Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. augusztus 13. Az események címszavakban: HÉTFŐ: Szadat egyiptomi elnök és Vance amerikai külügymi­niszter megbeszélése Alexandriában — Államcsíny történt Hondurasban — Turbay Ayala, az új kolumbiai elnök megalakította kormányát KEDD: Leonyid Brezsnyev részvéttáviratot intézett VI. Pál pápa halála miatt Villot vatikáni államtitkárhoz — Wash­ingtonban bejelentették, hogy szeptember 5-én amerikai- egyiptomi—izraeli csúcstalálkozó lesz Camp Davidben — Ojabb incidens a kínai—vietnami határon SZERDA: Kiújultak a harcok Bejrutban — Nobre da Costa az új portugál miniszterelnök — Albán leleplezés Kína bal­káni aknamunkájáról — Riadókészültségbe helyezték az észak-irországi brit alakulatokat az írek tüntetései miatt CSÜTÖRTÖK: 120 milliárd dolláros katonai költségvetést ha­gyott jóvá az amerikai képviselőház — Genfben ülést tartott az a szovjet, amerikai és angol küldöttség, amely a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltásáról tárgyal — Kormányellenes tüntetések Iránban PÉNTEK: Moszkvai figyelmeztetés Japán címére a japán—kí­nai szerződés aláírásának veszélyeiről — Vatikáni beje­lentés arról, hogy augusztus 25-én ül össze a pápaválasz­tó konkláve SZOMBAT: Eltemették VI. Pál pápát — Ismét túlbuzgósági sztrájkot rendeznek a légiforgalom francia irányítói — A nyugati pénzpiacokon újból rendkívül alacsonyra zuhant a dollár értéke, magasba szökött az arany ára Á hét három kérdése Magyar küldöttség a pápa temetésén O Mit jelent az Egyesült Államok közvetlen be­avatkozása a közel-keleti al­kudozásba? Valóban teljesen új elem az, hogy az USA diplomáciája már nem csu­pán „közvetít”, nagykövetek vagy nemzetbiztonsági főta­nácsadók vagy külügyminisz­terek nemcsak „ingajáratra” vállalkoznak, hanem az Egye­sült Államok elnöke magá­hoz hívja meg Egyiptom és Izrael vezetőit. Mi több, híre járta, hogy Washingtonban azt fontolgatják: a Camp Da- vid-i találkozón Carter fel­veti majd: amerikai csapato­kat kész a Közel-Keletre kül­deni egy megállapodás ga­rantálása végett... A washingtoni törekvéseket — legalább húsz év óta, ami­óta az USA egyáltalán foko­zott érdeklődést tanúsít a Közel-Kelet iránt — mindig is az jellemezte, hogy egyfaj­ta „pax americana”-t, „ame­rikai békét” akartak ráerő­szakolni a térség népeire és kormányaira. Ez a 70-es évek elejéig azért nem sikerülhe­tett, mert az USA túlságosan átlátszóan Izrael pártját fog­ta, s mert az arab államok többsége ezért is antiimperia- lista elveket vallott, Amerika ellen fordult. Az 1973-as há­ború után „a kissingeri kis lépések taktikája” változást hozott: Szadat felajánlkozott partnernak, az amerikai dol­lárok reményében egyre- másra tett engedményeket Washington és Tel Aviv irá­nyában. Tavaly novemberben a jeruzsálemi látogatással te­tőzte be ezt az új politiká­ját ... A szadati engedményekre Begin korántsem válaszolt hasonlókkal. Az utolsó fél évben egyre csökkentek a közvetlen egyiptomi—izraeli megállapodás lehetőségei, Szadat keserűségére és Car­ter elégedetlenségére. Carter kétségtelenül a sze­mélyes tekintélyét is latba veti a hármas találkozó meg­rendezésével. Ha Camp Dá­vidban kudarcot kellene el­könyvelnie, az súlyosan visz- szahatna már az 1980-as el­nökválasztási esélyeire is! Éppen ezért számos hírma­gyarázó azon a véleményen van, hogy legalábbis valami látszateredmény megszület- hetik Carter, Szadat és Be­gin alkudozásainak végén. Ha nem, akkor utolsó lehetőség­nek a genfi konferencia fel­újítása marad. Ahol az USA már nem lehet egyedül dön­tőbíró, vagy a megállapodás szorgalmazója. © Milyen esélyei vannak az új portugál kor­mányfőnek? Eanes tábornok, a portugál köztársasági el­nök általános meglepetésé­re egy úgynevezett „technok­ratát” nevezett ki miniszter- elnöknek, az 55 éves Alfredo Nobre da Costát. Hivatalo­san nem tartozik egyik párt­hoz sem, de az sokat mond, hogy a baloldali pártok elé­gedetlenségüket fejezték ki Eanes döntései miatt, viszont a jobboldali Freitas do Ama­ral, a kormányválságot ki­robbantó demokrata szoci­ális centrum vezetője „jó vá­lasztásnak” nevezte Nobre da Costa kormányfővé történt kijelölését. Az új miniszterelnök első nyilatkozatában „a gazdasági helyzet megjavítását” emlí­tette fő céljaként. Sikerül­het-e ez neki? Ha úgy kez­dene hozzá, hogy a tőkések érdekeit tekinti meghatáro­zóknak, akkor Portugáliát a szociális bizonytalanság és nyugtalanság, tehát a sztráj­kok és a termelés visszaesé­sének útjára vezetné. Mert a Soares-kormány is csak úgy tudott az utolsó hónapokban a helyén maradni, hogy az Intersindical inkább türelem­re intette a tömegeit. Nobre da Costa, aki gépészmérnöki képzettségű férfiú, a Luso- tecna Vállalat elnök-vezér­igazgatója, ezenkívül egy francia cég portugáliai le­ányvállalatának igazgató ta­nácsi tagja. Baráti, családi igazgató tanácsi tagja. Baráti, családi kapcsolatai a portu­gál „régi rendszerhez” köt­nék, kérdés, hogy megkoc­káztatja-e kormányelnökként — legalábbis gazdasági téren — a „régi” módszerek alkal­mazását? © Mire készülhetnek a tőkés világ pénzügyi szakemberei és — spekulán­sai a dollár újabb árfolyam- zuhanása nyomán? A hét vé­gére újabb — néhány éve még hihetetlennek tartott — rekord dőlt meg a nyugati tőzsdéken: az arany uncián­kénti ára már a 210 dollár közelébe szökött fel, viszont az amerikai dollár Frank­furtban már 1 márka 90 pfenninget ért csupán. Az Egyesült Államok pénzének ilyen méretű értékcsökkenése nyilván összefügésben van azzal, hogy az olajexportáló országok az olaj árának eme­lését tervezik, — ha előbb nem, akkor jövő év első fe­lében, s ha nem többel, ak­kor is 5 százalékkal. Köztu­domás szerint az olaj drágu­lása csak még jobban meg­növelné az USA óriási fizetési mérleghiányát. Alapos a gya­nú, hogy a bankóprés mű­ködtetésével, azaz újabb és újabb dollártömegek kibo­csátásával fedezhetné ezt a hiányt az amerikai kormány­zat, így aztán nyilvánvaló, hogy a higuló dollárba vetett bizalom is fogyatkozóban van . . . Különösen az lenne végzetes az amerikai valutá­ra, ha az olajexportáló orszá­gok elhatároznák: a „fekete és folyékony arany” árát ez­után nem dollárban számíta­nák, hanem — hogy értékál­landóságát biztosíthassák — több ország valutájának ér­tékét alapul vevő új „köny­velési valutában”. Spekulánsok jó része szá­mára nagyszerű alkalom a zavarosban halászás ra az amerikai valuta értékcsök­kenése, az arany árának ma­gasba szökkenése. A kérdés persze csak az, hogy ki tud­ja pontosan meg jó előre: mi­kor kell aranyat magas dol­láráron eladnia, mikor kell dollárt alacsony márkaárfo­lyamon vásárolnia, hogy az­tán később újabb árfolyam- változások nyomán lefölözzék a hasznot. A nemzetközi pénzpiac is­merői még valamit beszámí­tanak kalkulációikba: au­gusztus közepén tartunk. Számos tőkés országban ez az időpont, a nyári szabadságok kellős közepe szokott kedve­ző alkalomnak kínálkozni a kamatlábak változására, a valuták fel- vagy leértékelé­sére. A VI. Pál pápa temetésén résztvevő magyar állami és egyházi küldöttség megérke­zett Rómába. A két delegációt az olasz állami protokoll, a vatikáni államtitkárság kép­viselői, valamint a római ma­gyar nagykövetség munkatár­sai fogadták a repülőtéren. A Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács elnökhelyettese ál­tal vezetett magyar állami A kínai fővárosban szom­baton aláírták a japán—kínai béke- és barátsági szerző­dést, amelynek megkötéséről a két ország diplomáciai kapcsolatainak 1972-ben tör­tént rendezése óta folytak tárgyalások. A dokumentu­mot Hua Kuo-feng kínai ál­lamfő és Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes je­lenlétében Huang Hua kínai és Szonoda Szunao japán külügyminiszter írta alá, a kínai országos népi gyűlés nagytermében. A tíz évre szóló szerződés a ratifikációs okmányok kicserélése után — amelyre várhatóan egy hónapon belül Tokióban ke­rül sor — lép életbe. A japán kormány sokáig vonakodott az aláírással, mert kifogásolta a kínaiak Elektronikus számítógép szabta meg a kirakodás rend­jét a Progressz—3 teherszál­lító űrhajóról. Az eddigi ta­pasztalatok felhasználásával az űrhajóban úgy helyezték el a szállítmányt, hogy a Szaljut űrállomásra megha­tározott rendben kerüljenek át a különböző küldemények. Ez megkönnyíti az átrakodás egyébként meglehetősen bo­nyolult munkáját Kovaljo- nok és Ivancsenkov, a Szal­jut személyzetének tagjai számára. Igaz, hogy a rako­mánynak a világűrben nincs súlya, de a rakodás megle­hetősen körülményes, az át­szállítást pedig nagy gond­dal kell végezni, hogy ne rongálják meg az űrállomás berendezéseit a szabadon le­begő csomagok. küldöttség szombaton részt vett a Szent Péter téren ren­dezett gyászszertartáson. Ma délelőtt beírja nevét az olasz köztársasági palotában elhelyezett emlékkönyvbe, majd részvétlátogatást tesz Villot bíborosnál, aki a bí- borosi testület jelenlétében fogadja a gyászszertartásra Rómába érkezett külföldi delegációkat a Vatikánban. által javasolt szerződés úgy­nevezett „hegemóniaellenes” tételét, amely az eredeti megfogalmazás szerint a kí­nai vezetés bevallottan szov­jetellenes álláspontjának el­fogadását kényszerítette vol­na a japán félre. A szomba­ton aláírt öt cikkelyből álló szerződés a két fél álláspont­jának kompromisszumos ösz- szehangolását tükrözi. A szerződést ismertető Űj Kína hírügynökség hangoz­tatja, hogy Kína és Japán a békés egymás mellett élés öt alapelvének szellemében fogja fejleszteni baráti kap­csolatait, s a két ország közti bármely vitás kérdést békés eszközökkel, erőszak alkal­mazása, vagy erőszakkal va­ló fenyegetőzés nélkül fog­nak rendezni. A számítások szerint az űr­állomásnak — ha egy éven át szakadatlanul tartózkod­nak fedélzetén utasok — mintegy 10 tonna utánpótlás­ra van szüksége. Ennek egy részét a látogató csoportok űrhajói viszik magukkal, az alapvető utánpótlást azon­ban a teherűrhajók jelentik. A rakodás több napos mun­ka Kovaljonok és Ivancsen­kov számára. A két űrhajós a program szerint nem egy­szerre szállít át mindent az űrhajóról az űrállomásra, hanem részletekben: a ki­ürült tartályokat azonnal megtöltik a feleslegessé vált használati tárgyakkal és mindjárt el is helyezik a visszaútján megsemmisülő Progressz belsejében. Aláírták a japán—kínai barátsági szerződést Rendben folyik az őrrakodás 46. Lajos bácsi kezdte most már önkéntelenül is össze­szedni az események szétzi­lálódott szálait. Hátha vala­hogy csomóra köthetné. El­indult a parthoz az ő nagyon megfontolt lépteivel. Csak­hamar fel is fedezte a távol­ban úszkáló valamit, ami ta­lán élőlény, lehet éppen em­ber is, ha meg ember is le­het, hát az sem lehetetlen, hogy éppen a keresett piros- trikós az. Tölcsért formált te­nyeréből a szája elé, és el­nyújtva bekiáltott a Dunába: — Laaaciii... ! De kiáltott vagy négyet, mire azt észlelté, hogy a tá­voli vízilény valamilyen — talán közeledő — mozgást végez. Nagymama már türelmet­lenkedett : — Mi van, Lajos? Csak nincs valami baj? — Nincs, Margit néni... már jön a fiú! — Miért hívod Lajos, ne­gyediknek? — kérdezte Gusz­ti. — Igen — válaszolta Lajos helyett Gitta — negyediknek. Hangsúlyában benne volt az ítélete is. Külön Guszti­ról, s együtt az egész tollas­labdázó férfitársaságról, akik, lám, semmit sem fogtak fel mindabból, ami pedig szinte a szemük láttára történt. S akik képesek volnának nyu­godtan tovább folytatni azt az átkozott tollaslabdázást, bevonva akár a főbűnöst, ezt a piros trikós banditát. — Mi az, hogy negyedik? — kérdezte nagymama. — Játszanak a gyerekek — válaszolta Gitta dühösen —, hiányzik egy negyedik... ★ • Kati Odalépett, csendesen rátette a kezét az anyja vál­lára. — Hát akkor Anyu... én meg most elmegyek. — Meg vagy... — kezdett megint ráripakodni Gitta, de még időben meggondolta ma­gát. — Apu ivott, még nem vezethet. — Nem baj, elmegyek HÉV-vel, kisétálok a megál­lóig. Még kinézett a Dunára, kö­zeledik-e már az a távoli pont. Gitta követte a tekinte­tét. Látta ő is a fiút. de még innen is megállapíthatták, hogy nem olyan túlságosan nagy sebességgel igyekszik a part felé. Guszti és Barna unalmuk­ban — bár kétséges, hogy unalmukban-e — elkezdtek ketten tollaslabdázni. Lát­ták, hogy Lajos ott buzgólko- dik a parton; nem várták. Érdektelenül ütögettek, csak a látszatot igyekeztek tar­tani; igen, ők most teljesség­gel ezzel vannak elfoglalva. Kati lustán elindult a ko­csihoz, ott volt a ruhája. Klári, aki feltűnően igye­kezett most önmagának mi­nél kevesebb jelentőséget tu­lajdonítani, megint a két fiá­val hadakozott, akik éppen elhatározták, hogy Lacit pe­dig nem engedik ki a Duná­ból. Sárgombócokat gyúr­tak, hogy azzal dobálják meg, ha közeledik. Klári szét akarta rúgni a halmozni kezdett muníciót. — Anyuci, ne! — rimán- kodtak. — Nem fogjuk do­bálni, csak várat építünk ... Kati feltűnés nélkül be­szállt a kocsiba és odabent átöltözött. Azon töprengett, el kell-e búcsúznia a társa­ságtól. Apu, Apa, Lajos bá­csi... Nagymama, Klári... eh! Egyszerűen nincs is mód arra, hogy elbúcsúzzon. Akármelyikre gondolt, ez is, az is képes volna megkérdez­ni, hogy mi történt... vagy egyáltalán kérdezni valamit. Nem mondhatja el nekik, hogy itthagyott a vőlegé­nyem, mert meglátta, hogy egy másik fiúval csókolóz­tam. Ezt a másik fiút most rettenetesen gyűlölte, de ha arra gondolt, hogy ha most megint jönnének visszafelé a kúttól, és Laci azt javasolná, hogy álljanak meg az alatt az óriás törzsű hárs alatt, akkor megint csak megállna ... Szörnyű, — gondolta — ször­nyeteg vagyok! Vagyis ő a szörnyeteg! Búcsú pedig nincs. A másik oldalon lépett ki a kocsiból, és be se csapta az ajtaját, hogy fel ne hívja magára a figyelmet. Óvatos, nesztelen léptekkel indult a kapu felé. De valahogy mégis észre­vették. Talán Apu. Ijedten nézett rá vissza. De szemük összeakadását rögtön észrevette Apa is. Anyu persze eleve figye­lemmel kísérte, ő már azt észrevette, hogy a kocsi a túlsó oldalon kinyílt. De Klárinak is éppen ak­kor kellett felnéznie a gyere­keivel való viaskodásból, s mert szeretett úgy feltűnős- ködni, mintha éppen kerülné a feltűnést, színpadias moz­dulattal fordult vissza a gye­rekeihez, s ezzel Lajos bácsi figyelmét is rögtön felhívta, s ő is arra fordult. Az már, hogy Laci is látta, ahogy a sekély vízben gá­zolt kifelé, nem is számított. Kati ösztönösen az egyedül lehetséges megoldást válasz­totta. Mutatóujját ajakához emelve hallgatást kért, vagy inkább parancsolt, s lábujj­hegyen kiosont a kapun. Mindenki azt hihette, ha akarta, hogy csak egyedül ő látta, s hogy éppen őneki in­tette Kati bizalmasan, hogy hallgasson, a többiek észre ne vegyék. Mindenki érezte ugyan, hogy nem ő az egyedüli be­avatott bizalmas, de senki­nek sem volt jobb ötlete, mint hogy valóban cinkos módra hallgasson és marad­jon csendben. Egy pillanatig — egy na­gyon hosszú pillanatig — még mindannyian annak a bűvöletében dermedtek, hogy Kati, aki az imént még itt volt, s aki mégis a nap fő­szereplője, ilyen meglepően egyszerű módon elillant, el­tűnt, kivonta személyét az es­hetőségek alakulásából, a ki­bontakozás megkísérléséből. Egyszerre nyilvánvaló lett, hogy semmiféle általános, közös kiútra nincs kilátás, mindenkinek magának kell megtalálnia a menekülés módját, vagyis azt, hogy a következő percekben hogyan viselkedjék. ★ Csak Klári két fiát nem­igen befolyásolta Kati eltű­nése. ök most csak egy bizo­nyos rögeszméjükkel voltak elfoglalva. Lacit akarták sár­golyóval megdobálni. Az anyjukra figyeltek, sikerült-e már elhihetni vele, hogy ők várat építenek. Tessék-lássék még el is kezdtek valami várépítést, sőt még a sárgo­lyókból is feláldoztak néhá­nyat a megtévesztés sikeré­ért. De a félszemük Lacin volt. Gitta, aki kezdetben maga sem tudta, miért közeledik éppen a gyerekekhez, most már, hogy Kati elment, kezdte úgy érezni, hogy csak egy személy maradt, akire ráöntheti a dühét, de ez a szándék Lacira nézve veszé­lyesebbnek ígérkezett a gye­rekek sárgolyóinál. Laci a tehetetlenség erejé­nél fogvá még mindig jött kifelé, de már olyan lassú, tétova mozdulatokkal, mint aki valami különös mozgás­művészeti mutatvány sze­replője, mozdulatainak így önmagukban nem is volt hát értelmük, hiányoztak a part­nerei. Vagyis a valóságos partnerek, e különös mozgás­lassítás többi szereplői kint várták a parton. Lajos bácsi, aki az imént, de még Kati távozását megelőző világálla­potban, a nagymama kérésé­re kiabált neki; Gitta, aki­ről egyáltalán nem tudta, hogy mekkora és milyen ve­szedelemre számíthat; és a két lurkó, akik sárgolyóikkal fenekedtek rá. — Jöjjön, csak jöjjön! — szólt rá Gitta, mikor már elérte szóval. Minden kétsé­get kizáró, egyértelműen fe­nyegető hangon. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents