Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-04 / 182. szám
1978. augusztus 4. K ELET-M AG Y ARORSZ ÄG 3 Hétköznapi munkaverseny zepette gyakorta az is már-már bravúrnak számított — s mi tagadás: esetenként bravúrnak számít ma is —, ha a termék a vállalt határidőre elkészül. A „teljesítjük tervünket” tehát korántsem jelentéktelen vállalás. önmagában természetesen kevés. De aligha van olyan üzem, üzemrész, szocialista brigád, amely megelégedne ennyivel. Versenyszerződésükben jobbára az is szerepel, hogy az eredményes munkát újításokkal, az időalap jobb — kapkodásmentes — kihasználásával segítik; ügyelnek arra, hogy minél kevesebb anyag menjen veszendőbe, tovább csökkentik a selejtet: javítják a minőséget. így volt ez három esztendeje, Magyar- ország felszabadulásának 30. évfordulója, majd tavaly, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított jubileumi munkaverseny hónapjaiban. Valóban kiemelkedő, tetszetős eredmények keltettek figyelmet. Méltán szerepelt a Központi Statisztikai Hivatalnak az 1977. évi terv teljesítéséről, a népgazdaság fejlődéséről szóló — az idén februárban megjelent — jelentésében: „A fejlődés üteme az ágazatok többségében gyorsabb volt az előző évinél. A termelés növekedése teljes egészében a termelékenység emelkedéséből származott. Az elért eredményekhez hozzájárult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére széles körben kibontakozott szocialista munkaverseny.” Az évfordulókon túl vagyunk; 1978 az ötödik ötéves tervidőszaknak nem nyitó, sem pedig záró esztendeje — mihez kötődjék hát az idei munkaverseny, mi legyen a cél, amelynek érdekében újabb felajánlások születnek? Január táján sok helyütt hangzott el a kérdés, s nem egy vállalattól érkeztek jelzések: „alábbhagyott a munkaverseny lendülete”. Szerencsére e megtorpanás időleges volt csupán. Kitűnt: a munkaverseny folyamatot jelent — ismételjük: a népgazdaság legfőbb célkitűzéseit szolgálja —, azt pedig az 1978. évi terv is rögzíti: „teljesítése mindenkitől felelősségteljes, odaadó munkát követel”. D mmár túl az esztendő derekán, kiderült az is: az év eleji versenyfelajánlások értéséről, közös gondolkodásról tanúskodnak. Hétköznapi munkaverseny lenne az idei? Meglehet. Ám a népgazdaság teendői is hétköznapiak. Igaz, olyan hétköznapokat élünk, amikor a feladatok mind nagyobbak, bonyolultabbak, s teljesítésükhöz mind kevésbé alkalmasak a tegnapi módszerek. F. T. Este van. A család már lefeküdt. özvegy Leskó Jó- zsefné született Molnár Mária áhítattal mélyeszti kezét az új liszttel teli zsákba. Kenyérsütéshez készül. A liszt rátapad az ujjaira. Keze eres, barna. A liszt fehér fátyollal vonja be. Nagy szitán átengedi a hófehér életet a fateknőbe. Porszemei külön-külön vannak. Ráütö- get a szita oldalára és a porszemek körüllengik az idős asszonyt. Aztán elülnek a teknőben, várva a legnagyobb átváltozásra. A kéz végigsimít a liszten. Olyan a mozdulat, amely csak évezred alatt alakulhatott ki. A munka mozdulata és a szeretető, a föld teremtette áldott mag előtti legszentebb áhítaté. Ujjai közt leperget egy csipetet. Aztán helyet csinál a kovásznak. Kovászfa kerül a teknőre, rá hófehér kendő. A liszt és az élesztő anyag megkezdi külön és .új életét, az első lépést a vegyi átalakuláshoz. Csak ennyi lenne? Egy szabályos kémiai folyamat? A ház népe még alszik, amikor Leskóné Molnár Mária már ott áll a dagasztó- teknő mellett. Langyos, sós víz oldja a kovászt, és lassan keveredni kezd a liszttel. Az asszony dagaszt. Egész teste dolgozik. „Amíg a padlás izzadni kezd” — mondják. Amíg megizzad a homlok. Mert a kenyér izzadság közben születik. Kemény munkával került a mag a földbe. Tűző nap és az erőfeszítés csalt verítéket a homlokra aratáskor. Es most is küzd az ember, hogy Kény ír- sütők a liszt, a kovász és a víz hólyagos tésztává legyen. Olyanná, hogy leváljon a kézről. Csutkaizik kerül a kemencébe. Fellobban a tűz, és melegedni kezd téglafala, téglaalja. Mígnem hófehér lesz. A tűzvonó húzza arrébb és arrébb a pernyét. Szikrázik a kemence alja, millió csillagot szór, rákerül a szakajtóból kiborított, megkelt tészta. És a legcsodálatosabb tűztemplomban megkezdődik az átalakulás. A munka eredményéből a munka jutalma válik. Az anyag nagy mítosza ez. A megszelídített tűz ereje a megzabolázott természet adományát az ember keze által kenyérré teszi. Bennefoglaltatik. ebben az emberiség története. Csak annak van kenyere, akinek hazája van. Csak azóta van kenyér, mióta van haza, ház, család, rend. Népünk történelmének sorsfordulóját jelzi a kemencében lángoló tűz, minden ott sülő kenyér. A Leskónék utódai azoknak, akik ezer évvel ezelőtt először gyújtottak be a kemencébe és várták a nagy csodát. A két óra hosszat tartó kenyérsülés kemencetüzé- ben ott látható a munkásmúlt, a parasztmúlt minden küzdelme, annak minden eredménye. Régi házak régi kemencéiben ma is fellobbannak a tüzek. Anyáktól és ősanyáktól öröklött módon kenyeret sütnek a parasztasszonyok. Maguk sem tudják talán: a legősibbet őrzik. Rohanó, modern, technicizált korunkban ők a tűzőrzők, a kenyeret kezükkel dagasztok, idézői a koroknak, amikor az emberi erőfeszítést is belesütötték a mindennapiba. Gőzölgő, illatos kenyeret vesz ki a kemencéből Leskó Józsefné, született Molnár Mária. Ki tudja hány századikat. Szeme most is köny- nyes. Mint minden sütéskor. Végigsimítja a forró kenyeret. A csoda valósággá lett. Az este még hulló lisztet kenyérré változtatta az ember. Bürget Lajos ■ ■ Öntözés a kertészetben V múlt hetekben a sok eső okozott gondot a gazdaságokban. A konyhakertészetek viszont már bőven igénylik az öntözést az elmúlt néhány száraz, meleg nap után. Az ajaki Búzakalász Tsz kertészetében a paprikatáblákat locsolják az öntözőberendezések. (H. J. íelv.) AKADOZÓ ALKATRÉSZELLÁTÁS Két rosszból egy jé! Nemcsak nyáron kellene ügyelet Van-e nagyobb és fontosabb munka most az aratásnál? És van-e nagyobb bosszúság most, az aratás idején az alkatrészhiánynál? Erre kerestünk választ három mezőgazdasági nagyüzemben. „Lerobbant" tartalékbázis — Hárommillió forint az alkatrész- és anyagkészletünk — mondja Tóth József a Nyírlugosi Állami Gazdaság gépesítési főmérnöke —, de hiába. Az IFA-inkat nem tudjuk javítani, sok alkatrész hiányzik ehhez. Kuplungszerkezetet évek óta nem kapunk, hiányzik a fékszerkezet is, a kardántengely, a kormánymű. Az NDK-kom- bájnjaink nem régiek, így ezeket még nem kell javítanunk. Ellenben a szovjet SZK kombájnokhoz bőven van raktáron tartalék alkatrészünk, szükség is van rájuk. Nemcsak Nyírlugoson, hanem más mezőgazdasági nagyüzemben is „jól bevált” gyakorlat a nagy mennyiségű alkatrész tárolása. Sok gépet csak így tudnak kijavítani. S mi van akkor, ha a géptípus „kifut” és raktáron van az alkatrész? — Profiltisztítás volt a gazdaságban — válaszolja Tar- cza Rudolf műhelyvezető. — A DUTRA-inkat kiselejteztük, de a raktárban még sok alkatrész van ezekhez a gépekhez. Másra nem tudjuk felhasználni, szívesen áruba bocsátjuk, vigye, akinek még van ilyen gépe. Szegény ember vízzel főz — tartja a közmondás, azonban ez a mai helyzetben mindenkire érvényes. A gépeket se- lejtekből, házilag javítják. Egy kiselejtezett, vagy lerobbant gépjármű valóságos tartalékbázis. Azt a gazdaság gépészei már csak mellékesen jegyzik meg, hogy tavasz- szal, a kombájnjavítás idején is kevés volt az alkatrész, és csak késve kapták meg, de megkapták. Talán ez a legfontosabb. — Nem nagy téma, de bosszantó — így a főmérnök —, hogy nem kapunk közúti fényszórót a traktorokhoz, a kombájnokhoz, pedig az esti munka elképzelhetetlen enél- kül. Ugyanígy hiánycikk a hátsólámpa. Gazdaságunkban harminc Csepel-járművet üzemeltetünk. Elfogyott a készletünk hengerfej tömítő gumigyűrűből, attól félünk, mikor elkezdődik a tömeges lerobbanás. Az MTZ—80- asunk elég fiatal még. Hengerhüvely és hengerfej hiányzik hozzá. Egy hónapja rendeltük meg, kevés reménnyel. Katalógus helyett új gép A termelőszövetkezetekben sem jobb a helyzet, hiszen mind a két szektor az AG- ROKER-nél és az AUTÖ- KER-nél vásárol. — Júniustól az anyagbeszerzőnk csak a kombájnokhoz keres alkatrészt — ezek a nyírgyulaji Petőfi Termelőszövetkezet elnökének, Molnár Antalnak a szavai. — Talán azt lehetne elmondani, hogy általánoságban a szovjet erőgépek és kombájnok alkatrészellátásával nincsen probléma. . Nagyobb a gond az NDK- és a csehszlovák gyártmányú gépekkel. Egy IFA-t — amihez nem kapunk hidraulikaszivattyút — MTZ-alkatrésszel javítunk. Hiányolják a nyírgyulajiak a kalászemelőt, pedig az ez évi aratásban igazán nagy szükség van erre az egyszerű alkatrészre, nem beszélve arról, hogy könnyen tönkremegy. Az SZK—5-öshöz legégetőbb hiány a kasza. Ezenkívül a Kertitoxhoz is kevés a pótalkatrészük. — Két éve hiába kérünk az AGROKER-től a KSZP— 15 típusú szovjet burgonyaosztályozó asztalunkhoz alkatrész-katalógust. Most két ilyen gépünk áll, és ott tartunk, hogy egy harmadikat vettünk, hiszen nem sokára kezdődik a burgonya betakarítása is — mondja Szállási Róbert műhelyvezető. — Az alkatrészkészletünk január elsején egymillió-háromszázezer forint volt. Most 1,7 millió forint. Indokolatlanul magas, de ez szükséges rossz. Ha rátalálunk valamilyen hiánycikkre, azonnal megvesszük. Szabolcsbákán sem jobb a helyzet. Az SZK—5-be a négyes motorját tették, a szalmarázótengelyt is más alkatrésszel helyettesítették. — Még szerencsénk, hogy van SZK—4-es kombájnunk — mondja Csók Ernő műhelyvezető — ezekből vesz- szük ki, s pótoljuk az ötös elhasználódott alkatrészeit, amit lehet. Valahogy mindig megoldjuk, mert meg kell oldani! A Búzakalász Termelőszövetkezet alkatrészraktárában jelenleg hiánycikk a kombájnokhoz való lánc és ékszíj. Időben megrendelik, de késve érkezik. Példa erre a 180-as Rába—Steiger, amihez egy fél év múlva érkezett meg a megrendelt alkatrész. A kombájnokhoz komplett kuplungszerkezetre lenne szükségük, meg hidraulikaszivattyúra. Raktár a gazdaságokban Elgondolkoztató: az aratás felén már túljutottunk és alkatrészhiánnyal küszködnek a nagyüzemek. Két dolog vetődhet fel ebben a kérdésben — azon kívül, hogy tényleg hiánycikk valamely alkatrész —: vagy maga a gazdaság késlekedik az alkatrészek megrendelésével, vagy a forgalmazó vállalatok nem érzik magukénak a nagyüzemek problémáit. Mindenütt elmondták, hogy magas az alkatrész- és anyagkészletük. Adódik a kérdés: miért a gazdaságoknak kell tárolniuk az egyes alkatrészeket, sokszor többet a kelleténél, esetleg más nagyüzem elől elzárva? Az szintén kevés, hogy a forgalmazó vállalatok úgy nyilatkoznak a betakarítás megkezdése előtt: jó az alkatrészellátás. Csak éppen a keresett dolgokból mutatkozik legtöbbször hiány! A túlzott alkatrész-raktározás, vagy az alkatrészhiány miatt vásárolt új gépek a gazdaságokban növelik az állóalapot és a termelés költségeit is. Az AGROKER az aratás idején ügyeletet szervez és a megrendelt alkatrészeket a fővárosi központ — ha van raktáron — két-há- rom napon belül leszállítja a gazdaságoknak. Nem lehetne ezt megvalósítani aratáson kívül is, mondjuk a gépjavítás időszakában, amikor szintén minden perc drága? így talán kevesebb gép állna kihasználatlanul. Sipos Béla H a valaki fellapozza a Közgazdasági Kislexikont, annak 223. oldalán — munkaverseny, szocialista munkaverseny címszó alatt megtudhatja: a dolgozók önkéntes alkotó kezdeményezéséről van szó, melynek célja az üzemeik előtt álló feladatok jobb végrehajtása, a gazdasági eredmények növelése érdekében. Kitűnik még: „a versenyfeladatoknak összhangban kell lenniük a népgazdaság legfőbb célkitűzéseivel”. Miért idéztük e lexikonban rögzített definíciót? Mindenekelőtt azért, mert a munkaverseny helyéről és szerepéről megannyi vita volt. Alighanem egyes korábbi, a lényeget torzító, formális vonások, kétes értékű eredmények hatására, sokan megkérdőjelezték eme „önkéntes alkotó kezdeményezés” gazdasági — még pontosabban szólva: közgazdasági — mivoltát. Tény: a klasszikus közgazdaságtan nem ismerte a munkaversenyt — akárcsak újító mozgalmat, vagy a szocialista brigádokat —, ám a dolgozók felajánlásait a vállalati-népgazdasági tervek végrehajtásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni. A brigádoknak viszont figyelembe kell venniük az idézett mondatot: összhangban a népgazdaság legfőbb célkitűzéseivel. Eme összhangot azért hangsúlyozzuk nyomatékosan, mert a feladatok helytelen értelmezése néha kétségkívül többet árt, mint használ. Kiváltképp korábban sokan úgy vélték: akkor szolgálják legjobban vállalatuk érdekeit, ha többet termelnek. Ha a csapágygyártók több csapágyat, az alkatrészkészítők több alkatrészt, a gépipariak több gépet szerelnek össze, munkálnak meg, s juttatnak vállalatuk késztermékraktárába. Függetlenül attól, hogy a gyárnak, a megrendelőknek — a népgazdaságnak — szükségük van-e a termékekből a tervben szereplőknél többre. így aztán a jó szándék, a dolgozók erőfeszítése nem járt igazi haszonnal, sőt: olykor indokolatlanul gyarapította a raktárakban heverő készleteket. Az utóbbi évtizedben ritkaságszámba megy, ha ilyen felajánlásról hallunk. A népgazdasági célkitűzések széles körben ismertek, s a szocialista brigádok tagjai, vezetői, az üzemi versenyfelelősök jól tudják: a mennyiségnél elsődlegesebb a minőség, s a pazarlás kétszeres vétek akkor, amikor a népgazdaság egyensúlyi helyzete mindenütt takarékosságot parancsol. Eleinte sokak számára szokatlannak tűnt, ha egy munkáskollektíva csupán annyit ajánlott fel: „teljesítjük tervünket”. Pedig a nagymérvű fluktuációk időszakában, mikor is mind több helyen okozott gondot a munkaerőhiány: a kooperációs lazaságok, az anyagellátási zökkenők, az akadozó szervezés kő-
