Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-09 / 186. szám
1978. augusztus 9. KELET-MAGYARORSZAG 3 KÖZÉPPONTBAN AZ EMBER II. Drága, de kell Ügy szokták mondani, hogy az istálló elé kitett hidegvizes vödörtől indultunk, és a fekete-fehér öltözőig jutottunk el. Sajnos azonban az egyik nem általánosan múlt idő és a másik nem általánosan jelen idő. A fejlődés azonban határozottan az utóbbi irányba mozog. Ma az állami gazdaságokban a helyzet valamivel jobb, a téeszekben kicsit hátrébb tart, de az „ősállapotokat” már nagyon kevés helyen lehet tetten érni. Szinte minden munkahelyen, ahol erre csak minimális lehetőség is mutatkozott, építettek, felszereltek öltözőket, étkezőhelyiségeket, de melegvizes boylere- ket is. És nyomban kiderült, hogy a mezőgazdasági dolgozó nem idegenkedik az ilyen „úri nyavalyáktól”!. Bent hagyja már a munkaruháját, használja a zuhanyt, és amikor kilép a majorból, őt sem lehet az irodistáktól megkülönböztetni, vagyis ugyanaz a helyzet, mint az ipari üzemekben. Néhány részletkérdésben azonban nem jelentéktelenek a problémák. Ilyen például az étkeztetés. Minden mezőgazdasági munkahely igyekszik ezt megoldani. Nem mindig tudják azonban leküzdeni az anyagi és hatósági nehézségeket. Ha egy téesz vagy állami gazdaság új telepet épít, akkor az állami támogatás magától értetődően kiterjed nemcsak a termelő létesítményekre, de a kiegészítő beruházásokra is. Ha azonban egy régi telepen akar modernizálni, akkor konyhára, ebédlőre stb. már nem kap állami támogatást. Saját erőből pedig nem bizonyos, hogy meg tudja valósítani. Sokszor azonban ennél is több gondot okoznak a hatósági előírások. Elnézést, ha túlságosan általánosítok, de a gyakorlatban az a nézet él, hogy egy húsz éve működő nagyüzemi konyha olyan, amilyen. De ha újat akarnak építeni, akkor végeérhetetlen a KÖJÁL kívánságainak listája. Ezért terjed újabban az a módszer, hogy a mezőgazdasági üzem inkább a helyi ÁFÉSZ segítségével igyekszik az étkeztetést megoldani. Akkor is, ha a koszt minősége így esetleg gyengébb lesz. Másik nagy gond az úgynevezett „változó munkahelyen dolgozók” szociális ellátása. Minden dűlőút kereszteződéséhez azért mégse lehet szociális épületet emelni. Sokáig az a nézet uralkodott, hogy aki szántóföldön, erdőn, paprikatáblán dolgozik, az megérti, hogy nem tudnak róla ugyanúgy gondoskodni, mint a zárt telepieken munkálkodókról. Maradt tehát a nagy fa árnyéka, ahol hűvösre lehet tenni az ivóvizes korsót, el lehet költeni az otthonról hozott hideg kosztot. Csakhogy a táblarendezés során a nagy fát már sok helyen kivágták és egyébként még az idénymunkások igényei is megnövekedtek. Joggal. Ebben a pillanatban inkább csak próbálkozásokat tudunk sorolni. Az erdő- gazdaságokban gyakori, hogy egy régi lakókocsit átalakítanak „szalonkocsivá”, ahol a holmit hagyni lehet, és a dolgozóknak egész hétre konzervdobozokban adják ki a kosztot. Változatos étrendet lehet így biztosítani. A MEZŐGÉP Tröszt egyik vállalata nekirugaszkodott, hogy ugyanezt a vontatható öltöző- és étkezőkocsit újonnan állítsa elő. Kiderült, hogy lehetséges, de egy példány legalább kétszázezer forintba kerül. Ennyit már nem is olyan könnyű áldozni, hiszen nem egy darabra lenne szükség. Marad tehát a javaslat, hogy az üzemek maguk gondoskodjanak sátorról, vagy faházról, de legyen a változó munkahelyen dolgozóknak is valami helyük a nagy fa árnyékának modernebb pótlására. Magán- véleményem szerint talán nem is kellene mindenütt beruházni, építeni, nagyon sok helyen megtenné, ha egy-egy kiüresedett tanyát hoznának rendbe erre a célra. A legújabb időkben ez a probléma hirtelen kiéleződött. A munkaerő fogytával ugyanis egyre több idénymunkásra van szükség, elsősorban a gyümölcsösökben, kertészetekben. Az idénymunkások: katonák, diákok, nyugdíjasok, háziasszonyok, ipari munkások. Rendszerint nem ugyanabban a faluban laknak, és gyakran nem is könnyű rábeszélni őket, hogy vállaljanak mezőgazdasági elfoglaltságot. Más módszer azonban nincs. Az üzem jól felfogott érdeke tehát nem csupán az, hogy tisztességgel fizesse meg ezt a tevékenységet, de az is, hogy gondoskodjék elfogadható munkahelyi viszonyokról. Kétségtelen, hogy drága megoldás, hiszen különköltség a szállítás, külön az elszállásolás stb. Mégis be kell rendezkedni az ilyen típusú munkaerő fogadására, és az üzemhez szoktatására. Bocsánat, ha ez nem szép kifejezés, de arra gondolok, hogy egy diákcsapat egy őszön többé-kevésbé megtanulja, hogyan kell az almával bánni. Nagy előny tehát, ha a következő őszön ugyanaz a diákcsapat jön segíteni, tehát a betanítást már nem kell az abc-vel kezdeni. Ez az iskola azonban csak akkor jön el még- egyszer, ha előző ősszel nemcsak némi készpénzre tettek szert a fiatalok, de a gyümölcsösben jól is érezték magukat. Földeák Béla (Folytatjuk) Következik: Orvos a mezőgazdaságban Szovjet gyártmányú traktorok átrakása az eperjeskei állomáson. (Elek Emil felvétele) Á sokarcú brigád Levél nyomán a naményi farostlemezgyárban A levél, amelyet a vásárosnaményi farostlemezgyár Martos Flóra brigádjának vezetője, Pancsira Lászlóné küldött, nem volt dicsekvő hangvételű, pusztán a tények felsorolására szorítkozott. Ami a néhány sorból kiderült: kétszeres aranykoszorús szocialista brigád az övék, húszán vannak, és összetételük sokrétű, hiszen adminisztrátor, munkás, meós, művezető, technológiai vezető egyaránt dolgozik náluk és sok időt fordítanak a társadalmi munkára. A Martos Flóra brigád 1971-ben alakult. A jókora üzemcsarnok si- vító fűrészgépei között üvegfallal határolt, csendesebb sziget a laboratórium. Nem hermetikusan elzárt idegen test az üzemben; a nyugalom csupán annyi, amennyi a más jellegű munka elmélyült elvégzéséhez szükséges. Itt dolgozik Pancsira Lászlóné meós. A közös múlt — Amióta a brigád megalakult, sok változás történt, csak az összetétel maradt a régi. Először mindenki itt dolgozott, aztán az egyre több továbbtanulóval arányosan megnövekedett azok száma, akiket más, magasabb beosztásba, fontosabb posztra helyeztek. Lassacskán sajátos H a azt mondom, véletlenül lettem könyvtáros és véletlen, hogy Tiszalökön telepedtem le, nem túl romantikus, de igaz. — kezdi saját portré- vázlatát Doszlop Miklós, a tiszalöki nagyközségi-körzeti könyvtár igazgatója. Bihar megyében született, egyházi középiskolából ment az Idegennyelvek Főiskolájára. Érthetően nem számított a legjobb ajánlólevélnek az indíttatás. Doszlop Miklós érdeklődése azonban sokkal tá- gabb volt annál, minthogy ne élt volna a főiskolai évek embercsiszoló és próbáló lehetőségeivel. A hároméves főiskola oklevelével a zsebében jelentkezett állásért. Akkor még irányítólapos rendszerrel kaptak helyet a fiatalok; oda küldték őket, ahol volt hely és ahol szükség volt rájuk. — Tiszalök mellett az szólt, hogy közel van Debrecenhez és jó a közlekedés a szüléimhez — emlékezik a pályakezdésre és tiszalöki polgárságának első napjaira. Milyen volt akkor a könyvtár? Ha egy hivatalnak helyiség kellett, biztos, hogy a könyvtár költözködött. Ez így ment 56 decemberétől egészen az új, végleges könyvtár megépítéséig. Vagyis, a hatvanas évek elejéig ... Hatvanegyben a község kapott a Művelődésügyi Minisztériumtól 200 ezer forintot, azzal, hogy tegyenek még hozzá és próbálják megépíteni az új könyvtárat... Mosolyog, amikor erről beszél, mintha ki nem mond■’ *1*1 [*^-1 StjM H •I«Tt i i -1 A könyvtáros va azt sejtetné: egy kicsit már magának szorgalmazta, építtette az új könyvtárat. Szívességből, társadalmi munkában tervezte meg Erdős András nyíregyházi építész- mérnök. Elfogadták. Hatvan- három márciusában átadták, 1,4 millióba került a berendezésekkel együtt. 9 ez lett a megye sokáig egyetlen modern, igazában erre a célra épült könyvtára. — Az azért jól jött, hogy szolgálati lakást is építhettünk a könyvtárban. Itt lakom azóta az édesanyámmal. Ennek július 1-én volt 23 éve. Mit mondjak a könyvtárról? Van vagy 35 ezer kötetünk, 1800 körüli állandó olvasónk. Az egy lakosra jutó könyvvásárlásunk a helyi tanács jóvoltából, a megyében a legmagasabb, lakosonként 16 forint... Sok köze van az örökké mozgó, szervező, folyton újító könyvtárosnak ahhoz, hogy a tiszalöki könyvtár 71 óta három évenként sikerrel megvédi a kiváló címet. Itt a legmagasabb a 14 éven felüli olvasók számaránya, az olvasók 54,2 százaléka kétkezi munkás. Ezért sokat kell fáradoznia Doszlop Miklósnak és munkatársainak. Olvasói tanácsadást rendszeresítettek, a szocialista brigádoknak író-olvasó találkozót visznek az üzemekbe, kifogyhatatlanok az ötletekből... —• Hagyomány már nálunk, hogy itt rendezik az irodalmi folyóiratok jubileumi estjeit — folytatta az éppen szabadságát töltő, a tiszai motorcsónakázás örömeinek hódoló könyvtáros. Egy kis büszkeséggel mondja, hogy Tiszalökön rendezték a Kortárs tízéves jubileumi estjét, 76-ban a húszéves jubileumot, ahol a rádió, a tévé és az országos irodalmi lapok is megjelentek. Neves írógárda volt vendége a nagyközségnek, — És nálunk lesz 81-ben a 25 éves jubileum is — mondja olyan természetességgel, mintha csak egy holnaputáni eseményről lenne szó. Pedig addig még sok munkája lesz Doszlop Miklósnak. Mert „mellékesen” megyei könyvtári szakfelügyeleti munkát is ellát, évek óta előadó a nyíregyházi tanárképző könyvtáros speciális kollégiumán, pártszeminárium-veze- tő, rendszeresen ír a könyvtári szaklapokba és a megyei szemlébe. Lapunknak is régi tudósítója. Mire jut idő ezeken túl? — kérdeztük. — Mindenre. Főleg az olvasásra. — válaszol. És kedvenc európai és amerikai földrészeken alkotó íróit említi. S természetes, hogy minden új magyar regényt, no- velláskötetet, dokumentumművet elsőnek olvas el, különben „nem élne meg” a könyvtárban. Két hobbyja van: nagy hódolója a dzsessz- nek, 65-ben azért utazott el Újvidékre, hogy Armstrongot meghallgassa és interjút kérjen tőle. A zenén kívül a világjárás a szenvedélye. Bejárta Európa valamennyi országát, legutóbb eljutott a spanyol—afrikai partokig. A hétköznapi látnivalókon túl a múzeumok, képtárak érdeklik. Soha nem hagyja ki őket... — Van még egy harmadik hobbym is, egészíti ki. — A Tisza, a motorozás a vizen. Pedig nem tudok úszni. Szó- bakerül még az ulti is, amit szintén nem vet meg, csakúgy, mint a kifogyhatatlan viccmesélést, amely szintén hozzátartozik Doszlop Miklóshoz. Azt mondja, hogy továbbképzésen egy álló éjjel mondták a vicceket egy ismerősével, mert nem tudtak aludni... S mitől a kifogyhatatlan életkedv, ami Doszlop Miklósnak talán a legnagyobb kincse? önmagát nem tudja meghazudtolni, így válaszol: Azért van, mert nem nősültem meg... Páll Géza brigád lett a mienk, hiszen nem egy műszakban és nem is egy munkaterületen dolgozunk. Ami összetart minket, az a közös múlt. A munka, a kirándulások, az egymás szüntelen segítése. A brigád lassan olyan lesz, mint egy családfa. A törzs a régi gárda, de már leágazásaik, új gallyaik is vannak. Két tag művezető, akik saját brigádot is alakítottak és azt szeretnék, ha a szerteágazó együttes komplex brigáddá alakulna át. Ez azonban a jövő; a jelen a két aranyjelvény és az, hogy most a harmadik megszerzéséért „hajtanak”. A brigádnapló tanúsága szerint hét párttag dolgozik az együttesben, az átlagéletkor pedig alig harminc esztendő. Ebben az évben — hiszen a többség a laboratóriumban dolgozik — legfőbb céljuk, hogy az első osztályú áruk arányának 60 százalékról 65-re való emelését elősegítsék, a többiek pedig a mennyiségi terv, a 80 ezer köbméter eléréséért vetik latba erőiket. Majdnem 600 óra társadalmi munkát is vállaltak, aminek egyharmadát kommunista szombatokon teljesítik. Vállalták továbbá a felhasznált vegyianyagok mennyiségének a csökkentését és két újítás kidolgozását. Ne bonyolódjunk most a további adatok rengetegébe, elégedjünk meg a ténnyel: vállalásuknak nincs olyan pontja, amelyet messzemenően ne teljesítettek volna. ló együtt dolgozni Dúl Béláné fiatalasszony. Munkaverseny-felelős. öt esztendő gyermeknevelés után ebben az évben tért vissza a régi társak közé. — Hosszú idő volt az öt év — mondja —, de a kapcsolat egy pillanatra sem szakadt meg a többiekkel. Gyakori vendégem volt mindig a brigád valamelyik tagja. Any- nyira szorosak a szálak, hogy talán el sem téphetők már. Együtt jártuk be a fél országot, együtt raktunk vagont és szedtünk almát, ott voltunk egymás otthonainak felépítésénél. Sok társadalmi munkát végzünk, de ennek sosincs kényszeríze. Jó együtt dolgozni. A Martos Flóra brigád jelenleg sportpályát épít. Egy kis gyári sportkombinátot, ami az első lépések után focira és a többi labdajátékra lesz alkalmas, de ez csak a kezdet, mert a tervek távolabb néznek. — Ez a brigád tényleg él — summázza véleményét Dúl Béláné. A bevezetőben már szó esett a tanulásról, és aligha lehet más hivatottabb erről beszélni, mint Újvári Sándor- né oktatási előadó, a KISZ- bizottság titkára, egyszersmind régi brigádtag. Ki tud többet... — Az utóbbi időkben ketten végezték el a vegyipari szakközépiskolát, van aki gimnáziumba jár, mások a tanfolyamok padjait koptatják. A brigádvezetőnek és a munkaverseny-felelősnek például két érettségije is van. Most szakmai vetélkedőt tervezünk, „Ki tud többet a forgácslapgyártásról?” címmel. Mondhatnánk, hogy furcsa brigád ez, hiszen ha úgy alakul, hosszú napokon át nem is látják egymást. Más beosztás, más munkaterület, változó műszak, mind — ezek közül akár egy is — elég lenne ahhoz, hogy a szálak egyszer elszakadjanak. A Martos Flóra brigád azonban az összetartás mintaképe, a munkában valóban eggyé kovácsolődott emberek csoportjáé. Speidl Zoltán Új levéltrágya növeli a gyümölcs és a répa cukortartalmát Édesebb lesz a szőlő és a gyümölcs, nő a cukorrépa cukortartalma annak az új levéltrágyának a hatására, amelynek kísérleti gyártása már megindult a Péti Nitrogénműveknél. A sikeres kis- parcellás kísérletek után az idén nagyüzemi kipróbálása is megkezdődik, a mezőgazdasági kemizálási szolgálat szervezésében az ország valamennyi tájegységén „vizsgáztatják”. Az új levéltrágya hatását elsősorban magas kálium- és magnéziumtartalmának köszönheti, de ezenkívül mikroelemeket is tartalmaz. A magnézium — mint ezt a kutatók már bebizonyították — jelentős szerepet tölt be a tápanyagok felr vételének szabályozásában, a klorofilszintézisben és a szénhidrátképződésben, így segíti a cukrosodást, gyorsítja az érést.
