Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

1978. augusztus 20. KBLET-MAOYARORSZAG 3 TELEPÜLÉSTERVEZŐK Á holnap faluja — ma m m i FOLD NAGY A KERESLET ma­napság a településtervezés iránt: minden városunk, köz­ségünk szeretne szebb lenni. A hirtelen jött igényeket — sajnos — nem tudják kielé­gíteni, több évig is sorba kell állni egy-egy város-, község- rendezési tervért. Szabolcs-Szatmárban vál­tozó a kép: városaink és más, jelentősebb településeink friss, azaz tíz évesnél fiata­labb rendezési tervekkel ren­delkeznek, ám a falvak zö­mének — 155-ből 138-nak — jelenleg nincs hosszabb tá­von elfogadható rendezési terve. Ezek most fokozott ütemben készülnek. Nyíregy­háza és több nagy települé­sünk terveit a Budapesti Vá­rostervezési Intézetben ké­szítik, tartós kapcsolat ala­kult ki a Debreceni Tervező Vállalat településtervezőivel, s újabban a NYIRTERV is foglalkozik településrende­zéssel. — Mi okozza a szinte ug­rásszerűen jelentkező igé­nyeket, s egyáltalán, hogyan változik községeink képe? — kérdeztük a Debreceni Ter­vező Vállalat három illetékes szakemberétől: Nagyházi Ti­bortól, a településtervezési iroda vezetőjétől, Kiss Tamás és Dunai Imre csoportvezető tervezőktől, akik rendszere­sen foglalkoznak szabolcs- szatmári városok, községek rendezési terveinek készíté­sével. — Hatalmas változások zaj­lanak le ma falvainkban — mondja Kiss Tamás. — A kö­zépgeneráció is emlékszik még arra, hogy tízezrek ván­doroltak el a falvakból, ame­lyek lényegében éveken ke­resztül alig fejlődtek. A me­zőgazdaság átszervezése, nagy és erős mezőgazdasági üze­mek kialakulása jelezte a 60- nas évek közepén, hogy alapvetően megváltozott a helyzet. Aztán megjelentek a milliós értékű gépek, Rába- Steigerek, Class Domináto- rok és mások, felépítettek sok szakosított állattenyésztési telepet, sokfelé iparszerűen, rendszerekben termel a me­zőgazdaság. Ez megnövelte a bevételeket, képzett szakem­bereket kötött a faluhoz, nőt­tek az igények. S aztán egy­M i minden ment végbe az emberben? Ki tud­hatja, ha ő el nem mondja? De nem, ázt egy szóval sem mondja, amit ak­kor, tizennyolc évvel ezelőtt érzett. — A földet nagyon szeret­tem, de most már nem kelle­ne. Amikor még megvolt a felszerelés, akkor még kel­lett, szerettem. Négy ökör, négy ló, új szekér ment be a tsz-be. Én írtam alá, én magam vittem, nem bíztam másra. Az asztalnál ott ült még Győri András, a tsz főmér­nöke, Gyöngyösi Elek, a ter­melőszövetkezet kovácsa, de Esze Gyulát ez nem zavarta. — Csak a valóságot aka­rom mondani. Mert minek tagadjam? A föld azért nem kellene, mert nem bírnék ve­le. Mindjárt hetvenéves le­szek, most már jobb így. Ak­kor, még az utolsó pillanat­ban sem hittük, nem hittem, hogy szövetkezet lesz. Még abban az évben is vettem egy holdat. — Minek? — Ez volt az elhatározá­som. Én határoztam el, hogy lesz tizenöt holdam, se több, se kevesebb és gazdálkodom. A tizenöt hold meglett. — Az ötvenes években ku- láklista is volt. Arra nem gondolt, amikor a földet vet­te? — Nem voltam kulák. Nem volt nekem soha semmi bajom a hatósággal. Mindig időben beadtam, amit kellett, fizettem az adót, azt tartot­tam, hogy előbb kiegyenlí­tek mindent, hogy nyugtom legyen. Nem zaklattak, mitől féltem volna? — Gyula bácsi mintagazda volt — jegyezte meg a- fő­mérnök. — Az — hagyta helyben a magas kora ellenére egyenes tartású, pirospozsgás volt gazdálkodó, mai nyugdíjas. Mindig igyekeztem. Nem res­telltem a munkát úgy elvé­gezni, ahogy kellett. — Nem sajnálta a tsz-be bevinni a földet? Csend. — Hitte volna, hogy egy­szer üdülni fog? — Soha nem járt az eszem­ben. — Amikor még fiatal volt, nem szeretett volna utazni, szórakozni? — Gazdálkodtam. Annyira benne voltam én abban, hogy ha akkor ezt az üdülőt nekem adták volna, így ahogy van, akkor sem jöttem volna el. Később sem. Amíg az embernek otthon jószága van, háztájija és egyéb, nem ér rá. Én legalábbis nem ér­tem rá. A föld köti, nem en­gedi el az embert, ha egy­szer arra szánta magát, hogy a művelője legyen. Amíg csörrent a kávéscsé­székben a kanál, a debreceni termelőszövetkezeti üdülő­ben, amíg. a fekete néhány korttyal elfogyott, az asztal körül ki-ki gondolataiba mé- lyedt. — Azért jobb így? — Jobb? Már akinek! In­kább azt mondanám, rossz korban születtünk. Később kellett volna. Ha később szü­letünk, belecsöppenünk eb­be, ami van. A fiataloknak persze hogy jobb. Ha letelik a nap semmi gondjuk, jól élnek. Olyan volt ez a beszélge­tés, mint az önmagába foly­tonosan viszatérő görbe. Kör körre alakult és a föld volt mindig a középpontjában. A föld, a határ, az a nem is olyan nagyon jó tarpai föld, amely lassan két évtizede már egy tagban van. A több ezer hektárban csak parányi a tizenöt hold. De milyen nagy volt ez a tizenöt hold Esze Gyula életében. Nem sajnálja, miért is sajnálná, hiszen látja, hogy a föld jó kezekben van, többet terem, több embernek terem. Hogy beszél a földről, csak azért van, mert jó volt gazdálkod­ni. Nyugdíjasnak lenni sem rossz, üdülni is jó. — Nem kell már sok a magamfajtának. Jószág már nincs úgy, mint régen, ele­get dolgoztam. Ez az üdülés „Áz a szép, amikor kitalálom..." Áz alkotás örömével „Már megint dolgozni kell menni” — sóhajtanak fel sokan reggel, munkába menet. „Ismét elkezdődik a napi ro­bot” — folytatják. Közben azt számolgatják magukban, hogy mi várható az üzemben, melyik munkatársukkal van beszél- nivalójuk. A kezdeti sóhajtozás lassan értelmét veszti, a rendszeres napi elfoglaltság, a munka örömei és gondjai töl­tik ki a gondolatokat. — Menjünk a levegőre, eb­ben a pokolban alig lehet megmaradni — invitál Ká- lya Pál a szabadba. Alattunk, a téglagyári ége­tőkemencékben halk moraj­lással izzik a megformált agyag, pirosodik a tégla. A kemenceboltozat ontja a me­leget, felülről a palatetőt for- rósítja fel a tűző nap. Verej- tékcsepp gyöngyözik a bőrön, hogy kis patakban lefutva beleivódjon az izzadtságtól nedves trikóba. — Hogy lehet ezt bírni? — Ahogy az ember akar­ja. Az egyik reggel, mikor felkelek, szinte meg van me­revedve jí derekam. Megyek a doktornőhöz, már írja is a papírt, hogy menjek táp­pénzre. Nem azért jöttem — mondom. „Hát akkor?” — kérdezi. Tessék felírni vala­milyen gyógyszert, hogy be tudjak menni a gyárba. Ott fájdult meg. a kemence mel­lett, ott kell, hogy meggyó­gyuljon. Tíz évig volt molnár, de már 24 éve annak, hogy tég­lagyári munkás. Beosztása szerint égetési csoportvezető azért jó, mert az asszonnyal együtt vagyunk itt. Pihe­nünk. Csak azzal ölnek meg, hogy napjában háromszor kell enni. Mindig sokat. A főmérnök ismét közbe­szólt. — Legalább jól kipiheni magát Gyula bácsi, aztán friss erővel lát ismét mun­kához. Mert azt ne mondja, hogy már magára nincs szükség, hogy már maga semmit sem csinál. A legel­tetési bizottságnak is az el­nöke! — Azt nem mondtam, hogy semmit nem csinálok. Akkor már végem lenne, ha semmit nem dolgoznék. Kell a munka, a munkával járó gond. Nálunk nagy hagyomá­nya van a jószágtartásnak, még most is legalább ezer a kijáró szarvasmarha. A há­rom falu határában ezer hold a legelő. Nem mondom, ezzel van még tennivaló. Küldött volna már korábban is üdülni az elnök, de én azt mondtam, hogy majd később. Majd akkor, ha kihajtjuk a jószágot. A felszolgálónő leszedte az asztalt. Tüntetőén csöröm­pölve rakta tálcára a kávés­csészéket, széket igazított, matatott, majd megkérdez­te: — Kérnek még valamit? H ogy nem volt rendelés, szinte sértődötten vo­nult vissza és talán arra gondolt: „Egy kávé mel­lett órákat ülnek. Vajon miről tudnak ezek annyit beszél­ni?” Seres Ernő Kálya Pál Tiszabercelen. — Eleinte rá voltam kény­szerítve, a megélhetés miatt, aztán megszoktam a környe­zetet, a munkatársakat, ma pedig már nem vágyok más­hová, innen szeretnék nyug­díjba menni. Rácz Illés — Ügy érzem, ahogy ko­rosodik az ember, egyre job­ban megnézi, hogy milyen munkát végez. Nem szeretné, ha a többi szaktárs megszól­ná a munkájáért. Semmivel sem kerül többe, ha jól dol­gozik, mintha csak tessék- lássék végzi a dolgát. Azt is tudom, hogy nem lehet min­denki igazgató, a fizikai mun­kásra mindig szükség lesz. Ha én úgy szervezem meg annak a 22 embernek a mun­káját, aki a csoporthoz tar­tozik, hogy minőségi munkát adjanak, akkor az nekem öröm. És a sorból nem lóg­hatok ki. Hogy követeljem meg a beosztottaimtól azt a munkát, amit én magam nem csinálok meg? — Ezt választaná, ha most kezdené a munkáséletet? — Ha módom, lehetőségem lenne, lehet hogy tanulnék. De szívesen csinálnám ezt is. Ez egy olyan szakma, ahol az ember olyat alkot, amit nem bír mindenki megcsi­nálni. ★ — Ha hússzor kellene szak­mát választanom, akkor hússzor kezdeném ugyanezt. Ebben élem le az életem — mutat szét kis műhelyében Rácz Illés varrógép-műsze­rész. A munkapadon egy szét­szedett cipőipari bőrvarró gép. A sarokban egymás mel­lett sorakoznak a régi Sin­ger varrógépektől a legújabb félautomata masinákig az új, ám hibás gépek. — Dolgozom vállalatnak, szövetkezetnek. De elhozza a varrógépét a kispénzű néni­ké is. Mindegyiket megjaví­tom. Ha nincs hozzá alkat­rész, akkor csinálok. Maga szerkesztette befogó készülékkel' gyórsítja meg és könnyíti az esztergálást. Me­netet vág, fogaskereket ké­szít. Százezret érő gépet hoz­nak javításra, mégpedig úgy, hogy a határidő is rövid. A szövetkezetnek exportköte­lezettségei vannak, igyekezni kell. Bejön a mester reggel négy órakor, dolgozik vasár­nap — de a vállalt időre kész a gép, mehet a terme­lés. A szakmával 1940-ben is­merkedett meg Rácz Illés. Aztán a világháború idején, az azt követő években becsa­varogta fél Európát, megfor­dult vagy tíz országban, több nyelven beszél. De visszatért Nyíregyházára, 25 éve mint kisiparos dolgozik. Pontosab­ban szólva dolgozik, miköz­ben mindig töri a fejét vala­milyen új megoldáson. — Ez rafinált szakma. Be­le kell bújni a mérnöki tu­dományba, amikor egy el­romlott gép javításához kez­dek. Bonyolult fogaskerék-átté­telt mutat. A Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet oszlo­pos bőrvarró gépéhez készí­tette. Korábban állandó hi­baforrás volt, hogy a mo­dern gép meghajtása nem volt egyenletes, nem sike­rült szépen a varrás. A mű­anyag szíjas meghajtást ala­kította át és számítással is bizonyítható, hogy jól sike­rült az átalakítás. Megkeres­ték már a gyártól is, a talál­mányi hivatalban is bejelen­tette az új megoldást. A ki­váló kisiparos ezüst fokozata jelzi az elismerést. — Nem cserélnék és sem­milyen művésszel. Mert az a szép, amikor kitalálom, ho­gyan alakítsam át a mindig eltörő, elromló alkatrészt, s utána húsz évig üzemelhet a gép anélkül, hogy baja len­ne. Ez a művészi munka eb­ben — mondja. ★ Megszokni, megszeretni. Nem immel-ámmal csinálni, hanem szívvel-lélekkel. Egy­szerű recept a munkára. Lányi Botond Hármasban a géppel A Magyar Acélárugyár tiszaszalkai üzemében be­tanított mun­kásként a fú­róüzemben dolgozik Kiss Pálné. Ugyan­itt férje a gé­pek beállítását végzi. (Elek E. felv.) Kálya Pál igényeket: valóban alkotó mebeszélések ezek. — Lehet, hogy a legutolsó pillanatban jött az a felis­merés: mielőbb minél alapo­sabb rendezési terv kell min­den nagyobb településnek — folytatja a gondolatot Dunai Imre. — Tizenöt évvel ez­előtt például ritkaságszámba ment, hogy valaki labontott egy házat és helyére építette az újat. Most ez a fajta köz­ségrekonstrukció szinte min­denütt jelen van. És az utca­kép, falukép az egyes há­zakból, létesítményekből áll össze. — Persze, éppen emiatt sok gond is van — teszi hozzá Nagyházi Tibor. — Ismertek a 40—50 ezer forintért épí­tett kerítéscsodák, boszantó- ak a manzárdtetős, vidé­künktől idegen beépítések, a drága, villogó „tükrös” vako­latok, a szürke „kockaházak”. Mind megannyi probléma­kört jelent ez: a községek uniformizálódása. Valami miatt nem kedveltek a szép, nyeregtetős karakteres házak, a felvilágosítás e téren erőt­len. Gondot okoz például az is, hogy a házgyári lakótele­peket kötik a legszigorúbb előírások, amelyekben egyéb­ként is minden részmozzana­tot mérnökök, -tervezőcsopor­tok készítenek. MINDEN EDDIGINÉL gyorsabban változik a sza­bolcsi falvak képe is — de­rült ki a beszélgetés első per­ceiben. Megoldásra vár azon­ban sok minden:egyebek kö­zött ma sincs a költségvetés­ben saját rovat város- és községrendezés címen, ilyen célra innen-onnan szakítanak el pénzeket, ami gyakorta félmegoldáshoz vezet. S köz­ben a robbanásszerű fejlődés is szorít: nem illik oda „Uni- váz” iskola, ahol víz- és csa­torna sincs. A téglát pedig ma már a falvakban is kevés helyen vállalják középület építéséhez; a másik oldal a kapacitáshiány. Mondhat­nánk: a fejlődés kellemes gondjai ezek. De mint a ter­vezők is hangsúlyozzák, a holnap, az ezredforduló mo­dern faluképét alapozzák ma. M. S. szeriben robbanásszerű fej­lesztési igényekkel nézhet­tünk szembe: az ellentmon­dásokat fel kell oldani, a fa­lun élők igényei ma már semmivel sem alacsonyabbak, mint a városiaké. — A falvak fejlődése jól nyomon követhető — kapcso­lódik a beszélgetésbe Dunai Imre. — Emlékszünk még a villamosítás időszakára, az­tán a kövesútépítésre, majd a járdásításra. Később víz­műprogramok készültek, a nagyobb településeken a szennyvíz elvezetéséről is gondoskodni kell. A munka- alkalmak növekedésével nemcsak iskolákra, hanem már óvodákra, sok helyen bölcsődékre is szükség van, ezek épülnek is. A kis»sza- tócsüzletek helyét ABC-áru- házak, szolgáltatóházak ve­szik át, s megszűnt a kocsma társas életben betöltőt mono­póliuma is: egyre nagyobb az igény a klubokra, könyv­tárakra, művelődési házakra. Mindezt már nem lehet ugyanúgy elhelyezni, mint annak idején, egy-egy portát, amely önállóan is megfelelt a célnak. Ma vezetékek tu­catja- köt össze a közművek­kel egy-egy családi házat is, nemhogy az egyre szaporodó közintézményeket. — Megváltoztak a tervek iránti igények is — mondja Nagyházi Tibor. — Régen az volt a terv szerepe, hogy ve­le bizonyítsák: milyen nagy lesz egyszer az illető telepü­lés. Most egyre inkább meg­fontolt, rendszerint 3 kö­zéptávú tervidőszakhoz iga­zodó, tehát 15 év lehetősége­it összefogó rendezési tervek iránt van igény. Nemcsak prognózist adunk tehát, mintegy „álomterveket”, hogy mit lehetne „kihozni” az illető településből, esetleg rengeteg bontás árán. Konk­rét, pénzügyileg is megalapo­zott igényeket kívánunk ke­retbe fogni. Nagyon érdekes például a mi helyzetünk is: ma már nemcsak az építés­igazgatással foglalkozó sze­mély jön el velünk a bejárá­sokra, előkészítő tárgyalások­ra. Legtöbbször ott van a ta­nácselnök, vb-titkár, a helyi társadalmi szervek képvise­lője és közösen alakítjuk az

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents