. Közülük a szamosbecsi Dózsa Termelőszövetkezetben dolgozó fiatalokat kerestük meg. Mi tagadás, a szövetkezet vezetői kezdetben kissé tartottak a fiúktól, mert tavaly néhány fővárosi egyetemista bizony elsősorban nem a jó munkával hívta fel magára a figyelmet. Aztán ahogy múltak a napok, úgy enyhültek a gondok. Bebizonyosodott, a debreceniektől nem kell tartani, becsületesen dolgoznak. S még azért sem morgolódtak túlságosan, hogy Csengerben egy sportöltözőben, fűthetetlen helyiségben kell aludniuk, s a meleg vízben sem lubickolhatnak órák hosszat munka után. lévén az öltözőben összesen két darab 200 literes boyler. Dehát, ahogy ők mondják: „Ez van, ezt kell szeretni. Meg különben is, így legalább bekapcsolódunk az Edzett ifjúságért mozgalomba”. Persze, azért nem kell félteni ezeket a fiúkat, érvényesíttetni tudják jogaikat. De erről talán a téesz párttitkára tudna igazán mesélni, hiszen az egyetemisták őt nyaggatták, hogy adjanak normális mennyiségű ebédet. Az intézkedés hatékonyságát mi is tapasztalhattuk, pontosan ebédkor érkeztünk a gyümölcsösbe, s a fiúk tekintélyes méretű kolbász és sült hús darabokat falatoztak. — Az ebéd hideg, de különösebb panaszunk nem lehet rá — mondja két falat között Czinege István, aki most másodéves, s matematikus lesz. — A reggeli és az ebéd meg tényleg príma, nem is gondoltuk, hogy ilyen bőséges lesz. Tavaly ugyanis nekünk is voltak rossz tapasztalataink. — Arról jobb nem beszélni — folytatja Szedmák Sándor, aki Vámosgyörkről érkezett a debreceni egyetemre. — Ä1Ketten többre megyünk. Fontos a minőség is. landóan szakadt az eső, alig kerestünk valamit. Meg hát a tétlenségre is rá lehet unni. — Átlagosan naponta mennyit lehet keresni? — Vannak itt közöttünk, akik 130—140 forintot is keresnek, de az átlag úgy 70—90 forint között mozog — válaA létra tetején. (Mikita Viktor felv.) szol Pócsi György. — Az az igazság, azért mi nem vagyunk profik, meg inkább a minőséggel törődünk. A téesz vezetői közül valaki mindennap meglátogat bennünket, s különösebb hibát még egyszer sem találtak. Ügy érezzük, legalább mi, az idei ősz sikerült. Jól érezzük magunkat, s nem utolsósorban egy kis pénzt keresünk. Amiben az egyetemisták mindig szűki- ben vannak. De van egy ilyen almaszedésnek más előnye is. A hallgatók többsége életében először jár Szatmár eme táján, s így alkalom adódik, hogy megismerkedjenek az ország legkeletibb vidékével. Achs Károly, aki különben mezőtúri, így foglalja össze benyomásait: — Csodálatos ez a vidék. Már korábban jártam az Erdőháton, de Csenger környékét még nem ismertem eddig. Most kihasználom az alkalmat. Munka után felkerekedem, s gyalog, vagy autóstoppal járom a vidéket. Templomokat, parasztházakat nézegetek, emberekkel ismerkedem, s már lassan otthonosan mozgok Komlódtótfalu, Szamostatár- falva, Szamosbecs, Csenger- sima utcáin. JPersze a fiatalok így is megtalálják a módját, hogy megismerkedjenek egymással. Nemrég például az egyetemisták diszkóműsorán ott volt fél csenger fiatalsága, s együtt ropták a táncot hajnalig. S azon sem lehet már csodálkozni, hogy ha egy egyetemista végigmegy Csenger, vagy Szamosbecs főutcáján, gyakran ismerősként köszöntik egymást, az ott élő emberekkel. Dr. Kónya István, az egyetem rektora, akivel éppen Csengerben találkoztunk, Tóth Imrével, az egyetemi KISZ-bizottság titkárával jött meglátogatni hallgatóit — kedvező a tapasztalata: — Majd ezerötszáz egyetemistánk dolgozik ilyenkor ősszel a földeken, s az ország szinte mindegyik megyéjében találkozhatunk velük. Az eddigi tapaszalatok alapján úgy látjuk, érdemes lesz a jövőben szorosabb kapcsolatot kialakítani a Csenger környéki termelőszövetkezetekkel. De talán annak örülünk mi is a legjobban, hogy fiataljaink ilyen hamar megbarátkoztak az itteni emberekkel. Ennek később nagy hasznát vehetik, hiszen hallgatóink többsége tanár lesz, s majdani'munkájuk egyik alapja, éppen az emberi kapcsolatok megteremtése. Ennek gyakorlására most bőven van lehetőségük. Balogh Géza A közelmúlt napokban több olyan tanácskozás zajlott megyénkben, melyeken az egészségügyiek vettek részt. A megbeszélések egyik központi témája az volt, hogyan lehet gyógyítani és megelőzni a szív betegségeit. Az élet kikényszerítette szükség diktálta a vita tárgyát. Országunkban, de a megyében is sajnos túlságosan előkelő helyet foglal el a betegségek sorában szervezetünk motorjának számos hibája. Lassan megszokjuk, hogy orvosok összejövetelén erről esik a legtöbb szó. Már-már úgy tűnik, teljesen megnyu„CSODÁLATOS EZ A VIDÉK..." Szamosbecsen
