Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-04 / 182. szám

4 KELET-MAGYARORSZÄG 1978. augusztus 4. Napi külpolitikai kommentár Közel-keleti házalók AZ EGYIPTOMI—IZRAELI közvetlen tárgyalások újra­kezdését szorgalmazó ameri­kai diplomácia két oldalról is igyekszik egy asztalhoz ül­tetni a partnereket. Alfred Atherton, a közel-keleti ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár napok óta Kairó és Tel-Aviv között ingázik, egyrészt a párbeszéd előmozdítása, másrészt pedig közvetlen főnöke, Cyrus Van­ce külügyminiszter szomba­ton kezdődő közel-keleti tár­gyalássorozata előkészítése érdekében. Közvetett módon ezen fáradozott az elmúlt na­pokban Kairóban, Amman- ban, Damaszkuszban és Bag­dadban Fahd Ibn Abdul Aziz szaúd-arábiai trónörökös is, a közvetlen egyiptomi—izrae­li párbeszéd arab szorgalma­zóinak és ellenzőinek össze- békítését tartva szem előtt. Ami Atherton misszióját illeti, az amerikai utazó nagy­követ maga sem túl derűlátó: szerdán a Begin izraeli kor­mányfővel folytatott megbe­szélése után kijelentette, nem számít arra, hogy közvetlenül Vance közel-keleti látogatá­sát követően felújítanák az e hónap elejére tervezett egyip­tomi—izraeli külügyminiszte­ri tárgyalásokat. S bár kairói és tel-avivi tárgyalásai jófor­mán semmi eredményt sem hoztak, Atherton nem lenne diplomata, ha nem tette vol­na hozzá: „Még mindig az a meggyőződésem, hogy a bé­kefolyamat előre léphet és előre is kell lépnie ...” Békefolyamatról — lega­lább is átfogó értelemben — itt természetesen szó sincs, legfeljebb a Washington pat­ronálta egyiptomi—izraeli különalkuról. De, mint lát­ható, az utóbbinak a kilátásai sem valami fényesek. Szadat egyiptomi elnök nagyjából már kimerítette engedményei­nek készletét, Izrael pedig bízva abban — s nem is alap­talanul! —, hogy nem foko­zódik tovább a megegyezés érdekében reá kifejtett ame­rikai nyomás „beásta ma­gát” kormányfője nagy-izra­eli sáncaiba. A NAGY BEFOLYÄSÜ Fahd szaúd-arábiai herceg — kormánya álláspontját képviselve — nem ellenzi ugyan az egyiptomi—izraeli párbeszéd felújítását, de nem is igen bízik benne. Egyes jelekből ítélve Szaúd-Arábia — bár az USA oszlopos kép­viselője az arab világban — ma már azon a véleményen van, hogy Szadat elnök kez­deményezései zsákutcába ju­tottak, ideje tehát felhagynia velük. Fahd herceg ezért Egyiptom és a különutas po­litikáját elvető arab orszá­gok „mini csúcsértekezleté­nek” összehívását szorgal­mazza. Ezt később egy össz- arab csúcsértekezlet követ­hetné, amelyen „új közös platformot” dolgozatnának ki a résztvevők. Szaúd-Arábia e tervének jövője azonban épp oly bizonytalan, mint az ame­rikai külügyminiszter és meg­bízottja missziójának sikere. Pálfi Viktor Havannai jelentés II finishez közeledik a fesztivál Zsúfolt és nagysikerű poli­tikai, kulturális, sport és egyéb programokkal a hete­dik napjába lépett Havanná­ban a XI. Világifjúsági és Di­ák találkozó. A Granma csütörtökön első oldalán szalagcímben jelen­tette be: szombaton a „Pla- zan”, a Forradalom terén Fidel Castro állam- és kormány­fő, a Kubai KP KB első tit­kára beszéddel köszönti a VIT-től búcsúzó fiatalokat és Havanna népét. Kuba főváro­sában hatalmas záró-nagy­gyűlésre készülnek: több, mint egymillión hallgatják majd az ország vezetőjét. Lassan befejezéshez közele­dik a munka a politikai köz­pontokban. Csütörtökön este óriási érdeklődés mellett a kubai kulturális küldöttség és más művészegyüttesek rész­vételével megtartották a ku­bai nemzeti karnevált. 38. — Ugyan Ferenc, csak nyugodtan! Ebben a kániku­lában... Lerángatta magáról az in­get, s Barna és Guszti — ha­sonló kíntól szabadulás lel­kesedésével — vagy csak szo­lidaritásból? — mindeneset­re készséggel követték a pél­dáját.. Lajos bácsi azonban — bár még mindig ő szorgoskodott elsősorban — magán hagyta a rövidujjú inget. — Neked nincs meleged, Lajos? — kérdezte Gitta. — Melegem nekem is van, de amíg a hölgyeknek szen­vedniük kell, magam sem akarok előnyt élvezni. — Ha fürdőruhát vehetek fel... — állt fel Gitta — sőt van egy tartalékom is — té­tován körülnézett — ha eset­leg valakinek... A felajánlás, ahogyan Klá­rira és Marira nézett, szinte nyilvánvaló sértés volt, hiszen az ő karcsúságával egyik sem vetekedhetett. Hogyan is tud­ták volna elfogadni a fel­ajánlott tartalék fürdőruhát... Kati viszont szintén elvo­nult, nem ugyan fürdőruhát, csak sortot és egy könnyebb blúzt venni. — Tibor, neked is van úszónadrágod... a kocsiban! Anyja figyelmeztetéséért Tibor nem érzett semmi há­lát. Elég kelletlenül vonult el; nem tartotta a saját meg­jelenését elég daliásnak für­dőruhában. — Italszünet! — jelentette be Laci is, és egy pillanat alatt lerántva magáról a nad­rágot, — kiderült, hogy alat­ta van a fürdőnadrág — egy faágra dobta a piros trikóval együtt, és már ment is bele a Dunába. A két legifjabb is követte a példáját, s már mentek is volna utána a vízbe. De az anyjuk óvóan beavatkozott: — Csak bokáig szabad be­lemenni ! — Nekem itt a bokám! — mutatta a combját a nagyob­bik s már gázolt is Laci után. — Laci! Kergesd vissza őket! Laci, két markát összefog­va, valami különös szivaty- tyút hozott létre, s felemelve GENF Magyar felszólalás a leszerelési bizottság ülésén A genfi leszerelési bizott­ság csütörtöki ülésén felszó­lalt dr. Domokos Mátyás nagykövet a Magyar Népköz- társaság genfi állandó ENSZ- képviselője. A magyar ENSZ-delegátus többek között megállapította; meggyőződésünk, hogy a nemzetközi kapcsolatok te­rén elért vívmányok megőr­zéséhez és elmélyítéséhez el­engedhetetlen, hogy a lesze­relésben is új és jelentős eredményeket érjünk el. A Magyar Népköztársaság kor­mánya ezért sürgeti, hogy a leszerelési tárgyalások vala­mennyi fórumán további elő- rehaladás történjék. Mind a leszerelés, mind a nemzetközi légkör további ja­vítása szempontjából a leg- nagyobb jelentőséget a stra­tégiai fegyverek korlátozásá­ról folyó szovjet—amerikai tárgyalásoknak tulajdoní­tunk. A leszerelési bizottság mun­kájában a nukleáris leszere­léssel kapcsolatos kérdések­nek kell elsőbbséget biztosí­tani. A bizottság — javasolta a magyar nagykövet — kezd­jen tárgyalásokat a neutron­fegyver eltiltásáról a nyolc szocialista ország, köztük a Magyar Népköztársaság által ez év tavaszán benyújtott szerződéstervezet alapján. Meg kell kezdeni a tárgyalá­sokat a tényleges nukleáris leszerelésről, az atomfegyve­rek gyártásának azonnali be­szüntetéséről, valamint a már felhalmozott készletek foko­zatos megsemmisítéséről. Dr. Domokos Mátyás be­szédének további részében a bizottság előtt álló további, a vegyi fegyverek eltiltásával és az új tömegpusztító fegy­verek kifejlesztésének meg­akadályozásával kapcsolatos feladatokat vázolta. A Zsenmin Zsipao cikke Kínai rehabilitálások Bokor Pál, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: A Zsenmin Zsipao egy hé­ten belül másodízben tett közzé olyan olvasói levelet, amely a pekingi forradalmi bizottság és a városi bizott­ság vezetőit támadja. A Pe­king utcáin megjelenő tace- paok az elmúlt hónapokban többször támadták és a „né­gyek” követőiként bélyegez­ték meg a, város vezetőit, köztük Vu Te polgármestert, a KKP Politikai Bizottságá­nak tagját. Ehhez a bíráló kampányhoz vasárnap óta a központi sajtó is csatlakozott. A csütörtökön közzétett le­vélhez a Zsenmin Zsipao kommentárt is fűzött, és an­nak hangneme megerősíti, hogy a főváros magas vezető berkeiben újabb komoly sze­mélyi változások történhet­nek). A hetes számú pekingi gép­gyár egy fiatal munkása a most közzétett levélben azt veti a fővárosi hatóságok, mindenekelőtt a biztonsági szervek szemére, hogy mi­a feje magasságába, erős víz­sugarat lövellt az engedetle­nek szeme közé. ★ — Gyere, apatárs — ka­pott kedvet Barna is a meg­mozdulásra — folytassuk a küzdelmet* most revánsot ve­szek! Már a kezében is volt a tollaslabdaütő. Gitta egy pillanatig azon töprengett, hogy megegyez­tek-e hát tulajdonképpen, vagy ezzel a tollaslabdával éppen a további tisztázó esz­mecsere elől akar menekülni. Menj, labdázz — gondolta aztán — egyelőre nem is kell ide több szöveg. Annak alap­ján, amit eddig beszéltünk, már nyugodtan hivatkozha- tom, amire csak akarok... Megbeszéltük, és kész. Végighordozta tekintetét a társaságon, mintegy ellenő­rizve önmagát, hogy végre­hajtotta-e a mai napra terve­zett feladatait. Mari... Gusz­ti... Nagymama... s végül ma­ga Barna. Hát tulajdonkép­pen már csak Lajos van hát­ra. Mert ugye vele is beszél­ni kell. Beszélni, bár némi­leg más módon, mint a töb­biekkel. Vele a legjobb lesz megint a tanácskérés formá­ja. — Tegyünk fel vizet mele­gedni, Lajoskám! Majd én el­mosogatok... A halászlés bog­rács jó lesz mosogatóvíznek, nem? Lajos bácsi egy nagy fűcso­mót tépett, és kitörülgette ve­le a bográcsot, azután öntöt­te bele a kannából a mara­dék vizet; felakasztotta a bográcsot a tűz fölé, aztán té­tován megállt a kannával. Háború vagy béke Eritreában ? után 1976-ban a Csou En-laj emlékére rendezett megmoz­dulásokban való részvételért letartóztatták, szabadon bo­csátása után nem rehabilitál­ták teljes mértékben. „Tény­leges bűnei" közé sorolták az Anna Karenyina, valamint a Vörös és fekete című „deka­dens” regények olvasását és megsemmisítették egy sáját maga által írt regény kézira­tát. Munkahelyén mind a mai napig vétkesnek tekintik. A Zsenmin Zsipao kom­mentárt fűz a levélhez és ab­ban erélyes figyelmeztetésben részesíti azokat, akik minden eszközzel akadályozzák a „koholt vádak” alapján el­ítélt emberek rehabilitációját. „Bizonyos szervezetek és bi­zonyos helyek vezetői” — ír­ja a hírmagyarázó —, akik ily módon járnak el, maguk is részesei voltak a „négyek” bűntetteinek, és „maguk sem tiszták". Az ilyen vezetők a Zsen­min Zsipao szerint nem ké­pesek helyesen viszonyulni azokhoz, akik a „négyek” el­len harcoltak. Tekintetével önkéntelenül az először is vizet hozó két fiút kereste. Laci bent úszott messzi a Dunában, Tibor egy szál úszónadrágban közele­dett a gépkocsik felől. Olyan véznának látszott, szinte meg­sajnálta. Letette a kannát egyelőre a fűre. — Segítek, Gittám, segítek! — jelentkezett Klári is. Közben Mari már minden jelentkezés nélkül szedte is össze a mosatlan edényeket. Kati a szeme sarkából fi­gyelte Tibort; olyan mélán közeledett a tűzhöz, hogy szinte még el is lehetett hinni róla: nem látja Katit a kan­nákkal. Csak odament az anyja mellé és lekuporodott. Fehér volt, átsütött rajta a nap. Végül Kati felvette a kan­nákat, nem szólt senkinek, elindult vízért. Kiment a drótkapun, s elgondolkozva ballagott a nyomós kút felé. Távolodva is hallotta, hogy csörömpölnek a tálkákkal és evőeszközökkel. A beszédhangok már össze­mosódtak. Klárié kivételével, aki a vízparton még mindig racsi- tott a gyerekeivel: — Aazonnaaal gyertek ne­kem kifele, rossz köölykök! Aztán az is elmaradt. Két fiú jött vele szemben, nem tértek ki; Kati kitért előlük. Megálltak, valami meg­jegyzést tettek, utánabámul­tak. Az egyik végül utána is kiáltott: —- Ne segítsünk, kislány? Kislány? Olyanok voltak, mint Tibor, véznák és fehé­(Folytatjuk) V : em túl határozottan cáfolta az amerikai külügymi- | ' : nisztérium szóvivője azt az etiópiai bejelentést, hogy g k i amerikai katonai tanácsadók érkeztek Eritreába az ottani szakadárok kiképzésének irányítására. Függetlenül attól, hogy valóban érkeztek-e amerikai tanácsadók Eritreába, vagy sem, köztudott, hogy Washing­ton, bár látszatra igyekszik helyreállítani megromlott kap­csolatait Etiópia forradalmi kormányával, lelke mélyén azoknak drukkol, akik alkotó elemeire szeretnék szakítani a forradalmi változások korát élő Etiópiát. Állításunk alá­támasztásául hadd hivatkozzunk itt most csupán a Szomá­liának szállított fegyverekre. Mielőtt az eritreai probléma mai vonatkozásairól szól­nánk, vessünk egy pillantást a bonyolult történelmi háttér­re. A -közel kétmillió lakosú, 129 ezer négyzetkilométer ki­terjedésű területet mint a Vörös-tenger fontos kijáratát, ősidők óta hiába próbálták megszerezni az etiópiai uralko­dók. Ami nem sikerült Menelik császárnak, sikerült a tér­ség európai gyarmatosítójának, Olaszországnak. Igaz, kissé nehezen jutott hozzá az áhított területhez. 1869-ben tűntek fel a Vörös-tengernek ezen a partvidékén az első olasz ex- pedíciós csapatok. 1890-ben Eritrea olasz gyarmat lett. Hat esztendővel később megpróbálták legyűrni Etiópiát is, de az amhara harcosok Aduánál (1896. április 6-án) döntő ve­reséget mértek a náluk jobban felszerelt olasz betolako­dókra. A második világháború egyik emlékezetes előjáté- kakért Olaszország ismét megtámadta és ezúttal közel 800 ezer etióp halott árán le is igázta, s Eritreával egyesítve Olasz-Kelet-Afrika néven kormányozta Etiópiát. A brit és etióp csapatok közös erőfeszítései nyomán 1941-ben mind Etiópiát, mind Eritreát felszabadították az olasz megszállás alól. Hailé Szelasszié visszakerült trónjá­ra, de Eritreában csak a megszálló változott: a térség ugyanis brit katonai közigazgatás elá került. A második világháborút követő években a gyarmatosításellenes hul­lám eredményeként 1950. december 2-án az ENSZ-közgyű- lés határozata megszüntette a brit protektorátust, ugyan­akkor kimondta, hogy Eritrea lépjen unióra Etiópiával. Az így létrehozott 68 tagú eritreai nemzetgyűlés 1952-ben meg is szavazta a 100 cikkelyből álló alkotmányt, amelynek ér­telmében Eritrea önkormányzatot kapott a terület ügyei­nek intézésére, kivételt csak a külügy, a hadügy és a pénz­ügy képezett. Hailé Szelasszié reakciós monarchists rendszere idején Eritrea népe semmivel sem élt jobb körülmények között, mint az idegen megszállás idején. Ráadásul a hivatalokból kiszorították az arab és a tigrinya nyelvet, helyettük az amharát vezették be. S amikór 1962-ben megszüntették az államszövetséget és Eritreát tartománnyá fokozták le, a demokratikus erők újból fellázadtak. A császári önkény körülményei között a hazafias erők nem láttak más kiutat, folytatták a harcot a területen élő népek demokratikus jogaiért, és az önrendelkezésért. Ezt használták ki a tarto­mány reakciós erői. A térségben érdekelt imperialista ha­talmak támogatását élvezve a tartomány teljes elszakítá- sára törekedtek és azzal sem törődtek, hogy az általuk ki­robbantott fegyveres harc óriási áldozatokat követelt anya­gi javakban és emberéletben egyaránt. Legalább tízezer ember vesztette életét, százezrek váltak hajléktalanná, visszaesett a mezőgazdasági termelés és az ipari tevékeny­ség. Miután 1974 szeptemberében Etiópiában az ideiglenes katonai kormányzótanács vette kezébe a hatalmat, a köz­ponti kormány kinyilvánította készségét a múlt igazságta­lanságainak felszámolására az egységes államszervezet ke­retében. Annak bizonyítására, hogy a forradalmi kormány őszintén óhajtja a rendezést, 1976. július 7-én létrehozta a Különleges Eritreai Bizottságot. Ennek feladata lett volna, hogy az eritreai nép képviselőivel tárgyalóasztalhoz ülve, megtegye javaslatát a rendezés előkészítésére és végrehaj­tására. Ez a demokratikus kísérlet azon bukott meg, hogy a környező reakciós arab országok egy része azon a címen, hogy az Eritreában élő ugyancsak mohamedán népcsopor­tot támogatják, jelentős pénzügyi és fegyveres segítséget nyújtott a szakadár csoportoknak. Egyiptom, Szaud-Arábiá és néhány más arab ország, valamint Szomália mind a mai napig nem szüntette be a fegyverszállítást az eritreai sza- kadároknak. Az Amerikai Egyesült Államok szerepét talán köny- nyebb megérteni, ha utalunk rá, hogy az ideiglenes kato­nai kormányzótanács bezáratta az asmarai támaszpontot és felszólította az amerikai kormányt, hogy vonja ki az Asmarában tartózkodó mintegy 1500 főnyi amerikai kato­nai szakembert. Erre azután került sor, hogy az amerikai kormány megtagadta a forradalmi etiópiai kormánynak azt a kérését, hogy szállítsa le a korábbi egyezményben vállalt fegyvereket és alkatrészeket, amelyekért Etiópia a szerződésben kikötött 40 millió dollárt átutalta az Egyesült Államoknak. Amerikai részről e követelésnek azért nem tettek eleget, mert már akkor kibontakozóban volt a Szomá­liái—etiópiai ellentét és úgy vélték, ha megvonják az után­pótlást az etiópiai hadseregtől, az legfeljebb hetekig tud csak ellenállni a Szomáliái támadásnak, s egykettőre ösz- szeomlik az etiópiai forradalmi rendszer. Mint tudjuk, nem így történt. S zomáliái agresszió egy időre ugyan háttérbe szorí- ítta az eritreai kérdést, amint azonban elhárult a ülső veszély, az etiópiai kormány megújította tár­gyalási ajánlatát az eritreai szakadár csoportoknak. Meg­figyelők azt is tudni vélik, hogy ezzel egyidőben az etiópiai kormány közvetítők útján az érintett arab országokat is arra kérte, ne akadályozzák a szigorúan etióp belügyet ké­pező kérdés békés rendezését. Az említett források szerint e felhívásra ez ideig nem érkezett kedvező válasz. Nem fe­lelnek meg azonban a valóságnak azok a nyugati híreszte­lések, hogy kubai csapatok bevetésére készülnének Eritreá­ban. Miután a forradalmi kormány tárgyalási kísérletei nem vezettek eredményre, Addisz-Abebában ismét felve­tődött a katonai megoldás szükségessége, a polgárháború megszüntetése, az ország területi egységének helyreállítása érdekében. Mengisztu és a katonatisztek többsége szíve­sebben helyezné előtérbe a békés rendezést. A jelek szerint az eritreai szakadárok és az őket támogató reakciós erők azonban nem akarnak lehetőséget adni a választásra, pe­dig elsősorban rajtuk múlik, béke vagy háború lesz-e Erit­reában. Kanyó András

Next

/
Thumbnails
Contents