Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-24 / 226. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. szeptember 24. e Bizalom O lyan a bizalom, mint az éltető le­vegő, a napfény. Hiányában szen­ved, küzd, sorvadozik az ember. Ha viszont érzi, hogy számítanak rá, bíznak benne, feladatokkal látják el, szinte fellélegzik. Nekifeszül a munká­nak, és szinte újjáéled, mint a megöntö­zött növény. Szárnyakat kap és ad kör­nyezetének, mint Vadász József, ez a fi­atal építészmérnök, akit 24 évesen ne­veztek ki főépítés-vezetőnek a záhonyi körzetbe. Befogadta a gárda, s velük együtt most sok tízmilliós létesítmények megvalósításán munkálkodik. Jó, hogy bizonyíthat, próbára teheti erejét-tehet- ségét. Hajt, mert érzi a bizalom semmivel nem pótolható erejét. Ennek hiánya mi­att szenved viszont egy pedagógus asz- szonyka. Csaknem két évtizeden át ta­nította a tanyai iskolában a gyerekeket az alsó tagozatban. Felbecsülhetetlen ta­pasztalatokat szerzett. Ez volt az élet­eleme. És mégis, amikor behelyezték a falusi iskolába, a felső tagozatra osztot­ták be. Nem tudták volna, hogy M.-né- nek két évtizedes gyakorlata van az al­só osztályosok tanításában-nevelésében? Két éve ösztönzik arra, hogy végezze el a tanárképzőt. És az asszonyka minden évben jelentkezik, felkészül, megfelel és elutasítják, hely hiányában. Vajon med­dig képes egészséges lelkiállapottal a felső tagozatban katedra elé állni, ami­kor úgy érzi, hogy állandó feszültségben él? Nem mindegy, hogy a bizalomra hi­vatkozva milyen feladattal bízunk meg embereket. Van, akit kielégít az egész napos semmittevés, míg mást elkeserít, megszégyenülve érzi magát, .s inkább odébbáll. Ez történt K.-val is, aki a vál­lalat költségén, ösztöndíjasként végezte el a számviteli főiskolát, s miután be­mutatta a diplomát, bekerült egy „suf­niba”. Idősebb, tapasztaltabb munkatár­sai azzal „segítették”, hogy hazavltték inkább a munkát, otthon körmöltek, minthogy K-val megosztották volna. Amikor legutóbb találkoztam a lány­nyal, abban a tudatban voltam, hogy még az építőipari vállalatnál van. „Nem, dehogy” — mondta ő. „Nem elégített ki a munkanélküliség. Egy esztendőben egy statisztikai jelentés és egy elemzés. Ennyi volt a munkám. Ha megkérdez­ték a barátnőim, mit dolgozom a válla­latnál, már szégyelltem azt mondani, hogy semmit.” Inkább eljött’ Pedig tu­dom, hogy rendszerszervezőből nemcsak ott, hanem az egész megyében hiány van. Megvált a munkahelyétől, mintsem kapun belül munka nélkül legyen, szá­mára értelmetlen, látszatmunkáért fi­zetést vegyen fel. Sok szellemi erőtartalék rejlik az em­berekben, amit bizalommal felszínre le­hetne hozni, és kamatoztatni kellene. Vagy olyan gazdagok lennénk, hogy er­re nincs szükség? Aligha. Kölcsönös bi­zalom nélkül nem épülhet szellemiekben az egyén sem, a kollektíva sem. Valójá­ban csak az értelmes, a képességekhez szabott, tehetségekre alapozott bizalom és feladat adhat szárnyakat. Ezek alap­ján épülhet, teljesedhet ki a szocialista ember személyisége. Akik bizalmatlanok, megfeledkeznek arról, hogy a társadalom törvényei min­dig emberi magatartásokban, viselkedé­sekben jelennek meg. A közöny vagy a bizalmatlanság éppen úgy nem magya­rázható önmagában, mint az érdektelen­ség vagy a bizalom. Bizonyos érdekek fűződnek valamennyihez. Természetes, hogy a társadalmi érdekek érvényesülé­se ellen ható periférikus érdekeket visz- sza kell szorítani. Ezek gúzsba kötik az ember kiteljesedését. Valamennyiünk érdeke, hogy minden munka tartalma szerint alkotó jellegűvé váljék. Ennek a megoldása azonban nem egyszerű. Ha az emberek alkotás iránti szükségletét nem tudják kielégíteni, ez a munkával való elégedetlenségre vezet, lelki feszültséget alakít ki az emberben, a személyiségben. Vadász Józsefnek az alkotás öröme, a bizalom szárnyakat adott. Megküzdött a bizalmatlansággal K. is azzal, hogy más munkahelyre került, ahol bíznak benne, és „kiélheti” magát beruházó­ként. Van értelmes, sikerélményt jelen­tő megbízatása. Félő viszont, hogy a pe­dagógusasszonykában — s a hozzá ha­sonlókban — kialszik a húsz éve állan­dóan lobogó alkotási láng. Koroly József építésvezetővel a műemlékvédelemről építőink. De közben dolgozunk Miskolcon az avasi templomon, Szerencsen, Sárospatakon, hogy csak néhány igen nagy munkát említ­sek. A A felsorolásból ítélve megyénkben nem w sok munkájuk van. Ez abból fakad, hogy műemlékekben szegények vagyunk, vagy vannak más okai is? — Szabolcs-Szatmár nem tartozik a mű­emlékekben gazdag megyék közé. Elsősorban Szatmár, Bereg mondható jelentősnek, ezen­kívül Nyírbátor és a Szabolcsban lévő, ha­marosan befejeződő földvár. Az épületek többsége templom, illetve népi műemlék. Évente ebben a megyében kétmillió körüli összeget fordítunk helyreállításra. Ez nagy­jából ki is fejezi a reális helyzetet akkor, ha összevetjük: 10 millióval gazdálkodunk az építésvezetőség területén. Meggyőződésem, hogy a legfontosabb munkákat el is végez­zük, bár az is biztc®, van olyan műemlék vagy műemlékiellegű épület, ami kimarad. Ennek sok oka van. Felügyeleti szervünk rendszeresen felméri a megyéket. A tanácsok is nyújtanak ehhez segítséget Ez alkalom­mal a lényeges dolgok ki is derülnek. De sajnos Szabolcs-Szatmárban, (egyetlen ilyen megye az országban), nincsen olyan műem­lékvédelmi albizottság a tanács mellett, amely átfogóan nyomon követné a megvédendő épü­letek sorsát, segítene a kijelölésben, majd ellenőrzője, társadalmi védője lenne annak, amit igen nagy pénzért építünk fel. Így for­dulhatott elő, hogy az egyik szatmári nagy­községben elhordták a kastélyt, egy sor érté­kes épületben raktárt rendeztek be. A Ha jól értettem, ön nincs megelégedve w a helyreállított műemlékek védelmével. Kíváncsi lennék arra, kinek a köteles­sége ez, és van-e valami rendje-módja annak, hogy az ilyen épületek műem­lékjellege ne károsodjék? — Elégedettségem, vagy elégedetlenségem esetenként változik. Van olyan templom, ahol a lelkész a toronyban galambdúcot ren­dezett be, kifejezett tiltakozásunk ellenére. Másutt viszont hihetetlen műgonddal óvják az épületet. Nyírbátorban akár a templom­ról, vagy a múzeumról csak jót mondhatok. A gondok akkor kezdődnek, amikor gazdál­kodó szervek, tehát ÁFÉSZ vagy tsz költö­zik a régi épületbe. Bizony kevés gondot for­dítanak a műemlék megóvására, csak saját praktikus céljaikat nézik. Pedig a helyreállí­tott műemlék megóvása a tulajdonos köte­lessége, pontosabban társadalmi ügy. Az, hogy mi esetenként megnézzük, mi a sorsa korábbi munkánknak, az nem sokat segít, ha közben senki nem fordít rá gondot. Ügy ér­zem, hogy az imént említett társadalmi bi­zottság sokat segíthetne, ami már azért is fontos lenne, mert ami újra tönkremegy, az dupla költséggel sem állítható rendesen hely­re. Különben a műemlékek használatát szi­gorú szabályok írják elő. Minden átalakítás­ra, változtatásra, javításra csak az Országos Műemléki Felügyelőség engedélye és terve alapján kerülhet sor. A Mondhatjuk azt, hogy munkájukat bi- w zonyos érdektelenség kíséri? Kissé úgy tűnik, hogy egyeseknek kimondottan teher lehet egy műemlékben lakni, élni vagy dolgozni. Milyen tapasztalatokat szerzett immáron húszesztendős tevé­kenysége során? — Nem mondanám, hogy érdektelenség veszi körül munkánkat. Segítenek a tanácsok, sok esetben készségesek a termelőszövetke­zetek is. Inkább ott a probléma: sokan nem mérik fel egy-egy épület valódi értékét, tör­ténelmi, építészeti jelentőségét. Az épületek hasznosítását illetően nekem az a vélemé­nyem, hogy lehetőleg olyan célra kell igény­be venni, ami bizonyos zavartalanságot biz­tosít. A múzeum, a művelődési létesítmény, egy kisforgalmú iroda jól megfér egy épület­ben. De nem valószínű, hogy minden hiva­talnak jó egy ilyen környezet. Gondolni kell arra is, hogy a műemléknek nagy jelentősége van a turizmus időszakában. Tehát olyan küllem, környezet kívántatik, ami összessé­gében gyönyörködtet. — De hadd említsem még meg egy-egy te­lepülés lakóinak érdeklődését is. Mondhatom, ez a legszebb és leglélkesítőbb. Kérdeznek, érdeklődnek, adott esetben az idős emberek emlékeznek régi részletekre. Ott van például a szatmárcsekei temető. Először nem mon­dom, volt bizonyos izgalom, nem cseréljük-e össze a fejfákat, nem történik-e valami, ami a kegyeletet sérti. Amikor látták, milyen munka folyik, nemcsak megnyugodtak, de segítőink is lettek. A Engedje meg, hogy egy epés kérdéssel w kezdjem beszélgetésünket. Gyakran hal­lani, hogy egy-egy ma restaurálás alatt álló műemlék hajdan két-három év alatt felépült, a helyreállítás ugyanak­kor ennek többszörösét is felemészti. Eleink korszerűtlen technikával gyor­sabban építettek, mint ahogy mi hely­reállítunk? — A látszat valóban az: a restaurálás igen sok időt vesz igénybe. Hadd mondjam el, nem mentségként, hanem csupán mint ma­gyarázatot, hogy mi ennek az oka. Az Or­szágos Műemléki Felügyelőség munkája nem akkor kezdődik, amikor megjelennek a szakmunkások. Jóval hamarabb. Először is a szakértők megtekintik a kiszemelt műem­lékeket. Aztán jönnek a régészek, ásnak, megkezdődik a falkutatás, Átnézik a mű­emlékekre vonatkozó írásos emlékeket, le­véltári anyagokat. Amíg a kutatások, régé­szeti feltárások tartanak, a közönség számá­ra nem történik semmi látnivaló. Ezt követi a tervezés. A legtöbbször az OMF tervezői készítik el a helyreállítás terveit. Ez szolgál a munka alapjául. Vegyük ehhez azt is, hogy egy sereg olyan anyagot kell beszerezni, ami ma már nem használatos, a köveket onnan kell előteremteni, ahonnan az eredeti szár­mazott, sok esetben különleges faanyagra is szükség van, ezeket tűzmentesíteni kell. Mi­után minden előkészület megtörtént, akkor kezdődhet a munka. A Számításaink szerint másfél év az elő- ^ készület, s ez indokolt. Kik végzik ezt követően az építést, a belső munkákat? — Az országban mindenfelé működnek az Országos Műemléki Felügyelőség építésveze­tőségei. Itt, Nyíregyházán is. Hatáskörünk három megyére terjed ki. Borsodra, Sza­bolcsra és Hajdúra. Mi átlagosan 70—80 főt foglalkoztatunk. Kőművesek, ácsok, állvá­nyozók, kőfaragók, gépkezelők és segédmun­kások dolgoznak nálunk. Természetesen ez­zel még nincsen vége, hiszen vannak szob­rászok, falképesek, képzőművészek, fások, akik egy-egy feladat megoldására jönnek a műemlékekhez, vagy éppen a budapesti köz­ponti műhelyben dolgoznak. Az előbbi kér­désre visszautalva: már az sem könnyű do­log, hogy ezek tevékenységét összehangoljuk, hiszen nemcsak a mi területünkön kell mű­ködniük. Hazánkban jelenleg 8300 műemlé­ket tartanak nyilván. Ebből is látszik: a fel­adatok gyakran meghaladják az erőnket. A Az ember úgy gondolja: a műemlékek ^ helyreállítása igen szép, aprólékos, már- már alkotó tevékenység. Ez nyilván nagy vonzerőt jelent, s a szakmunkások szívesen jönnek ide dolgozni. Honnan verbuválódnak az építésvezetőség mun­kásai? — A munkások többsége szabolcsi és bor­sodi. A legnagyobb részük középkorú, de vannak bizony idős emberek is, akik több mint 20 éve dolgoznak nálunk. Ez azt is jel­zi, kell szakértelem ehhez az építkezéshez, de bizonyos megszállottság is. A munkás idő­vel kénytelen úgy gondolkodni egy-egy mun­ka esetében, mint pár száz évvel ezelőtt élt elődje, mesteri feladatokat kell megoldania. A gond ott kezdődik: ezt a nagy szaktudást igénylő munkát nem fizetik meg. A napok­ban egy soproni tanácskozáson vetettem fel: a mi szakmunkásaink átlagban 400 forinttal keresnek kevesebbet, mint az építőipari vál­lalatoknál dolgozók. Ennek megfelelően so­kan elmennek tőlünk, ami sajnos érthető. Legutóbb is kilenc fő vált meg tőlünk. Mint régi építő, hadd kockáztassam meg azt is: könnyebb munkára mennek, olyan helyek­re, ahol magas fokú a gépesítés. Mi mozgó­bért is csak abból a pénzből tudunk képezni, ami a táppénzesek „jóvoltából” a bérből megmarad. A Munkaerőgondjaik vannak tehát, s nem könnyű az utánpótlás sem. Ilyen körül­mények között hány munkahelyen kell építeniök, és hol? — Az építésvezetőségnek 17 munkahelye van ebben az évben. A legtöbb Borsodban, néhány Szabolcs-Szatmárban. A munkások otthonuktól távol dolgoznak, a legtöbb eset­ben földes házakban lévő albérletben laknak hetekig, hónapokig. De kapunk megbízásokat a területünkön kívül eső helyekre is. Dolgoz­tunk Szalkszentmártonban, Gyulán is, de még Egerben is megbíztak feladatokkal. Sza­bolcs-Szatmárban pillanatnyilag Szatmárcse- kén, Nyírbátorban, Szabolcson, Tuzséron, Csarodán, Vámosatyán, Túristvándiban, Sza- mosbecsen és Nyírmihálydiban vannak ott 0 Említette az imént, hogy a műemlékvé­delem költséges vállalkozás. Mondana néhány példát? Nem a fejfákra gondo­lok elsősorban... — Vegyük talán az egyik most befejező­dött munkánkat, a nyírbátori fatornyot. Ezt teljesen rendbehoztuk, zsindelyeztük. Egy zsindely — importáru, nálunk nem készítik! — tíz forintba kerül Egy négyzetméterre 100 zsindelyt kell szerelni. Ehhez jön a tűz elleni telítés, a gerenda, a deszka, a szög, a munkabér. Ki lehet számítani, mibe kerül egy ilyen tetőfedés. De mondhatok más pél­dát is. A szabolcsi földvár feltárása, restau­rálása elkészült. Gerendákat kellett pótolni, s nem is keveset. Ehhez csak a tölgy jó. Tarpá- ról szereztük be, köbméterét tízezer forintért. Ha falfestmények restaurálásáról van szó, akkor kellenek a különleges festékanyagok, oszlopokhoz, szobrokhoz a speciális kövek. Drága anyagok — nagy szállítási távolságok. — Mint láthatja, a lehetőséghez mérten eredeti anyagokat használunk. Alapelv, hogy ott, ahol mai anyag kerül beépítésre, jól lát­ható elkülönítő vonalat alakítsunk kt Mert csupán az a műemlékhelyreállítás hiteles, ahol a néző pontosan el tudja különíteni a régi, eredeti részt a mai technikától. A Több alkalommal említett tervezést. Gondolom, speciális munkáról van szó. — Igen. Az Országos Műemléki Felügyelő­ségnek is van tervezőrészlege. Ezenkívül ese­tenként mások is besegítenek. Így éveken ke­resztül az UVATERV, a VÁTI is dolgozott nekünk, a megyében a NYIRTERV készít terveket Sajnos a nagy tervezővállalatok sorra kilépnek ebből a munkából, mert ki­csi a kapacitásuk. Pedig a gondos előkészí­tés nélkül csak bajok származhatnak. 4} Vámosatyára gondol... ? — ön mondta. Itt sem történt más, csu­pán annyi, hogy a legjobb szándékkal elkez­dett feltárás nem volt szakszerű. Egyszerűen nem lehet hozzápiszkálni egy műemlékhez anélkül, hogy a sorrendet ne tartanánk be. A szakszerűtlenség eredménye aztán, hogy az épület romlik, évek telnek el, amíg hozzá lehet kezdeni a munkához. Vámosatya sorsa már rendben van, bár igen sok kár keletke­zett. Nem pletykaként, de az ügyben ludas, fegyelmit kapott túlbuzgóságáért. A A műemlék felsorolásánál utalt arra, hogy sok a népi műemlék. Ezek menté­sével is foglalkoznak? — A Sóstói Falumúzeum munkái is a mi felügyeletünk alatt folynak. Bontunk, tartó­sítunk, és a terveket is a felügyelőség készí­ti. Nem könnyű ezek építése sem, igen keve­sen vannak, akik értenek hozzá. Keressük azokat a partnereket, akik a munkánkat se­gíthetik, Szabolcsban az építőipari szövetke­zet dolgozik műemlékeken, mégpedig jó eredménnyel. A népi műemlékek megmenté­se lassú dolog, úgy vélem, pénzkérdés is, hogy évekig tart egy-egy falumúzeum kialakítása. A Ha jól tudom, ön Miskolcról jár át Nyíregyházára. Indokolta-e valami azt, hogy az építésvezetőség éppen ebben a városban legyen? — Nem. Először Gyulán, majd Kisvárdán volt az irodánk, innen költöztünk Nyíregy­házára. A tervek szerint azonban hamarosan Miskolcra kerül át a székhelyünk. A telep kialakítása is ott történt meg. Ezt indokolja az, hogy a legtöbb munkánk Borsod-Abaúj- Zemplén megyében van, Miskolcon található > az egyetlen munkásszállónk is. Ez azonban nem jelent semmi érdemi változást az itt fo­lyó munkánkban. A székhely se előnyt, se hátrányt nem jelent. Logikusnak tartom, hogy ott legyen az építésvezetőség, ahol a munkák zöme koncentrálódik. Különben is: ha kellett, akkor Debrecenben, általában Hajdúban dolgoztunk, de lejutottunk egé­szen Szegedig, mi végeztük a gyulai vár új­jáépítését — vagyis az, hogy Nyíregyházán voltunk, nem zavarta más területek érdekeit. — A munkákat egyébként is a felügyeleti osztályunk Budapesten osztja ki, itt rangso­rolják a műemlékeket, a munkákat, dönte­nek a fontosság sorrendjéről. Meggyőződé­sem, hogy az elkövetkező években is sikerrel oldjuk meg itteni munkánkat, ezzel is hozzá­járulva ahhoz, hogy Szabolcs-Szatmár megye értékei teljes szépségükkel gyönyörködtes­sék az itt élőket és vonzzák az ide látogató­kat. 0 Köszönöm az interjút. Borget Lajos KM

Next

/
Thumbnails
Contents