Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 9. o Legalább két hónap. Egy biztos: a könyvet elő se vészén. Majd logom a szenemet rontani! Mit is mondott az osztályfőnök? A lényeg a vakáció helyes hasznosítása: kipihenni a tanév fáradalmait és felkészülni, erőt gyűjteni az új, ám nehezebb feladatra. Vagyis az új tanévet emlegette. Ugyan már, kit érdekel az új tanév? Gyönyörűen süt a nap, harminc fok van — gyerünk a strandra. Dehát állandóan a strandra sem lehet járni. Mert, például sokba kerül. Tényleg, mi volna, ha elmennék dolgozni? De hová? Mit? Egyáltalán, mit fogok én két hónapig csinálni? Így képzeltem el egy (sok) diák meditációját a nyárról. Széles a skála a semmittevéstől a szabad idő valóban hasznos, esetleg némi kis pénzt is hozó eltöltéséig. Amikor fotós kollégámmal a vakáció elején egy napon útnak indultunk, rábíztuk magunkat a véletlenre. Jártunk strandon és kukoricatáblában, sok-sok fiatalt megszólítottunk, akit diáknak véltünk. így kerekedett ki a következő kép. A segéd úszómester A kisvárdai strand nagymedencéjének korlátjánál pillantottuk meg a jóalakú, kisportolt, tizenhat év körüli lányt. Először azt gondoltuk: ő az a diáklány, aki naphosszat sütteti magát, törzsvendég a strandon. Aztán kiderült, hogy valóban törzsvendég. A meglepetés akkor következett, amikor a lány bemutatkozott: — Orosz Erzsébet vagyok, segéd úszómester. A strand tehát a munkahelye. Több turnusban indul úszótanfolyam a legkisebb kisvárdai gyerekeknek. Az edzéseket testnevelő tanár irányítja, de segédei sem maradnak munka nélkül. — Nyolc előtt jövök be, hogy mire a kicsik megérkeznek, már előkészüljek. Némelyiknek öltözni is segíteni kell, mert egyedül nem boldogul. Csoportosan indulunk a hidegzuhany alá, utána kiosztom a karikákat és az úszódeszkákat. Hogy mi a legnehezebb? Megszerettetni a vizet azokkal is, akik félnek tőle. Együtt bukunk le a víz alá, játszom velük, és játékból addig-addig merül- getünk, míg teljesen el nem múlik a félelmük. Ügy beszél a munkájáról, mint egy vidám szórakozásról. — Mert nekem az. Nagyon jó, hogy lehetőségünk van dolgozni. Ha ide nem jöhettem volna, azt hiszem a baromfiüzembe jelentkeztem volna, mint a Császy gimnáziumból néhány osztálytársam. De ezt azért mégis szívesebben csinálom. Valóban szórakozás ! tói kijárnak, afféle önkéntes alapon, pénzt ugyanis nem kapnak érte. Kriveczky György már tavaly is idejárt. — Ez nem nevezhető munkának, mégis kijárunk, mert itt érezzük jól magunkat. Hogy mit dolgozunk? Nekem például már volt egy esetem. Egyszer csak látom, hogy egy ember fuldoklik. Nem tudtam, mi baja lehet, gyorsan megfogtam, kihúztam. Akkor éreztem, hogy valamivel több alkoholt vett magához, mint ami a mély vízhez kell. Nem tudtam meg, ki volt, de nem is az az érdekes. Kriveczky és társa, Kántor Csaba Áron Kriveczky György: „Egyszer csak látom, hogy egy ember fuldoklik.” nyarat. Ráadásul az is kiderült, hogy konyhai ismeretekből azért még van mit pótolniuk: mert például honnan lehet tudni, hogy két edény közül melyik a lábas és melyik a fazék? Miért választották mégis ezt? — Nekem mindegy, akármilyen munkát szívesen elvállalok — felel Kriveczky. — Lehet, hogy furcsán hangzik, mivel tényleg nem vagyok rászorulva. De a szüleim is értékelik, hogy magamnak keresek egy kis pénzt. Volt már olyan is, hogy egy ismerősnél alkalmi munkát vállaltam egy-egy napra. Például gödröt ástam. Nehéz volt, de tudtam, hogy megéri. Szóval az olyan munkát, aminek értelme van, szerintem el kell vállalni. Még akkor is, ha konyhamalacnak kell lenni. Kántor Csabát sokkal inkább az vonzotta, hogy a munkahely a fővárosban van, egy kicsit „világot” is látnak, s egy időre saját magukról gondoskodnak. — Azt még nem tudtuk, hogy hol, mit fogunk dolgozni, csak annyit közöltek: változó konyhai munka. De azt már tudtuk: milyen programot szerveztek nekünk a szabad időre. Visegrádra megyünk, Esztergomba, megnézzük a pesti múzeumokat, szóval nem fogunk unatkozni. Sokan jelentkeztek az iskolából. Az ő osztályukból a tanulók fele. Azt mondják, ez a jellemző: az osztály egyik fele eltölti vaToma Erika: „...nehéz munka a kapálás...” — Komoróiak vagyunk, a családban általában a vasutas szakmákat választják. Én elég sokat betegeskedtem, kórházban is voltam. Akkor határoztam el: olyan pályát választok, ahol gyógyíthatok, segíthetek az embereken. Nagyon boldog vagyok, hogy felvettek az egészségügyi osztályba. Ez a rögtönzött kis bemutatkozás annyi időt engedett, hogy nyújtózkodott egyet. — Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz munka a kapálás. Vagy lehet, hogy még nem jöttem bele. Nagyon kell vigyázni, ki ne vágjuk a kukoricát. Lehet ugyan, hogy észre se vennék, dehát akkor nem ér semmit a munkánk. A tuzsér—komorói Rákóczi Tsz földjein már tavaly is dolgoztak diákok. A mostani brigádban van például egy olyan fiatalember, aki tavaly nyáron nyolcezer forintot keresett. — No, én biztos nem dicsekedhetek majd — mondja Erika. — így nyár elején a kukoricában adnak munkát, 8 vagy 9 forint lesz az órabérünk. Nagyon egyszerű a szervezés: aki akar, reggel beáll kapálni, a munkavezető felírja, délután pedig beírja, hogy hány órát dolgozott. Hallottam, hogy a tavalyiak krumplit is szedtek, sőt, volt akit az aratók mellé vettek fel. Ott lehet keresni. De én nem sokáig leszek itt. Építőtáborba megyek, Törökszentmiklósra. Már úgy^ mint Kölcseys. Utána pedig kell egy pár nap igazi vakáció is ... Áz utolsó vakáció Eperjeskén is diákok után érdeklődtünk. Kis falu, mindenki mindenkit ismer, tudják, ki melyik gimnáziumban, főiskolán tanul, ki mikor végez, hol tölti a nyarat. A tsz itt is foglalkoztatja a szünidőző diákokat, de csak később állnak munkába. Székely Agnes most érettségizett a kisvárdai Császy postaforgalmi szakközépiskolai osztályában. Már meg is kapta érettségi bizonyítványát, amelyhez postasegédtiszti végzettség tartozik. Hogy telik a vakáció? — Mostanában nem ötkor kelek, mint azelőtt, de általában hatnál tovább nem alszom. Voltam már a testvéreméknél Debrecenben, s még többször megyek majd — náluk én vagyok a pesztonka. Ha itthon maradok, a ház körül van dolgunk, mostanában a Székely Ágnes: „. ..szerveztünk egy jó kis focicsapatot — lányoknak.” Orosz Erzsébet: „...nagyon büszke vagyok, hogy pénzt keresek”. — Biztosan nem is könnyű bejutni egy ilyen helyre. Valami protekció kellett hozzá? — Á, dehogy. Vagyis annyi, hogy aktívan sportolok, a KSE kézilabdacsapatában játszom. Voltam már edzőtáborban is. Tehát mint sportolót kérdeztek meg: nem volna-e kedvem dolgozni? Boldogan vállaltam. — Az első munkahely, az első felelősség- vállalás. És az első fizetés. Mennyit lehet itt keresni? — Ö, nagyon sokat. Húsz forintot óránként. Fél napot dolgozom, az nyolcvan naponta. Gyönyörű pénz. Szóval, nagyon büszke vagyok, hogy pénzt keresek. Másodikban nem kell minden könyvre anyuéktól kérni, és megveszem azt a farmerruhát is, amire olyan régén vágyom... Á „konyhalányok" A mélyvízmedencénél két diák segédkezik az úszómesternek. A vakáció első napjáKántor Csaba Áron: „...csak annyit közöltek: változó konyhai munka.” ezen a nyáron csak pár napot tölt a strandon. Azóta már Budapesten dolgoznak, tányért mosogatnak, vagy krumplit hámoznak egy fővárosi szálloda, vagy étterem konyháján. Nyári munkára ugyanis — „konyhalánynak” jelentkeztek. — Az úgy volt — magyarázza Kántor Csaba —, hogy bejött a tanár néni az osztályba és azt mondta: Nekünk, azaz a Bessenyei gimnáziumnak szocialista szerződésünk van a Budapesti Vendéglátó Vállalattal. Akit érdekel, jelentkezzen. így iratkoztak fel. Szinte az egész nyárra gondoskodott az iskola a dolgozni kívánó fiatalokról. Egy-egy hónapos váltásban lesznek a fővárosban, kollégiumban laknak, étkeztetésükről, utaztatásukról a vállalat gondoskodik és kapnak 1700 forint fizetést. Pár percnyi beszélgetésből kiderült, hogy a pénzre egyikük sincs rászorulva, szüleiktől is megkapnák, családi, szociális helyzetük egyáltalán nem indokolja a munka- vállalást. Nyugodtan ellóghatnák az egész lahogy a nyarat, esetleg otthon, a ház körül segít. A másik fele egy hónapra, ha lehet, hosszabb időre is, munkát keres. — Ma már azok a menők, akik nyáron dolgoznak — mondja Kriveczky —, azt nem mondanám, hogy büszkébben lépdelünk majd mi be az iskolába szeptemberben, de az biztos, hogy más' érzéssel. Egy hónapot dolgoznak, egy még marad. Mi a program? — Csehszlovák körutat tervezünk, néhány barátommal. Hölgyeket nem viszünk, mert csak nyűgnek volnának a nyakunkon. Komoly hegyitúrákra készülünk. Sátrat vérünk, talán főzünk is magunknak. És természetesen az utat autóstoppal csináljuk végig • • • Hogy kell kapálni? Nagy hangú csapat halad a kukoricatáblában. Jókedvüknél csak a repce nagyobb, néhol bizony keresni kell, hol van közte a kukorica. Nem könnyű ilyen gyomos földben kapálni, még annak se, aki tudja, hogyan kell. Hát még annak, aki második napja állt munkába. Torna Erika most végezte el az általános iskolát. A vakáció első napjaiban túljutott a felvételin, most már a nyíregyházi Kölcsey diákjának vallja magát. Kép: Mikita Viktor háztájiban a kapálás, gyűjtés a napi program. Pihentetőnek olvasni szoktam, vagy körbejárom a falut, ha valami rendezvényt kell megszervezni. Én vagyok ugyanis a klubvezető-helyettes. Már hasznosítani is tudtam magam, szerveztünk egy jó kis focicsapatot — lányoknak. Most legutóbb is győztünk . .. Ahogy a sporthoz érünk. Ági arca gondterheltté válik. Mondaná is, nem is, aztán mégiscsak elszánja magát. — Nagy gondban vagyok. Augusztus 1- én munkába állok, a Debreceni Központi Postahivatalban fogok dolgozni. Érdekes, szép is a munka, de egyelőre nem tudom, hogyan fogom nagy szerelmemmel: a sporttal egyeztetni. Ági hosszútávfutóként ért el jó eredményeket, egy időben olyannyira eljegyezte magát az atlétikával, hogy elhatározta: addig nem nyugszik, míg a testnevelési főiskolára be nem jut. Mégsem adta be a jelentkezési lapját. — Most a szüleim véleményét fogadtam el, ők ajánlották, hogy ismerjem meg a munkát, dolgozzak, aztán majd meglátom. Lehet, hogy ők reálisabban gondolkodnak. Meg azt is olyan sokszor hallom, hogy ilyen, meg olyan nehéz az élet, ők biztosan tapasztaltabbak nálam, ezért hallgattam rájuk. De nem adtam még meg magam. Lehet, hogy ez az utolsó vakáció, de lehet, hogy egyszer még főiskolás leszek.., Szöveg: Baraksó Erzsébet Hallottunk tizennégytől tizennyolc évig néhány egyéni véleményt nyárról, vakációról, a munka szépségéről, a pénz értékeléséről, tervekről. A megszólaltatott fiatalokat nem válogattuk, úgy találkoztunk velük, véletlenül. Jó volt hallani anyagiakban igazán nem szűkölködő fiataloktól, hogy a család is, s ők maguk is igénylik: dolgozzon meg ki-ki azért a pénzért, amit el akar költeni. Dicséretes az iskolák szándéka, ha intézményesen gondoskodnak munkalehetőségről. Tudjuk: róluk, néhányukról nem általánosíthatunk a diákokra, a fiatal korosztályra. Valamit azért mégis elárultak a tizenévesekről... KM
