Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-17 / 220. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. szeptember 17. SZABOLCS-SZATMÁRI IDEGENVEZETŐ Enlékszabák, kisgyűjtenények Megyei nevezetességeink közül most azokat látogatjuk meg, melyek egy-egy kisebb település történelmében je­lentősek, vagy híres szemé­lyiségeknek állítanak emlé­ket. Hat emlékszobát, illetve kisgyűjteményt „jegyeznek" országosan is megyénkből, de ennél több van. Ezek megte­kintése nem igényel hosszabb időt, ezért érdemes összeköt­ni egy közeli múzeum, mű­emlék stb. meglátogatásával. Annyit jó tudni elöljáróban, hogy nincsenek állandóan nyitva — ezért a csoportos látogatást nem árt előre beje­lenteni. —, de általában a szomszédos épületben lakik a gondnok, aki egy személy kedvéért is kinyitja az ajtót. A Bátorligeti Ösláp Múze­um megtekintését egy nyír­bátori kirándulás program­jához érdemes illeszteni. A község központjában van egy útbaigazító tábla (jó lenne vagy kettő a mellékútra is, mert nem nehéz eltévedni). Hétfő kivételével 10—16 óra között látogatható, a belépés díjtalan, a gondnok a szom­szédban lakik. Több ezer év nem tett any- nyi kárt a jégkorszak ritka­ságait megőrző területen, mint a civilizált ember, aki ezekre kíváncsi lett. Ezért döntött úgy az Országos Környezet- és Természetvé­delmi Hivatal, hogy a 100 holdas ősláp látogatását elő­zetes engedélyhez köti. A debreceni erdőrendezőségtőí kell kérni, indokolt esetben megadják. Bátorliget élővilága vi­szonylag magas tengerszint feletti fekvése miatt túlélte a természet pusztításait. Flórá­ja és faunája rendkívül gaz­dag, összesen 1110 féle nö­vényt és 4672 féle állatot tar­tanak itt számon. Négy nö­vényi faj és 201 állatfaj Ma­gyarországon, 41 faj és válto­zata pedig a tudomány szá­mára is teljesen új. Akik is­merik az őslápot, azt mond­Részlet a Vasvári-emlékszo­bából. Egy idő óta a múzeum egy sarkában kapott helyet, de novembertől már az új em­lékszobában látható — a köz­ség központjában — as a ki­állítás is, mely az egyik leg­híresebb magyar mesemondó, Fedics Mihály emlékére ké­Korányi Frigyes szülőháza. ják: nem lehetetlen, hogy még mindig tartogat titkokat a biológusok számába! Az úgynevezett számlált ritkasá­gokat a tablók és a vitrinek rajzokon és eredetiben is be­mutatják. Ezek között is a legnevezetesebbek a jégkor­szaki maradványok: a tőzeg­eper, a zergeboglár, a réti an­gyalgyökér, a hamuvirág és a perjefű, illetve az eleven­szülő gyík és még négy kis állat, melyeket csak latinul neveztek el, nincs is magyar nevük. Szakszerű bemutatá­sukról magnóval és diavetí­téssel is gondoskodtak. Akit a természetvédelmi te­rületek érdekelnek, felkeres­hetik az országosan is védett helyeket, ezekhez nem kell engedély, de helyette szüksé­ges a természet szeretete, s főleg óvása, védelme. Itt van a közelben a fényi erdő, hí­res a cégénydányádi parker­dő, a csarodai Báb tava és a Nyírjes-tó, ha a beregi része­ken járunk, tehetünk egy sé­tát a tarpai erdőbe, ahol rit­ka növény, a kárpáti sáfrány él. A dédai erdő tartozik még ebbe a sorba Beregdaróc mellett, és a kállósemjéni Mohos-tó. szült. Ne számítsunk valami nagy gyűjteményre, csupán pár tabló, fénykép, néhány korabeli dokumentum, az Amerikát megjárt hajóláda és a vándorbot látható itt. Azt mondják a helybeliek: olyan szegény ez a bemutató, mint amilyen Mihály bácsi volt. Háromlábú „mesemondó szé­Rokkák a Tarpai Tájházban. Harn íineéves a tsz-mozgalom □ megyei levéltár kiadványaként rövi­desen megjelenik a termelőszövetke­zeti történetírás forrásairól összeállí­tott forrás- és tanulmánykötet. Előkészítése során a levéltár dolgozói a ma már meg­sárgult régi írások között kutatva bukkan­tak rá arra a 26 jegyzőkönyvre, vagy egyéb feljegyzésre, ami hitelesen igazolja, hogy megyénkben hol, mikor és kik alapították az első termelőszövetkezeteket. A levéltár­ban őrzött tudományos értékű, legkorábbi jegyzőkönyvtöredék 1291-ből való, a legko­rábbi termelőszövetkezeti jegyzőkönyv 1948. szeptember 12-i, a PENYIGEI táblás mű­velésű termelőszövetkezeté. Az első jegyző­könyvtöredék több mint hat évszázadot bírt ki, és könnyen bír még ugyanennyit meg­felelő tárolás mellett, de a termelőszövet­kezetek harmincéves — ma már ritka kin­cset jelentő — iratait veszély fenyegeti. A háború után a papír ritka kincs volt, leg­többször plakátok hátára, csomagolópapír­ra, a mai géppapírtól is rosszabb minőségű­re írták, leginkább tintaceruzával az alaku­lásról, annak rövid történetéről, a felszere­lésről, a kapott és bevitt földterületről, an­nak ágazati megoszlásáról, a saját és a kö­zös állatállományról, a tagok lakáshelyzeté­ről, politikai pártmegoszlásáról és szociális rétegződéséről jegyzőkönyvszerű feljegyzé­seiket. A megyei tanács rendkívüli segélyével a nagy értékű családi okmánytárak, levéltá­rak restaurálásra szoruló iratai mellett el­kezdődik ezeknek az iratoknak a restaurá­lása, tartósítása is, hogy majdan századok múlva ezek is olyan történelmi dokumentu­mok lehessenek a valóság igaz tanúiként, mint most a hat-hét századdal ezelőtt ke­letkezett levéltári protocollumok. A megyei tanács és egyik tudományos intézménye, a levéltár így ünnepli ma a harminc évvel ezelőtti idők harcos veteránjait, a szövet­kezeti mozgalom úttörőit. Az első lépések megtevőinek tiszteletére hadd álljon itt most néhány részlet a doku­mentumokból. „Jegyzőkönyv. Készült Penyigén, 1948. szeptember 12-én. Jelen van 22 tag, ebből az MDP tagja 2, az SZDP tagja 1, a Nemzeti Paraszt Párté 5 és 14 pártonkívüli. Elnök Nagy Béla 28 éves, agilis fiatalember... A megsegítő bizottság által tartott csoportér­tekezleten nagy megkönnyebbülés volt érezhető, és a csoport tagságának megnyi­latkozása szerint még eddig nem is tudták, hogy valóban mi hát a szövetkezeti gaz­dálkodás.” „Kérdőív — a szövetkezet rövid története: Tiszaeszláron 1948. szeptember 15—17-én 11 tag van a szövetkezetben, melyet 6 tag ala­kított meg, öten később csatlakoztak hozzá­juk. Mindent közösen beszéltek meg, min­den munkát egyszerre végeztek mindnyá­jan. Egyenlő részre osztottak és tartalékol­tak 20 százalékot. Minden vasárnap tartot­tak megbeszélést. Az egyéni földjüket is szerették volna bevinni, mivel ezek távol voltak (3—10 km), ilyen célra (t. i. közös gazdálkodás céljára) nem találták alkal­masnak. Csak azt nézték, hogy mindenki egyforma időt töltsön a közös munka el­végzésénél. A teheneiket és a szerszámaikat is közösbe vitték. 139 kh-ból 100 kh volt a szántó”, ezen kezdődött el 1948 őszén a kö­zös munka. „Jegyzőkönyv. Készült Sóstóhegyen 1948. szeptember 26-án. Jelen van 11 tag. Elnök Vigvári János, intézőbizottsági tagok: Sza­bó János és Horváth Mihály.” „Egészen fej­lett, politikailag képzett emberek elhatároz­ták — írja jelentésében az FM-ből kikül­dött megsegítő bizottság —, hogy példát mutatnak a Hegyközség többi lakóinak az­zal, hogy ők elsőként szövetkeznek a kö­zös termelésre... A termelőszövetkezeti kérdés forrik a hegyen ...” „Kérdőív — a szövetkezet rövid történe­te: Nyírvasváriban 1948. szeptember 30-án egy kuláktól kishaszonbérletbe igénybe vett (54 kh) földön — alakult meg a tszcs —, ez az FMSZ ügyvezető érdeme. A jól szervezett őszi munkákon keresztül a cso­port tagjai meggyőződtek a tömörülés elő­nyéről, azok az emberek, akik addig szinte emberhez nem méltó körülmények között, és teljes politikai sötétségben éltek.” Ez a néhány dokumentum is meggyőző erővel bizonyítja, hogy nem volt könnyű dolguk azoknak, akik az első lépéseket megtették. Megkezdték valamit, mert érez­ték, hogy tovább már régi módon nem me­hetnek a dolgok, tették, noha „még nem is tudták, hogy valóban mi hát a szövetkezeti gazdálkodás”. Esetenként még vezetőket sem választottak, vasárnapról vasárnapra közösen beszéltek meg mindent, egyszerre és együtt dolgoztak, hogy jó volt-e ez így? ! Nekik akkor mindenképpen jobb volt, mint addig. Maguk akarták, maguk határoztak meg mindent. Kényszer, erőszak nyoma se­hol sem látszik, hacsak annak a kénysze­re nem, hogy adott időben csak ebben a formában látták a kivezető utat, igaz még nem sokan. A 26 tszcs-nek mindössze 400—500 tagja lehetett, és az összes földte­rület együtt sem érte el egy mai termelő- szövetkezet földterületének a nagyságát, ha a legnagyobbakhoz hasonlítjuk őket. K evesen voltak, de a politikailag leg­fejlettebbek jól látták, vagy helyesen érezték hivatásuknak, „hogy példát mutatnak... ha elsőnek szövetkeznek a kö­zös termelésre”. Ha jól szerveztek, az példát is mutatott azoknak mindenképpen, akik „addig szinte emberhez nem méltó körül­mények ... között éltek”. Ezért emlékezik és kell, hogy emlékezzen az utókor, az új nemzedék tisztelettel azokra, akik nélkül nem kezdődhetett volna el az a nagyarányú fejlődés, melynek ma élő tanúi vagyunk megyénk termelőszövetkezeteiben az új tí­pusú parasztság, a termelőszövetkezeti dol­gozók kezemunkája nyomán. Dr. Gyarmathy Zsigmond levéltár-igazgató A történet régi. Szereplői éltek. Főhőséről töb­ben is írtak már, sa­ját néven is, álnéven is. Szó­val, kulcstörténetet kapnak itt... Behemóth Károly újságíró, író, közíró, társadalomtudós volt. Óriási, hájas termetére még külön lötyögő ruhákat szabatott. Vagy inkább vett készen. Mert Behemóth nem­csak szegény ördög maradt világéletében, hanem rettentő könnyelmű fráter is. Szeret­te az eszem-iszomot, a szok­nyát, a kártyát... Amivel azonban népszerűséget vagy hírhedtséget vívott ki ma­gának Behemóth, az nyers önteltsége, vad tréfái, csúfon- dáros modora volt. Hát egy időt egy nagyobb vidéki városban újságírósko- dott. Ott elválhatatlan pajtá­sának csípte fel Sóska Károly kartársát és druszáját. Sóska, ez a nyápic ember­ke úgy föstött Behemóth mel­lett, mint a bika mellett a bodri kutya. A hasonlat vi­selkedésükre is illett. Behe­móth lomhán mozgott, na­gyokat hallgatott, Sóska örökké szájaskodott, handa- bandázott, ágált, ugrált. A gyilok, a kard, sőt a re­volver sem tudja elkülöníte­ni, vagy kiegyenlíteni azt a felsőbbséget, amit a termet ad a nagy embernek a ki­csivel szemben. Azért akad a kicsi emberek között sok- • • 90 éve született Ter- sánszky J. Jenő. kai több hetvenkedő, nyug­talan jellemű. • Ez a Sóska Károly példá­ul rendszeresen untatta és bosszantotta Behemóth dru­száját félig kitalált, vagy el­ferdített kalandjaival, amik » Tersánszki J. Jenő Meg­véd­tek keretében kegyetlenül meg­leckéztetett, elagyabugyált neki kellemetlen alakokat. Nos, egyik nap ott halad 3ehemóth Sóskával a város úgynevezett Templom utcá­ján. Ennek sarkán állt az új­ságírók egyesületét rejtő épület. Az utca túloldalán pe­dig az Ipartestület háza. Előzőleg esett az eső. A keskeny járdáról a járóke­lőnek a kocsiút tekintélyes sarába kell lelépni, ha le­szorul róla. Az Ipartestületből éppen a húsiparosok küldöttsége nyomul kifelé valami ülés­ről. Erről a foglalkozási ág­ról aztán éppen nem lehet állítani azt, hogy csupa csimpiszli alak a művelője. Amint a kis Sóska távo­labbról észreveszi a derék henteseket, mészárosokat a járdán, elfutja agyát szokott ungorkodhatnékja. Azt mondja Behemóthnak: — No nézd, ezt a sok ran­da hurkametélőt. Mind úgy halad a járdán, akár az utca, a város, a megye, az ország övék volna. Ez jellemzi a közállapotokat igazán... Én a minap, egy ilyen dögnek, aki nem tért ki nekem... — Csatt! — bődült rá Be­hemóth Sóskára: — Ne foly­tasd! Nekem is a begyemben vannak ezek a pofák. Ha akarod, megleckéztetjük őket. — Hogyan? — hebegi erre Sóska. Mert hát meghűlt benne a vér annak elképzelésére, hogy nemcsak üres fenyege­tés marad ezúttal élete fő vágyálma, hogy diadalmasan szerepeljen valóban egy ko­moly összetűzésben. — Ide fülelj! — bömböli Behemóth: — Előremégy és megvárod; tisztességesen utat engednek-e neked a járdán ezek a gaz hentesek. Ha igen ? Rendben van! Ha nem? Ak­kor az elsőnek döfjél egy olyat könyököddel a potro­hújába, hogy nyekkenjen! A többitől ne szurkolj! Itt va­gyok én! Megyek utánad, és úgy a falhoz kenem az egész bandát, hogy... — Jó! — rebegi erre Sós­KM o Az őslápmúzeum, (Elek Emil felvételei.) kéről” azonban az jut eszünk­be: mégis sokat hagyott hátra ez a szegényember — ara­nyat érő szavait. Nem jegyzik ugyan orszá­gosan a szomszéd község emlékszobáját, de megyénk­ből sok diák látja évről évre a nyírvasvári Vasvári Pál- emlékkiállítást. Kulcsát a tanácsházán tartják. Nem itt született, de itt nevelkedett Fejér Pál, aki később a köz­ségről a Vasvári nevet vette fel. Az ő életútját, újságírói, nevelői és katonai pályáját mutatja be az anyag. Remél­jük, mire cikkünk megjele­nik, rendszeres takarítását is megoldják . . . Nagykállóba a Korányi­emlékház miatt érdemes el­menni. Hétfő kivételével na­ponta 9—13 óra között láto­gatható, a gondnok a szom­szédban lakik. Ez az egyik leggazdagabb, legáttekinthe- tőbb kisgyűjteménye a me­gyének. Megismerhetjük Ko­rányit, az orvost és az embert is. Báró Korányi Frigyes a főrendi ház örökös tagja, rengeteg országos tisztség vi­selője, 1861-ben lett a vár­megye főorvosa. A tuberku­lózis elleni küzdelem legje­lesebb magyar szervezője ek­kor rendelte el a himlő elleni kötelező védőoltást, de kidol­gozta a szülésznői ellátás ter­vét is. Itt láthatók műszerei, például a kecses injekciós­tű, aztán személyes tárgyai, egy gombkészlet, a bőrfotel a zsámollyal, a bútorok. Egyik leghíresebb munkája is ott van a vitrinben, a „Fertőző betegségek gátlása községek­ben”, 1886-ból. Külön terem­ben mutatják be fia, Korányi Sándor, a legnagyobb magyar belgyógyász munkásságát, aki a vesebetegségek gyógyításá­ban alkotott maradandót. Ha a Beregben járunk, nézzük meg az egyik legtöbb látnivalót kínáló kisgyűjte- ményünket: a Tarpai Tájhá­zat. A nagyközségi tanácson kérhetjük, hogy nyissák ki. A régmúltba is visszavisz a helytörténeti bemutató, az itt feltárt sírok leletei vallanak például a honfoglalás koráról. Zömmel azonban a község nevezetes személyiségeinek állítanak emléket: az itt szü­letett Esze Tamásnak és a vá­lasztókörzet képviselőjének, Bajcsy-Zsilinszky Endrének. A község lakói mindig büszkék voltak történelmi hagyományaikra, legfőkép­pen kurucságukra. „Tarpai jobbágyaim nyitottak nekem utat a hazába” — olvashat­juk a tablóról Rákóczi sza­vait. A fejedelem nevezte ki ezeres kapitánnyá, majd bri- gadérossá Esze Tamást, ő ad­ta a családnak a nemessé­get. Egyebek között a nemesi oklevél is ott látható a gyűj­teményben. Igen gazdag a Bajcsy-Zsilinszky-anyag, a második világháborút meg­előző időszak politikai viszo­nyait bemutató dokumentu­mokkal és másolatokkal. A legtöbb látogató a me­gye nagy írószülötteinek em­lékházait keresi fel. Legkö­zelebb a Bessenyei-, a Köl­csey- és a Móricz-házakhoz megyünk látogatóba. B. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents