Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
1978. szeptember 17. o Az utóbbi évek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy Nyíregyházán kialakult a hangversenylátogató törzsközönség, amelyben már a társadalom minden rétege képviselve van. Az idősebb korosztály mellett igen sok a fiatal zenerajongó, akik már az iskolában megszerették a zenehallgatást, a szép muzsikát. Egyre többen érdeklődnek a komolyzene iránt, s válik igényükké a rendszeres zenehallgatás. A zenei élet fellendülésének egyik feltétele a jó műsorösszeállítás, kiváló együttesek, művészek szerepeltetése. Hat hangverseny Az 1978—79-es hangversenyévadban az Országos Filharmónia nagy körültekintéssel szervezte meg a megyére kiterjedő bérletsorozatait. Változatos, gazdag programot ígér ez az összeállítás. A hat hangversenyből álló nagyzenekari bérlet november 15-én indul a megyeszékhelyen. A nyitó koncerten a Lett Kamarazenekart látjuk vendégül. A Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekart január 11-én Szabó László vezényli, amikor Schiff András GRIEG: A-moll zongoraversenyét adja elő. A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar Molnár Lsázló vezényletével Beethoven-estet ad január 31-én. Ezt követően március 28-án a helyi együttesünket Németh Gyula, vendégkarmester vezényli. Többek között — Kovács Dénes hegedűművész előadásában — elhangzik MOZART : A-dúr hegedűversenye is. Az április 11-i hangversenyen két külföldi művész lép fel. A Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekart Frank Morgenstern (NDK) vezényli. Zongorán közreműködik Andrej Gavrilov (Szovjetunió). A zárókoncerten (május 7.) a Sándor Frigyes által vezetett Liszt Ferenc Kamarazene- kar Csajkovszkij Vonósszerenádját, Bartók Divertimen- tóját és Sárai Tibor: Zene 45 húrra c. művét adják elő. Kamarabérlet A kamarabérleti sorozat helye változott. A továbbiakban a 4. sz. ének-zene tagozatos iskolában tartják, mindig este fél 7 órai kezdettel. Az elmúlt évben felújított 4. sz. általános iskola díszterme igen jó akusztikájú. Remélhető, hogy a szép környezetű megyei könyvtár előadóterme után az iskolában tartott koncertek hangzásban, zenei atmoszférában kedvezően fogják megváltoztatni ezt a sorozatot. December 1-én Kocsis Zoltán (zongora), Szenthelyi Miklós (hegedű), Berkes Kálmán (klarinét) hangversenyét halljuk. Winfried Apel (NDK) zongoraestjén (január 8.) Bach-, Haydn- és Beetho- ven-művek szerepelnek. Fóka Eszter (ének), Ádám Károly (gordonka), Bodnár László (zongora) hangversenyét február 26-án tartják. Végül a kamarabérleti sorozatot április 23-án a Kodály- vonósnégyes hangversenye zárja, ahol zongorán Failoni Donatella működik közre. Minden évben szeptemberoktóber hónapban országszerte a kortárs zeneszerzőkre irányul a figyelem. A „Korunk zenéje” sorozatban, október 18-án a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán rendezik — Nyíregyházán először — Szokolay Sándor szerzői estjét. Ezen a jelentős zenei eseményen közreműködik a Debreceni Ko- dály-kórus is, Gulyás György 13 költő, 130 vers Megyei antológia készül Dr. Katona Bélától, a nyíregyházi tanárképző főiskola magyar irodalom tanszékének docensétől kaptuk a hírt, hogy a szabolcs-szatmári írócsoport fiatal költői rövidesen antológiával jelentkeznek. — Az írócsoport, hivatalos nevén a Magyar írók Szövetsége kelet-magyarországi írócsoportjának szabolcs-szatmári tagozata másfél éve alakult. Létrehozását az indokolta, hogy az utóbbi években egyre több „új hang” jelentkezett megyénkben is. Célszerűnek látszott gyorsabb, biztosabb fejlődésük érdekében egy ilyen csoportba tömöríteni őket. — Jelenleg kb. húszán vannak. Van köztük népművelő és diák, könyvtáros és építész. Ám valamiben, s ez a versek, az irodalom szere- tete, valamennyien megegyeznek. — Az 1978/1-es Szabolcs- Szatmári Szemlében már bemutatkoztak néhányan a csoportból. Az 1978/4-es Szemle elvégzi a „bemutatás” másik felét. Vagyis akik tavasz- szal nem szerepeltek, azok az őszi számban kapnak helyet. De kért tőlünk anyagot a békéscsabai „Üj Auróra” mellett az „Alföld” (novemberi számába), és felvettük a kapcsolatot a miskolci „Napjaink”-kal is. — „Saját” folyóiratot egyelőre nem indítunk. Publikálási lehetőségre viszont szükségünk van. így állapodtunk meg egy antológia szerkesztésének gondolatánál. A gyűjteményben tizenhárom költő százharminc művével szerepel. Előszó írására Rat- kó Józsefet kértük meg. A könyv „köntösét” Kádas István grafikusra bíztuk, aki a címlapon kívül illusztrációkat is készít a kötethez. — A százharminc mű nagyon nagy anyagból került ki. A lektorok és szerkesztők igyekeztek szigorúak lenni, hogy csak „a közlésre érett” művek maradjanak benn. Az alapválogatást Kun András debreceni kritikus végezte. Fábián Zoltán, az író- szövetség titkára és Funk Miklós, a Kulturális Minisztérium főelőadója működött közre a lektorálásban. A végleges szerkesztési munkát Bé- nyei Józseffel, a kelet-magyarországi írócsoport vezetőjével közösen végeztük el. — Az antológia címe egy, a kötetben is szereplő vers: „Hogy a virág megmaradjon”. Szeretnénk, ha a virágok — vagyis a költemények — megmaradnának, de ezt majd a közönség és az idő dönti el. Ám ha a „csokorból” csak „egy szál” is elkerüli a „hervadást”, már nem dolgoztunk hiába. Csendes Csaba vezényletével. Az est további szólistái: Berkes Kálmán (klarinét), Elek Tihamér (fuvola), Gyarmati Vera (hegedű), Fábián Márta (cimbalom), Lubik Hédi (hárfa), Szokolay Gergely (zongora), Tokody Ilona (ének). A hangversenyt bérleten kívül rendezik, így „szólójegyek” elővételben válthatók. Sorozatok vidéken Nyíregyházán kívül Kisvárdán, Nyírbátorban és Vá- sárosnaményban is indul bérleti sorozat, amelyben 4—4 hangverseny szerepel. Ez azt mutatja, hogy egyre több helyen igénylik, és teremtik meg a feltételeket az Országos Filharmónia bérleti előadásaihoz. Kisvárdán, az Állami Zeneiskolában november 20-án kezdődő sorozat első koncertjén közreműködik Belohorszki Sára énekművész. Ezt követi Winfried Apel (NDK) zongoraestje. Február 5-én Ágay Karola (ének), Szendrey-Karper László (gitár) és Szebenyi János (fuvola) hangversenyét rendezik meg. Végül a Ko- dály-vonósnégyes zárja a sorozatot. Nyírbátorban a városi tanács termében rendezik a bérletes hangversenyeket. Itt kiemelkedik Nikolaj Evrov bolgár (január 18.) és Suniko Nagaoka japán művészek zongoraestje (március 13.). A vásárosnaményi művelődési központban is rangos művészek közreműködésével indul a sorozat november 30-án. Lukács Pál (brácsa) és Kiss Gyula (zongora) szonátaestjét február 12-én rendezik. Molnár László vezényli március 14-én a Szabolcsi Szimfonikus Zenekart. Pál- kövy Mária (hegedű) közreműködésével Mozart A-dúr hegedűversenyét (K. 219.) és Schubert: VII. szimfóniáját halljuk. A sorozatot Berdál Valéria és Gregor József ária- és dalestje zárja. A hangversenybérletek árusítását a következő napokban megkezdik. A bérleti hangversenyekre — korlátozott számban — szólójegyeket is lehet elővételben vásárolni. Kovács László FILMJEGYZET Már játsszák a filmszínházak Verneuil francia rendező FÉLELEM A VÁROS FELETT című izgalmas krimijét, melynek az az érdekessége, hogy Jean-Paul Belmondo, aki változatlanul a közönség kedvencének tekinthető, csavaros eszű, acélöklű detektívet személyesít meg benne. Mi ebben a meglepő — kérdezheti az olvasó, hiszen a színész eddig is főként csavaros eszű, acélöklű figurákat játszott. Legfeljebb nem ő volt a törvény embere, hanem a barikád túlsó oldalán tevékenykedett. Éppen erről van szó. Noha a klasszis szerepjátszók annyiszor bújnak ki a bőrükből, ahányszor csak akarnak, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a skatulyák hatalma nagy. Egy-egy sztár többnyire meghatározott szerepkörben csillog: ezt szokták meg a rendezők, ezt szokta meg a közönség — és ezt szokta meg maga a színész is. Mindez nem új találmány, így volt a mozi őskorában is. A naíva, az intrikus, a bonviván, a komikus „alkat” többnyire csak álmaiban gondolhatott arra, hogy váltogatja a feladatokat. Később — a harmincas, negyvenes években — még inkább megmerevedtek a szereposztási sémák. Vegyük csak a magyar filmgyártást. Kabos Gyula színpadon eljátszotta Marmeladovót a Bűn és bűn- hód és című, Dosztojevszkij- regény színpadi változatában, de ehhez a tragikus hőshöz hasonló sorsüíáözöttét a vásznon nem keltett életre sohasem. Neki mulattatnia kellett. Vagy egy másik példa: nemrégiben távozott az élők sorából Makláry Zoltán, a magyar színjátszás egyik legnagyobb egyénisége. Végigpillantva filmográfiáján — rengetegszer állt a kamerák elé —, a felületes szemlélő is azonnal észreveszi a „rímet”: Makláry mindig a becsületes, tisztességes, félreállított vagy jelentéktelen kisember megformálója volt. A filmművészet újabb korszakaiban bőven tudunk kivételekről is. Gina Lollobri- gidát — aki varázslatosan szép — nem nagyon lehetett csúnya nővé maszkírozni, de hasonlóan kívánatos idomokkal megáldott Sofia Loren a szerep kedvéért többször feladta tündöklő nőiességét (az Egy asszony meg a lánya című filmben például saját koránál jóval idősebb sorsüldözöttet alakított). Gérard Philippe maga volt a megtestesült férfibáj, s ennek ellenére a Veszélyes viszonyok című Vadim-mű- ben cinikus gazember vonásait öltötte magára. Marcello Mastroianni, akinek a szerepek „elosztása” során tépe- lődő, intellektuális hős jutott, a nálunk nem vetített Nagyzabálás-ban nem átallott visszataszító külsejű, élveteg kéjencet megformálni. Latinovits Zoltán — hogy ismét hazai példák között tallózzunk — volt romantikus lovag (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán), hibbant katonatiszt (Isten hozta, őrnagy úr!), tépelődő író (Utazás a koponyám körül), cinikus fasiszta (Az ötödik pecsét), bohókás szerelmes (Szindbád). Belmondo esetében azért csodálkozunk Verneuil „merészségén”, mert a francia színész szinte tökélyre vitte a gáncs nélküli — ha kell, az egész világgal hetykén szem- beszálló — kalandhős életvitelének megjelenítését. Neki is van egy-két megszokott patronja — úgyszólván nincs színész manírok nélkül —, egyéniségében azonban annyi a charme, személyiségében olyan megnyerő a belső tűz, hogy már-már azt hittük: neki már csak a kedves csibész (vagy fogalmazzunk keményebben — a szimpatikus kalandor) szerepe marad. És most jött a váltás. Fogalmazhatok múltidőben, mert azt olvasom, hogy az újabb Belmondó-szerepek hasonlóak A félelem a város felett című krimiben megoldott feladathoz. Brigitte Bardot nem vállalt anyaszerepet, Greta Garbo nem mutatta meg elvirágzó önmagát, Belmondónak viszont — a jelek szerint — van kedve újítani. Persze fölösleges eltúloznunk a dolog jelentőségét. Belmondónak, meg ügyes menedzserének az a titka, hogy felismerték a sémák megfordításának lehetőségét. Rablóból lesz a legjobb pandúr. Csibészből hekus. Már legalábbis a francia ég alatt. Az ellenállhatalan „Bebe” most is azt csinálja, amit korábban több tucatszor — csak éppen a rendőrség szolgálatában. Túljár mások eszén. Ravaszkodik. Fölényes. Ügyes. Fortélyos. Éppen úgy hunyorog, mint amikor menekült a zsaruk elől. A különbség? Mindössze annyi, hogy ezúttal nem lehet előle elmenekülni. S most megint evezzünk magyar vizekre. Latinovits Zoltán mellett a magyar film újabbkori krónikájában akad még néhány nagy egyéniség s a rendezők közül néhányan tudatosan törekszenek arra, hogy folyton új arcokat fedezzenek fel (Ranódy László például minden alkalommal előbányász az ismeretlenségből egy-egy tehetséget: ő foglalkoztatta először Bara Margitot, Moór Mariant, Tóth Lacit, Nagy Annát, Czinkóczi Zsuzsát), a sztereotipiák ereje mégis bénító. Kapásból megemlítek párat. A magyar filmnek „ügyeletes széplányai” egy ideig tündökölnek, aztán, hamvasságuk elmúltával könyörtelenül „ejtik őket”. Miért került a pálya szélére Bara Margit? És az utána következő Venczel Vera? És az őt váltó Piros Ildikó? Miért lett „ügyeletes zseni” a különben kitűnő Cserhalmi György? Nem kellene az ő tehetségét változatosabb szerepekkel próbára tenni? És egyáltalán: felszá- molni azt a kényelmességet, mely a szereposztás riasztó uniformizálását hozta magával? Nem folytatom: Jean-Paul Belmondo és a Félelem a város felett ürügyén így is túlságosan messzire kanyarodtam. Szubjektív megjegyzéssel zárom a heti jegyzetet. A színész legyen százarcú. Sokszorozza meg önmagát. De ehhez alkalmat kell biztosítani és lehetőséget teremteni. Bizarr gondolat, de eljátszom vele: egyszer talán születik egy olyan magyar film, melyben kiválóságaink mind felvonulnak és mindenki mást csinál, mint amihez hozzászoktunk. Cserhalmi komédiázik, Avar táncol, Bodrogi tragikus események részese. Pécsi Ildikó nem kikapós menyecske, Garas Dezső nem kopott nímand, Temessy Hédi nem herVa- tag női roncs ... Veress József Hajdú Tibor: Károlyi Mihály „1955. március 19-én halt meg, fia angliai sírja mellé temették. Itthon egymondatos újsághír tudatta azokkal, akiket érdekelt.” A mai nemzedéknek hihetetlenül hangzik, de valóban így volt. Magyarország huszadik századi történelme egyik legkiemelkedőbb, emberileg, politikailag egyik legbonyolultabb egyéniségének életéről, történelemformáló tevékenységéről igazán csak most jelent meg olyan átfogó, értékelő munka, ami nemcsak a szakmabeliek, hanem az értő olvasó kezében is nélkülözhetetlen. Ismeretes, hogy Károlyi Mihály nevét az ötvenes évek első felében nem volt ildomos pozitív hangsúllyal kiejteni. (Ha valaki egyáltalán merte így kiejtene.) Ennek történelmi, politikai, személyi okai ma már nem kísértenek a politikai máglyahalál elkerülhetetlenségével, habár, mint ahogy Hajdú Tibor írja: „mindenesetre elmondhatjuk, hogy ha 1949 és 1956 között nem emlékeztek meg érdemeiről, nem is folyt ellene rágalomhadjárat, mint a bebörtönzött kommunisták és szociáldemokraták ellen”. Visszatekintve ez legalább olyan fájdalmas, mint a két háború közötti korszak politikája, a „keresztény kurzus” rágalomhadjárata, amely szinte egyedül Károlyi Mihályt tette felelőssé nemcsak Trianonért, hanem az abból eredő összes következményekért. Hajdú Tibor: Károlyi Mihály cimű, történettudományi monográfiája bizonyára olyan könyvsiker iesz, mint legutóbb volt a Hit illúziók nélkül. A szerző végeredményben először vállalkozott arra, hogy Károlyi Mihály portréját megrajzolja, ugyanakkor nagy érdeme, hogy olyan kortörténeti freskót alkot, amiben számtalan, eddig alig ismert, vagy egyáltalán nem ismert történelmi tényt, részadatot produkál. Természetesen nem törekszik kuriozitásokra, azonban elengedhetetlenül szükség volt az eddig hozzáférhetetlen külföldi levéltári dokumentumok feldolgozására. Károlyi Mihály és felesége életrajzi írásai ma már közismertek, de nem szólnak olyan kérdésekről, melyeket Hajdú Tibor most írt le először. Persze e nagy munkának nem ez volt a célja, de a kérdés — ha úgy tetszik: a téma — követelőén határozta ezt meg. Egyik recenzens Károlyi jellemével kapcsolatban megállapítja, hogy „nemcsak az illúziók nélkül való hit óriása volt, hanem a nem vállalás zsenije is”. Aki . csak a tankönyvek száraz, lexikális, szinte csak az 1918-as polgári demokratikus forradalom idejében élő Károlyit ismeri, az nem ismerheti az igazi Károlyi Mihályt. Valóban a nem vállalás zsenije volt! Legfontosabb az, hogy tudott, mert szakítani családjával, osztályával és egy országot átalakító forradalom politikai ideájává vált. 1919-ben emigrált, de nem vált ellenségévé a proletárdiktatúrának. Az évtizedek magányos távolléte idején az egykori arisztokrata eljutott a szocializmusig, a kommunizmus vállalásáig. Jelleméből fakadt, hogy csak a tiszta, becsületes utat tudta választani. Innen ered második emigrációja is, de még ekkor is hű volt a nemzethez, a demokráciához. Ez a politikai életrajz alapvető munka a további kutatás számára. Különösen fontos azért is, mert idén őszszel lesz hatvan éve a Károlyi vezette polgári demokratikus forradalom kitörésének. (Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1978.) Nyéki Károly VASÁRNAPI MELLÉKLET KM Szokolay Sándor szerzői estje Nyíregyházán Fellendülő zenei élet Felnőtt bérleti hangversenyek megyénkben Színészek és szerepkörök
