Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-02 / 180. szám
1978. augusztus 2. KHUKT-MAGYARORSZÄG POSTABONTÁS Az italozásról Gyakran kap szerkesztőségünk levelet olyan asszonyoktól, akiknek családját térjük italozó életmódja tette tönkre, juttatta szomorú sorsra. J. G-né írja, hogy férje eleinte nem csinált munkahelyén botrányokat, munkáját elvégezte, s csak utána iszogatott __sajnos egyre többet. Erről eleinte csak a család tudott. Takargatta a feleség. Egy idő után azonban már az idegenek is tudták: J. G-né férje alkoholista. Hiábavaló volt már ekkor a leplezés. Az elvonókúra előtt már bekövetkezett az iszákos ember erkölcsi, anyagi, szociális leromlása. Az egyébként is érzékenyebb ember idegileg tönkrement, egyrészt a munkahelyén történő félreállítása miatt, másrészt az elvonókúra is megviselte, ami — önuralom hiányában — nem hozott tül nagy változást.. A család ma is szenved brutális viselkedése miatt, s az új munkahelyén sem tud J. G-né férje helytállni, aminek következményét szintén a család viseli. Ma már bizonyos: a kezdet kezdetén sem kellett volna a férj hibáját takargatni. Hasznosabb lett volna hamarább gátat vetni italozásának, nem került volna ilyen mélyre. Gy. M-né szintén nehéz sorsáról panaszkodik levelében. Férje megrögzött alkoholista, üti, veri a családot. A gyerekeknek sincs nyugalmuk, meg egészségük az állandó izgalom, nyugtalanság miatt. Gy. M-né kérte a munkahely segítségét, de elutasították. Férje közvetlen főnöke úgy vélekedett, hogy náluk jól viselkedik, munkáját elvégzi, ők a magánéletébe nem szólnak bele. A család tehát viselje el otthoni tombolásait, ez nem tartozik a munkahelyre. Helytelen álhumánus álláspont! Napjainkban ugyanis az alkoholizmus közérdekű társadalmi gond. A mértéktelen alkoholfogyasztás nemcsak az egyén egészségére káros, hanem súlyos társadalmi következményei is vannak. Éppen ezért az alkoholizmus elleni küzdelemben fontos szerepe van a vállalatok, szövetkezetek, az intézmények és a hivatalok kollektíváinak is. Sajnos nagyon sok helyen az alkoholizmus elleni küzdelmet csak a balesetelhárítási és munkavédelmi tevékenységre szűkítik le. Amíg az ittas dolgozó baj nélkül végzi munkáját, a vállalat általában liberális. Az italozásnak csak akkor vannak súlyosabb következményei (például: fegyelmi) ha az alkoholos befolyásoltság üzemi balesetet, egyéb kárt okozott. A munkajognak pedig megvannak a hathatós eszközei, amelyek alkalmazásával a munkahelyek nagyon sokat tehetnek az alkoholizmusra vezethető okok megszűntetéséért, korlátozásáért, az alkoholbeteg dolgozó • gyógyításáért és gondozásáért. Végső soron tehát sokat tehetnek a családok. a gyerekek érdekében. Csak jobban kellene élni ezekkel a jogokkal! Soltész Agnes ÜTTALAN UTAKON A napsütéses, száraz időben igencsak feltűnő, hogy milyen „gondatlan, felelőtlen” járókelők lábai tapossák a nyíregyházi víztorony előtti parkot: az autóbuszmegállótól az ABC-hez vezető utacska mentén -kitaposták a gyepet jó fél méternyi szélességben, mindkét oldalon. Ám ha eső esik — ami idén nem szokatlan — mindjárt megvan a magyarázat is. A földes úton ugyanis átlép- hetetlen víztükrök terpeszkednek telies szélességben — igencsak egyenetlen az utacska, csupa hepehupa ... Érthető hát, ha ilyenkor mellette vágnak utat. A kertészeti vállalat tavasszal újra bevetette fűvel a már tavaly is kitaposott útszegélyt — pedig bizonyára hasznosabb lett volna, ha a járdát javítják meg. Ugyanilyen érthetetlen, hogy a Szarvas utca és a Kígyó utca sarkától átvágott — ugyancsak a járókelők által taposott — utacskát is megkísérelték eltüntetni. Persze, hiába — lényegesen rövidebh ez mindenkinek. Az ésszerűség azt kívánná: igazítsák a parkot, az utakat az igényekhez. A park van értünk ... — írja T. Gy. A PIACON VAN, A BOLTBAN NINCS ... KIS MOTOR — NAGY HANG — Garantáltan kibírja, míg a fiatalok vezetésből levizsgáznak ... A fiatalok kedvenc szórakozása a motorozás. Segédmotorhoz viszonylag korán hozzá is jutnak, szüleik, vagy összerakosgatott nyári keresetük révén. Ám teljék ben ne kedvük, de úgy, hogy má sokat ne zavarjanak vele. Sajnos ugyanis e kismotoroknak méretüket meghazudtoló zajuk van, amit a fiatalok virtusból sokszor még fokoznak is. A Krúdy" Gyula utca lakóinak is emiatt nincs nyugalmuk. Sokszor még este tizenegykor is itt tanítja leányismerősét néhány fiatalember motorozni. Jó lenne, ha az illetékesek rend reutasítanák a pihenésünket zavaró fiatalokat — kéri D. F. Nyíregyháza, Krúdy Gyula utcai olvasónk. SZÍNES HOLMI — SZÍNES VÍZ Társadalmunk egyre nagyobb szeretettel és gondoskodással veszi körül az édesanyákat és a gyermekeket. Mégis van egy pár apróság — ami eltörpül ugyan a sok jó mellett — de nekünk, mamáknak mindennapos boszszúságot okoz — írja levelében Kerékgyártó Lászlóné mátészalkai olvasónk. — Például babaholmikból valóban szép választékot kínál már a kereskedelem. De igen sok színes holmi fog, amit vásárláskor nem, csak mosáskor tudunk meg. Minden darab külön mosása viszont fárasztó. TÉTLENSÉG ANYAGHIÁNY MIATT Háromhónapos szerződéssel alkalmazott bennünket a Győrteleki ÁFÉSZ. 1978. június elsején kezdtük el a munkát, s a Fülpösdarócon lévő anyagot mind feldolgoztuk a hónap végéig. Július 19- ig azonban egy napot sem tudtunk dolgozni, a szövetkezet nem gondoskodott anyagról. Többször kértük, sürgettük intézkedésüket, de hiába, mindennap tétlenül, de reménykedve vártuk az anyagot. Nem hisszük, hogy jó ez a szövetkezetnek — teszi szóvá levelében a ládakészítő brigád nevében is Varga Zoltánná, Géberjén, . Móricz Zsigmond utca 30. szám alatti lakos. , EGY LEVÉL „VISSZABESZÉL” ■ „A Mező utca 13. számú ház térségében lévő érintett járdaszakaszt megvizsgáltuk és megállapítottuk, hogy a helyszíni művezetéssel történő munkavégzés nem lehetséges, mivel a térségben több közműakna található. A probléma megoldására a Szabolcs- Szatmár megyei Tanácsi Tervező Irodának megbízást adtunk. A tervek elkészültét követően a járda megfelelő szinten történő kiépítését a műszaki osztály elvégezteti.” — Ezeket a sorokat 1976. június 23-án kaptam a Nyíregyháza Városi Tanács V. B. műszaki osztályától — közölte levelében Scholtz Miklós, Nyíregyháza, Árpád utca 28. szám alatti olvasónk. — Az ígéret óta két év telt el, de a mai napig sem történt intézkedés. Ä Mező utca 13. számú ház előtti járdán ugyanis még mindig megtalálható a balesetveszélyt jelentő lépcső. Szerkesztői üzenetek Fenyvesvölgyi F erencné nyíregyházi és Balogh Bertalanná nagyhalászi olvasóinknak levélben válaszoltunk. Repka Andrásné borbányai, Maroda Antal orosi, Orbán Péterné balkányi, ifj. Rápolti Gyuláné sza- mosbecsi, Kazsuk László aranyosapáti, Nagy Lajos- né fényeslitkei, Varga József győrteleki, Kenyeres László gávavencsellői, Molnár Sándor nyíregyházi, Kálmáncehi Elek nyíregyházi, Bényei József búji, özv. Bene Istvánná nyíregyházi, Hock Józsefné nyírteleki, Kovács Sándor nyírkátai olvasóink ügyében az illetékesek segítségét kértük. Ary Sándor gyügyei lakos kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. özv. Fülep Gáborné ti- szabecsi olvasónkat a társadalombiztosítási igazgatóság arról is tájékoztatta, hogy az 1975. évi II. sz. tvr. 47. paragrafusa alapján ki jogosult rokkantsági nyugdíjra: aki egészségromlás következeiében munkaképességét hatvanhét százalékban elvesztette, és ebben az állapotában javulás egy évig nem várható; aki a szükséges szolgálati időt megszerezte (mely jelen esetben 10 év); és aki rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél. Helmeczy István nyíregyházi lakost az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat értesítette, hogy a reklamált porszívó kötelező vizsgálatát a KERMI elvégezte, és forgalmazását engedélyezte, így a levélírónk által említett hibáért a Nyírfa Áruházat nem terheli felelősség. Olvasónk a szervizzel szembeni követelését polgári per útján érvényesítheti. id. Török Pál nyíregyházi olvasónkat a városi tanács értesítette, hogy Nyíregyháza belterületén a kihelyezett szeméttároló szelencék számának bővítését az idén megkezdték. 1979 végéig ezer szeméttároló szelencét rendeltek meg az illetékes vállalattól. Fenyvesvölgyi Ferencné nyíregyházi lakos kérésére a városi tanács műszaki osztálya intézkedett; a kertészeti vállalat a közeljövőben két kerti padot helyez el a Debreceni úton, a szövetkezeti bolt előtti autóbuszmegállóban. ÜZEMANYAG A lap május 3-i számában panaszt közöltek, hogy töltőállomásunk a Babetta motor tulajdonosát nem szolgálta ki. Valamennyi töltőállomás kútjain szerepel az Országos Mérésügyi Hivatal által rögzített felirat, hogy két liternél kevesebb üzemanyag kiszolgálása tilos. A Babetta motor kis méretű tartályába általában kis mennyiségű üzemanyagot vásárolnak, s ez általában gondot okoz. Ezért a tulajdonosok 5—10 literes kannában szokták az üzemanyagot megvásárolni, amit aztán otthon töltenek be a tankba. Ennek ellenére alkalmat kerestünk arra, hogy ezentúl e kismotorok tulajdonosainak kérését is teljesíteni tudjuk. Vasszerkezeti és Gépipari Szolgáltató Vállalat Nyíregyháza POHÁR Pohár címmel bírálat jelent meg a Kelet-Magyaror- szág július 11 -i szárriá&an, amelyben az kifogásolták, hogy a sóstói Krúdy-szálló teraszán egy asztaltársaság azért nem kapott fagylaltot, mert a felszolgáló arra hivatkozott, hogy nincs fagylaltos- pohár. Bár a szakmában szabványosított fagylaltos- pohárral éttermünk valóban nem rendelkezik, többfajta olyan pohárkollekciónk van, amely fagylalt felszolgálására alkalmas. A felszolgáló mulasztást követett el, amelyet az sem enyhít, hogy a vezetőhelyettes beavatkozására a vendégek a fagylaltot megkapták. A felszolgálót felelősségre vontam, a vendégektől ezúton kérek ismét elnézést. Papp János üzletigazgató A béremelésről Egyik olvasónkat vállalatának igazgatója 1978 márciusában fegyelmi büntetésben részesítette és a fegyelmi büntetés alkalmával kizárta az esedékes nyereségrészesedésből és prémiumból. Olvasónk a fegyelmi büntetést tudomásul is vette, az ellen kifogást nem emelt, annak ellenére, hogy eléggé súlyosnak tartotta. Különösen azért, mert 14 éve dolgozik a vállalatnál és kifogás munkája ellen még nem merült fel. Az elmúlt hónap folyamán tudomására jutott, hogy a vállalatnál béremelés lesz és arról is hallott, hogy ő nem fog béremelést kapni, miután fegyelmi büntetése van. Megérdeklődte a munkaügyi osztályon, hogy a fegyelmi miatt valóban nem fog béremelést kapni? Egyértelmű választ ugyan nem adtak, de közölték, hogy ennek megvan a valószínűsége. Több munkatársának az a véleménye, hogy őt a fegyelmije miatt a béremelésből kizárni nem lehet, mert a fegyelmi vétsége miatt már megkapta a büntetést és egyébként is: ha mindenki kap béremelést, akkor neki is kell kapnia. Olvasónk kérdése, hogy ha nem kap béremelést, jogosan zárják-e ki ebből, vagy jogtalanul és sérelem esetén fordulhat-e a munkaügyi döntő- bizottsághoz? Mindenekelőtt olvasónknak. azt kell tisztáznia, hogy kötelező béremelésről van szó, amelyet a törvény ír elő, vagy pedig a vállalat saját hatáskörében emeli a béreket, a törvény által megszabott minimum-maximum között? Ugyanis ha törvény írja elő a béremelést, a törvényben 7 í'í'l'íOlSSV'hh.VO'hhViVO'SVoVWlliíolSíííx'xiív.Yvix!)! — Tudod a piac sarkán, ahol azt a szép zöldséget láttuk, ott vettem a gyöngyfonalat ... Sajnos pamutiparunk már elég hosszú idő óta mostohán bánik a kézimunka rajongóival. Sokan sérelmezik, hogy csak ritkán jutnak gyöngyfonalhoz, s emiatt kedvenc időtöltésükről kénytelenek átmenetileg lemondani. De ugyan ki gondolná, hogy sokszor nem is az üzletben kell keresni a gyöngyfonalat, hanem olykor a piacon paprika, paradicsom, uborka és egyéb zöldségféle társaságában? A múltkori hetipiacon meggyőződtem róla. volt piros, kék, sárga és még ki tudja, hányféle gyöngyfonal. Mennyivel jobb volna ugyanezt az üzletben látni. Ha az ipar a kereskedelmet elegendő mennyiségű fonallal látná el, nem lennénk kiszolgáltatva az „ügyeskedők” kénye- kedvének — teszi szóvá levelében Pásztor Zoltánná jósa- városi lakos. HOLNAP HALNAP? Szinte mindenütt találkozik az ember e plakáttal, amely hirdeti, hogy „Holnap halnap”, vagyis, hogy holnap halat eszünk. Én hozzátenném: ha kapunk, mert ez Nyíregyházán egyáltalán nem biztos. A közelmúltban például az Alkotmány Halászati Szövetkezet halcsarnoka majd egy hónapig volt zárva — teszi szóvá Zajtai Mihályné nyíregyházi lakos. előírt minimumot mindenkinek meg kell kapnia és ha ezt nem teszik, akkor természetesen rendelkezésére állnak a jogorvoslati lehetőségek. A vállalat saját hatáskörén belül végrehajtott béremelés viszont nem tartozik ä kötelező béremelések közé, éppen ezért: ha ilyen esetekben bármelyik dolgozó sérelmesnek érzi a vállalat döntését, annak orvoslására nem áll rendelkezésre a törvényi út. A bérkategóriák felállításánál a törvény nem véletlenül határozta meg az egyes bérkategóriákra vonatkozó minimális és maximális bért, hanem pontosan azért, hogy a vállalat vezetője, vagy vezetői e keretek között minden dolgozónak érdemei szerint állapítsa meg a fizetését, alacsonyabb, vagy magasabb összegben. Megszabja az ilyen béremelések határát a vállalatnak a bérfejlesztés céljára rendelkezésre álló összeg is, és már csak emiatt is megtörténhet az, hogy egyes dolgozók nem részesülnek béremelésben, mert bár elvi akadálya nincs, de a rendelkezésre álló összeg azt nem teszi lehetővé. Tudomásul kell venni azt, hogy a bérhatárok közötti béremelés miatt nem lehet munkaügyi vitát indítani, mert ez nem kötelező jellegű béremelés, legfeljebb ha ilyen esetben kirívó igazságtalanság történik, a szakszervezet útján lehet vitatni azt, hogy jogos-e a döntés, vagy sem. Olvasónk felvetette azt is, hogy ő esetleg pontosan a fegyelmije miatt nem fog részesülni a béremelésben és ezt úgy tekinti, mintha kettős fegyelmi büntetésben részesült volna. Nincs igaza- e vonatkozásban olvasónknak, mert egy ilyen bérrendezésnél természetesen közrejátszik az, hogy ki áll fegyelmi büntetés hatálya alatt és ki nem, és világos, hogy a fegyelmi büntetés hatálya alatt álló hátrányosabb helyzetbe kerül. Népgazdasági szinten határozottan kívánatos az, hogy a bérfejlesztést a munkafegyelem megszilárdításának egyik hatásos eszközeként használják fel és mindenekelőtt azokat részesítik előnyben, akik hosszú időn keresztül becsületesen, adott esetben átlagon felüli munkát végeznek. Dr. Juhász Barnabás