Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-02 / 180. szám

8 KELET-MAGYARORSZÄG 1978. augusztus 2, Nyírbátor— rangadó az első fordulóban I megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság sorsolása A Szabolcs-Szatmár megyei Labdarúgó Szövetség elkészítette az 1978/79. évi megyei 1. és megyei 11. osztályú labdarúgó-bajnok­ság őszi idényének sorsolását. A sorsolás elkészítésénél tigyelem- be vették az egyesületek kéréseit. Az egyirányú kéréseket kivétel nélkül teljesítették. Ahol két csapattal szemben kértek azonos, vagy ellentétes sorsolást, ott az indokoltabbnak eleget tettek, míg a másikat csak a lehetőség batárán belül teljesítették. A bajnok­ság mindkét osztályban augusztus 13-án indul. A felnőtt csapatok együtt játszanak az ifjúságiakká], A megyei I. osztályban már az első fordulóban sor kerül egy rangadóra. Az elmúlt bajnokság első helyezettje, a Nyírbátori BSC otthonában fogadja a második helyen végzett Nagykállói SE csa­patát. A megyei I. osztály sorsolását az alábbiakban, míg a II. osz­tályét a csütörtöki lapszámunkban közöljük. I. forduló, Vili. 13., 16,30: Kó­taj—Záhony, Fehérgyarmat—Ra­kamaz, Nyírbátor—Nagykálló, Tiszavasvári Lombik—Csengeri MEDOSZ, Balkányi JMEDOSZ- Nagyhalászi, Textiles, Mátészalka —Nyh. SZAÉV-MEZÖGÉP, Tu- zsér—Asztalos János SE, Tyúkod —Tiszalök. II. forduló, VIII. 20., 16,00: Asz­talos SE—Mátészalka, Nyh. SZA- EV-M.—Balkány, Nagyhalász— Tiszavasvári, Csenger—Tyúkod, Tiszalök—Nyírbátor, Nagykálló— Fehérgyarmat, Rakamaz—Kótaj, Záhony—Tuzsér. III. forduló, Vili. 27., 16,00: Kó­táj—Nagykálió, Fehérgyarmat— Tiszalök, Nyírbátor—Csenger, Tyúkod—Nagyhalász, Tiszavasvá­ri—Nyh. SZAÉV-M., Balkány— Asztalos SE, Mátészalka—Tuzsér, Záhony—Rakamaz. IV. forduló, IX. 3., 15,30: Má­tészalka—Záhony, Tuzsér—Bal­kány, Asztalos SE—Tiszavasvári, Nyh. SZAÉV-M.-1Tyúkod, Nagy­halász—Nyírbátor, Csenger—Fe­hérgyarmat, Tiszalök—Kótaj, Nagykálló—Rakamaz. V. forduló, IX. 10., 15,30: Kó­taj—Csenger, Fehérgyarmat­Nagyhalász, Nyírbátor—Nyh. SZAÉV-M., Tiszavasvári—Tuzsér, Balkány—Mátészalka, Rakamaz —Tiszalök, Záhony—Nagykálló, Tyúkod—Asztalos SE. VI. forduló, IX. 17., 15,00: Bal­kány—Záhony, Mátészalka—Ti­szavasvári, Tuzsér—Tyúkod, Asz­talos SE—Nyírbátor, Nyh. SZA- ÉV-M.—Fehérgyarmat, Nagyha­lász—Kótaj, Csenger—Rakamaz, Tiszalök—Nagykálló. VII. forduló, IX. 24., 15,00: Kó­taj—Nyh. SZAÉV-M., Fehérgyar­mat-Asztalos SE, Nyírbátor— Tuzsér, Tyúkod—Mátészalka, Ti­szavasvári—Balkány. Nagykálló— Csenger, Rakamaz—Nagyhalász, Záhony—Tiszalök. VIII. forduló, X. 1., 14,00: Ti­szavasvári—Záhony, Balkány— Tyúkod, Mátészalka—Nyírbátor, Tuzsér—Fehérgyarmat, Asztalos SE—Kótaj, Nyh. SZAEV-M.—Ra­kamaz. Nagyhalász—Nagykálló, Csenger—Tiszalök. IX. forduló, X. 8., 14,00: Kó­taj—Tuzsér, Fehérgyarmat—Má­tészalka, Nyírbátor—Balkány, Tyúkod—Tiszavasvári, Tiszalök— Nagyhalász, Nagykálló—Nyh. SZAÉV-M., Rakamaz—Asztalos SE, Záhony—Csenger. X. forduló, X. 15., 14,00: Tyú­kod—Záhony, Tiszavasvári—Nyír­bátor, Balkány—Fehérgyarmat, Mátészalka—Kótaj, Tuzsér—Ra­kamaz, Asztalos SE—Nagykálló, Nyh. SZAEV-M.—Tiszalök, Nagy­halász—Csenger. XI. forduló, X. 22., 13,30: Kó­táj—Balkány, Fehérgyarmat—Ti­szavasvári, Nyírbátor—Tyúkod, Csenger—Nyh. SZAÉV-M., Tisza­lök—Asztalos SE, Nagykálló—Tu­zsér, Rakamaz—Mátészalka, Zá­hony—Nagyhalász. XII. forduló, X. 29., 13,30: Nyír­bátor—Záhony, Tyúkod—Fehér- gyarmat, Tiszavasvári—Kótaj, Balkány—Rakamaz, Mátészalka— Nagykálló, Tuzsér—Tiszalök, Asztalos SE—Csenger, Nyh. SZÄ- EV-M.—Nagyhalász. XIII. forduló, XI. 5., 13,00: Kó­taj—Tyúkod, Fehérgyarmat— Nyírbátor, Nagyhalász—Asztalos SE, Csenger—Tuzsér, Tiszalök— Mátészalka, Nagykálló—Balkány, Rakamaz—Tiszavasvári, Záhony —Nyh. SZAÉV-M. XIV. forduló, XI. 12., 13,00: Fe­hérgyarmat—Záhony, Nyírbátor —Kótaj, Tyúkod—Rakamaz. Ti­szavasvári—Nagykálló, Balkány— Tiszalök, Mátészalka—Csenger, Tuzsér—Nagyhalász, Asztalos SE —Nyh. SZAÉV-M. XV. forduló, XI. 19., 13,00: Kó­taj—Fehérgyarmat, Nyh. SZÁÉV- M __Tuzsér, Nagyhalász—Máté­szalka, .Csenger—Balkány, Tisza­lök—Tiszavasvári, Nagykálló— Tyúkod, Rakamaz—Nyírbátor, Záhony—Asztalos SE. Tóth József Két úszónk a válogatottban Budapesten befejeződött az or­szágos felnőtt úszóbajnokság, ahol a várakozásnak megfelelő­en szépen szerepeltek az NYVSSC úszói. Vass Tünde a 100 méteres mellúszásban a negyedik lett 1:19.99-al, a 200 m mellúszásban a harmadik helyen végzett 2:52.20-as idővel. Ezzel újabb ér­tékes pontokat szerzett megyénk­nek. Paliez Andrea ugyancsak ki­tünően versenyzett. A 800 m gyorsúszásban 10:29.56-ot úszott, ezzel az eredménnyel teljesítette az ifjúsági aranyjelvényes szin­tet. A 200 m pillangóúszásban pedig 2:40.22-al új megyei felnőtt csúcsott ért el! Szokol Tamás 100 és 200 m hátúszásban 1:08.94, illetve 2:26.30-ot úszott. 200 m pillangó­úszásban 2:30.60-al felnőtt me­gyei csúcsot állitott fel! Török Sándor a 100 m mell­úszásban ért el figyelemreméltó eredményt. Ideje: 1:21.8. ★ A jövő héten Varsóban kez­dődő ifjúsági barátság úszóver- senyekre készülő magyar válo­gatottnak két nyíregyházi spor­toló is tagja lett. Vass Tünde a női meliúszó számokban, Szokol Tamás a férfi hátúszó számok­ban készül a dunaújvárosi ed­zőtáborban. ★ Befejeződött Gyulán a 11—12 éves úszók részére kiírt országos úttörő korcsoportos úszóbajnok­ság. A Várfürdőben 30 egyesület csaknem 400 versenyzője küzdött a bajnoki címért és a dobogós helyezésekért. Az NYVSSC kislétszámú úszói közül egyedül Vasváry Zoltán a 200 m mellúszó számban került a dobogó második fokára. Időered­ménye 2:59.1 új megyei úttörő- csúcs" Vasváry Zoltán egyébként még három úszószámban, Berényi László pedig a 100 m. pillangó­úszásban került döntőbe. Figye­lemre méltó eredményt ért el Gergely Gabriella a 800 m. gyors­úszásban ll:08,0-es idővel. ★ A hét végén megrendezett me­gyei delfinbajnokságon a követ­kező versenyzők nyertek bajnok­ságot Vinnai József 9, Ormos Edit 7, Holik Tímea 2, Módy György és Nagy Zsuzsanna 1—1 számban. (sz. k.) Sorokban Az Aranyjelvényesek az olim­piára mozgalom megyei vízitúra számát vasárnap rendezték meg Gergelyiugomyán. A férfiaknak 50 kilométert 7. míg a nőknek 30 kilométert 4 óra alatt kellett megtenniük a Tiszán. Valameny- nyi induló sikerrel teljesítette a távot, sőt többen voltak akik jó­val a szintidőn belül értek a cél­ba. ★ Barátságos nemzetközi labdarú­gó-mérkőzésen az Opályi Tsz SE csapata hazai pályán 0:0 arányú döntetlent játszott a lengyel vaj­daság I osztályában szereplő Dukla együttese ellen. Az első Lengyelországban lejátszott talál­kozón 2:2 volt az eredmény. ★ A mai sportműsor: Honvéd Asztalos J. SE—NYVSSC előké­születi labdarúgó-mérkőzés, Nyír­teleken 15 órakor. Erdészeti dolgozók spartakiádja Szombaton és vasárnap a nyír­egyházi Városi Stadionban ren­dezték meg a kelet-magyarorszá­gi erdő- és fagazdaságok dolgo­zóinak spartakiádját. Az első al­kalommal lebonyolított sportver­senyen a Nagykunsági, az Ipoly- vidéki, a borsodi erdőgazdaságok valamint 'az ÉRDÉRT tuzséri és mátészalkai telepének , dolgozói vettek részt, a rendező Felső-ti­szai Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daságokon kívül. A kétnapos versenyen hét sportágban közel 200-an küzdöt­tek a helyezésekért. A mintasze­rűen megszervezett és zökkenő- nfentesen lebonyolított spartakiá- don tuzséri sikerek születtek. Nagy Ibolya (ÉRDÉRT Tuzsér) megnyerte a 100 és 200 méteres síkfutást, a magasugrást és a súlylökést míg távolugrásban a második helyen végzett. A férfiaknál az ugyancsak tu­zséri Pokol Csaba 100 és 200 mé­teres síkfutásban ért el első he­lyezést. A női és a férfi röplabdatornán a Felső-tiszai Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság csapatai vé­geztek az élen. Az összesített pontversenyben a Nagykunsági Erdőgazdaság lett az első, megelőzve az ÉRDÉRT tu­zséri telepét és a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daságot. A VILÁG sportja TARÖCZY BALÁZS A TENGE­RENTÚLON A holland nemzetközi tenisz- bajnokságon aratott kettős győ­zelme után a legjobb magyar teniszező. Taróczy Balázs a ten­gerentúlon folytatja versenykör- útját. Az Egyesült Államokban a New Jersey állambeli South Orangeban egyelőre az eső aka­dályozza a rajtot a nemzetközi teniszviadalon, annyi azonban már bizonyos, hogy Taróczy a kiemeltek között van. Ezen a té­ren az argentin Vilas van a leg­jobb helyzetben, ő az 1-es számú kiemelt. A Vasas teniszezője, az első fordulóban a kolumbiai Al­varo Betancourral mérkőzik a Reuter jelentése szerint. Amint ismeretes, Taróczy 1976-ban ezen a versenyen az elődöntőig jutott és ott a román Nastase búcsúz­tatta őt. A KNDK NYERTE A RÖPLAB­DA IBV-T Phenjan: KNDK-sikerek a női röplabda XBV-n. A fiatal koreai A-csapat a döntőben 3:l-re verte a Szovjetuniót, a B-együttes a 3. helyért játszott találkozón 3:0-ra Csehszlovákiát. Magyarországnak a 7. hely jutott. A végeredmény: 1. KNDK A, 2. Szovjetunió, 3. KNDK B, 4. Csehszlovákia, 5. Lengyelország, 6. NDK, 7. Ma­gyarország, 8. Vietnam, 9. Bul­gária, 10. Kuba. JUNIOR TENISZ EB PRESOVBAN Presov: csaknem 200 sportoló nevezett 20 országból az első al­kalommal megrendezésre kerülő junior tenisz Európa-bajnokság- ra. A küzdelmeket három kor­osztályban (14, 16 és 18 évesek) rendezik meg. A magyarok közül az első napon hárman mutatkoz­tak be, de csak egy fiatalnak si­került a továbbjutás. A 16 éves fiúknál Böröcz 3:6, 6:2, 6:4 arányban verte az angol Taylort. Kiesett viszont a 14 éves fiúk mezőnyéből Baranyi, aki 6:3, 6:0 arányban kapott ki a csehszlovák Cermaktól, mfg a 16 éves lányok­nál Polonyi nem bírt az angol Reardonnal — utóbbi nyert 6:4, 6:l-re. 1978. augusztus 2., szerda egyenrangú ellenfélnek bizonyult, s kis szerencsével akár meglepe­tést is okozhattak volna az 500 főnyi hazai közönségnek. Csepel—DMTE 26:22. Végig ve­zetve nyert az NB I B-s csapat. Nyírbátori BSC—DMTE 26:22. A nyírbátori Hegedűs eredményes­sége döntötte el a találkozót. Debreceni Dózsa—Csepel 22:19. A kiválóan védő Havalda mentet­te meg a Csepelt a nagyobb ará­nyú vereségtől. A torna végered­ménye: l. Debreceni Dózsa 6 pont, 2. Csepel 4, 3. Nyírbátori BSC 2, 4. DMTE pont nélkül. A torna legjobb kapusa Haval­da (Csepel), a legtöbb gólt dobó Hegedűs (Nyírbátori BSC), vala­mint a legsportszerübb csapat (Csepel) az AFÉSE a Növény­olajgyár és a Csepeli Szerszám- gépgyár által felajánlott különdí- jakat kapta. AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133-2058 * ötödik alkalommal rendezték meg Nyírbátorban a Pannónia Kupa férfi kézilabdatornát. Az Újpesti Dózsa az utolsó pillanat­ban lemondta a résztvételt így csak négy csapat küzdött a dí­szes serlegért. Az NB 1-es Debre­ceni Dózsa minden mérkőzését megnyerte, pontveszteség nélkül nyerte el a Pannónia Kupát. Eredmények: Nyírbátor öregfiúk —Nyíregyháza öregfiúk 17:17. Az előmérkőzésen látványos játék után, igazságos döntetlen szüle­tett, Csepel—Nyírbátori BSC 32:23. A védelmek közti különb­ség döntött a fővárosiak javára. Debreceni Dózsa—DMTE 18:15. A hajdúsági rangadó eredménye nem tükrözi hűen a két együttes közti külömbséget. Debreceni Dózsa—Nyírbátori BSC 29:24. Az NYBSC Végig Debrecené a Pannónia Kupa sor. — 18,35: A távoli Szogdia- na földje. Szovjet ismeretter­jesztő film. (Színes!) — 18,45: Szépen, jól magyarul. — 18,55: A Közönségszolgálat tájékozta­tója. — 19,00: Keklámmüsor. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétor­na. (Színes!) — 19,30: Tv-hír­adó. — 20,00: Boldogság. Tévé­játék Mihail Bulgakov színmű­véből. (Színes!) — 21,00: Suzy Quatro Budapesten. Részletek a Kisstadionban rendezett kon­certből, felvételről. (Színes!) — 21,35: VIT-KUBA. (Színes!) — 22,35: Tv-híradó 3. - 22,15: A veszprémi tévétalálkozó díj­nyertes filmjei: Segítsetek, se­gítsetek. Tévéfilm. (Ism.) 2. MOSOK: 20,00: Gyilkosság leírása. Ma­gyarul beszélő lengyel bűnügyi film. (Színes!) — 21,30: Tv-hír- adó 2. — 21,50: Mire jó az iro­dalom? Riportműsor. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. — Lapszemle. — Időjárás. — Olasz előadók, nagy slágerek. — Veress József film­jegyzete. — Dalok a Charley nénje c. nagylemezről. — Hú­szon innen, húszon túl. Ifjúsá­gi magazin. Zenés útibeszámoló Jaltából. (Szerkeszti: Padrácz- ki Zsuzsa). — Kérni mindent szabad! Válogatás kívánságle­velek között. — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. — Sárdy János népdalokat éne­kel. — Hírösszefoglaló. — Mü- sorelőzetes. szlovák tv 9,30: Hírek. — 9,35: Egy kis­fiú, aki későn járt aludni. Szovjet gyermekfilm. — 10,40: Fúvószene. — 17,15: Hírek. — 17,20: Közép-szlovákiai híradó. — 17,50: Könyvszemle. — 17,55: Autósok, motorosok. Magazin. — 18,25: A főiskolai hallgatók nyári katonai kiképzése. Ri­portfilm. — 18,40: Esti mese. — 18,50: Idojárásjelentés. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Dokumen­tumműsor. — 20,00: A Vallberg- tigy. Svéd tévéjáték. — 21,30: Tv-híradó. — 22,00: A rendőrség nyomoz. — 22,05: VIT-krónika. ROMAN TV 15,05: Iskolatcvé. — 16,10: A szocialista országokból. — 17,00: A román építészetről. — 17,20: Operettrészletek. — 18,00: Népi énekek és játékok. — 18,20: A legkisebeknek. — 18,30: Tv­híradó. - 18,50: Máramarosi műsor. — 19,10: Lányok, asszo­nyok. - 19,15: Dalok. — 19,50: Bragelone vicomtja. Film Du­mas regénye alapján. — 21,20: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ABBA. 50%-kal felemelt helyárral! Helyárked­vezmény nem adható! E. k.: 16. 18 és 20 óra! Kert mozi: A BŰN TÖRTÉ­NETE I—II. (16 év!) 20°/„-kal felemelt dupla helyárral! Hely­árkedvezmény nem adható! E. k.: 20 óra! Pénztárnyitás : 18 óra! Béke mozi: DUROC A KATO­NA. 20"(i-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E k.: 16, 18 és 20 óra! Móricz Zsigmond mozi: A CSILLAGSZEMÜ. E. k.: 15,30, 17,45 és 20 óra! Kisvárda: HOLLYWOOD, HOLLYWOOD! 50'''„-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! Mátészalka: CSIZMÁS KAN­DÚR A VILÁG KÖRÜL. Nyírbátor: AHOVA LÉPEK, OTT FÜ NEM TEREM. (14 év!) 50"/,rkal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! KOSSUTH RADIO 8,25; Labirintus. — 8,40: Be­szélni nehéz. — 8,52: Ifjúsági dalok. — 9,02: A Lengyel Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye a varsói rádióban. — 10,05: Ballagó idő. Fekete Ist­ván regénye folytatásokban. — 10,25: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 10,40: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Csurka István: Amerikai ciga­retta. Könyvszemle. — 13,30: Színes népi muzsika. — 14,01: A reformkor és a szabadság- harc irodalmának hetei. — 15,10; Jean-Pierre Rámpái fu- volázik. — 15,40: Vakáció az egyenlítő mentén, — 16,05: Himnusz minden időben. — 17,07: Járjuk a világot. . . — 17,32: Zenekari muzsika. — 19,15: Gondolat. — 20,00: Gesz- ty Szilvia Adám Jené népdal- feldolgozásaiból énekel. — 20,13: Bizet: Carmen. Négyfel- vonásos opera. Közben: 21,09: Kis magyar néprajz. — 21,14: Az operaközvetítés folytatása, — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Az operaközvetítés folytatása. — 23,34: Az Állami Orosz Énekkar orosz népdalo­kat énekel. — 0,10: Virágéne­kek. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Magyar szerzők zenés játékaiból. Közben: 8,20: Tiz perc külpolitika. (Ism.) — 8,33: A Magyar szerzők zenés játé- kaiból című műsor folytatása. — 9,00: Egy óra dzsessz. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,33: A Szabó család. — 12,00: Miskolci Várad! András népi zenekara játszik. — 12,33: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. — 13,33: Német gyerekek énekeinek. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Ötödik sebesség. — 18,00: Egy kis fi- gyeimet kérek! Darvasi István jegyzete. — 18,10: Híres éneke­sek könnyűzenei felvételeiből. — 18,52: Harminc perc rock. — 19,30: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. — 20,33: Diákkönyvtár hangszalagon. — 21,31: Nótacsokor. — 22,33: Kel­lemes pihenést! 3. MŰSOR 14,05: Szenthelyi Miklós he­gedűestje a Zeneakadémia nagytermében. — 15,08: Zene­kari muzsika. — 17,14: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusának hangverse­nye a Zeneakadémia kistermé­ben. - 17,55: Meditáció. ­18,10: Mozart: C-dúr vonós­ötös. — 18,42: Bemutatjuk új lemezünket. — 19,33: Hangfel­vételek felsőfokon. — 20,30: Versek világa. — 20,47: Mag­nóról — magnóra. — 21,32: A reformkor és a szabadságharc1 irodalmának hetei. — 22,00: Kapcsoljuk a 8-as stúdiót. Hangverseny Honegger és Brit­ten műveiből. MAGYAR TV 8,59: Idősebbek Is elkezdhe­tik. Tévétorna. (Ism.) (Színes!) — 9,05: Érdekes állatkertek. NSZK filmsorozat. I. rész: A Cordobai Allatkert. (Ism.) — 9,30: Idesüss! Ajánlóműsor gye­rekeknek. (Ism.) — 9,55: Gaz­dag ember, szegény ember. Ma­gyarul beszélő amerikai tévé­filmsorozat. XII/5. rész. (Ism.) (Színes!) — 10,40: Delta. Tudo­mányos híradó. (Ism.) (Szí­nes!) — 11,20: Most mutasd meg! Társasjáték. (Ism.) — 15,53: Hírek. — 16,00: Művészek a porondon. A Művészek Szö­vetségének 51. gálaestje. (Szí­nes!) — 17,30: Dél-alföldi kró­nika. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 18,00: VIT-KUBA. (Színes!) — 18,30: Reklámmű­Ötvenötezren Gondolatok egy kiállítás kapcsán S esti nevelés az egészséges létmód kialakításának, a izikai állóképesség növe­lésének, a személyiség formálá­sának nélkülözhetetlen eszköze. Jó néhány éve már, hogy az if­júság testnevelését és sportját, egészségének megőrzését, hon­védelmi készségének növelését különböző kezdeményezések se­gítik, s ezek az egész társada­lom támogatását élvezik. Mind­ezt az Edzett ifjúságért mozga­lom eddigi eredményei is jel­zik. Ezek összegezésére megfe­lelő alkalom, hogy Budapesten a Testnevelési és Sportmúzeum kiállítótermében kedden meg­nyílt az a fotódokumentációs kiállítás, amely az Edzett ifjú­ságért mozgalom első évi ese­ményeivel, történetével foglal­kozik. Az ifjúság egészsége, fizikai képessége, edzettségi állapota és annak folyamatos fejlesztése alapvető társadalmi érdek. Is­mertek azok az időnként meg­hökkentő egészségügyi adatok, amelyek követelő sürgősséggel támasztották alá a testedzés fej­lesztésének fontosságát. Az or­vosi vizsgálatokon kiderült, hogy az ifjak egy része gyenge testi felépítésű, jó néhány eset­ben katonai szolgálatra alkat- matlan, különböző rendellenes­ségekkel küzd. A „tettes” a mozgásszegény életmód. Az Ed­zett ifjúságért mozgalom, a ..ta­nulóév” ellenére, az eddigi ta­pasztalatok alapján csatát nyert. Az eredmény főként an­nak köszönhető, hogy a mozga­lom tervezői és szervezői szakí­tottak a korábbi hasonló jelle­gű akciók merev előírásaival, sutba dobták a bürokratikusán körülírt követelményeket. Tet­ték ezt azért, mert jól tudják: a fiatalság mozgásigényét nem le­het szűk keretek közé szorítani, lehetőséget kell adni számukra, hogy kedvüknek, tehetségük­nek, képzettségüknek, érdeklő­dési körüknek megfelelően mo­zogjanak, sportoljanak, üdítsék lel magukat. Mi a helyzet szűkebb pátri­ánkban, Szabolcs-Szatmárban ? A megyei koordinációs bizott­ság a közelmúltban értékelte az Edzett ifjúságért mozgalom egy­éves eredményeit. Ezek szerint 55 462 jelvényes van megyénk­ben Örvendetes, hogy ebből csaknem ötven százalékban (25 800) a nők képviseltetik ma­gukat. A hét korcsoport sta­tisztikája, az országos átlagot figyelembe véve, jónak mond­ható! Szerepet játszott a mozgalom országos elterjedésében és nép­szerűsítésében az is, hogy gon­dosan figyelembe vették a lehe­tőségeket. A testnevelési szak­emberek jól ismerik a sokszor emlegetett létesítményhelyzetet, azaz tudják: az iskolákban, tanintézetekben még korántsem rózsás a helyzet a felszerelések, termek, tanuszodák terén. így aztán sikerült olyan speciális követelményeket állítani a fia­talok elé, amelyek messzemenő­en figyelembe veszik a helyi adottságokat, minden kategóriá­ban számolnak ezekkel, sőt ar­ra ösztönzik a fiatalokat és testnevelőiket, hogy a tantestü­let és az igazgató támogatásá­val keressék lakókörzetükben a testedzést segítő különböző, sa­játos formákat. p önálló döntés varázsa, a ? ysportszeretet különböző IdM megnyilvánulási formái eredményezték tehát a mozga­lom sikeres rajtját, amelyet ^z első év után mindenki örömmel tapasztalhat és könyvelhet el. Természetesen nincs ok külön­leges ünnepségekre: még sok , helyütt szemléletváltozásra van szükség ahhoz, hogy terel nyer- • jen a testedzés. A szép eredmé­nyek mellett viszont az anomá- , liák eltörpülnek. Szerencsére ? szinte minden hivatalos íóru- i mon, szervezetben, amelynek bármilyen kis köze is van a ; test neveléséhez — segítik az i edzett ifjak akcióját. Igaz, ennek van még egy sar­kalatos tétele: csakis a fol.va- * matos, rendszeres sportolás le- \ hét eredményes és hasznos. Pauwlik György

Next

/
Thumbnails
Contents