Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. szeptember 17. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Maradandó rokonságunk? A böles római császár, Marcus Aurelius elmélkedéseinek kezdetén nem mulasztotta el a megemlékezést mindazokról, rokonokról és tanítómesterekről, akiknek későbbi pályafutása során bármit is köszönhetett. Kinek bölcselkedésre való hajlamát, másnak az államvezetési tudományokat. a következőnek az emberek közti eligazodást csupán egy dolgot nem kellett megköszönnie: a pozíciót, vagyis a trónt, mert abba a dolgok akkori természetes folyása révén jutott. Egyébként, mióta különféle székek, íróasztalok léteznek, vagyis a társadalom kezdete óta legtöbbször két úton töltötték be a tiszsége- ket. Elnyerhette a legerősebb, a legokosabb, esetleg a legszebb, továbbá az, aki meglehet egyik sem volt, de valakije erős, szép, vagy okos volt, a valaki rokoni, baráti körébe tartozott. A legszerencsésebb esetnek mindig az számított, ha a felsorolt tulajdonságok, vagyis a rátermettség, némi támogatással is párosult, mert a sikert legtöbbször ez garantálta. Hogy Magyarország a rokonok országa volt, tudjuk a történelemből, ismerhetjük Mikszáth elnéző, anekdotázó leírásaiból, Móricz Zsigmond regényeiből. A kérdés csupán az, miként állnak a dolgok ma? Annak beállítására, hogy a rokoni kapcsolatokon nem okvetlenül szükséges vérségi kötelékeket értenünk, álljon itt az értelmező szótár szó- magyarázatának erre vonatkozó passzusa. „1. .... jogilag: valakivel vérségi, leszármazási viszonyban lévő személy. 2. Állattan, növénytan: azonos rendszertani egységbe tartozó fajok valamelyike. . . 4. Irodalmi: természet, egyéniség, érzelem, felfogás tekintetében valakihez közel álló személy.” Vagyis rokonom, akivel egy törzsökről származom, még ha a legtávolabbi gallyacskáról is van szó, de rokonom mindenki, akivel azonos erkölcsi, eszmei alapon állok, vagy, akihez érdekközösség fűz. Mielőtt bármit mondanánk, dicsérnénk, vagy elítélnénk, nézzünk néhány esetet, melyek, még ha konkrétok is, név és hely nélkül kerülnek a papírra. Jelenségről beszélünk ugyanis. Tehát az esetek: Kezdjük azzal, ami egyértelmű és pozitív, és szerencsére még akkor sem veszett ki napjainkra, ha az élet alakulása, a családok, a baráti szálak bizonyos mérvű lazulása okán nem sorolható a mindennapos, legfeljebb csak a viszonylag gyakori esetek közé. Néha még ma is megmozdulnak a hadak a kis beregi faluban, mármint a László, a Fügedi, a Császár és a Bertalan hadak. Igaz, nem a háborúra hívó véres kardot hordják ilyenkor a portákon körül, hanem közös munkára, kalákára indulnak a kiterjedt családok minden kapcsolt részükkel egyetemben. Ilyen is van. A Nyíregyháza környéki faluban jó másfél évtizede ugyancsak mozgolódtak egyes családok, mert a közös érdek, persze másra irányulva, egymás segítségére __ utalta őket. Ez volt az az idő, amikor csak a keresztnévben különbözött egymástól a tanácselnök, a párttitkár, az ÁFÉSZ vezetője, a téesz elnöke, a kis ipari üzem felelős tisztségviselője. Továbbá néhány jól jövedelmező állást is a velük egy tőről fakadók töltöttek be, közülük került ki a kocs- máros és a felvásárló. Azonban van egy népi mondás: Isten nem ver bottal. Az történt, hogy valakinek, aki még erősebb volt mint ők, mert rokonsága az országos főhatóságig nyúlt, noha egy másik faluban fegyelmi úton távolították el téesz-elnöki székéből, hely kellett, és a központi rokon úgy látta jónak, ha a bukott elnök ebben a faluban próbál szerencsét. Próbálkozása nyugdíjig tartott. Mások pedig a családi uralmat elégelték meg, így a dinasztikus hatalomnak pár év múltán vége szakadt. Időben közelebbi az alábbi, rövidebb történet. A szatmári falu szövetkezetének elnöke hosszú éveken át saját fiát tartotta a szövetkezet egyik jelentős, függetlenített funkciójában. Eljött az idő, hogy a fiúnak ettől meg kellett válnia, új helyre volt szüksége. Egy intézmény vezetője lett a faluban, mégpedig úgy mesélik, hogy közkeletű szóval élve: az elődjét megfúrták. De városban is lehetségesek elgondolkoztató esetek. Nézzünk egyet közülük. A városi vezető húga osztály- vezető a város fontos intézményében. A vezető felesége ugyancsak itt keresi kenyerét csakúgy, mint az osztály- vezető párja, aki az intézmény egyik részlegét vezeti, ahol még egy unokatestvér is található. Falun járva nem ritka eset, hogy a szövetkezeti elnök lánya, unokahúga, egyszóval rokon ül a tanácsháza valamelyik íróasztalánál, és fordítva. Érettségizett mind a kettő, értenek a gépíráshoz is, tehát mi ebben a baj? — kérdezheti valaki. Csupán annyi, hogy nem biztos, ők a legalkalmasabbak a munkakörre, hiszen a faluból tíz érettségizett lány és asszony ingázni kénytelen, csupán azért, mert ők nem rokonok. • Valaki azt mondta: — A funkciók elnevezése, amelyekért családok tartanak össze, megváltozott. Továbbá változtak a nevek is, nem kétessipszilonos családok ezek, hanem Kissek, Tóthok, Nagyok, Szabók és Kovácsok. Azt sem állítom, hogy ez a továbbélő jelenség mindig és mindenütt egyértelműen elvetendő. Mert igazi tehetségek is jutottak így megérdemelt helyekre, az persze már baj, hogy protekció révén sikerülhetett nekik ez. De érdemes megfigyelni — folytatta —, hogy kisebb, nagyobb vezető pozíciók megszerzésére irányulnak többnyire ezek a családi össztüzek. Olyanokról én még nem hallottam, hogy példának okáért egy jól fizetett, de nehéz fizikai munkát kívánó helyre juttattak volna be valakit familiáris összefogással, különféle kapcsolatok felhasználásával. És egy másik összefüggés, amire egy nyugdíjas tanácselnök hívta fel a figyelmet: — Nem csak a jobb fizetésről, a rangos tisztségről van mindig szó. Nézzünk példaként egy vezetőt. Neki az a célja, hogy kellő időben értesüljön mindenről, ami akár a közérdeket tekintve is fontos lehet neki. Ehhez információs láncra van szüksége, amit többek között családi, baráti vonalon is ki lehet építeni. Az megint más kérdés, hogy erre szükség van, ott már eleve baj van és fenyegető az a veszély, hogy a ma még csak információs láncszem holnapra követelésekkel előálló, magának is hatalmat követelő intrikussá lehet. És a vezető, ha enged a befolyásnak akkor is, ha nem, akkor is, kárvallotja lehet vezetői funkciója ilyetén körülbástyázásának. De van egyébkent egy másik mód is, afhi kevéssé feltűnő. Ez pedig úgy hangzik: „Te elhelyezed az én rokonomat, én elhelyezem a te rokonodat.” így válunk aztán kölcsönösen lekötelezetté. Mi tagadás, én sosem szerettem azt, ha a vállalati, hivatali, lakóhelyi hivatalos kérdések baráti, rokoni magánbeszélgetések alkalmával dőltek el. A következő monológ egy fiatal tanítótól származik: — Mostanában — mondja —, azért mintha nehezebb lenne a befolyásolás. Kialakult, nálunk legalább, de más falvakban is, az „idegen- légiósok” hada, értsd, minden vezető beosztásba kívülről hoznak embereket. Ez, úgy látom, pozitívan alakítja a régen nálunk sem hiányzott családi érdekeltségeket. Azonban azt is látom, hogy ennek viszont az a hátulütője, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, vagyis, másutt kell szerencsét próbálnia ahhoz, hogy vezető pozícióra jusson. Meg egyébként is: a kisebbségben lévő elvtelenek miatt azért mégsem lehet egy megyét, egy országot mozgásba hozni... Mert az is bizonyos, hogy a helyismeretet semmi sem pótolja, hát még ha tisztességgel is párosul az. Persze, az idegenlégiósság nem újkeletű gyakorlat, mert régen nálunk az a mondás járta, hogy a bíró a falu feje, a jegyző a falu esze. A jegyző mindig kívülről jött... A rokoni kapcsolatokról sokat beszélünk. Ha az emberi összetartás példáit keressük akkor is, és ha a sokszor törvénytelenségbe torkolló, bűnügyi rovatba kerülő eseteket keressük, akkor is. A felsorolt példák se ide, se oda nem tartoznak. Hogy miért írunk mégis? L egyen a válasz egy anekdota. Élt a megyében egy család, a Mikeczek. Közülük mindenki vezető posztra került, ha alkalmatlan volt, akkor is. Ferenc József császár egyik országos körútja során már Budapesten Is találkozott jó néhányukkal majd Szabolcsba látogatva, a kiterjedt család azon sarjait mutatták be neki, akik a megye különböző bársonyszékeiben ültek. Végül egy ifjú embert vezettek a császár és király elé. „Hogy hívnak? — kérdezte. „Mikecz” — felelte az alig emberke. Mire az uralkodó ösz- szecsapta a kezét, és felkiáltott: „Ez igen! Ilyen fiatal és máris Mikecz!” Az lenne a jó, ha változna valami. Ha eltűnnének a „máris Mikeczek”. Speidl Zoltán Q ÁGJUNK IS MINDJÁRT A DOLGOK KÖZEPÉBE, ha egyszer Sényőről és Nyírturáról van szó, kettejük áldatlan állapotáról. Ügy vélik az itteniek, hogy a két község lakóinak lelkülete oly különböző, miszerint áthidalhatatlannak tűnik minden kísérlet a kát falu békéjére. Holott a gondjaik közösek. Tanácsuk 1973-ban egyesült, termelőszövetkezeteik — immár Zöld Mező néven — 1975-ben. Határuk, földterületük szinte természetesen olvad egybe, oly közel is vannak egymáshoz; vajon e felvilágosult, modern korban mért kellett megmaradnia az ősi gyűlöl- ségnek? Ismeretes, nemcsak e megyében, nemcsak az országban, más világtájakon is kialakultak olyan közösségek, amelyek a másiknak a szagát sem bírják elviselni. Tudunk olyan helyzetekről, ahol értelmesen mérték fel az ilyenfajta konfrontációt, s nem erőltették az egyik fél részére sem kívánatos házasságot, bár gazdaságilag mindenképpen ez a helyes. Hangulatilag jelen pillanatban is mi a szerepel. Meg lehetne vajon sürgetni, vagy se, egyelőre nem tudja senki. Majd ha Szabó József elnök visszajön a továbbképzésről, talán. Holott a két községben a tanulók száma felül van a négyszázon. 16 tanuló- csoport, négy napközis osztály, két menza. Ha tegnap intézkedtek volna, harcoltak volna közösen egy elérhető célért, az is későn lenne. A 28 pedagógus a két községben most tíz tanteremben tanít, de ebben benne van a két étkező is! De térüljünk más területre. Persze, mégsem annyira más területre, inkább a gondok egy más megvilágítású oldalára, hisz a gondokat szükséges fölvetni, minthogy e hazában minden közösség gondja közös az egész országéval. A két falu lélekszáma alig több háromezernél, pontosan háromezer-negyven fő. Valamikor három földbirtokos tulajdonában volt a környék: Popperéké, a Telegdié és Bodor Zsigmondé. Érdekes módon Telegdiről mindkét faluban jó emlékezete van a népnek, sokat tett a szegényekért, s mintha először ö próbálta volna belőlük az ősi gyűlölködést kiölni. Márpedig ha negyvenKét falu békéje helyzet? Akár buszon, akár vonaton találkozik egymással egy-egy csoport túrái és sényői, akkor a sényőiek: — Menjünk innen, mert a turaiak büdösek. A turaiak pedig: — Húzódjunk csak el, szaporán a mályvásoktól. — Tudniillik — mondja Lukács Lászlóné, a közös tanács vb-titkára —, valamikor, a szegény világban a sényői legények többnyire nem tudtak rendesen felöltözni valamely mulatságra, de tán a templomba se, telerakták a kalapjukat, gomblyukjaikat mályvavirággal, hogy mégis mutassanak valahogy. Így ragadt rájuk ez a „mályvá- sok”. Nagyobb sértés számukra, mintha gyilkosoknak neveznék őket. Talán, ha Bog- dánnyal is egyesülnének, amiről szó van, enyhülne ez a helyzet. Az életünk minden területén lévő munka sínyli ezt az állapotot. — Azt is mondják — veti közbe Giziké, Csiribán Jánosné igazgatási előadó —, hogy Sényőn sók a gyerek. Hét-nyolc is van egy- egy családnál, Túrán pedig, okosabbak és felvilágosultabbak lévén, inkább csak kettő-három. Nem mintha ez a felvilágosult- ságnak mércéje lenne! Ha egyszer megindül az áradat, megindul. —r Sényőn például — hallom —, egy második osztályos gyerek kopaszodni kezdett. Vitték orvoshoz? Egy nagy fenét. Van azoknak igényük arra, hogy a gyerek egészséges legyen? Van belőlük elég. Másik hang: — Meszelt odaát egy asszony — megmondja a nevét, hogy K. J-néről van szó —, hát tán a bútorokat elhúzta a faltól? Fenét se, még az ágyat se vetette be, úgy csurgóit a gönceikre a mész, ahogyan éjszaka hendergőztek benne. — És akkor emitt? — Harmadik hang. — Beszéljünk komolyabb dolgokról. A volt igazgató ez évben mindjárt a tanítás után, a gyerekekkel kirakatta a padokat az udvarra. Egész nyáron esett rá az eső. Használhatók ma azok a padok? Nem. A tatarozás megtörtént, amiért a padok ki lettek hordva? Nem. A volt, két tantermes „görög iskolának” megroggyant a teteje? Meg. A volt igazgató vállalta a fegyelmi vizsgálatot? Nem! D KEMECSEI SZÁRMAZÁSÚ Molnár Zsigmondnak, az új igazgatónak, aki a főiskoláról jött ide, Nyíregyházáról, ilyenformán van épp elég gondja. Üj iskolaépület csak a következő ötéves tervben ötven esztendővel ezelőtt megindult ez a valami, nem lenne illő a mi korunkban mihamarabb beteljesíteni? Helyesebben: nem lett volna méltóbb mindkét félhez a teljes béke, a teljes egyetértés már előbb? Le- győzni az olcsó indulatokat s a közös célokért szerető testvérekként küzdeni? B gy vélekednek az emberek, hogy Scheffer László agrármérnök, a közös gazdaság jelenlegi elnöke képtelen felvenni a kontaktust az emberekkel, nem is lakik itt, ha lejár a munkaideje, megy be azonnal a yárosba. Az elsó hivatali évét megúszta mérleghiány nélkül ez/en a 3977 hektáros gazdaságban, ahol főleg dohányt, burgonyát, kukoricát és rozsot termesztenek. Az alma igen kevés. Az iskola almaszedésre szerződött a szövetkezettel, szeptember hatodikától tizenhatodikáig mehettek volna almát szedni a gyerekek, de ennek már fuccs; a reménytelenül nehéz nyár és a szintolyannak mutatkozó őszi időjárás miatt az alma nem érett be; tantervmódosítást már nem lehet kérni. Mi lesz? Wéninger János egyszerű, ám szervezésre képes ember volt mindig, most a termelő- szövetkezet műanyagüzemének helyettes vezetője. De nem ő mondja, újra a vb-tit- kár: — Ez a kis üzem, a maga tizenkétmilliós hasznával most is ki fc' húzni bennünket a csávából. * Apró dolgokat csinál -ak, bonbonos ta- sakokat, rágógumihoz v. i í botrudafc ilyesmit. — Ezek szerint ismét nem lesz mérleghiány? — Még ezzel is nagyon fogjuk súrolni a mezsgyét. Ilyenformán a kilátások sem valami rózsásak egyelőre. S mindez nem a meglehetősen gazdag földön múlik. — Szervezetlenség? — Az is. — Tervszerűtlenségek? — Azok is. — De főleg? — kérdem az embereket. — Lelkileg — azt mondják. — Itt mindenki idegen vezető jó, az itteniek nem érnek semmit se. Keserűség. Holott ha ők megpróbálnának segíteni magukon, talán az isten is, az de ha az nem, a megye bizonyosan segítené őket. Galambos Lajos Medveja, tengerpart. (Krutilla József rajza.)
